Jól ismert út

A Vera időnként szeret talányokat, teszteléseket végrehajtani, szereti az embert vizsgáztatni. Akárha ezt a címet megnézzük, hogy mire utalhat, vonat, busz, repülő, vajon minek az ablakán keresztül láthatott ez a történet, és vajon erre a jólismert út vajon erre a felkelő vagy lenyugvó, de furcsa fényű napra utal, ahogyan egyáltalán nem ismerhető ez az út, mert csak töredéket láthatunk azokból a hegyekből vagy abból a formából. Szerintem ha az ember komolyan veszi a címet, mert leirat nincs, akkor a kép alapkérdése az, hogy miközben a mondat úgy szól, hogy jólismert út, valójában ez az ismeretlenbe vezet. Valójában a cím alapján elmozogtatva a gondolatokat ez egy eléggé félelmetes kép, mert igazából nem ad választ. Idevonz minket ebbe a sötétbe, ahol van ez kis vörös, ahol van egy kis optikai tükröződés van, és nem ad választ, hogy ez az út hova vezet.
   Nekem egy érzés jött be, amikor elkezdtem a képet nézni, hogy amikor Sopronban meg Ágfalván laktunk, sokat jártunk fel Budapestre, és a hosszú utat a négy családtag különbözőképpen próbálta áthidalni. Apa vezet, anya perlekedik vele, nővérem hátul keresztrejtvényt fejt, én meg hátul középre ülve, ahol a két ülés közé a plüssmacskát beszorítottam, mert az fontos volt, hogy velünk jöjjön, szóval abban a helyzetben elfoglaltam magamat olyan dolgokkal, hogy hány zöld Zsiguli megy az úton, hány piros Skodát látok, estefelé az autók fényeiből megállapítani, hogy milyen autók voltak, azért akkoriban nekünk ebben könnyebb dolgunk volt, de aztán ezek elmúltak, ahogy nőttem, és az ember változik, és ezek a játékok elmúlnak, de egy idő után jött ez a jólismert út érzés, hogy az ember tudja melyik kanyar után mi jön, pontosan tudja, hogy a nagy balkanyar után a vendéglőnél vagyunk, akkor még tíz perc és a városban vagyunk, és akkor az ember elkezd mással foglalkozni, nézi az autó belsejét, valami egészen más szemüvegen keresztül a tájat, már nem úgy, mint egy turista, hogy hú, ott az a domb, és ott egy várrom, és az mi lehet, meg jaj de szép a növény meg a naplemente – hanem azzal foglalkozik, ami egy belső történet, akkor, ott. Ezzel a feketeséggel. (szőke-hegyi)
értékelés:

Otthon

Azért azt lehet látni, hogy a fotós az egy nagy varázsló. Mert a kisgyerek azon túl, hogy megkapta ezt az ajándékot, és ott van a fényképezőgép a Vera előtt, azért nagyon közel engedi őt. Nem ez a kérdés. Látunk itt több szereplőt egy térben, a kamera objektívje, és a mélységélesség megválasztása, a kompozíció, minden szétválasztja ezt a történetet kétfelé, az egyik az a háttérben zajlik, ahol könyvet nézegetnek, beszélgetnek a felnőttek, és egy másik történet, ahol azért az alkotóból is látunk pár lábujjat, és a kisgyerek vele foglalkozik, illetve ők egymással foglalkoznak, hiszen felkeltette az érdeklődését, és így együtt alkotnak egy másik kört ahol kettejük vannak. Tehát elválik a felnőttek világa, ahol felnőtt dolgokkal foglalkoznak, és a gyerekek világa, aki kezében ezzel a repülővel és kezében ezzel a kamerával és a gyerek nem a repülővel foglalkozik, és a fotós nem a kamerával foglalkozik, hanem bizony egymással foglalkoznak, és a maguk mesetörténetével foglalkoznak. Mert azért azt valószínűnek tartom, hogy a Vera nem a szeme elé emelt géppel csak azzal volt elfoglalva, hogy most mit hogyan, hanem itt volt egy személyes kommunikáció, mesélt, mozgott, beszélt, mosolygott. Nagyon erős, hogy ez a torzítás, amit a fényképezőgép létrehoz ez a testet kicsivé és jelentéktelenebbé teszi, a fejet nagyobbá és felénk húzódóvá, de nem torzan, viszont az arányokat eltolva, a hangsúlyt odahelyezve, és így az arcon megjelenő gesztusokra viszi a hangsúlyt. És ebben segít ez a parketta is, ami mindent feltol ide. (szőke)
értékelés:

Nyolcvanhat kisautó

Nagyon izgalmas az, hogy valamilyen galériáról vagy talán létra tetejéről fényképez az alkotó. Máshol már beszéltünk arról, hogy a gyermekkor egyfajta fátylak egymásra rétegződése a magunk életéből – hát itt egészen másról, más megközelítésről van szó. De nem rosszabbat, mert itt viszont a leltár rendszere kerül elő. Emlékszem régen amikor anyámék elmentek a piacra és megengedték, hogy otthon a nagyszobában maradjak, egy mintás nagyszőnyeg volt ott, és én is így leltároztam a műanyagautóimat, műanyagkatonáimat, és nem zavart az, hogy a műanyag katona pont indián volt, nálam azok németekkel együtt harcoltak, sőt dobozokból TSZ-irodákat hoztam létre a sarkokon, és az volt az utasellátós vagy kisbuszos és nagyon fontos volt mindig leltározni, hogy megvan-e az összes autóm, megvan-e az összes katona, és énszerintem itt egy nagyon fontos helyzetben látunk egy kisembert, akit még látunk majd azt hiszem, és az ő nagy, komoly munkálatait, mert az ő korában ez felkészülés az életre, a modellezésre, ezek a pici formák nagyon is segítenek. Nagyon fontos az a meglátás, hogy Vera ezt a kisfiút az alsó sarokba helyezi el, és az egész Vörös Hadsereg megjelenik körülötte, az összes deszantossal, és ő őrületes munkában van, ő most rakodja ki az előző karácsonyról, születésnapról kapott játékokat. Az, hogy felülnézet, ez egyfajta számvetés is, és nemcsak a kisgyerek számvetése, hiszen kérdezzük mindig, hogy hol van az alkotó a munkában. Érezhető, hogy a Vera számvetése is zajlik itt. Bár Vera trükkösen dolgozik, mert keres hozzá egy kisgyereket, kisautókat, parkettát, kisszőnyeget – de nagyon komolyan számvetés zajlik itt... Az is egy fontos dolog, hogy egy gyereknek ezek a játékok mind funkcióval rendelkeznek, lehet, hogy a Porsche az egy teherautó, de ő itt és most megszemélyesíti ezeket a történeteket, ebben a történetben van benne. Az alkotó eközben mint egy képzőművészeti alkotást veszi ezt észre, hogy van egy piros vonal, ami erre megy, van egy sárga vonal, ami felkanyarodik, egy fehér vonal, ami megszakad, és mint egy konstruktivista alkotást, mint egy pointilista festményt nézi ezeket az eszközöket, és ebben a térben az autók átlényegülnek festékpontokká. Azért én szeretném megjegyezni, hogy ez a képzőművészeti szekvencia amit itt nagyon pontosan végrehajt az alkotó – és akkor visszatérnék az előző mondatra, hogy az, hogy az alkotó elkattintja a gépét, hogy ezt a témát választja, és ezt a számvetést, az valójában nagyon pontosan visszautal egy létállapotra, ami az alkotóban zajlik. Ez a számvetés, ez a sorjázás azt gondolom, hogy igenis jó üzenet és jó házi feladat, mert ezek miatt is mind, amit a Zsolt mondott, erőteljesen megszólalnak – de megszólal minden más is, ami az alkotóra vonatkozik. Mert lehet érezni, hogy az alkotó nem kötelességből, nem feladatból készítette el a fényképet, hogy most van egy házi feladat, és csinálok 26 verziót, és már unom, hanem és ez nagyon fontos, érzelmi kapcsolódása van. És azért van érzelmi kapcsolódása, mert ez a helyzet rárímel az ő élethelyzetére. Csak gondolkozzunk már el ennek a képnek a címén. 86. Mindegy, hogy kisautó-e vagy nem. Szépen, sorjában le vannak rakva a cipő, a szoknya, a gyűrű, a szemüveg, a személyi igazolvány, és minden, amit a kisfiú is csinál. Most vagyunk egy csata előtt. (szőke-hegyi)
értékelés:

Fraktál

Igazából a fraktálokról azt tudjuk, hogy a számítógépekkel generált, öngerjesztő formák a fraktálok. Valójában a valós elődjei a természeti jelenségekben kereshetők meg elsődlegesen, a csigáktól a felhőkig, a természet az, ahol előfordulnak, pl. a kristályok használnak fraktálokat [csak érdekességképpen mondom, hogy az Internet maga az egy tökéletes, komplex fraktálstruktúra a matekos szociológusok szerint - a szerk.], az ős-alapképletekben ez ott van, és ezért érdekes a Vera képe, mert ő talált egy olyan akácfát, aminek a levelei átvilágítva meg megvilágítva tényleg egy ilyen koncentrikus geometrikus formát adnak. Én szeretem még ezeket a kacskaringókat, amik az ágak, ezt a kupolaívet ott, és ez a fraktáljelleg is a többi, életlenben tartott dologgal együtt jön ki, tehát azok az ismétlődések itt kezdenek el mozogni, azaz egy nagyon jó meglátás a kép. Itt hogy ha megint lehet adni segítséget, ha már szecesszió, akkor Alphonse Mucha képei, ahol a geometrikus formák, növényi indák, ornamentikák, a plakátfestészetében ezek nagyon szépen jelennek meg. (szőke)
értékelés:

Csendélet

Egy enteriőrben készült képet látunk, egy kerek asztalt látunk, rajta egy irkafüzetet, egy toll, tintabetéteket, cukorpapírt, valami izé is belóg jobboldalt, meg látjuk talán a kockakövet is. Ez egy helyzetjelentés és egy leltár; most egy leltár, azokkal, amiket felsoroltam. Szerepel még rajta a fény, és ez a fény egy talán késő délutáni napfény, ami játékossá teszi a kompozíciót az árnyékok miatt, de azt kell, hogy mondjam, hogy megint ugyanoda térek vissza, hogy nincs eldöntve a kép: ahhoz, hogy leltár legyen, ennél tényszerűbben kellene komponálni, nem lóghatnak össze a formák, ha viszont szubjektíven akarunk közvetíteni egy érzést vagy hangulatot akkor ennél közelebb kellene tudni menni, mivel nagyon nagyok az üres terek, amiket nem tudtunk mozgásba hozni, tehát igen, kezdjek el foglalkozni, hogy füzet, toll, tinta, és pl. nem biztos, hogy kellenek az eldobott cukorkáspapír, nem kell belógnia a fekete izének, az asztalt most vágja a fény-árnyék határa, ha ezt odébb mozdítom már jobb lehetne, vagy úgy komponálok, hogy azt ki lehessen vágni, és akkor az árnyékokkal már tudok kezdeni valamit. Most ez se nem leltár, se nem hangulat, a kettő között pilinckázunk, úgyhogy én ezt visszaadom, ne sértődj meg Vera. Sejtésem szerint talán ez a naplód lehet, amit írsz, szeretnék látni ebből képeket. (szőke-hegyi)

Kilátás

Én azt gondolom, hogy ezekből az utcákból, szűk középkori valóságokból egy egészen komoly virtuális várost összehozhatnánk; a Vera követi azt a határozottan működtetet vonulatát, hogy megpróbál naivan, vizuálisan rácsodálkozni a külvilágra, és itt az izgatja különösen, hogy két sokemeletes régi épület között itt kikukkant az égetően fehér ég felé ebből a környezetből, amiben mi mozgunk, és az a képválasztása, amit elküld nekünk azzal is játszik, hogy olyan szinten zsugorít és választ el fényfolt és falfelület a dolgoktól, hogy a kép baloldalán azokat a nyitott ablakokat eltüntetnénk és nem látnánk a kép címét, akkor nem biztos, hogy nézőként rájönnénk, hogy itt régi épületeket látunk alulnézetben. Megmutat tehát egy olyan perspektívát, ami nem a megszokott tradícióink alapján működik. Amit én tennék, az az, hogy a kép baloldalán egy picit az elvágott zsalugáter, vagy felül a félbevágott zsalugátert kompozícióban nyithatóvá lehet-e tenni, vagy picit szűkíthető. Nekem egy nagyon fontos üzenete a képnek az, hogy ugye két épületet látunk, és az egyik az egy pusztulófélben lévő, a másik meg egy viszonylag jó állapotú épület, és ő a pusztulót választotta hangsúlyosan, kétharmadáig nagyobbra, mint a másik, újabbat, tehát nem az ég érdekli, nem az ami az új és szép, hanem a kettősség, de úgy, hogy a pusztulón van a hangsúly. De azért az is ott van, hogy a kép címe az a kilátás, és hát itt nincsenek jó esélyeink a kilátásra, azért valljuk be erről a képről, és sok minden ott van ebből az alkotói üzenetről. És ha ez így van, ha ez akar az üzenet lenni, akár azzal is, amit a Zsolt mondott, akkor én még határozottabban csinálnék valamit a baloldallal. Nyitnám vagy szűkíteném, de pontosabban kellene fogalmazni; ott fentről jön le a fény, itt lenn szaladgálnak a picimicimackók és pont. Picit pontosítanék, ezért két disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Jó étvágyat

Verától láttunk már egy hasonló megoldást, egy ilyen króm tükröző felületen, ami talán valami sterilizáló berendezés volt, amiben ő maga mint alkotó jelent meg, most pedig ezt a tükröződést arra használja az alkotó, hogy egy viszonylag nyugodt kompozíció, tehát látunk egy teáskancsót, egy kis kiöntőt, egy poharat, egy kenyereskosarat, benne egy zsemlével, egy tányér részét és valamit az asztalból is, tehát a kompozíció viszonylag nyugodtnak mondható, és ezen a tükröződés az, ami megbolondítja, ami izgalmassá teszi, hogy a tükröződésben látjuk ennek az egésznek egy másik vetületét, egy sokkal dinamikusabb táncát. Szerintem ez a meglátás, ez a kettősség nagyon jó, ennek egy fajtája a tükör anamorfózis, amikor a rajzolt, vagy festett felület egy általában fémhenger palástjára vetülve adja ki az eredeti, torzításmentes képet - ilyet talán már Leonardo is használt, később sok festőt, grafikust megihletett. Tehát, hogy ez a meglátás nagyon izgalmas, ugyanakkor ez nem negligálja azt a szabályt, hogy az elsődleges kompozícióra figyelni kell, tehát ha az asztal szélén a feketébe kifutó rész le lenne vágva, ha ez a belógó tányér itt a bal alsó részen határozottabb lenne vagy nem lenne itt, ha ez a kis szószos pohár nem ilyen csökevényesen lenne benne, akkor még erősebb lenne ez az ellentét. (szőke)
értékelés:

Tükör

Egy talán napozóágy egy terasz, ahol lehetünk, és nyilván a tükör arra a torzulásra utal, ami a kép baloldalán a haj mellett látható, lehet, hogy az alkotó egy tükörből fényképezett. Itt ha a felső záró világoskékeket mint záróelemet tekintem, akkor egy ízig-vérig home-fotót látunk, annak minden dekomponáltságával. Most a középpontban női haj, homlok és a kis hajcsatok amik a tincseket összefogják a főszereplői a képnek, és a kép alsó szakaszában női szemek, szemöldök, máshová tekintenek, nyilván a tükröződés miatt a kompozíciót figyelik, hogy az hogyan áll össze. Miközben ez egy izgalmas utazási üzenetnek tűnik, pont az alsó szakasza nem eldöntött, hogy miért, mennyit vág le a képből az alkotó, miért pont ott vágódik, ahol. Itt a szemöldök alatt az orrcimpa még éppen látszódik, de már nincs benne az ajkak. Az optika torzítása miatt is a fejtető és a haj a főszereplője ennek az üzenetnek, ugyanakkor az erős nappali fény a fejformának nem ad különleges tónusértéket, és egy kicsit hezitálva, hajreklámszerűen látszik a fejtető. Nem érzem olyan erősnek a belső érzelmi átélését ennek a képnek, olyan, mintha kamerapróbálgatás lenne vagy magamról készített képek próbálgatásai közül egy kockát látnánk. Én ezt visszaadom ismétlésre. (szőke)

Első lecke 5

Konzekvensen halad a Vera ezen az úton, nem hajlandó letérni róla, végigmegy ezen a szemlélődésen, és nagyon érdekes, hogy ezek most elszórva vannak felrakva, de mégis látszik, hogy egyre mélyebbre, egyre belsőbb utazásra érkezik, miközben mondhatná valaki, hogy minek dumálunk annyit, van két cipő, lábujjak, megint a műkő, de ha végignézzük ezt a sorozatot, nagyon jól látható, hogy a két történet között, szemlélődve, hezitálva, a gyermekkor és az érzelmes, formákban lévő érzékiség, a cipő horgolt virágocskái, a csillogó pánt, a háttér konyha-előszobapadló-jellege, ami itt mégis értelmet kap, ez műkő háttér, ez a Klimt világát idéző formavilág tökéletesen illeszkedik és kapcsolódik a báli cipő mesei, picit rokokós formáihoz, miközben a két női cipő, már megint a kulcsolás ott van, de ott van a női test furcsa-szégyenlős bája, tehát az alkotó nagyon is konzekvensen halad előre az útján. (szőke)
értékelés:

Első lecke 4

Ha a képet az előző képpel hasonlítjuk össze, akkor ennél a képnél már igenis ott van a nőiesség (Hegyi), de még érzékibb (Szőke), az előző leckéhez viszonyítom, és ott sokkal erősebb benne a gyermeki vonal (Hegyi), de hiszen ez már a negyedik kép a sorban, és valósággal ível felfele benne a nőiesség, egyre érzékibb (Szőke). A töredékesen látható lábkulcsolással ugyanaz a zárkózott, elutasító póz valósul meg, de amíg eddig egy viszonylag egységes hátteret láttunk, addig itt valósággal visz a comb felé ez a csempeszél vagy műkőszél, ilyen mozaikszerűen. És érdekes, hogy ezeket a ritmusokat itt viszontlátjuk, hiszen ez a kis horgolt csipkeszerű kiscipő és a talp tónusaiban, ritmusában ugyanazt hozza, mint ez a műkő felület. Nagyon erős, határozott ez a csíkozás, erős utalás, és nekem ez az 50-60-as évek filmjeit juttatja eszembe, ezt a Marylin Monroe, Audrey Hepburn korszakát, stílusát, hangulatát. Szerintem ez háromdisznós kép. Én meg is változtatnám a címét: Audriné. (szőke-hegyi)
értékelés:

Első lecke 3

Ebben a sorozatban ez a harmadik kép, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon jó variációkat készít a Vera erre a fajta érzéki üzenetre, a nőiség keresésére, a gyermeki és kihívó keresésére. Ez egy erotikus kép, és miközben a Verának nem látjuk más testrészeit, megint ezt a műkő hátteret, magát a társadalmat, a várost ez a kis díszített cipő jelzi, de alapvetően a combok kacéran de zárnak, és mögülük kivillan a lábfej. Ez egy játék a nézővel, hogy várjuk, hogy ezek a lábak szétnyílnak vagy még jobban összezárnak, nagyon női kép. Van benne alapból valami gyermeki is, a Hófehérke cipője meg minden, de azért az előtérbe eléggé feltűnően oda van téve egy comb is. És ugyan ez a comb zárja a másik felületet, de azért mégiscsak kihívóan itt van. És a comb van közelebb, azon van a hangsúly, és abból van egy utalás a gyermekiségre, mert tény, hogy ott van valahol a középpontban az a cipő, de azért ez a felület itt van az előtérben. Miközben tudni kell azt is, hogy ez valahonnan a fej körülről van fotózva, magamat fotózom, és a testem egy részét fotózom. Tudnám úgy fotózni, hogy elhúzom egy kicsit a lábam, ere fordulok, és egy cipőbemutató lesz. De ez nem az. Ott van az a gyermeki, de ez nem az. Ezt hívják a Pretty Woman-nek. Ahol egyszerre van ott a gyermeki és a kihívó. Három disznó. Nagyon érdekes egyébként az, hogy egy sorozatban foglalkozik ezzel, hiszen ő már csinált ilyen házifeladatot. (szőke-hegyi)
értékelés:

Első lecke 2

A képen azt a konzekvens stúdiummunkát látjuk, ami az alkotónál már hosszú ideje zajlik, egy egyszerűsített képi rendszerben a női test lényegét próbálja az alkotó már jóideje elkapni. Egy belső utazáson vesz részt, és folyamatosan az a létállapot jelenik meg, ami látszólag meglepő, hiszen listaszerűen a képen egy mosott kavicsos felületet, térdtől lefelé két női lábszárat láthatunk, talán valami műtéti heg vagy sportbaleset nyoma is felfedezhető a bal térdnél, és látjuk ezeket a kedves kis balettcipőket, amelyek egyértelműen a gyermekkorra, Hamupipőkére és valami lágyságra, gyermeki létezésre utalnak. Ebből a távolságból, hiszen a fekvő formátumú képnek egy kis részét fedi le ez a forma, látható, gondolok itt arra, hogy az eddigi képeknél ez a kis cipő sokkal nagyobb történetiséget kapott, más arányban, máshogy hozva asszociációkat, üzeneteket. Ez a kép nagyon is erre a formavilágra asszociál hiszen más tárgyakat nem lehet felfedezni. A képnek így, hiszen nem egy fedett, akár őszi időszakban készült, zoknival, harisnyával, nadrággal fedett testrészt látunk, van egy határozott érzelmi, érzéki üzenete. Ha csak a XIX. század végére, XX. sz. elejére gondolunk, akár a képzőművészetben, akár az irodalomban, vagy ha akár még messzebb kitekintve is tudjuk, hogy vannak kultúrák, ahol az emberi test mások előtt történő megmutatása, legyen az akár egy arc vagy kéz, esetleg a lábak kivillantása nagyon is hivalkodónak, feltűnőnek értelmeződik. Bizonyos vallásokban ez szankciókat von maga után, mert a filozófiájukban az hangzik el, hogy a belső rendszerekhez képest ezek vágykeltőek. Ha csak a magyar történelembe, filozófiába gondolunk vissza, és megintcsak a XIX. század végét, XX. sz. elejét említem, akkor tudjuk, hogy a századelő hangulatában a csukló, nyak, boka mind-mind olyan érzéki erővel bírtak, amelyet az irodalom, a képzőművészetek feldolgoztak. Ez a mi szempontunkból azt jelenti, hogy arról a képi eszköztárról szeretnénk beszélni, hogy ez a fajta, régi időket idéző gondolkodás mindig asszociációkat erősíthet. Az asszociáció, amihez a befogadóra is szükség van, a befogadót is erősíti, hiszen a vágykeltés egy ilyen helyzetben, ha a befogadó épít hozzá történeteket, jövőbeli képeket. Egyszerűbben fogalmazva, a kép határa eltitkol, munkára késztet bennünket, a fényképezett női alak további szépsége kapcsán megdolgoztat minket, nézőket. Ezt azért is fontos megjegyezni, mert a jelenkori vizuális kultúra, és azon keresztül a filozófiai rendszerek folyamatosan nem ezzel a fajta szemlélettel dolgoznak, hanem azzal a kóddal, aminek általában az a végkicsengése, hogy az általad meglévő gazdasági segítséggel, nevezhetjük akár pénznek is, megvásárolhatod a tudást, a dolgok teljességét, azzal, hogy a vizualitás akár filmekben, akár képekben, akár termékekben mindent megmutat, mindent elédtár. Abban a pillanatban viszont, amikor minden rendelkezésre áll, elveszítjük a varázslatot. Ennek a képnek az érzékisége éppen abban rejlik, hogy részeiben közvetít egy üzenetet, a balra komponált ha más ezoterikus szemléletben nézem, a női oldalra komponált, ugyanakkor igazából obeliszkszerű, hosszú, nyújtott formán keresztül a nőiséget. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kép jobboldala ugyanakkor teljességgel a hiányra épül. Sok mindent fel lehetne itt vetni, hogy egy virágszirom vagy fátyol vagy bármi más ellentétpár emberi arc férfi, nő, testrész, bármit lehetne mondani, nincs ott nem jelenik meg a jobboldalon. Ezt adott esetben fel lehetne róni a kép egészének hiányaként, mégis azt mondanám, hogy ha az alkotó üzeneteit akarjuk megfejteni az alkotáson keresztül, hiszen nem képzőművészeti kiállítóterem vagyunk, akkor ez a kép az érzékiségén, az áldozatiságán – hiszen zártak a lábszárak – a nagyon puritán eszközrendszerén keresztül a magányról szól, és valamilyen fajta esendőségről, és a zártsága ellenére, mivel nincs más forma elhelyezve ezen a kompozíción, egy olyan kitárulkozásról szól, amiben ez az obeliszkszerű jelzés felkiáltójelként, hívójelként van jelen a képen, olyasformán, mintha egy filmes dialógban meg akarnánk fogalmazni, hogy ez a felkiáltójel, ez az üzenet arról a fajta magányról szól letisztítottan, hogy itt vagyok, foglalkozzatok velem, ez az én üzenetem. Három citromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Első lecke

Egy felső gépállást látunk közeliben, egy nagyon érdekes, asszociatív képen. Apokrif töredékekből építkezik, és a brüsszeli csipke hangulatát idézi a féligáttetsző forma, ami még befejezetlenségében is uralja a képet, és amiből egy testfelület sejlik át. Érdekes módon ezek az áttört formák szinte visszavisszhangoznak a testet átölelő elforduló csipkeformával, ami szarkasztikusan fogalmazva a 70-80-as évek tört műkő konyhai padozatát idézi, ahol nagy divat volt az elhasznált, törött csempéinket is felhasználtuk és egy mozaikszerű rendszert készítsen belőlük betonnal a konyhában, lépcsőn, egyéb helyeken. Természetesen az akkor építőanyagok nagyrésze ezt a tört fényvilágot tudta produkálni. Ugyanakkor ez a színvilág nagyon jól kapcsolódik a kicsit lazúros csipke kódrendszeréhez, és az egész képen ez a hangulat egy Klimt-es, aki az osztrák szecesszió és expresszionizmus határán mozgó sikeres festőművész, aki Egon Schiele mentorának tekinthető, ő az, aki a női lélekkel a bécsi hangulattal, a keringők, a bécsi polgári világ belső érzelmi fülledtséggel nagyon is szalonképesen foglalkozott. Ahogyan Klimt régi képein érződik ez az érzéki-élveteg hangulat, ugyanúgy valami hasonló érezhető ebből a képből is. Holott látszólag ezen a képen egyáltalán nem jelentkezik semmi olyan, ami érzékiséggel, érzelmekkel, testiséggel összefüggne. Mégis, másoktól is jött az az asszociáció, hogy akár egy dekoltázs felülnézete is lehetne a képen, és ez is arra utal, hogy holott a képen egy női bal láb, és azt takaró kis báli cipő formáit látunk, tehát semmit sem látunk, ami az érzelmek fülledt világával foglalkozna, mégis erősítenünk kell ezt a fajta döntést azzal, hogy a kép sárgás, napsárgás hangulata, áttört formái ízig-vérig egy női történetet hordoznak, benne van a női szexualitás, az a fajta érzékiség, ami Krúdy Szindbád útjában az ő gondolkodásában a nőiséggel kapcsolatban megkeresendő örökérvényű mondataival – hogy mindig a sejtetés hozza létre a vágyat és soha nem a kézzelfogható, a profán, a natúr. Ez a fajta vágykeltés ezekben a pici mozaikszerkezetekben az absztrakt formanyelv ellenére benne van ebben, tehát az első leckére nem véletlen, hogy a Vera ismételt, mert sejthetően az ő személyiségében meglévő ragyogó nőiség igazán átszűrődik ezen a házifeladaton. (szőke)
értékelés:

Vonalak

Itt azt hiszem ismétléseket látunk, hiszen az alkotó már küldött be házifeladatokat. Sejtéseim vannak, hogy itt ezek a vonalak az üvegkazettás ajtó előtti csempe csíkok, az ajtó szegélyei, az alsó szegélyvonalak, tehát ezek a keresztosztatú egyenesek a vonalrendszerek megközelítése, a másik pedig ezek a kecses, de összezárt női combok, vagy a miniszoknya ívei, amelyek egy másik kategóriát jelentenek, hiszen itt hullámzó, sokkal könnyedebb, szabadosabb vonalformák találkoznak. Mivel ez az első leckére érkezett a kép, én inkább azt mondanám, hogy az emberi testhez kapcsolódó szövetanyagok játékára koncentrálnék, erre a furcsa pózra, de akkor azt mondom, hogy ez a szociósított, összerugdosott ajtófelület, és ez a konyhakövezet és az egész környezet igazából nem segíti a női test szépségét, erotikáját, izgalmasságát. Az a hármas osztat, hogy felül egy egész sötét felület, majd egy sárgás-szürkés tónus halad végig, és mindebben jelenik meg a kép alsó felén elhelyezett női test, ennek a játéka igazából zavarosan jelenik meg. Én kérném, hogy az alkotó ismételje meg a dolgot, mert nagyon izgalmas a kiválasztás, de zavarja a háttér azt a játékot, ami itt a női testtel működik, olyannyira, hogy bennem még az is felmerült, hogy ez akár két ujj, két behajtott ujj is lehetne, arról nem is beszélve, hogy talán egy neon furcsa megvilágítása van jelen a képen, ami ezt a bájt, ezt az izgalmat egy furcsa orvosi váróvá, vagy nem is tudom milyen, keseredett, fád hangulatúvá teszi, miközben hát valljuk be, igenis van ebben izgalom, ahogy valaki egy olyan döntést hoz, hogy a saját testét így, ilyen formában tárja elénk. De a színek, a környezet folyamatosan dehonesztálja ezt az egész állapotot, és én hajlandó vagyok elfogadni, hogy ennek van valami oka, de a formajegyeket nem tartom konzekvensnek ehhez, mert a kép nem tisztán, kimondhatóan a nőiséggel való küzdelemről, a szexus elfogadás vagy nemelfogadásának megmutatásról szól, hanem ilyenformán a színek és formák miatt zavaros. Tehát én azt javasolnám a Verának, hogy ha lehet, ugyanebben a kategóriában, ugyanebben a pozícióban, a szoknyával, lehet azzal játszani, a combokkal is, összezárni, keresztberakni, széttárni, elhajtani, szorítani – rengeteg testkód van, amivel lehetne itt dolgozni. Tehát egy jó utat indított el az első lecke témakörében, és én megadnám az egy disznót, de azt mondom, hogy ismételjen, és legalább egy harmincképes házifeladatot küldjön el nekünk, amiből aztán ha úgy látjuk, akkor ennek a munkafázisát végig tudjuk nézni. Azért is mondom ezt, mert az alkotótól nagyon sok munkát láttam már, azt gondolom, hogy vannak olyan minőségek amik egészen csodálatosak, tehát az eddig látott anyagokból mondhatom, hogy jó az irány, mélyülj el benne, ne legyen csuklóból kirázva egy munka. Tehát egy disznó, és nagyon várom a képsorozatot. (szőke)
értékelés:

Szöszmötölünk
A hobbim, a hivatásom és a főnök. Én elbújtam.

Az első asszociációm az, hogy Marie Curie első kísérletét látjuk egy ilyen hatvanas évekbeli hajszárítógépen, ami persze valószínűleg nem az, hanem egy centrifuga (Ez egy Zepter-fazék a pedellus szerint), és most teszi bele a biokémiai izéket kifőzi a micsodákat a szoszolákkal. Tehát egy érdekes portrét kapunk, mivel nem is csak portré, hanem enteriőr is, és mindez egy nagyon érdekes tükröződésben jelenik meg. Valószínűsíthetően nem is fényképezőgéppel készült. Látjuk az alkotó kezében azt az eszközt, amit pont az edény éle takar ki, amivel valószínűleg készíti a képet, és a jobb kezében egy konyakospohár (amit mások inkább üveglombiknak hívnának, amiben András szerint a mikrobikat viszik a töttöröttömbe) van, és tulajdonképpen itt főzi a pálinkát bele, András tudja, mert a valakinek a valahol is van egy zugpálinkafőzőgépe lent a fészerben és tulajdonképpen ez a laboratórium is egy zugpálinkafőzőgéprendszer, és innen van a sok lóvé arra a szép fényképezőgépre! És mi azért örülünk nagyon ennek a képnek, mert mosolyra tudott minket deríteni, és ez egy nagyon fontos dolog. Egy olyan élethelyzetről kapunk bizonyságot vagy értesítést, amikor minden keserűségünk, minden szorongásunk, minden kérdésünk ellenére tudunk mosolyogni. - Milyen mérleg van ott hátul! Zöldségesmérleg! – egyszóval egy olyan üzenetet kapunk, hogy bármi van is, basszameg, tudunk mosolyogni! Három disznó, nem tudok mást mondani a képről, nekem ez nagyon tetszett, mert mosolyra tudott deríteni. (szőke)
értékelés:

András: Vera, csinálj nekem egy képet szorgalmiba arról a mérlegről! Ez nagyon komoly cucc! Ha véletlenül kidobnátok, akkor van Dörögdön egy Ősök Háza, ahol van egy szocialista szoba, ha ki akarnátok dobni, akkor megvenném. Elnézést. Átvenném a mérleget.