Emlék egy barátnak
Ez a kép akkor készült, amikor egy hozzám nagyon közel álló barát/példakép elment. Még mielőtt András megkérdezné hol ebben a képben a Kepes Jóska (mert valószínűleg ez nem jön le a képből, és amit magyarázat formájában nem akarok megadni), hát szerénytelenül az egyik tuskó vagyok én. ;)

Egy olyan tájképvariációt látunk itt, ahol két irányban indul el az alkotó. Egy eléggé súrlófényben működő, talán balatoni nappali téli fényben látható, árnyékokra is építő aszimmetrikus kompozíciós rend, amelyben a kikötőmóló fa formái és a hosszan vetődő árnyékok egyfajta létrát, egyfajta lépcsőt mutatnak valahova a képen kívülre. Ez a geometria a betonfelületekkel, annak sötéteivel uralja a kép jobb oldalát. Ez ellentétpárban helyezkedik el a víz lágy hullámzásával és valamilyen technikai jelenséggel, amelyben a Nap csillogása, ragyogása apró csillagfényekké, foltocskákká válik. Ennek a kettőnek a ritmizálása az, ami meghatározza elsősorban a képet. Klasszikus módon klasszikus vállalást látunk itt. A képhez tartozó leiratot elolvasva maga az indító ok egy nagyon fontos érzelmi indító ok. A huszonhetes lecke rezonancia házi feladatban a kép önmagában egy jól értelmezhető alkotás, mégis azt mondanám, hogy a képhez tartozó leiratból következtetve a rezonancia az érzelmi indíttatásban van, az alkotó döntésében, ahogy egy tiszteletet, egy megemlékezést, egy vallomást szeretne valaki kapcsán a látogatók felé is létrehozni. Minden ilyen személyes történetbe nagyon nehéz beleavatkozni, és talán csak a kép felől van jogunk javaslatokat tenni, mert az érzelmi folyamatokat, azok mélységét, erejét azt nem lehet megítélni egy háromsoros szövegből, és talán nem is szabad. A kép szempontjából mondanám azt, hogy a kép önmagában egy szépen megoldott feladat, egy szépen megoldott munka, ugyanakkor el kell fogadni azt, hogy a személyes üzenet a leiratban jelenik meg, a kettő véleményem szerint képzőművészeti szempontból viszont nem száz százalékosan kapcsolódik. Mindaz, amit a szövegben a Kepes Jóska leír, az sejtésem szerint inkább az önmagával történő harcról szól. Nekem nem szándékom őt predesztinálni bármire, másrészt pedig a saját magával való küzdés harcai azok, amiért úgy érzi, hogy nem eléggé látom azt a jelenlétet, amely Kepes József valódi jelenléte az itt látható képzőművészeti munkájában. Ez egy sejtés és egy prekoncepció, hiszen az üzenet hamarabb készült, mint ahogy tudtam volna erre válaszolni. Talán abból a szempontból fontos erről beszélni is, és kapcsolódni a képhez, mert nyilván érdemes arra két-három percet rászánni, hogy Thorward Dethlefsen véleménye szerint ami felzaklat bennünket és kritikaként éljük meg, azon mindig érdemes elgondolkozni. Mivel a Jóska itt konkrét kapcsolódást is tett, talán pont az előző munkák miatt, azokra a javaslatokra, amelyeket a képeihez szoktam fűzni, így igazából szeretném megerősíteni, hogy természetesen a kép jó, és azt eddig is lehetett tudni, hogy Kepes József jó képeket készít. Bátorságra szeretném ösztönözni, hogyha az az érzelmi állapot, amelyről itt ír, fontos számára, akkor a következő lépcsője – de ez az ő döntése, hogy meg akarja-e lépni ezt a lépcsőt –, igen, az, hogy Kepes József még jobban legyen jelen ezekben a képekben. Nem fogok tudni mondani eszközt, formát, világítást, technikai megoldást, csak szeretnék segíteni az út keresésében, amennyiben ez elfogadható, tiszteletben tartva azt is, hogyha - hiszen felnőtt emberről van szó - ő a saját rendszere szerint halad tovább. A kép mint fotográfia természetesen a három disznót megkapja, és abban a tekintetben foglalkozzon ezzel a megjegyzéssel Kepes József, ha úgy látja, hogy szeretne továbbhaladni az önmagával és a világgal kapcsolatos helyzeteken, mert a leiratból pont az derül ki, hogy nagyon fontos dolgok történnek vele. Az események nagy része az életünkben nem biztos, hogy csak kizárólagosan vidám és pozitív. Az élet ritmizálása és hullámzása viszont épp ettől teljes. (szőke)
értékelés:

Tisztelet Harry Callahannak
Tisztelgés egy amerikai fotós előtt.

A kép igazából egészen szűkített módon a fehérek és halvány szürkék foltjaival dolgozik, amiben szinte tusrajzként vannak belehelyezve a kis ezek elszáradt virágkórók. Majdhogynem egy grafikának tekinthető kép ez, és mint ilyen a grafikai elemeket szépen távolságtartóan kezeli és nagyon jól ritmizál az egész kép. Örülök, hogy nem egy közhelyes megfogalmazás a téma, tehát ez a kép egy három disznós kép. Nem is tartozik, tehát amit most mondok az elemzéshez, hanem megint csak odasúgom, hogy – Jóska, hol vagy a képből? – de ezt csak Szőke mondja és nem a szokásos elemzés. Természetesen ez egy nagyon szép kép és nagyon szeretem, úgyhogy drukkolok neked, hogy minél több bátorságod legyen a saját munkáidhoz. Zárójeles megjegyzés, hogy Callahan Moholy-Nagy tanítványa volt. (szőke)
értékelés:

Város
ez nem történet, ez egy asszociáció Feri képére.
kulcsszavak: város, fenyegetés, madár helye

Nagyon szeretem ezt a képet, de talán Jóska előző munkáinál mondtam, hogy egy picit több Kepes Jóskát várnék, és nem szakmai szempontból, ezért nem tudom berakni a láncreakcióba ezt a képet. Amennyiben nem láncreakciós kép, hanem az oldalon házi feladatra érkezett munka, épített környezetre elemezhetem, de arra is azt mondom, hogy nem lép túl azon, hogy Budapestről, vagy akár valamilyen nagyvárosról nagyon sok ilyet láttunk már. Nem tudok erre mást mondani, mint hogy és mitől lesz ez több, mitől lesz ott a kézjegyed, Jóska. Ez nagyon fontos. (szőke)

Téli kompoziciók.jpg
Téli kompoziciók.jpg

Land art, vagy minek hívják ezt, amely a 70-es, 80-as években nagyon közkedvelt stílus volt. Ugye itt alapvetően ritmusokat látunk, táj-ritmusokat, terepjáró csíkot a picit behavazott tarlón, a másikon pedig hát az elektromos oszlopok amely itt mint egy obeliszk, mint egy égbenyúló forma jelentkezik. Tehát talán nem véletlen, hogy egy A-B párhuzamot küldött be a Jóska, egy nőiséget és egy férfi attitűdöt. Mind a két kép önállóan is megélne, és itt jól is egészítik ki egymást. Én azt gondolom, hogy a három disznó megvan, Jóskától megszokott precizitás van itt jelen. Annyit megkockáztatnék, hogy azért jó lenne hogyha néha egy kicsit engedne annak a Kepes Jóskának is, akiben benne van a lágyság, benne van a játékosság és akkor most vess meg, benne van a nőiség is, tehát a mostani munkák, amiket kapok azok egyszerűen vitathatatlanok, tehát nem tudok vitatkozni semmivel, csak annyi - itt súgva mondom - a problémám, hogy így "rendbe vannak" és én ismerem a Jóskát, láttam a Jóskának azt a részét is, amelyben a Jóskában az esendőség is ott van. Tehát várnám ezt. (szőke)
értékelés:

Kikötő

Ezen a képen valamilyen külön technikai trükk van alkalmazva, hogy így be van sötétítve a széle és ez a fajta hatás a régi, analóg, kevésbé korszerű gépek sajátja, tehát mindenféleképp érződik ezen a képen az, hogy Jóska nagyon is vonzódik ehhez az archaikus szemlélethez. Abszolút szimmetriára, geometriára építő kép, higgadt, szinte mérnöki munka, és mint ilyet úgy gondolom, hogy teljesít is a Jóskától megszokott precizitással. Nagyon érdekes ez a jövőbe mutató varázsnyíl, mert ha egy picit megnézzük, itt van egy elég trükkös dolog, tehát a Kepes Jóska másik énje, hogy miközben ezt egy jól szerkesztett átlagos téli képnek gondolnánk, egy valahova a horizont felé mutató mágikus nyíl is megtalálható ezen a képen, csak egy picit próbáljatok hunyorítani és meg fogjátok érezni.
   - Egy dolgot még hadd mondjak hozzá – szól közbe Zsolt -, hogy te elmondtad azt az archaizáló technikát, ami az analóg fényképezésre volt jellemző és én ehhez azt mondom, hogy igen, csak ez nekem egy picit ellentétes - és ez nem csak Kepes Jóskára igaz -, hogy az élességet a képen mindig egy picit mintha túlhúznátok, ez is egy valószínűleg utólagos beavatkozás és nem az objektív rajzol ilyen élesen - a két dolog egymásnak ellentmond, mert azok az régebbi objektívek, ahol fellépett ez a maszkolós hatás, nem voltak ennyire rajzosak. Tehát, hogyha úgy döntök, hogy archaizálok, akkor ott harmóniába kell kerülniük ezeknek az eszközhasználatoknak, és akkor tudod bevinni a nézőt abba a világba. Érdemes megfigyelni, hogy mik voltak ennek a stilisztikai sajátosságai. Tehát ahogy most itt a sötét felület az oldalrésznél megjelenik, az ilyen korú képekre jellemző, tehát ha ez egy eredeti 1918-as kép lenne, mondjuk egy üvegnegatívon, akkor biztos, hogy az elmúlt idő valamilyen módon nyomot hagyott volna. Nem feltétlenül következik ebből, hogy ezt a nyomot manipulálni kellett volna a képen, gondolok itt a felületi karcokra, sérülésekre, de mindenesetre érdemes egy ilyen munka kapcsán átnézni azt, hogy azok a korabeli képek a technikai eszközökből adódóan milyen kis trükköket alkalmaztak. Például Pierre Bonnardtól, aki egy nagyon híres festőművész, nem oly régen Franciaországban egy albumot adtak ki az ő fotóiból, amely azért döbbenetes, mert egyrészt Bonnard idejében kezd el a fotó hozzáférhetővé válni, természetesen csak a nagyon gazdagok számára, de Bonnard végigfényképezi a családi életét, a modelljeit, sőt a híres festményeiből kettőnek a fotóváltozatát is megtaláljuk. Amely nyilván utána a festmény változatot generálhatta. És ezek a nagyon régi képek hordoznak hasonló hangulatokat, de érdemes ezekből meríteni, megfigyeléseken keresztül. Három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Balatoni emlék
Köszönettel Mácsai Ferinek, aki Zoltai Péter A szurkolók című képéhez írt.

Az amerikai fotóművészet, elsősorban a 60-as, 70-es, 80-as években divatos tengerparti fotóin, és tulajdonképpen ilyen utazási fotóiban lehet sokat látni ezt a fajta beszédmodort. Alapvetően egy higgadt, nyugodt elrendezésben, távolságtartó elrendezésben, hiszen a jelenségek a pad, a víztükör, a sétáló felület, az elhaladó ember, ez mind kicsit távolságtartással van kezelve. Tehát az egésznek van valami furcsa távolságtartása. Ebben a kategóriában, tehát amit mondom ez az amerikai stílus annak idején képviselt, arra egy ujjgyakorlat, végül is azt kell, hogy mondjuk, hogy ez a kép teljesíti. A nyár kategóriában megvan a három disznó. - Viszont azt én hozzáteszem – veti közbe Zsolt -, hogy ez a fajta távolságtartás rá tudja fókuszálni erre a fickóra a figyelmet, aki kifelé halad a képből, innen pedig egy lépés rádöbbenni, hogy ez az ember valószínűleg mozgáskorlátozott, és így már az egész nyugalmas, éteri, kicsit talán dekadens, kicsit talán unalmasnak is mondható lassúság beindul és a történet izgalmassá válik, és ezt a történetet a néző fejezi be. Tehát pont ettől a távolságtartástól nagyon jó mikrorezgések, vagy mikromozgások indulnak el. (szőke-hegyi)
értékelés:

Borús kastély

Lehet, hogy ott a valóságban a Jóska képe az egy borús kép volt, de ezen a képen ebből semmit sem lehet érezni. Egy olyan gyönyörű kis meseképet küldött be ezekkel a kis nyírott fákkal, fűvel, ez vagy Anglia lehet, vagy a Loire völgye, nem tudom, de nem egzotikus, az biztos, azok a kis tornyocskák, ott össze-vissza, ez az egész egy gyönyörű mese, különösen a Jóskától megszokott mérnöki elrendezésekkel, arányokkal az ég és a talaj viszonya, az odavezető út a fákkal, hát minden tekintetben olyan. Még azt is jónak tartom, hogy fekete-fehéret választ ehhez a tanulmányhoz, és természetesen ott van benne a Jóska-féle játékosság és precizitás is, én ezt a kategórián belül egy jó utiképnek tartom. Egy embert lenne fontos megemlíteni, Gross Arnoldot, ő mindig ilyen kis városkákat rajzol és ilyen kis grafikákat, épületeket rajzol. (szőke)
értékelés:

Őszi csendélet almákkal (II)

Nagyon örülök, hogy Jóska nekifogott a csendélet tanulmányoknak. Ha megfigyeljük a képet, három fő csoport az, amiből a kompozíció áll, tulajdonképpen egy háromszögben van elrendezve a váza, a tök és a három alma. Azért jó ez a beállítás, mert nagyon jól mutatja a méretek, a fények és a színek közötti összefüggést. Ha tömegében tekintem, akkor jó az elrendezés, mert a tök mérete nagyobb, mint a három alma, ezért a váza az almák tömegéhez van hozzáemelve, és ez így rendben is volna, de a tömeget, a méretet megváltoztatják a színek. A sárga kisebb súlyú, mint a vörösek, bordók, a világosabb felület kívánná, hogy az egyik alma a tök púpja elé kerüljön, ezzel kerülne a súly, a méret és a szín együttese egyensúlyba, mert most a kép bal oldalra billen. Természetesen el lehet a vázát is mozdítani, a két megoldás között a különbség, hogy a váza mozgatásával klasszikus megoldás felé törekszünk, az alma elmozdítása dinamikusabb, szokatlanabb lenne. Az is lehet, hogy ha a tökre egy pici ellenfényt adunk, akkor a most árnyékban lévő része jobban kiemelődik, ezáltal nő a súlya és így kerül helyre a súlyarány. Mindenképp azt mondanám Jóskának, hogy foglalkozzon ezzel még, mert nagyon jó tanulmány, jó illusztráció. Viaskodom picit magammal, mert a disznózás szempontjából ha figyelembe veszem, hogy ez a tanulmány nem csak Jóskának segít, hanem a többieknek is, akkor jár a három malac, de a kép maga csak kettő, tehát most azt csinálom, hogy két malac a kép, és egy malac az illusztrációs munkáért jár. (hegyi)
értékelés: +

Őszi csendélet almákkal (I)

Én nagyon örülök ennek a képnek, éspedig azért örülök, mert végre valaki kezdi komolyan venni azt, hogy a fotóstanulmányoknak egy nagyon szerteágazó bázisát tudja megadni a csendélettel való foglalkozás. Ugye három almából látunk itt beállítva egy csendéletet. És erre mondhatnánk rögtön azt, hogy ez egy nagyon szépen beállított, nyugalmas kép, köszönjük, és három disznó – meg elkezdhetjük fénytanilag, kompozícióban, térbeliségben is elemezni. Ha túllépünk azon, hogy pontosan azáltal tud meghökkentő lenni, hogy mennyire egyszerű eszközökkel dolgozik akkor azt mondom, hogy itt van három tárgy, és ennek a három tárgyból két almának nagyjából egyforma színvilága van, nem tudom milyen fajta alma, de kettő az nagyjából egyforma, és van egy harmadik, amin rajta van hagyva a kis levélszár meg a levelek is, és ezen egy mélyebb bordó szín jön rajta létre, és kevésbé sérült is, mint a másik kettő alma. De meghozott egy döntést a Jóska, hogy ezt az almát tette a háttérbe, és a másik kettőt egy kicsit előrehozva. Ezt én el tudom fogadni, de felmerül egy kérdés, hogy mi van akkor, ha ez az alma kerül az előtérbe, és a másik kettő a háttérbe, hiszen itt fényekről is van szó, és ha megnézzük, akkor pontosan attól, hogy ez hátérbe van rakva, az egyébként is sötét alma még hátrébb kerül. Tehát a térbeli helyzetén túlmutatva kerül a másik két almához képest hátrébb; a színe miatt, a tónusa miatt. Ha ez megfordulna, akkor lehet, hogy pont kiegyenlítődne ez a különbség. Ezzel nem mondom azt, hogy meg kell fordítani, csak az egy kérdés számomra, egy megfigyelés, hogy mit tudunk létrehozni a színekkel, a világosságértékekkel, a tónusokkal. Úgyhogy ezért is tartom én ezt egy nagyon fontos tanulmánynak, mert ezzel a kérdéskörrel tud foglalkozni, és én arra tudnám sarkallni őt, hogy csak így tovább, és szeretnék látni még megoldásokat és gyakorlatokat, merthogy ezek fognak visszaköszönni, például ha majd egyszer három modellel dolgozunk, akiknek különböző színű a ruhája, más a haja, más tónusú az arcbőre, akkor ugyanezekkel tudunk ezekre a differenciákra vagy ráerősíteni, vagy pedig ezeket kiküszöbölni. Ha inverz beállítást alkalmazunk, tehát mint itt, az kerül hátra, ami fényben és tónusban előre kívánkozna, ez egy tökéletesen működő megfejtés, de akkor ennek valami konkrét indokának kell lennie - mondjuk, hogy az esendő, nem épp kelendő két sérültebb almát emelem piedesztálra, míg a szép és tökéletes példány minden szépsége ellenére úgymond a szép, de üres kategóriába kerül, vagyis az önmagáért való szépség élményénél fontosabb a tartalmas, megélt, ettől akár sérült világ, szóval ez egy jó irány lehet, de akkor ennél is határozottabbnak kell lenni. Ezért mint tanulmány ez a kép nagyon fontos, és köszönöm, három disznó. (hegyi)
értékelés:

Őszi fa
Gerlei Gábornak akartam ajánlani színesben, de talán így is őszi.

Itt a leiratot olvasom, isten ments, hogy ezt színesben készítsd el, meg is bolondulnék, a közhelynek és a giccsnek is van határa, és ebbe az ősznél elég könnyű belecsúszni, erre jó ha figyeltek is, jó elkerülni. És ennél a képnél pont erre láthatunk egy jó példát, hogy jelen is van az ősz, jelen is van a személyesség, és mégis van benne valamilyen eltartás, áttételezés, nemcsak a szín, ami miatt a transzpozíció miatt és a kékes árnyalat miatt is, amit itt látunk, hanem amiatt, hogy az alkotó merte vállalni ezt a redukciót, és hogy a formákat is csak árnyékként jeleníti meg, és csak mint zaj – megfordítja a történetet, és nem a főtéma az éles és értelmezhető és hozzá a háttér a zaj, hanem a háttér az ami éles, és a főtéma csak egy árnyék, és ez a fajta megfordítás jót tesz az üzenetnek filozófiailag, ráadásul a háttérre húzza rá a leckét, az ősz ábrázolását. Úgyhogy trükkös egy dolog, nagyon szeretem, három disznó. (hegyi)
értékelés:

Fényjáték 3
Játszottam a formákkal, üvegekkel és a fénnyel

Láttunk ezekkel a tárgyakkal már kompozíciókat, és ez is egy szép kompozíció, izgalmasak azok a formai kapcsolódások, amik létrejönnek, én lehet, hogy ebből a képből fönt vágtam volna még, mondjuk egy kétujjnyit és akkor ez a dinamika még erősebb lenne, nem futna annyira ki. De kérdezek valamit: Jóska, ez a kép nem dől picit, vagy legalábbis a pohár, jobbra? (hegyi)
értékelés:

Család (fényjáték 2)

Nagyjából már az előzőekben is látható helyzetet mutat itt az alkotó, nagyon hasonló megvilágítási és képi történetet mutatva, csak ezt egy másik leckére érzi megoldásnak. Én ezt el is tudom így fogadni, számomra ez a kép nagyn szép és finom, és nagyon játékos, pontosan azért, mert ezekkel a formákkal, és a formák különbözőségeivel érzékeltetve a formák kapcsolódásaival érzékeltetve a családra tud utalni, valamilyen elvont szinten, és ez létre is jön az utalás, és pontos is. Nekem két kérdésem lenne, az egyik a szemsík megválasztása, abban nem vagyok 100 %-ig biztos, hogy ezt a kompozíciót erősíti az a harántcsíkozás, ami a terítőn a fények miatt létrejön, másrészt pedig itt három formát amik ennek a történetnek a három szereplőjének a korát, nemét, kapcsolódását adhatná ebben a család leckében. De mi lenne akkor, ha elgondolkodnánk azon, hogy ezek a formák nem üresek? Tehát számomra – bár lehet, hogy ez túlságosan didaktikus megközelítés – de nekem ez egyértelmű, hogy ezekbe a formákba valami belekerülhetne, hiszen ezeknek ez a funkciója, ráadásul ugye ezek az edények pl. valamilyen áttetsző de színes folyadék kerülhetne, akkor az egymásra hatásnál érdekes dolgok történhetnének, vagy az egyikbe folyadék kerülhetne a másikba valamilyen tárgy – tehát a belekerülő tárgyak tudnák erősíteni vagy legalábbis még jobban illusztrálni azt ami a család leckében megvan. Én ezt azonban így is nagyon jónak tartom, két disznósnak – ha csendéletként szemlélném, akkor könnyebb lenne a helyzet, de nem erre lett beküldve, és ezért két disznó, és a Jóskát szeretném arra sarkallni, hogy dolgozzon még ezzel, mert nagyon fontosak ezek a meglátások, nagyon jól és klasszikusan alkalmaz dolgokat, de akkor kezdhetünk el ezekről beszélgetni, ha még több ilyen megoldás érkezne, és akkor egymáshoz viszonyítva el tudnánk indulni valamilyen értelmezésen a csendélet kategóriában. (hegyi)
értékelés:

Fényjáték 1
játszottam a formákkal és a fénnyel

Azon gondolkodom, hogy nagyon szeretem ezt a fajta komponálási módot, ezt a nyelvezetet, ez nagyon finom, ugyanakkor van vele két hajszálnyi problémám. És ezeknél a dolgoknál a hajszálnyi problémák azok, amik szerintem legalábbis a csendéletnél az ismétlésre vagy a falraakasztásra hozzák meg a döntést. Ha megfigyeljük ezt a poharat, én nem tudom, hogy ezt a poharat mosogatógépben mosták-e el, vagy mi, de a jobb oldalán ilyen vízszintes karcok jelentkeznek. Ezek a karcok ott tönkreteszik azt a fajta játékot, ami a tükröződéssel létrejön. Én tudom, hogy ez itt most szőrszálhasogatásnak tűnik, de figyeljétek meg mennyire szépek azok a belső teret torzítottan visszaadó fények, ha nagyon akarjuk, ott el tudunk időzni hosszú ideig, és elemezni, és visszafejteni, hogy milyen térben is fényképezte ezt az alkotó, mert abban ott minden benne van, még akkor is, ha a pohár üres, de ez a fényjáték megtölti a poharat fénnyel és formákkal, és ez nagyon szép, nagyon finom a háttér, finomak a talapzat fényei is, de engem ez a karc ott zavar. És még egy problémám van, hogy ez az üvegváza vagy gömb, és itt a világítással van probléma, mert pont ezt a térbeliséget amit ez meg tudna jeleníteni, ami egy gömbformának a sajátsága, már ha ez tényleg egy gömbforma, akkor ott van valami horpadás rajta fényben és ez engem zavar. Itt megint elindul egy forma fénnyel, árnyékkal, egy formai megfejtés, amit nagyon szépen kihozunk, és utána ott van egy hüpli. Most én nem tudom, hogy ez micsoda, majd a Jóska megmagyarázza, mert lehet, hogy ez a forma ilyen horpadt, és akkor azt mondom, hogy igen, ez oké, ha ilyen, akkor erre rá kell erősíteni akár, hogy kijöjjön a horpadás, de ha ilyen horpadt, akkor nem biztos, hogy alkalmas erre a csendéletre. Mert ennél a képnél pont az lenne az izgalmas, hogy van egy nyugodt, biztonságot sugalló gömbformánk, és ehhez képest egy játékos, égbenyúló kehelyforma, amin ráadásul ezek a fényjátékok is megjelennek. De az egyiknél a nyugalom nem tud megjelenni, a másiknál meg a fényjátékokba ezek a karcok belezavarnak. (hegyi)
értékelés:

Parkoló
'üres' olvastam most valahol

Én nagyon szeretem ezt a képet, hát, az idősebb korosztály az, aki tudhatja, hogy a Kálvin téren, amikor még nem épült fel az a szálloda azzal a sóhajok hídjával, akkor volt ott egy parkoló, azzal szemben egy City Grill, ahol amikor mentünk a Ráday klubba koncertre, előtte lehetett jó melegszendvicseket kapni, de ez mindegy is, azon a falon volt egy ilyen mosóporreklám, ami egy fát ábrázolt, és a fa ágain, mint egy karácsonyi függők, mosóporok voltak – ez volt a szocialista szürrealizmus egyik megnyilvánulása – én nem tudom, ezt ki követte el, de valami nagyon átbulizott éjszaka után jöhetett neki ez a vízió. Mindenesetre ez egy nagyon jellegzetes pontja volt Budapestnek, és ezt mind azért mondom el, mert bennem ezt az emléket hozza vissza, ezzel a fával és a tűzfallal, és ennyi a kapcsolódás. Tehát egy nagyon szép kompozíciót látunk, a két függőleges vonallal, az organikus formával, két autóval, amiből az egyik csak egy részlet, minden nagyon szép, csak én ebből a kompozícióból tudnék egy picit vágni, a baloldalból még egy félujjnyit, és akkor dinamikusabb lenne, mert nekem az ott már kiürül a fa mögött ez a rész. Nem teljesen a fa ágáig, de majdnem, és akkor nekem ez a kompozíció feszesebb lenne. De el tudom fogadni ezt a megoldást is, nagyon szépen mutatja ezekkel a rövid árnyékokkal, ezekkel a helyzetekkel a nyár érzetét az alkotó, úgyhogy ez három disznós. (hegyi)
értékelés:

Őszi impresszió
400 ASA, majdnem eredeti méret

Egy ilyen absztrakt formai játék esetében minden egyes formának, vonalnak értéke és értelme van, rangsora, ami színben, vastagságban, fényben és élességben is besorolódik. Nagyon szép megfejtés, nagyon jól és finoman utal az őszre, a dekadens, hanyatló, pusztuló természetre, finom fáradt színekkel, ívekkel. Talán csak annyi megjegyzést fűznénk hozzá, hogy a kép alsó harmadában átlósan futó két majdnem egyenes világosabb vonal ezeknek a hajladozó íveknek ellentmond, tehát ezek vastagsága, súlya nagyobb egy lehelletnyivel a kelleténél. De mindenképpen egy finom és mégis határozott elképzelést osztott meg velünk Jóska, három malac. (szőke-hegyi)
értékelés: