Incifinci a kis tacskó nagyon fürge és szeleburdi... én meg bizonytalan, hogy valyon megfelel-e ez mozgás leckéhez.

Annyira ződ ez a kép és annyira barna ez a kutya, hogy miközben ilyen bemozgós képet már sokat láttunk, nagyon szeretem ezt a szörnyű ződet és ezt az erőszakos barnát, szóval el kell fogadni. De jó lenne, ha ezeket a feladatokat elkezdenénk mélyebb aspektusokkal vizsgálni, és ha megnézzük, azért ezeken az ujjgyakorlatokon idővel az alkotók jószerivel átlépnek, hogy a mozgás ábrázolása az bemozdult lehet csak. Szóval hármat nem adunk érte. Jó lenne, ha akár ismétlésekkel is nekiállnátok ezeknek figyelembevételével a leckéknek, hisz ugye nem arról szól a mese, hogy gyorsan túllegyünk a feladatok megoldásán, hisz nincs határidőnk és nincs szavatossági időnk se. Ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, el kell indulni egy irányba. (szőke)
értékelés:

Zalaegerszeg. Hevesi Sándor Színház. Galócza. A darab a bérgyilkos maffiózóról. Egyike azon színházaknak és daraboknak, amiket végig fotóztam. Jöttem haza felé a vonaton és unalmamban lepucoltam az összes létező memóriakártyám... kidolgozatlan képek százaira bukkantam többek közt erre... ez megteccett. Gondoltam hátha nemcsak nekem, hanem Szőke Kapitánynak is... bár montamár sokszor sokmindenkinek h irgumburgum ne a polcrol vegyükle készképeinket hogy majdjolesz ideis, de gondoltam ez mégiscsak féligmeddigujkép, hiszen mostaláltam, most dolgoztam ki...

Olyan, mintha egy mozgófilm vagy egy rosszul exponáló fotókamera, ami rosszul továbbítja a filmet, és kapnánk egy kettős képet. Több mindenről kell ennek a képnek kapcsán beszélnünk, már csak az Estiskola feladatai miatt is. Mi azt gondoltuk, hogy valaki elérkezik ide hozzánk, mert nálunk szeretne képekről beszélgetni, akkor ezt azért tettük, mert arra gondoltunk, hogy a különböző házi feladatoknak a szerepe és jelentősége az, hogy a többiek számára is megmutassunk magunkból valamit. A leckék rólunk szólnak, bennünket, a mi világképünket mutatják meg a többieknek a munkáinkon keresztül. Ennél a képnél csak úgy tudom értelmezni, hogy azt mutatja, hogy Edvin elsődleges lénye, hogy Edvin nincs, csak valami színpadi jelenségen keresztül tudja kifejezni magát. Tehát az elsődleges problémám, hogy Edvin valószínű nem a kalapos nő, vagy a ragasztott bajszos operettszínész. Ilyesformán még egyet tudok elképzelni, hogy ő a nézőközönség tagja, aki a bérletes előadások látogatója. Ha ez történik, akkor megint csak nehezen tudom a kódokból megközelíteni az alkotót, mert egy képeslapot látok itt, a színház előadásából és nem tudom, hogy ezen keresztül hogyan tudok közel kerülni Edvinhez. És akkor itt felvetődik egy másik fajta megközelítés, merthogy hasonló munkákat láttunk már itt az Estiskolán, hogy akkor mi ez a kép? Mivel színházzal kapcsolatos, akkor ez színházi fotó? Vagy fotók, hisz két részre van szabdalva az üzenet. Az alsó részen egy nejlon harisnya által takart női kéz és egy gyűrött zakóból kinyúló másik kéz torzója látható és nem értem a két kép összekapcsolását sem, kellene értenem, de nem akarom érteni, mert nem akarom érteni az arányítását sem, ha az alsó képet nem nézem, akkor is azt mondom, hogy a fölső kép kompozíciós rendje is zavaros, miért vannak így vágva a szereplők. Ha színházi fotót látunk, mit kellene feltételeznünk, hogy ezek úgynevezett színházi belső fotók-e valami szakmai célzattal, nem tudom azt mondani, hogy standfotók, mert azok főképp a filmforgatások körüli fontos dokumentatív forma, ahol a fotósnak egy olyan meglepő feladatkörének is kell lenni, vagy egy olyan aktivitásának, ami eredményezhet olyan képeket, mint B. Müller Magda Szindbád-képei, és ez egy speciális műfaj, feladat, mert ő az az ember, aki olyan kialakulásokban lehet jelen, amit a nagyközönség soha nem láthat, például amikor Huszárik Zoltán előinstruálja a színészt a Csontváry című film forgatásánál, és ezzel a fotós egy önálló alkotást hoz létre, egyszerűbben fogalmazva a standfotós olyan intim helyzetekben van, aminél egész különleges helyzeteket figyelhet meg és olyan szenzitivitással kell rendelkeznie, hogy ezeket észre is vegye. Értendő ez akár színházra is, amikor Kiss Manyi szerepeire például már csak ezeken a színházi fotókon keresztül tudunk visszaemlékezni. De ehhez az kell, hogy legyen az alkotónak egy olyan plusz affinitása, amitől ezek a fotók valójában különlegessé válnak, ellenben az fog történni, hogy mert ott van, mert megvette a jegyet, kattinthatott egyet a géppel. A színház és a film is egy világított, előkészített térben, jelmezben, színészben adja magát, hogy úgymond az ember folyamatosan fejben fotózzon, hisz ezért megyünk el, hogy a történetet rögzítsük és eleve így képek egymásutánját vetítik, mutatják nekünk. Magyarul az nem egy nagy truváj, hogy egy fényképre előkészített előadásból egy fényképet készítünk, mert abból majdcsak becsusszan valami. Ezért én úgy gondolom, hogy érdemes lenne erről akár egy fórum témát nyitni, hogy mi az, hogy standfotó, és erről beszélgetnétek, de ez a lecke a vágy feladatkörében nem működik, mert nem jutok közelebb az alkotóhoz, csak azt látom, hogy színházba jár és fotózza a színészeket. Kezdjünk el erről beszélgetni, hogy tisztázódjon ennek a feladatköre, ami nem azt jelenti, hogy nem szabad ide ilyet beküldeni, de az értékére és a helyére kell ennek is kerülnie. (szőke)

Fény játék... egy dolog, amit meg nem foghatunk, ám vele még is játszhatunk...
óh, azok a csodás nyári naplementék...

Köszönjük szépen, nem nagyon tudunk mit kezdeni ezzel a képpel. A felhők nem túl izgalmasak, a színek szépek, de a horizont érdektelen, így most ez nem kap disznót. (szőke)

Antal Gábor zongorista, és zeneszerző barátom kért meg, hogy fotozzak egy koncertjén, melyet egy Zeneakadémiáról szalasztott hegedűművész kollégájával adott, íme egy képi ábrázolás a húrnyűvőről :)
   A képen a a háttérben elhelyezkedő tégláknál, vonónál, a hangszernél, tekintetnél számos egymást keresztező irányt figyelhetünk meg, a kép egyetlen éles pontja, a főszereplőre, a hegedűre esik.

Teljes egészében egyetértünk a képaláírással, hogy az élesség az alkotón, az előadón helyezkedik el, ugyanakkor a kompozíció szempontjából, hiszen ez egy portrészerű kép, kérdésesnek tartom, hogy ha nekünk a modell profilja fontos a hegedűvel, akkor a koponyába bal oldalt miért vágunk bele, ahogy az is furcsa, miért ilyen hosszúkás a kép, mert a háttérben lévő narancsos stúdióháttér a hangtörő felületekkel nem igazából segít a kép egészének. Vagy egy sokkal szűkebb közelit hoztunk volna az előadóról, vagy engedjük ezt az egész képet picit tágabbra, hogy a csukló ne amputálódjon, vagy akár a hegedű, ami most azon a határvonalon mozog, hogy nincs is nagyon radikálisan belekomponálva, tehát félig-meddig látom a hegedűt, de nem is olyan tágan, hogy a hegedű egészét mutassuk. A bal kéz fontos a hegedülésnél, most nincs eldöntve, hogy merészen csak az arcon megjelenő koncentrációt láttatjuk, vagy magát az alkotási folyamatot a maga teljességében. Érvényes lenne egy egészen közeli kép is az előadóról a lakkozott hajával és arcán lévő gesztussal, ahogy az is, hogy egy szép művészi tudósításként magát a hegedűjátékot mutassuk. (szőke)
értékelés: