Apró titkok

Kezdem azt feltételezni, hogy Pablo Picassonak is különböző korszakait tudjuk a memoárokból megismerni, itt a Mikolics-féle kék korszak van, ahol ezekkel a kék hangulatokkal dolgozik a Mariann. Nem biztos, hogy ez baj, csak a Mariann-féle személyes íz, az most egy picit a kék miatt úgy elillant és valahogy a kéknek az öröme, a vágya ezzel a majdnem monokróm hatással valamiben csak talán ez a bordó fonott kis ékszerféleség adott egy más ritmust, hogy ennek az öröme, ennek a színnek a megtalálásának az öröme egy kicsit most a Mariannt mintha elcsúsztatta volna az önmagával való még mélyebb foglalkozástól. Természetesen tudom, hogy a gyöngyök ezek a kis formák, mind-mind a személyes létezés kellékei, de talán egy picit érdemes volna jobban fölrakni önmagunk számára a lécet. Az megnyugtató, de ezt csak megint ismerősként mondom, természetesen fotográfiai újságokban, szaklapokban, akár külföldi újságokban, külföldi alkotóktól látunk ilyet, és ezek bárhol megállnák a helyüket ezek a képek, de hát azért csináljuk mi ezt a kis Estiskolát, hogy a magunk számára folyamatosan meg tudjunk felelni. Úgyhogy én ezt egy kettődisznós képre értékelném. (szőke)
értékelés:

Tökéletesség

Az jó, hogy Mariann a fotográfiát, mint terápiát, mint elméletet, mint világmegismerést is használja és ezeken a lépcsőkön szépen, higgadtan halad előre és úgy tűnik, hogy miközben, ha az ember találkozik Mariannal a külvilágban, akkor egy kis visszafogott, egy kis csöndes emberkét lát, kiderül, hogy igazából a függöny mögött őrületes kritikai érzés, megfogalmazások, vitalitás, dinamika rejlik. Itt ennél a képnél, ha Mariann szempontjából nézzük, akkor a szürkéskék és ez a vörös Uránusz-szerű billiárdgolyó kapcsolatrendszere és egészen izgalmas tükröződései jelzik, mutatják ezt. Elsősorban egy festői kísérletet láthatunk itt. Azzal nem vagyok 100%-ig kibékülve, hogy vajon az a 31-es lecke tökéletesség kategóriáját jelzi-e, de mindenesetre a kép öntörvényűsége, ereje helyet követel itt az oldalon nem szorgalmiban, hanem házi feladatként. Tehát a képet önmagába értékelve tartom jónak és háromdisznósnak. (szőke)
értékelés:

Torzó

Nagyon szép fényritmusok egy felső megvilágításban, az emberi test szinte elmosódott akvarell-szerű megjelenítése. A kép nagyon fontos momentuma, és ettől középpontozódik is, nem az emberi test nemi jellegének hangsúlyozása, hanem a kéz. Az a kéz, amely munkát ad, dolgozik, ölel, ír, és az ujjak ismétlődő árnyékritmusai egy egészen különleges funkciót, megközelítést adnak ebben a képi világban. Azért, mert a kéz árnyékrendszerével, megvilágításával, a kézfej tartásával, ha egy picit elvonatkoztatunk a kép verbális üzenetétől, minden más valahogyan kisebb fénypászmákkal oldódik meg. Minden más szinte csak utalás. A kéz pedig egy egészen más nyelvezetet kap és ettől olyan, minthogyha maga a kézfej az leválna a képre, közelebb kerülne hozzánk. Miközben kalandoznánk és keresnénk és kutatnánk az emberi testen keresztül folyamatosan, nem tudunk a kézfejről elszakadni, egyfolytában ezt a motívumot nézzük, amely ugyanakkor nyugalmat és irányítást is érzékeltet. Nagyon jónak és nagyon higgadtnak gondolom ezt a képet, és nagyon örülök, hogyha megnézzük a Mariann emberi testtel foglalkozó munkáit, egy folyamatos értékes fejlődést látunk itt. (szőke)
értékelés:

Ősz

Két szempontból is örülök ennek a játéknak, megfigyelésnek. Egyrészt a színvilág, amelyet a levél, a poloskák és ezek a gyümölcsformák adnak, másrészről pedig a formajáték, elsősorban a levél és a vörös termésformák és a két kapcsolódó poloska formája amit adnak. Nagyon jó, hogy az árnyékoknak itt ezen a levélen a kis állatkáknak az árnyékai is jelen vannak. 100 százalékosan kimondható, hogy mindez egy színpadi térként jelenik itt meg egy előtérben. Különösképpen a levél teszi azt, ami idetolja a kamera elé nekünk ezt a jelenséget, ezt a párkapcsolati helyzetet, ezt a mesét. És a háttérben valamilyen szinten megjelenik a természet. Nagyon jó, hogy ez leválik ebből az előtérből. Ami talán ugyanakkor egy picit megzavarja mindezt, ez a vadszőlő inda, vagy valamilyen növényág, amely belóg a kép jobb fölső sarkában. Egyrészt azért, mert nincs olyan fényérték rajta, ami azt a szerepet szolgálná, hogy visszabillentse a balra súlypontozódó képet. Nem kap egy külön olyan megvilágítást, tükröződést, amitől azt mondjuk, hogy ez az indaforma, ez a középteret jeleníti meg ebben a hármas tagozódásban. Tónusában, színtónusában pedig beleolvad ebbe a háttérrendszerbe, viszont nem a háttérhez tartozik. Ez az egy, amit én javaslok, ha ezen az úton, vagy evvel a kérdéskörrel a Mariann szeretne tovább foglalkozni, márpedig javaslom, mert nagyon szép és nagyon izgalmas, az amit elkészített, ezekre a ritmizálásokra a természet megfigyelésekben kellene egy picit odafigyelni. Lehet, hogy azt a gallyat, vagy indát ellehetett volna húzni, vagy valamit még avval ugyanígy játszani, mint ahogy itt az előtérben a zöld, a vörös és a zöldessárgával létre tudott hozni. De ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ez a kép egy háromdisznós kép, csak ezeket a következő munkákban, akár még az ősz kategóriájában is ki lehetne javítani. (szőke)
értékelés:

Ahogy nézed

úgy látod.

Egyszerű technikai játék az amit itt látunk. Én a számítógéphez nem értek annyira, úgy hallottam, hogy a képet esetleg meg lehet a számítógéppel is fordítani, de ugyanez a 80-as években megoldható volt úgy is, hogy a fényképezőgépet fordítottuk a fejére és ugye ennek az ötletjátéknak a lényege, hogy a valóságot fejjel lefelé mutatva a tükröződő felületekben látszó épület az a talpára áll, viszont minden, ami a valóságban áll a feje tetejére ugrik. Nagyon jó ötletnek tartom ezt és jó az, hogy egy nyilvánvalóan hirtelen meglátott szituáció, dokumentum szituáció hozza ezt a látványt. Tehát, hogy egy taxi, egy fehér színű autó a maga foltjaival a kép tetején uralkodik és így folyamatosan, mintha zuhanni akarna ott vibrál a kép felső régiójában. Tudom, hogy nehezen megoldható ez, hiszen ahhoz megint ugyanúgy kell esnie az esőnek, ugyanannyira kell felhősnek, fénytelinek lennie a külvilágnak, hogy ez az esemény még egyszer megismételhető legyen, de annyi talán az apró kifogás a képpel kapcsolatban, hogy ez a barnás okkeres lakótelepi épület talán jó lenne ha még nagyobb tömegében tudna látszani. De mint ötletet, mint helyzetet én ezt egy nagyon jó képnek gondolom. Természetesen speciális a humora és ez a humor ez amennyire ki lehetett aknázni ebből a helyzetből ez itt megjelenik a képen. Ezt egy jó kis munkának gondolom. Megint azt mondom, hogy jó lenne, ha valamilyen módon ebben még a Mariann, vagy az alkotó szubjektív kézjegye megjelenhetett volna, de a három disznó így is megvan. (szőke)
értékelés:

Sellő

Mariannak több olyan munkája volt már, amelyeken az emberi testtel foglalkozik, nem csak itt a táborokban, hanem különböző önportrékban, amely egy nagyon szisztematikus és alapos munka és ezekből nagyon szép alkotások is születtek. Itt is nagyon ígéretes az ahogyan a test torzót használja, ugyanakkor talán egy picit azt lehetne mondani, hogy jó lett volna, hogyha a képen valamennyi konkrétum megjelenik. Valahol van egy élesség, ahol megtámaszkodik az emberi szem, valami, ami az előtérben háttérré varázsolja az elmozgást; vagy egy másik szereplő vagy valamilyen tárgy az előtérben, ami felerősíti ezeket az elmosódó formákat. Véleményem szerint a Mariann erre képes és a Mariann fog tudni még ezzel dolgozni, egyrészt azért, mert remélem, hogy érdekli ez a témakör. Ezeket a fajta munkákat akár meg lehet próbálni a kettősökben, lehet szereplőket keresni; lehet hogy ebből arrafelé lesz majd a továbblépés. Nem tudom, és nem is akarom eldönteni, de az biztos, hogy egy nagyon jó irány van itt elindítva, ami nincs teljességgel befejezve. Van egy kis félelmem, hogy elsősorban a bemozdított kép és a kar, nyilvánvalóan a női szemérmet is jelzi, az emberi felsőtest védekezését, amivel semmi gond nem lenne, csak akkor ki kell találni egy olyan kreatív ötletet még a képhez, amely nem biztos, hogy ezt a következtetést hozza a néző számára. Várom a további kísérleteit, mert úgy gondolom, hogy van értelme foglalkozni ezzel az úttal Mariannak. (szőke)
értékelés:

Színfolt

A Mariannról azt kell tudni, hogy ő egy dörzsölt nő. Most már jó ideje fotózik, és ezért tulajdonképpen azt is így magunk között lehetőség van kimondani, hogy dörzsölt fotós. Nagy trükk ez a kép, mert látszólag ugye egy lakótelep, egy lakótelep korlátja, és van valami kis meghatározhatatlan tárgyacska, legyen ez egy kis nylon pénztárca, vagy egyéb valamilyen női ruhadarab, de az esőcseppek, a rajtuk lévő fény, a tükröződések, a vörös, amely a szürkés zöldbe van ágyazva, ez az egész abszolút hordoz egy olyan fajta töltetet, amely mindenféleképp az érzelmekről és az érzékiségről is beszél. Talán egy nagyon picit lehetett volna kompozícióban mozdítani vagy jobbra, vagy balra tengelyben, mert most úgy határon mozog, hogy középre komponált képet látunk, avagy valamilyen játékosabb ritmust. De az biztos, hogy miközben az épített környezet házi feladatra érkezett be ez a kép, már a Mariann tudatosan is jól dolgozik a színdramaturgiával. Ez a kép egyszerre egy visszafojtott és egyszerre egy érzékiséget is erősítő kép, és ezeket a színekkel, a fényfoltokkal, és a színek összepárosításával, rímeltetésével éri el. Nagyon fontos szerepe van itt a vörösnek, talán többször elhangzott már, hogy a régi falusi környezetben vasárnaponként, amikor úgymond sétáltak a fiatalok az utcán, akkor az egy megszokott technika vagy gyakorlat volt, hogy általában a nagyon szép lányok egy molettebb, nagyobb darab, vagy úgymond csúnyácska lánnyal mentek végig a falu utcáin, pontosan azért, hogy az egymáshoz kapcsolódó dialektikus párhuzam jó erős legyen. Itt is valami hasonló történik, hogy az a vöröses hangulatú meghatározhatatlan kis szerkezet, melltartó, vagy bugyi, vagy bármilyen más kis apróság, az nagyon erősen elváljon a háttértől, ami egy melankolikusabb, visszafogottabb történetet hoz. Tehát ezt egy háromdisznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

Száj

Az a meghatározás, amely jó pár képpel ezelőtt Mariann portréjánál elhangzott a fényképezőgépekkel kapcsolatban, tehát az, hogy a fényképezőgépek optikai rendszere éppen azért, mert a kereskedők, vagy a kereskedelem olyan gépeket próbál gyártani, ahol az úgymond mindenkori fölhasználó minél többet tudjon egy szobabelsőből rögzíteni, ezért az optikák nagyon sokszor úgy vannak elkészítve, hogy annak ellenére, hogy alap optikáknak tűnnek, mindig egy picit nagy látószögűek legyenek és emiatt torzítanak, itt ennél a képnél úgy gondolom, hogy az, ami a másik képnél hiányként jelenik meg, itt erény. Tehát az a torzulás, amely az optika széleitől jön létre, ennél a képnél egy nagyon szép elrajzoltságot, egy nagyon szép lírai hangulatot hoz. Annál is inkább, mert sötétben van az állcsúcs és az állkapocs tartva, tehát az egésznek tulajdonképpen egy zeneiséget kölcsönöz. Azt gondolom, hogy ez a kép egy nagyon szép munka, egy háromdisznós munka. (szőke)
értékelés:

Egy mosoly

Nagyon örülök ennek a képnek elsősorban azért, mert egy vidám pillanat látható itt, színeiben, hangulatában. Az más kérdés, hogyha a Mariann szemébe tekint az ember, vajon ugyanazt az örömöt, ugyanazt a vidámságot látja-e ott, mint ami színekben és mosolyban megjelenik. Másrészt pedig nagyon nehéz munka, nagyon összetett munka önportrét elkészíteni azokkal a fényképezőgépekkel, amelyeket manapság használunk. És elsősorban azért, mert ezeknek az optikai rendszere, még egy megszokott, egyszerű optikai rendszer is sokszor nagyít, torzít. Ez elsősorban a kereskedelmi feladataiból adódnak ezeknek a gépeknek. A tervezők úgy építik meg, hogy az átlagos fogyasztó, használó bármilyen térben minél többet, mindent tudjon rögzíteni, hogy aztán azt a családi albumba hazavihesse. Itt a majdnem állóformátumú képnél elsősorban a kép fölső harmadánál lehet érezni, hogy a kép valamilyen szinten torzít. És az optikai rendszer egy picit a kulcscsont, állkapocs állcsúcs, nyakkörnyékét megint egy picit elhúzza és ettől olyan, minthogyha egy valamilyenfajta tükörképet, vagy egy tükröződő képet látnánk, miközben maga a kép és a helyzet, a fények is nagyon szépek mégis egy picit ez az optikai játék túlzottan karakteressé teszi a látványt. Ezzel kellene egy picit foglalkozni. Talán esetleg nem ennyire szűkre vágni a képet, ahol ezek az arányok egy picit kisimulnak. De a kettő disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Gondolatok

Jó az a sorozat, ahogyan Mariann önmagával dolgozik, ahogyan megfigyeléseket tesz a közeli tárgyrendszerekben, testfelületekben. Talán tulajdonképpen az mondható ki, hogy valahol nem olyan régen, amikor az akt házi feladat környékén elindítottunk egy új leckesorozatot, azt megelőzően azt hiszem nem sokkal a Mariannak a szem-képe az már megjelent itt az Estiskola szakkör részében és onnantól datálható a folyamatos és szisztematikus önmegfigyelés. És ezekben az önmegfigyelésekben azt hiszem, hogy nagyon jó részek és nagyon jó helyzetek adódnak és egy ilyenfajta lépésnek tartom ezt a képet is. Talán valamit, egy picit, vagy fényfoltot, vagy valamilyen apró felületet helyezhetett volna itt a testfelület, bőr, drapéria nem tudom pontosan megállapítani, ujjak, kéz, nem tudom mi, amely életlenben van tartva és szépen kitakarja az arc egy részét. De egy jó gondolatnak tarom ezt, három disznó. (szőke)
értékelés:

Poharak

Fekete-fehér képet látunk. Ennél a képnél én azt sejtem, hogy a Mariann részvétele a 6. táborban, ahol világítástechnikával foglalkoztunk nagyon is érzékelhető. Sokat gondolkodik, sokat foglalkozik most már a fénnyel és nagyon jó kis részletmegfigyelések láthatók itt a Hét törpe családjában, akár itt a jobbszélen látható kis stampedlis pohár, vagy a két különböző formájú kristálypohár. Különböző karaktereket választ, ezeket tengelybe rendezi és egy drapériahátteret használ. A drapériaháttéren lévő árnyékok eléggé határozottan geometriát hoznak létre. Sajnos a középső gyűrődés azért a pont középre helyezett kristálypohár hátterébe egy furcsa szürke tónusfoltot hoz be, amitől a pohárnak a ragyogásai és a pohárnak a tükröződései, ez a legmagasabb pohár, amiről beszélek, egy kicsit zavarossá válnak. Én nagyon kérdésesnek tartom azt, hogy a kólás pohár, mint szintén egy olyan elem, amin a fényjátékok megfigyelhetőek, nem vagyok 100 százalékig biztos, hogy beleillik ebbe a sorba. Azért nem, mert a coca-cola felirata, a coca-cola szociológiája, az egy teljesen más vonulatot visz bele a képbe. Ennek a képnek meg kell tudnia állnia a maga lábán úgy, ahogy a fénytani és a formai játékok megjelennek a poharakon. És énszerintem nem szükségeltetik külön még egy valamilyen geg ebbe az egész történésbe. Azért a kólás pohárra gondolom mindezt, mert nagyjából a többi pohárnál a ragyogások, csillogások azok uralkodóak és nem kapnak külön még egy valamilyen verbális hangsúlyt. Tehát én egy jó iránynak tartom amit a Mariann ezzel az üzenettel létrehozott, de azt mondanám, hiszen a poharak rendelkezésre állnak, a drapéria rendelkezésre áll, a fények rendelkezésre állnak, hogy még egy kicsit dolgozni kéne ezzel a képlettel. Akár úgy, hogyha ezeket a poharakat személyeknek, személyiségeknek tekintjük, lehet, hogy valaki ebből a katonás rendből egy picit előbb léphetne, rosszalkodhatna. És hogy ne csak a kólás pohár tegye ezt a maga formai világával, hanem a képtani rendszer is hozhassa ezt a családcentrikusságot. Tehát én adnék egy disznót erre a képre és javasolnám, hogy még egy picit dolgozzon a Mariann, próbáljon ezekből még változatokat létrehozni. (szőke)
értékelés: