GG 52/05 - Hátulról

"Pater and Ned" már húsz éve tanakodnak, hogy még ezt a cigit elszívják és aztán vagy vissza kéne menni a kocsmába, vagy haza az asszonyhoz, de még nem jutottak dülőre. én meg három hónapja kerülgetem a szobrot, hogy hogy kellene lefotózni (nyilván elölről) de macerás a háttér meg a fényviszonyok. Eddig nem jutott eszembe megcsinálni hátulról. Köszönöm.

Igen, ez egy érdekes feladat volt és persze félre lehet érteni vagy értelmezni, ha az ember akarja. A kompozíciódat nem értem, most minden el van rendezve oda bal oldalra, a jobb oldalon semmi nem történik, húzódik lefelé bal oldalra. Ez nekem egy rejtély, hogy hogyan lehet így komponálni. Szürkék is vagyunk egy picit - nyilvánvaló, hogy miért vagyunk szürkék, mert akartad, hogy lássuk a szobornak a struktúráját, de ha más időpontban fotózod, amennyiben ez a szobor fontos, akkor ez a probléma valószínű megoldódik. Szóval érdekes, érdekes, de ahhoz nem elég érdekes, Gábor, mert összezsúfoltál mindent, hogy ez jól tudjon működni. Ha annyival oldalt mégy, hogy ezt a két fehér figurát belekomponáld ebbe a nagy fehér semmibe, ami az épületnél van, akkor lehet, hogy működne. Mellesleg azt is meg lehetne próbálni, hogy mi van, ha emberek is vannak a képen. (hegyi)

GG 52/04 - Zaj

Ezek folyton csak jönnek, mennek, száguldoznak, keringenek.

Igen, ez egy jó kérdés, hogy miért gondoljuk a felhőket zajnak. Nagyon érdekes megközelítés. Mondjuk én is városi csávó vagyok és tulajdonképpen, amikor az ember szabadtéri programot keres, akkor a felhők elég ijesztőek tudnak lenni. Szóval ezt a részét értem, ha emiatt zajnak tekinted. Nagyon szépek a struktúrák, amik a felhők által létrejönnek, csak nekem egy kicsit túl vannak beszélve, kevesebb is elég lenne, vagy pedig akkor nem kell a föld, akkor mutasd csak az eget. Zavar az a villanyoszlop, csak ki lehetett volna forogni úgy, hogy az ott annyira ne látszódjon, zavar az is, hogy ki van égve az egyik felhő. Expozíciós idő, azt ott meg lehetett volna oldani, hogy ne legyen ennyire durva, ha meg nem, akkor vágd le a francba és akkor van egy jó kép magukkal csak a felhőkkel. Gurítottál már nagyobbat is, Gábor, lássuk be. (hegyi)

GG 52/03 - Igazi férfi

Azon ritka tünemények közé tartozik a kép, amikor Gábort szemtől szemben láthatjuk. A többieknek mondom, hogy a Gábor nem arról híres, hogy túl sok önarcképet csinált volna, ilyen korrekt kamera elé állósat nem is emlékszem, hogy csinált volna valaha. Úgyhogy ez a része tulajdonképpen meglepő és varázslatos, hogy egyszer csak a mi kis motyorgós manónk előbukkan. Hogy ez igazi férfi-e? Gábor viszonylatában igen, mert megmutatkozni, bátornak lenni, kamera elé állni az egy férfi dolog, tehát ahhoz kell kurázsi, és itt Gábor bizonyította, hogy neki van ilyenje, úgyhogy ebben az értelemben én ezt elfogadom. (hegyi)

Hozza hozzánk tisztításra

Amit rögtön tudok mondani, az az, hogy a kép tetejéből egy másfél-két ujjnyit simán lehet vágni, nekem elég lenne az is, hogy ha csak két elem lenne mutatva ebből, hogy hogyan végződik a kerítés elem, akkor jobban tudnék koncentrálni erre a papírra. Egyébként nagyon erős a szociója ennek az elázott A4-es üzenetnek, maga a szöveg is tényleg annyira nem evilágról való, hogy fantasztikus atmoszférája van, még a kis ábrázolásnak is, hogy tudjuk, hogy mit kell otthon keresni, ha el akarjuk vinni, nehogy véletlenül zsebkendőt vigyünk. Maga az üzenet az abszolút rendben volna, de a vágás szerintem megfontolandó. (hegyi)

GG 52/02 - Párna

Most már tényleg arra kell gondolom, hogy itt mindenki öregember, akinek nem mozognak az ízületei, mert ennél képnél is, mint sok másik képnél mostanában, azt kell kérdenem, hogy miért nem tudtál egy kicsit lejjebbről fényképezni. Attól még belekomponálható a kis faház meg minden, de akkor ezek a fuszeklik meg ez az egész nem vesznek bele a fákba ilyen erősen. A másik meg, hogy meg kell keresni azt a napszakot, amikor ezt jó lefényképezni, vagy a kora délelőtt vagy a késő délután, amikor laposan megy a nap, és esetleg nem ilyen élesen van árnyékban az egész, persze nyilvánvaló, hogy ezt te tudod, hogy honnan, merről süt a nap, de azért erre érdemes lett volna odafigyelni, mert most be van dögölve minden. Az is megoldás lehet, hogy csak sziluetteket mutatsz, nekem azzal sem lenne bajom, de akkor le kell tényleg guggolni egészen a földre és onnan felemelni ezt az egészet az ég szintjére, és akkor már eleve a nagy fénykülönbség létrehozza ezt a kontrasztos sziluetthatást. (hegyi)

GG 52/01 - Reggel

Ezennel elkezdem az 52-es projektemet. A 365-el úgy vagyok, mint Wagner úr a száz font jutalommal: "Ne mondja azt, hogy százat! Maga rosszul hallotta! Annyi font csak számtanpéldában létezik! De húsz, az van, vagy huszonnégy is lehet! Annyit már láttam!" De az 52 az egy hihető szám. Szóval a heti feladatokkal megpróbálkozom, bár most mindjárt az elején gondban leszek, mert a szigeten nehéz lesz megtudni mi a feladat, meg beküldeni is, de azért hátha sikerül.

Annak nagyon örülök, hogy elkezdted ezt a sorozatot és meg is értem azt, amit írsz, hogy neked a heti egy az pont jó, el is fogadtam, úgyhogy köszöntünk, mint special guest a társaságban. Ebben most az a nehézség, hogy ez bekerül ide a szakkörbe, mert a 365-be nehezen tudnám betenni, mert ott ugye a napi képek vannak, de vállalom, hogy elemzem, ami lehet, hogy kicsit igazságtalanság a többiekkel szemben, ezt most nézzük el, ezt a heti egyet vállalom, mint elemzés. Jók ezek a formák, jók ezek a térjátékok, egy kicsit zavar, hogy dől-borul a perspektíva, de nyilvánvaló, hogy ezt egy drágább géppel - maga a gép - korrigálni lehetne, de utómunkában ezt is helyre tudod hozni a fotón is. Ezek nem olyan dolgok, amik ördögtől valóak, ezt a nagyításkor a papírnál is helyre lehetett hozni, szóval ezzel analógban is dolgoztak a mesterek, vesztünk valami minimálisat az élességből, na és, annyi baj legyen, ez az egyetlen pici bajom, mert amúgy a kép tetszik és jó ez a hangulat, hogy senki nincs még ott. (hegyi)

Dublini öböl

Előbb mondom azt, amit máshogy csinálnék. Az égből két ujjnyival kevesebb kellene, a partból két ujjnyival több, eléggé felbillent a kamera és nézzük feleslegesen az eget. Ha ott az első felhő sáv fölött vágod, akkor ez egy rendben lévő üzenet és alulra meg azért kellene, hogy ez a horgász stabilabban álljon a lábán. Viszont, ámde, azonban. A megfigyelés jó. A kép olyan erősen festményszerű, és olyan becsapósan az, fentről lefelé válik azzá, hogy az eszelős. Szóval ha ki tudsz még menni ide ebbe az öbölbe, kérek egy ismétlést, összel úgyis szépek a fények. (hegyi)

alapszínek

Érteni vélem, hogy az ajtóknál ott van, hogy sárga, kék, piros és itt van a bajom, hogy talán ott van a zöld is, csak azt már nem látom rendesen. Kicsit haladjunk előre és onnan próbáljuk ezt megfogni, hogy nem ebben a skurcban van, hanem beállunk valahová, a nagylátószög meg fogja neked ezt oldani és akkor megcsináljuk ezt a képet. Én erre kérek egy ismétlést. (hegyi)

Híd

Végre sikerült azt a pillanatot elkapni, amikor a fény megfelelően hozza ki a hidat. Még jó, hogy sokat járok erre.

A fény lehet, hogy jól hozza ki a hidat, Gábor, de hogy ez színhelyességben hibás, az biztos. Azért az utómunkára egy kicsit többet fektess. Tudom, sok a meló meg mindent értek, de ez kékben is és rózsaszínben is elment a francba, ettől olyan érdekesen csajos hangulatú lett. Nem vagyok ezzel most elégedett, dolgozz még ezzel, kérlek. (hegyi)

Brexit napján a szigetek felett az ég

Azért most igazából örülök, hogy aznap én csak látogatóban jártam ott.

A remény hal meg utoljára. Utómunkában ezt is a helyére kellene rántani, sokkal kisebb tónuskülönbséget fogad ez el, ott az ég, ahol kilyukad, ott az a nagy világosság az egészet elrontja. Takard le a kezeddel ott azt a foltot. Én értem, hogy miért akartad oda azt, vagy miért hagytad benne, de mégsem. Vágni kellett volna, hogy ugye a remény szerint elvonul onnan az a lyuk és mindent elönt a sötétség vagy várni kellett volna erre vagy korábban fotózni. Lényeg a lényeg, hogy az ott ne legyen. Vagy akkor fordítsam úgy a kamerát, hogy azt ott kitakarjam, mert most az egész ettől nem érzékelhető jól, mert folyamatosan azt nézem, de az meg nem érdekes ott. (hegyi)

Szórolapozók

Vote REMAIN szórólapozók a szavazás előtti napon.

Ahogy én látom, ez abban az időben készült, amikor a Brexit dolog volt, amit megemlegetünk elég sokáig, azt hiszem. Tulajdonképpen ez egy szép kép, az utómunkája az gondatlan, ki van lágyulva, az egész határozatlan, ráférne egy kis kontraszt játék, meg a tónusokat egy kicsit rendbe rakni. Hogy ők szórólapozók, azt én innen nem tudom megállapítani, tehát az látszik, hogy van egy turistacsoport, ami áll a Royal Albert Hall előtt, de a szórólapozás nem jön ki. Ha te magával a szórólapozással akarsz foglalkozni, akkor nem kell ez a csinnadratta, akkor fotózd azokat az embereket, közel kell menni, ha nem voltál elég közel, akkor nem látom, hogy szórólapoznak. (hegyi)

ablakomból

Hát, ahogy a címből kiderül, ez látszik az ablakomból. Nagy méretben itt.

Ez egy szép panoráma és ahogyan látom, nagyobb méretben is megtekinthető és örülök annak, hogy kapunk egy ilyen beszámolót, hogy a helyi kiskocsmától a templomig milyen úton szoktál járni, gondolom, hogy ebben benne van az egésznek a szakralitása is, a beilleszkedés és a helykeresés és mindenféleképpen azt gondolom, hogy ez egy jó munka, az időpontot is jól választottad meg, nagyon szépek a fényeid, úgyhogy köszönöm, Gábor, ez abszolút rendben van. (hegyi)

Fejfájásra

Fejfájásra

Mondjuk én túl sokat voltam a gyógyszeripar közelében, szóval inkább ajánlom Brekit a fejfájásra mint a pirulákat, de van, akinek az jön be.

Hogy mi van a békával, azt most nem nagyon értem. Ha ez egy reklám, márpedig oda küldted, akkor akár még működhet is, hogy a béka kiabálja le a fejedről a fájdalmat vagy nem tudom, mi lehet itt a reklámszöveg, vagy dobáljon meg a zöld béka piros bogyóval, ha nem hat a gyógyszerem. Sok mindent el tudok képzelni, de a lényeg az, hogy nekem működik, mint reklám. Talán annyit még megtennék, hogy szabadabban eresztem ezeket a pirulákat, mert nagyon össze vannak zsúfolódva és ettől ez a három forma különválik egymástól. Ha nem stokizod egymásra ezeket a pirulákat, mert van, ahol két emelet magasan vannak, hanem inkább elfolyatod valamelyik irányba, talán jobban mutatna. Benne van az is, hogy itt nem csak a fejfájás szorongása, hanem a fejfájás elmúlása is megtörténhet, ha ezt a szép színű bogyót megeszed. Örülök neki, hogy foglalkozol a reklámmal, mint feladattal, kevesen csinálják és remélem, más is kedvet kap. (hegyi)

Hőlégballon, Hegyi Zsolt-2015.06.12. 16:52, Hegyi Zsolt-2015.06.12. 16:52, Hegyi Zsolt-2015.06.12. 16:52, Hegyi Zsolt-2015.06.12. 16:52, Hegyi Zsolt-2015.06.12. 16:52, Hegyi Zsolt-2015.06.12. 16:52, Hegyi Zsolt-2015.06.12. 16:52, Hegyi Zsolt-2015.06.12. 16:52

Hőlégballon
Hőlégballon
Hőlégballon
Hőlégballon
Hőlégballon
Hőlégballon
Hőlégballon
Hőlégballon
Hőlégballon

Nem röhög! Így szoktam leszállni.

Gerlei keveset szól, túl keveset, ezért nehéz bármiféle folyamatról beszélni nála, mivel hogy nincsenek képek, tehát nincs, amiket képzeletben összekössünk, hogy most akkor merre is halad a szekér, és azt kell mondjam, hogy akármennyire elfoglalt is az ember, ha egyszer a jósiten gépet adott a kezébe és azt képes célra is tartani, márpedig gg képes, akkor kutya kötelessége melózni vele. Gábor, ezt vedd komolyan, értek én mindent, az élet nem könnyű, de fényképezz. Ugyanis ez egy végre szinte hibátlan sorozat. Van eleje, vége, poén, és mindez ráadásul még meg is van szerkesztve, egyesével és összességében is, és végre nem ugrálnak az álló és fekvő képek oktalan váltásokban, szóval ha valamibe bele kell kössek, márpedig bele fogok, akkor az a zöld szájformás póznás kép, ami a leggyengébb láncszem és nem sok oka van a sorba kerülni, simán kihagynám. De így is jó sor, még azzal a képpel együtt is, szóval Gábor szégyelld össze magad, ha nem fotózol. (hegyi)

Évi - az övé a jövő

Évi - az övé a jövő

Magyarország alaptörvénye XV. cikk
(1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.
(2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.
(3) A nők és a férfiak egyenjogúak.
(4) Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti.
(5) Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.

Mielőtt kitettem volna, kérdeztem Gábort, hogy ezt biztos, hogy így akarja közölni, ennyire utómunka nélkül? Azt válaszolta, hogy igen, tegyem így ki, és ha gondolom, csináljam meg a javított változatot is. Az elemzés végén ott lesz, az se jó, csak próbáltam ebből kihozni, amit lehet. Ugyanakkor azt azért el kell mondjam, hogy bármennyire jó is a helyszín mondjuk, azt nekünk kell berendezni, olyan szociofotó márpedig nincs, ami úgy jó, ahogy megtalálták, ha mást nem, de a kamera nézőpontját, az objektívet, a fényeket a fotós előtte rendezi, mielőtt kattint, és az nem mentség a pocsék kivitelezésre, hogy ha azzal védekezünk, hogy de hát nem akartuk az alanyokat felismerhetővé tenni. Ha nem akartuk, akkor tegyük el a gépet, ugyanis álságos az, ha az ember azt gondolja, hogy akarok is egy problémával foglalkozni, de jajj a szereplőkkel mi lesz. Semmi. Ha nem akarnak szerepelni, nem készül kép, ha akarnak, akkor viszont úgy kell ábrázolni, hogy az a legjobban visszaadja a helyzetet, márpedig ehhez itt most kell az arc, mert megszemélyesítesz egy problémát, tehát azt nem lehet az alakok negatív foltjával megúszni. A másik, hogy oké, neked kellett a lámpa, mert a bura nélküli vakuló fény az erős üzenet. Rendben, de akkor menj lentebb a géppel, keresd meg azt a pozíciót, ahonnan az alanyaid "felnőnek" a térbe és nem lesz ekkora üres semmi fenn, miközben lenn meg esetleges vágással nyiszabolod a lábat. Összhatásában olyan, még javítva is, hogy elmentél egy rádióriportra, de ha már ott voltál, kattintottál véletlenül egyet. Gábor, a dolog sokkal fontosabb annál, hogy ne legyen benned annyi alázat, hogy jól csináld meg, úgyhogy kérlek, ismételd a képet. Mindegy, hogy ez hol van, menj vissza és csináld meg újra. (hegyi)

Évi - az övé a jövő