Vera sorozata egy tudósítás abból a mikrokörnyezetből, belső, személyes élettérből, ahol most élhet. A virágszirom kapja most azt a szerepet, feladatot, amely az előző Élettér-ben a láb, a lábhoz kapcsolódó két papucs, és az almák. Nagyon szerethető kép ez, szakmailag itt is rendben vannak az eszközök. Eddig három ilyen képet láthattunk a Verától, mégis továbbra is azt mondom, hogy az almákkal és a lábbal való közös játék az, ami eddig ebben a filozófiában a legerősebb. De a két disznó megvan erre a képre. Kérdezhetnétek, hogy az egyik képen is van virág, a másikon is, mi mégis a különbség, ami miatt Szőke ezt magsabbra értékeli, mint az elsőt ebből a sorozatból. Ha megfigyelitek, addig, amíg az egyik képen a virág a főszereplő és ennek súlyát nem sikerül képileg átfordítani, addig itt épp a mellékszereplő státusz az, ami okán ez a kis virág drámai hatást kelt. Tehát ami az egyik képen forma, az a másik képen tartalommá válik. (szőke)
értékelés:

Természetesen egy szakmai értelemben professzionális képet látunk, és szeretem is ezt a képet. Minden olyan szakmai háttere megvan ennek a képnek, amire azt kell kimondani, hogy ez a kép jó. Talán egy apróságot kivéve, ha a Vera nem sértődik meg - azt merem állítani, hogy találkoztam már a Verával, és talán még azt merem állítani, hogy picit megismerhettem a Verát. Ha ez elfogadható, és megengedi a Vera, hogy ezt kimondhassam róla, akkor egy aprósággal van problémám a kép kapcsán, hogy ebben nincs benne a Vera. Én ismerem a Verát, éreztem, szagoltam, mellette voltam. Minden szakmai tudása egy védekezés arra, hogy valójában ahhoz a Verához, akit én ismerek, nem tudok közelebb kerülni. A kép támadhatatlan képzőművészeti szempontból, fotóművészetileg is, de ez nem a Vera. Úgyhogy én nagyon szeretem a képet, ha nem az lenne a feladatom, hogy próbáljam a házi feladatokban mint egy rossz kritikus keresni magunkat. Ezért én azt kérném, hogy a huszonhármas lecke péntek délelőttöt a Vera ismételje. (szőke)

Egy nagyon érdekes helyzetet látunk, valószínűleg a fotós behajlított lába lehet itt életlenben a jobb oldalon, míg a baloldalon a másik lába látható, és valamilyen társasjáték dobókockák vannak itt, egy dobozkával és papírral, gondolom az állást rögzítve. Nem tudom jobban megmondani, gondolom az expozíciós idő miatt a másik személy mutatóujjának a mozgása elmosódottan jelentkezik, ami azért jó, mert egy filmes üzenetet fénykép formában közvetít, nyilván ő ott, másik szereplőként kommunikál játékos formában ezzel a lábacskával; ha akarjuk, akkor megérinti, csiklandozza, ettől az elmosódott mozgástól arra következtetünk, hogy többször megmozdul ott az az ujj, tehát ez egy elég határozott jelzés, miközben az a láb elég intim módon érinti a másik ember testét, ott a nadrágból következtetve a combját. Ugyanakkor van egy hármas osztata ennek a képnek, mert ez az esemény a kép felső harmadában történik, a második harmada ez a folyosó vagy hatámezsgye lehet, ez a szőnyegpadló vagy ágyterítő vagy ágyfelület, ez a szürkésebb felület, míg az alsó harmadban sok minden megjelenik, ezek a fehér papírok a lábaknál, sejthetően dobókocka és dobozka, amikről pontosan nem tudom megmondani, hogy mik az élesség miatt, ami a baloldalon a nagylábujjon és mellette a spirituális lábujjon van. Tehát nekem a kép alsó egyharmada absztrakttá válik, csak a sötét és világos foltok ritmusait tudom érzékelni. És ennélfogva csak a felső harmadában a lábujj, az YKK cipzár [ez egy olyan cipzármárka, mint a Speedo. Vagymi.] vagy nem tudom mi, a nadrág övcsatja, meg ezek a patentgombok, meg a gyűrődés – ezek jelentkeznek konkrétan a kép felső harmadában. Tehát a képnek ebben a harmadában történik egy elmondható vagy hozzámesélhető esemény, egy verzió csak: Éva megérintette Edit lábát, Edit finoman jelezte, hogy a zoknitlan láb hozzáért a testéhez, és ezért Edit felhúzta a jobb lábát. De ezerféle más történetet is lehetne mondani, és itt erősen titkolt ez az egész esemény, hiszen csak következtetni tudunk rá, valakiknek a lábaiból látunk részeket, és az egész egy meglesett megfigyelés lenne és nem látunk többet, mivel a kép további részei csak színritmusokból, életlenekből építkező absztrakt komplexum. Tehát az vetődik fel bennem, hogy a barátom leckére vajon az az alkotó célja, hogy úgy küld egy dekomponált, meglesett képet, hogy minket mintegy büntetni akar, azzal, hogy az ő kettőjük személyes történetéből lenyes, minket, nézőket voyeurré tesz ezzel a kompozícival tudatosan; vagy pedig igazából azt mondom, hogy nem is volt cél többet adni, megmutatni a barátomból erre a leckére, miközben itt azt lehet sejteni, hogy ez egy intim, érzelmi és nagyon közeli és izgalmas viszony. Csakhogy ebbe mi nem vagyunk bevonva, beengedve, mert a kép alján látom ezt a sok foltot, nézzem azokat, miközben engem az érdekelne, ahogy turkálta a lábát, meg mit csinált azzal a cipzárral. De nem látom, mert nem fotózza le... itt döglök meg, mert nem tudom megnézni. És ha három disznós is a kép, én akkor is látni szeretném, hogy kinek kuszkolja a lábát ott! Persze azért ez egy jó kép, hisz ha visszanézünk a négyes leckére, amit feladtunk, és ezt mi adtuk fel, hogy próbáljanak meg elvonatkoztatni a nagyon konkrét ábrázolástól, és ez az elvonatkoztatás megvan a képben. Más a gond. Van ennek a képnek egy története, amire a cím is ráerősít, és ez a játék. Hogy ez most kockázás vagy más, az egy másik kérdés, de van egy történetünk. Ebből az alkotó a kép szerint elindul egy olyan úton, hogy a játék már végetért vagy megunták, és egymással kezdtek kommunikálni, az egyik személy rátette a lábát a másik combjára, a másik pedig elkezdte ezt kuszkolni, tehát az ujjával birizgálni, és itt elindul egy dinamikusabb helyzet. Ugyanakkor ez a helyzet nincs befejezve, vagy nincs a helyére téve, az üzenetnek ez a része vagy ez az iránya, az irányítása. Mivel tudnánk ezt az irányt megerősíteni? Egyrészt az élességgel, a mélységélesség megválasztásával, másrészt a kamera látószögének, horizontjának a megválasztásával. Ezen a képen az élesség nem a mozgással kifejezett kapcsolatra van fókuszálva, valószínűleg a kis mélységélesség miatt, tehát ott van egy bizonytalanság, másrészt pedig, ha meghozom azt a döntést, hogy egy játék megunásából egy másik történetet indítok el, és számomra ez a következő történet a fontos, akkor a kamera függőleges elmozdításával létre tudok hozni egy olyan kompozíciót, ahol ez is ezt az üzenetet erősíti. Ezt azért mondjuk el a Verának, és azért tartjuk fontosnak, mert többször deklaráltuk, és az estiskola legfontosabb ismérve, hogy mindenkit saját magához és a saját útjához mérünk, és ezért ha ezt a képet nézzük, akkor a Vera saját, személyes fotográfiai útján el kell jutnia arra a pontra, amikor a megfogalmazásunkban nem engedünk magunknak pontatlanságot. Mert akárhogyan nézzük is, a fotográfiában van egy olyan cél, hogy az üzenet eljusson a befogadóhoz, és lehetőleg az az üzenet, amit a szerző elindít a néző felé. És ebben a helyzetben, ha bizonytalanságokat hagyunk a képen, ha nem vagyunk elég határozottak, akkor ez a határozatlanság a nézőben felfokozódik, hiszen ő nem volt ott jelen, csak az általunk megszabott képkivágást kapja. Mi, akik ott voltunk, láttuk azt, hogy hogyan folytatódott az a test, aki a cipzáros nadrágban van, mi, a készítők látjuk, hogy a másik test hogyan folytatódott, de a képkivágás nagyon határozottan dönt, hogy mit mutatunk ebből meg. És ezért a Verától nagyobb pontosságot várunk a képeknél. Szeretnénk, ha a kép megismétlődne. Másképp is mondhatjuk: ha gonoszak akarnánk lenni, akkor odaadnánk a három malacot, és azt mondanánk, hogy a kép jó, köszi Vera. És ezzel esetleg elvennénk annak a lehetőségét, hogy Vera tovább tudja a feladat megoldását gondolni, hogy tovább tudjon lépni az esetlegesség és a véletlen adta megfejtések szintjén és a tudatosságát felélessze. Mi azonban azt gondoljuk, hogy Vera következő lépcsője lehet ennek a tudatosságnak a beemelése egy fotográfiai megoldásba. Tehát a disznyókat tartogatjuk a folytatásra. (szőke-hegyi)

Egyrészt nem fogadom el a mozgás kategóriába a képet, inkább a tavaszba, és azt a címet adnám neki, hogy Egy faun megkésett délutánja, merthogy a kép tökéletes, nagyon jót tesz a furcsa elmosódott színe ennek a tarzanszerű figurának, aki az őserdőből előtér, és ezekhez ezeket a színeket nagyon jól használja. Abszolút érzéki kép és ott van benne az élet születése, ott van benne az érzelem, nagyon erőteljesen ezektől az elmosódott hatásokkal ott van benne az életigenlés, még az se bánt, hogy koponyában vágva van a kép, olyan, mint egy furcsa tavasztánc lenne, biztos, hogy nem mozgás kategória. (szőke)
értékelés:

Micsoda látványosság.

Ennél a képnél muszáj beszélnünk a mozgósító, vagy akár a politikai plakátokról, azok szimbolikai megoldásairól, mert bár itt egy turistajelzést látunk, de ez akár felfogható lenne más szimbolikának is, és ez a kompozíció erősít is erre még az idegen tárgyi környezet és a fa kontrasztjával és a perspektíva rajzolatával is. Tehát tudjuk, hogy ez egy turista jel, de nem arra asszociálunk. A plakát fogalmának egyszerűsített meghatározása az, hogy gyorsan dekódolható, lehetőleg egyszerű eszközöket használó, szimbólumokat erősítő formába csomagolják az árut, azt, amit a plakát hirdet. Ha ez egy termék, akkor azt, ha politika, akkor azt. A plakát manipulálja a nézőt, éppen ezen szimbólumok ügyes használatával, a kompozíció erejével, a színekkel, formákkal. (szőke)
értékelés:

A köldök, amibe sűrűsödik a mi kis életünk, ha ketten vagyunk.

Ha jól értelmezzük, a fakölykök Ádám és Éva gyermekei a bűnbeesés fájánál, ugye? Csak azt keressük, hogy a cipruson hol találhatóak ezek a festett almák, amikre nagyon várunk, és reméljük, hogy 2-3 év múlva kisestiskolások is ugranak a fáról és kisfotókat fognak készíteni. Abszolút mesei képi világot látunk, és ha már idézgetünk filmes üzeneteket, érdemes megemlíteni Tengiz Abuladze A kívánság fája című filmjét, ami csodálatosan idézi ezt a nagy érzést, vagy Szergej Paradzsanov A gránátalma színe című munkáját is. Nagyon jó a kompozíció, a felhők, a fa, a lejtők mind dinamikus ritmust adnak. (szőke)
értékelés: