máshol

máshol

Bara, az a bajom, bocsánat, hogy ezt mondom, hogy ezek nekem színészi teljesítmények inkább, mint esztétikailag végiggondolt fotográfiák. Bara gyönyörűen tud merengeni, mert gyönyörű szemei vannak, mert gyönyörű arca van, mert gyönyörű a haja. Tudja, hogy hogyan lesz vonzó és ehhez hozzáteszi a maga művészi attitűdjét ezekkel az elmosásokkal meg ezekkel a duplikálásokkal, de nem jutok hozzá közel. Tehát ezek nem azt a célt szolgálják, hogy Bara érzelmeihez közel kerüljek és a gondolataiból, ahol ő most jár, azokból bármit kapjak, hanem a néző és alkotó közé emelődik egy fátylak által létrehozott rétegeződés. És ezzel az a bajom, Bara, hogy az őszinteségét keresném, de nem tudom. A homlokráncolás például abszolút ellentmond annak, ami a merengés, miközben a száj, az tökéletesen jól hozza ezt az egészet. Nekem az egész valami olyan érzetet hoz, hogy van benne valami csinált, színházi jelleg. És ettől nem tudok vele érzelmileg azonosulni. Bara, most próbáljunk meg valamit ezekből a rétegekből elhagyni, jó? Tehát, hogy milyen lenne, ha nem kezdenénk el rétegekkel lepuhítani azokat a gesztusokat, amik megjelennek rajtad. Mi lenne, hogyha nem keresnénk menekülési útvonalakat. Nekem ez úgy tetszene igazán, és ezért visszaadnám ismétlésre. (hegyi)

fashion

fashion

Kapjuk itt Hannáról a képeket és örülök neki, hogy ez most egy ilyen viszonylag keresetlen és viszonylag egyszerű portré akar lenni. És ez egy jól sikerült portré egyébként. Van benne valóban némi kis divatfotós hangulat. Nekem egy kicsit szűk, tehát ha ez egy sapka divatfotó akarna lenni, azért fönt nagyon beszorítottad te ezt. Ettől függetlenül őszinte és jó. Ha mindkét oldalon bőven hagysz, az jót tesz neki, mert nagyvonalú és könnyed tud lenni és akkor az egészben van egy ilyen lazaság, egy ilyen csajos megközelítés. Azért én erre megadom a 3 csillagot, csak érdemes ezzel foglalkozni. (hegyi)
értékelés:

itt van az Ősz, itt van újra

itt van az Ősz, itt van újra

Bara, őszinte leszek, máshogy nem megy. Ez képnek kevés. Egy ág egy levéllel akkor jó, ha nem lehet belekötni semmibe, se abba, hogy miért ilyen randa a levél, se abba, hogy miért ilyenek a fények, se a kompozícióba, se a háttérbe, szóval nem az ág és levél miatt nem kép, bár elég elcsépelt téma, de megoldható, hanem amiatt, hogy nincs lírája, nincs esztétikai összefogottsága ennek. (hegyi)

egyedül

egyedül

Az ötlet jó, de nem nagyon értem, hogy mi az oka annak, hogy ekkora teret hagytál fenn, miközben lenn, ahol a kép ritmikája erős, vágtál. A vörös kiváló, az a jobb felső sarokban tökéletes ellenpont lenne, szóval megvan ennek a húzása, de most nem pontos a szerkezet. Ettől még a 3 csillag megvan, de hogy leckemegoldás legyen, konstrukcióban is helyén kell legyél. (hegyi)
értékelés:

Bubifújó nap

Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap

Bara, az a helyzet, hogy sok a kép, túl sok, elunom. A 4-es túlbeszéli a dolgot, a 6-os ismétlés, a 7-eset sokszor láttuk, itt most túl erős váltás, a 9-est veri a 11-es, de a 10-es se kell bele, és a sok szétplaccsanásból kéne döntened, melyik érdekel jobban. A bőség zavara. Egy fotóetűdhöz - mert ez nem riport, az más kategória - kell hogy adj neki ívet, hogy sztorivá váljon és kell, hogy legyen benne határozottság a líra mellett. Máshogy fogalmazok: a riport, az etűd nem film! Tehát nem az a lényege, hogy minél több jó kép legyen, mert a képek kiütik egymást. Azt kell megtalálni, hol vannak a fókuszpontok, azok legyenek meg, hogy legyenek lábai, amin megáll a történet, és ezeket a biztos stabil pontokat lehet aztán köztes képekkel feldíszíteni. (hegyi)

csend

csend

Sokat gondolkodtam a képen, mert nekem a strand az éppen hogy a zsivajgás terepe, estére szinte bedugul az ember füle a sok Móunika, kamm snell-től, de arra jutottam, hogy igen, a kacsa az, ami legalizálja a csendet, ami indokol és értelmez itt, és bármennyire közhelyes a vízen úszó kacsa, a kacsát meg a pocakos pasas oldja fel, szóval jó ez a ritmus, még akkor is, ha nem olyan könnyen adja magát elsőre. (hegyi)
értékelés:    

Gizi(k)

Gizi(k)

Jó megfigyelés, kicsit rendetlen a kompozíció, ami akkor nem baj, ha olyan erős a közlés, hogy elviszi a képet a vállán, itt azért most ez nem olyan nagyon áll meg, bár tényleg látványos a macska és az ő tükörképe, de a fejéből kinövő ág, az Unicumos üveg idegenül hat. Bara, ne hagyd, hogy olyan hatások érjenek, aminek az az eredménye, hogy lazítasz a kompozícióidon, mert ez neked amúgy nagyon megy, és nagyon érzed, ezt sokszor bizonyítottad már, de nem csak az épület és utcaképeken érvényes az, amit ott már jól alkalmazol, hanem a többi képeiden is. (hegyi)
értékelés:

Fürdőzők

Fürdőzők

ihlető(k): Georges Seurat és az impresszionizmus

Tulajdonképpen jó hangulatú képet kaptunk, jól működnek a sziluettek, van ebben valami szomorúság is, ahogy az ellenfényben a fejek látszódnak, csak az előtér az, ami nekem üres, így ettől olyan érzetem támad, hogy nem mert a fotós beljebb menni, mert fél a víztől. A teret, a távolságot érzékeltetni kéne, mert így most van egy középterünk a két figurával, előtte is, utána is szünet és van egy hátterünk, ahol pontnyi fejek vannak, de az előtérben csak a víz hullámai látszanak. Erre a képre is az az igaz, mint a városképekre, hogy kompozícióban kell kitalálni és megoldani, nem lötyöghetünk. (hegyi)
értékelés:

osonó esti matrac

osonó esti matrac

Hát, Bara nem győztél meg azzal, hogy kell oda az a napkorong. Nézd meg levágva, mennyire elkezd élni a matrac, meg az árbocok, és milyen jó kis ritmus lesz, amit így most ez a nap holmi kilágyít, elbizonytalanít. Egyébként a kép tetszik, jó lenne ez. (hegyi)
értékelés:

szeretet

szeretet

Érzékeny kép, sokat okoskodni nincs értelme azon, hogy a fiúnak jó lenne, ha meglenne a képen a másik karja is, hiszen jóllehet akkor a lányé már nem úgy és nem ott lesz, és igen, ilyenkor merül fel az a kérdés, hogy azoknál a képeknél, amiknél ennyire erősen a gesztusra dolgozunk, ott mi a helyzet, ha nem 100%-os az, amit a véletlen összehoz nekünk. Erre azt kell mondjam, hogy a cél az, hogy elérjük azt, amikor már minden a helyén van. És itt jön az a képbe, hogy mikortól kezdünk el instruálni, beleavatkozni a történésekbe a tökéletes képi megoldások elérésének érdekében. Van, aki azt mondja, neki csak a spontán kép a kép, és én miközben elfogadom ezt az álláspontot, azt mondom, hogy a véletlen ritkán dob tízest, tehát soká kell várni arra, hogy valami a véletlen folytán legyen tökéletes. Kell a tökéletesség? Abban a tekintetben igen, hogy ne legyen félreérthető a végeredmény, mert ahhoz, hogy itt pl. ne asszociáljunk a félkarú gyerekre, nem kell nagyon elvetemültnek lenni, vagyis ha csak hátsó gondolatként, de megvan ez, hogy mi van, ha mégis... és ez a hátsó gondolat az, ami nem hagyja az embert nyugodni. Szóval összefoglalva ez egy jó és hatásos kép, de lehetne jobb is, és mivel amúgy meg a giccs határán egyensúlyozunk, én arra voksolok, hogy várjuk a még jobbat. (hegyi)
értékelés:

váza

váza

Egyszerű tárgyak, egyszerű elemek, szinte monokróm világból kerültek elő, és jó fényekkel, jó ritmussal rendezted képpé. Nem tudom, mi lehet a háttér, de a hatása így a képnek olyan, mint egy polaroid lemezé, kifejezetten tetszik ez a világ. Bara, ezt nagyon megfogtad, köszönöm. Ez, látod, ez Bara olyan, ami új, erős, határozott és abszolút jó terep, hajrá, jó lenne, ha ebben elmélyülnél! (hegyi)
értékelés:    

álomváros

álomváros

Bara, kicsit kezdem magam kényelmetlenül érezni, mert valahogy ezek az utóbbi képeid határozottan egy irányba mutatnak bár, és ez jó is lenne, de az az irány, amit érzékelek, az olyan, amin már túl vagy. Határozott alkotó vagy, aki tud komponálni, aki érzi a teret és érzi a tömegelhelyezést, tehát amikor számon kérem ezt rajtad, akkor senki máshoz, mint magadhoz hasonlítalak. Olyan érzésem van, mintha valami külső hatás ért volna, aminek révén most ebbe az irányba elindultál, de én nem pártolom ezt az utat, mert ezt a cipőt te már kinőtted. Ne hallgass másra, ne befolyásoljon más világa, neked megvan a magadé, a saját utad, azt vidd tovább, emeld magasra, mert érdemes. (hegyi)

együtt

együtt

Néhány éve terjedt el ez a szívecske mutatás, mondjuk személyesen engem ettől kiver a víz, rosszabb, mint a peace-villázás, van benne valami erőszakosan érzelmes, de ez most mellékes, hiszen ez jóllehet csak az én hibbant elmémre jellemző meglátás, nem kell elfogadni. Ami a képet illeti, gondolom, hogy arról lehet szó, hogy a két kéz nem egy azonos ember két keze, hanem két különbözőé, de ha így van, ha ez az értelme a képnek, akkor valószínű ezt valahogy úgy és olyankor kellett volna megfotózni, amikor ez egyértelműbben érzékelhető marad, mert ebben az árnyékos megoldásban ez nem evidens. A helyszín jó lenne, ha ez a lámpa nem lenne hangsúlyosan jelen, mert így van ebben valami talált. Érdemes lenne végiggondolni, hogy melyikhez ragaszkodsz jobban, az árnyjátékhoz, vagy a két külön kéz élményhez, és abba az irányba elmozdulni. Ismétlést kérek. (hegyi)

Lollipop

Lollipop

Bara, én azt mondom, hogy véleményem szerint ez az irány nem a te utad. Ez a szendvicselés a szelektív színezéssel nekem csinált. Egyrészt a szelektív színezés egy hamvába hótt próbálkozás volt az alkalmazott fotó területén, amikor a digitális utómunka kezdett teret hódítani, de értelmetlen, durva és esztétikailag nem alátámasztható, nem véletlenül nem használják már, mert szájbarágós, primer. Ami pedig a szendvicset illeti, ez akkor okolható és élvezhető, ha kompozíciós és hangulati indoka van, képen belül, vagyis ha a két réteg úgy erősíti egymást, hogy abból egy új minőség tud létrejönni. Csak azért, hogy az alap kép komponálási rendetlenségét, vagy érdektelenségét elmossuk, nem szabad használni.

A szendvicsnegatív - vagy digitnél a két képet layerekben összesítő - metódusról hadd mondjak valamit, általánosságban. A helyzet az, hogy egyrészt két rossz képből attól, hogy egymásra helyezzük a két filmet, nem kerekedik ki egy jó, vagyis a két kiinduló képnek önállóan is értelmezhetőnek kell lennie. Másrészt a helyzet az, hogy azért használják ezt igen ritkán, mert tulajdonképpen olyan, mintha egy, az alap képen nem szereplő, nem oda komponált, onnan hiányzó érzetet, élményt próbálnánk becsempészni, miközben ez azért általában lebukik, és nem jön létre az új minőség. Meg kell különböztetni az, amikor akár egy képre több expozícióval tudatosan, mint egy mozgásfázis, közel azonos képelemek kerülnek körülbelül ugyanabban az időben, mert ott ez erősítheti egymást és nyithat egy plusz értelmezési síkot, filmszerű mozgásélményt imitálva. (hegyi)