Úgy tűnhet, Mariannt mostanság a mikrovilág érdekli, hiszen második képe, ami ezekkel az üvegfelületekkel dolgozik - és nagyon fontos az, hogy a parányiban, a környezetünk nap mint nap látott tárgyaiban észrevegyük azt, ami egyetemlegesen kifejezheti érzéseinket, ráadásul ezek a struktúrák olyan felfedezések, mint amikor a gyerek először néz a kaleidoszkópba. Azonban egy fontos dolog van ezeknél a makro felvételeknél, amire érdemes odafigyelni, mégpedig hogy a makro világ akkor kezd élni, ha nem húz bennünket semmi se vissza a valós helyzetbe. Értem ez alatt azt, hogy például ennél az üveggömbnél az húz vissza, hogy nem lett letakarítva és az ujjlenyomatok ottmaradtak. Ez azért hiba, mert a történetbe mint egy óriás lábnyoma, úgy kerül bele, miközben nem része a mozinak, nem kerül kontextusba. Tudom, hogy macerás, de ezek az aprónak tűnő dolgok éppoly fontosak, mint amikor modellel dolgozunk és egy portrénál sminkelünk, vagy a hajat beállítjuk. Kompozícióban izgalmas a meglátás, bár nekem a fekete és a szinte fehér jobb szél között nem jön létre az a formai játék, ami ezt a két szélső értéket összehúzná. Érdemes ezzel még játszani. (hegyi)
értékelés:

Nagyon fontos lépés az, amikor valaki elkezd modellel dolgozni, instruálni, odafigyelni egy másik emberre, és általa, a közvetítésével megfogalmazni képi üzeneteket. Ezért leszögezem már az elején, hogy ez egy három malacos kép. Picike igazítások kellenek ahhoz, hogy minden rendben legyen ezzel a fotográfiával. Egyrészt a háttér elhelyezése jó, picit talán jobb oldalon túl van világítva, de ez is elfogadható, azonban ha ott a háttér, ahol most van, akkor egy picikét a modellt jobbra kellene mozdítani, hogy a kép bal, sötétebbik szélén ne olvadjon ennyire egybe minden egymással. A másik kérdés a vágás - a fejtetőből picit több kéne, csak egy lehelletnyivel több, és a hasnál vagy kevesebb, vagy több, de most olyan helyen vágódik, ami nem zárja a formát. Ha jól látom, a bemozdulás nem csak a modellre érvényes, hanem a hátérre is, ez azt jelenti, hogy a gép mozdulhatott - ilyenkor, ha hosszabbat exponálunk, nem árt állványt vagy valami támasztékot keresni, mert ha nincs semmi éles nyugvópontja a szemnek, akkor a bemozdulásnak indokoltnak, a kép története szempontjából érdekesnek kell lennie. De ezek mint írtam, kis apróságok, amiket Mariann a következő képénél már tud javítani. (hegyi)
értékelés:

Mariann sokat dolgozott ezzel a házifeladattal, már régen is, úgy érzem megszületett az eredménye. Ez egy nagyon nehéz vállalkozás, mert a feladat nem átterhelődik egy kiválasztott modellre, hanem önértékelés és kitárulkozás zajlik precízen és elmélyülten a belső környezetben. A kép személyes és zavarba ejtő, nem látványos, hanem őszinte erős számvetés. A kép elsődleges szereplője a modell és ott vannak körülötte a fegyverhordozók, az alattvalók, a tárgyak. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy a modell iránti bátorság lehet több, nem a környezetet kihagyva, hanem az arányt az emberi test szépsége, csodája felé billentve. Három disznó és további ismétlés. (szőke)
értékelés:

Rosszalkodni fogok, mert ez a kép nem portrénak készült. A kép az aktfotó táborban készült. Portré lett belőle, de tulajdonképpen a helyzet az akkori az aktfotós helyzetnek abban az adott pillanatban való megkerüléséről van szó. Akkor az volt a feladat, hogy aktot fotózzunk és a Mariann portrét készített. Ha most ezt úgy próbálom venni, minthogyha most érkezne és nem tudnám ennek a képnek az előéletét és nem tudnám azt, hogy itt tulajdonképpen a sublótból lett ez a kép elővéve, akkor azt mondanám, hogy igen, ez egy nem rossz portré. Ugyanakkor, az aktfotó táborunk után volt egy világítós táborunk, ahol a Mariann ott volt, és ha a világítós táborban tanultakat figyelembe vesszük, akkor a derítésnél lehetne egy picit azért segíteni ezen, hogy a nekünk jobb oldalra eső szembe is egy picit több élet kerüljön, több fény és ezáltal több élet. Másrészt pedig van egy homlok ezen a képen és ez a homlok nagyon nagy fénnyel van megvilágítva és ettől a néző tekintete az folyamatosan a homlok és a szem és az orr, és a homlok és a szem és az orr és aztán egy picit a száj, aztán megint a homlok, a szem, az orr, a homlok, a szem, az orr között mozog, Nem tudunk megnyugodni, nem találunk egy nyugvó pontot, mivel a világításnál egyféle fényértékkel lett ez a modell bevilágítva. Tehát azt tudom mondani, hogy ha egy ennyire szuggesszív portét készítünk, ennyire szűkre vágva, akkor nagyon is fontos az, hogy a fényekkel milyen játékot hozunk létre ahhoz, hogy kiemeljünk valamit, ami nekünk fontos. Itt most látunk egy arcot, és ennél az arcnál nem tudom eldönteni, hogy a Mariannak a modell szeme volt a fontos, a orr íve volt a fontos, a száj, a száj gesztusa volt fontos, mi az, ami ebben tulajdonképpen a prímet elviszi. Ezen kívül pedig azt gondolom, hogy egy picit talán – mivelhogy látunk egy kart, egy karnak a vonalát – én úgy érzem, hogy szűkre van vágva alul, nekem. Ez kompozícióban egy kérdés. Tehát én azt gondolom, hogy ezek megfontolandó gondolatok lehetnek. Én visszaadnám ezt a leckét ismétlése Mariannak, azért mert én szeretném, hogyha most, a mostani tapasztalatai alapján készítene egy portrét, és mivel ez a 34-es lecke egy magas számú lecke, én szeretném hogyha ez a portré olyan személyről készülhetne, akit esetleg nem ismerünk, hogy a bemutatás jellege is erős lehessen ennek a képnek, vagy ennek a házi feladat megoldásnak. (szőke-hegyi)

Sok fantázia van ebben a munkában. Egy beállított, nagyon is átgondolt színpadszerű helyzetet látunk és ezek a ritmusok jól arányítottan működnek. Mariannak az az utcája ez, az az út, ahol az emberi testtel, az emberi test gesztusvilágával, jelenlétével foglalkozik a mikrokörnyezet mellett, tehát az a bizonyos másik utca és ezt jól oldja meg. Nagyon szép a hangulata ennek a képnek. Különösen a kar, kéz, láb, kanapé viszonylatában. Talán annyi a megjegyzés, de ez nyilván az én számítógépem függvénye is, hogy nagyon jó volna látni ezeket a szép íveket. Az emberi test, a hát, a vállak formáit, a comb formáját. És most az egész egy picit sötétben van tartva. De lehetséges az is, hogy talán pont attól van egy hangulatvilága, vagy hogy egészen távolra asszociáljon az ember, Antonioni Nagyítás című filmjében bizonyos kockákra hasonlít az itt elkészült kép. Nagyon szép alkotásnak gondolom és három disznó. (szőke)
értékelés: