Talp

A kép egy nagyon bátor és nagyon merész vállalkozás, Mariann továbbra is az emberi test megfigyeléseit folytatja. Nagyon különleges, ahogy ebben az összetett csavart pózban esendően itt előttünk megjelenik az emberi talp ugyanolyan fedetlenül, mint ahogy a háttérben véletlenül láthatóan a test többi része. Talán mivel nem rég zajlott le a fénnyel és a világítással kapcsolatos táborunk, Mariann is lent volt, talán itt most már meg lehet jegyezni, hogy a főszereplő, a talp szempontjából, aki itt az öt testvérrel mesél itt nekünk, egy pici, mondjuk a jobb alsó sarokból, a kamera mellől egy pici reflexszel, egy pici kis fénnyel megvilágítható lett volna, és még különlegesebb lenne az előtér és háttér viszonylata. De a kettő disznó így is megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Fotográfia

Nagyon szép kompozíciós rendet látunk itt egy fekete-fehér képnél, egy régi fényképezőgép látszik a műtermi sarok hátuljában, és a hozzánk közelebb eső résznél, megint csak az erős perspektivikus hatást kihasználva ún. 35mm-es rollfilm negatívokat látunk, amit a fotózáshoz használtak, és természetesen ugyanezt a nyersanyagot, ugyanezt a filmet használták a mozifilmnél is. Most az élesség a kép alsó vízszintes határához van helyezve, erre a negatív filmre és a perforációkra, és a háttérben életlenben van tartva a fényképezőgép. Úgy tűnik, hogy ez egy tudatos vállalás, tudatosan van így elhelyezve az élesség, ami nyilván azt is jelenti, hogy nekünk ide, ezekre a negatív filmekre, amelyeken nem látjuk a képeket, ide kellene figyelnünk, erre a „káoszra”. Ugyanakkor a kompozíciós rend és a fény elhelyezések a háttérben lévő fényképezőgép fémfelületén nagyon jól láthatóak, nagyon szép fények vannak az optika körüli gyűrűkön, és maga a mechanika tulajdonképpen sokkal izgalmasabb, mint itt az előtérben látható fényképek. Biztos, hogy tudatos döntés az, hogy az élesség a kép aljára van elhelyezve, de a most látható kompozíciós rend, és az abból értelmezhető formavilág, az mégis azt a döntést kellett volna, hogy létrehozza, hogy a háttérben a fényképezőgépen kellett volna megtartani az élességet. Így most igazából amiatt vibrál, mozog és keres az ember szeme ezzel a képpel kapcsolatban, hogy lélektanilag hátra helyezné folyamatosan az élességet. Mivel ugye ezen a síkra redukált felületen ezt itt az előtérben kapjuk meg, nem tud megnyugodni egy pillanatra sem az ember. Szerintem annyit kellene tenni, hogy átgondolni újra ezt a beállítást, ha létrehozható. Én úgy gondolom, hogy nem olyan bonyolult. Meg kellene ismételni, és meg kellene nézni a kettő verziót összehasonlítva, hogy az előtérben van az élesség, vagy a háttérben, hogy melyik jelenti jobban azt az üzenetet, ami a harmincharmadik lecke tisztelet Balla Demeternek témáról szól. Véleményem szerint a választás, az ötlet, minden jó, csak szerintem ez egy rossz döntés, hogy az élesség a kép elején lett elhelyezve. Én most erre kettő disznót adnék, és amennyiben esetleg ez meg van ismételve és megnézhetjük, akkor jár majd a harmadik disznó is ezért a képért. (szőke)
értékelés:

Cím nélkül

Én úgy gondolom, hogy ennek a képnek van címe. Félelem, egyedüllét, visszahúzódás és ezer mást is lehetne ide keríteni, és talán lehet, hogy pont ugyanebből a meggondolásból még a Cím nélkül is érthetővé válik, hiszen a kép kompozíciós rendszere és a modell testkód rendszere is ezer százalékkal azt jelzi, hogy még cím sincs, tehát a teljes bezárkózást és a teljes egyedüllétet. A képnek nagyon jó az a műtermi háttere, amit alkalmaz a Mariann, ezektől a szürkéktől és a függőleges osztattól, ami szerencsére nem pont középen halad lefelé, hanem egy picit balra tolódva, nagyon jó ez a textilközeg, a felületek, amelyben a modell középen ilyen félig félhomályban, félig fényben tartva összegubódzik. Mindenféleképp egy érdekes és izgalmas tanulmány. Talán a bal láb lábujjait és talán a jobb láb lábfejét is esetlegesen láthatóvá tettem volna, vagy pedig még jobban kitakartam volna a bokáig és a csípő környékéig ezt az egész alsó felületet, vagy valamit elhelyeztem volna itt az ágy hozzánk legközelebb eső részénél. De ez egy jó, én azt gondolom, hogy egy jó munka, három disznó. (szőke)
értékelés:

Tanulmány

Nagyon szépek azok a ritmusok, amelyet a Mariann a kép jobb fölső részén a váll, nyak, kulcscsont, csuklyásizom mögötti háttérrel és ugyanez reciprokaként baloldalon nyak, csuklyásizom, váll háttérrel játszik - a klasszikus képzőművészetben, a portréfestészetben ezt nagyon sokszor látjuk. A sötét háttér tehát jobbról, az oldalról megvilágított nyak fényei, a fejbiccentő izommal, talán oda egy picit több fény mehetett volna. A baloldali árnyékban tartott nyakrész és a mögötte picit világosabb szürkés háttér, ennek a négyes ritmusa ez nagyon szépen jelen van. Érdekes, ahogyan ezt így egy teljesen klasszikus tanulmánynak tekinthetjük és emiatt, mondjuk például a portré, az arc erről a fél alakról lemarad. Ez itt nem gond. Sőt, inkább azt mondanám, hogy mindaz, ami a két váll viszonylatában látható, a két vállforma, a két vállív az nagyon is jót tett volna ennek a képnek. Nem kellett volna itt félni attól, hogy mondjuk ez egy elnyújtott, hosszúkás, panorámaszerű kép, ugyanígy megtartva diszkréten a mellkas alsó vonalánál való keretezést, de mind a két oldalon meghagyva a váll, karok íveit, azt esetleg megtartani. Ez úgy egy panno-szerű üzenet lett volna. Ettől függetlenül én azt gondolom, hogy a 30-as lecke akt házi feladatra megvan a két disznó. (szőke)
értékelés:

Lapozz!

Itt tulajdonképpen a perspektívával dolgozik az alkotó, a fény-árnyék ellentétével és egy átlós kompozícióval is, mert ugye a talán régi albumkönyv lapjai egy balról jobbra haladó, lentről fölfelé működő ferde tengelyt is létrehoznak a képen, ahol a lapok árnyékban lévő felülete és az oldalvilágítás miatt szépen csíkozódó felső felületei találkoznak. Mindenféleképp itt egy ritmusjátékot kell feltételeznünk, egy ritmustanulmányt, és mint tanulmányt, én ezt egy nagyon jó kis munkának gondolom. Bár a könyv gerinc része, ahol összetalálkoznak ezek a ferde tengelyek, jó lenne, ha egy picit az megjelenne, egy picit a kompozíció még többet lett volna mérlegelve, de mint tanulmány önmagában a kép megállja a helyét. Talán a 27-es lecke rezonancia szimbolikus fogalmával egy picit többet kéne foglalkozni. Úgy érzem, hogy Mariannban az eddigi munkái alapján is több van, és talán nem egy könnyű, laza csuklómozdulattal kellene megoldani egy ilyen magas pontszámú házi feladatot. (szőke)
értékelés:

Portré
Rosszul beállított zársebesség, rekesz, és ISO. Hibát hibára halmozva született meg ez a kép, ami egy jó portrénak indult.

A hiba leckénél egy olyan hármas felállítást alkalmaztunk, amikor azt mondtuk, hogy a hiba megjelenése a képzőművészetben tulajdonképpen úgy fogalmazható meg, hogy vannak olyan hibák, amik tőlünk függetlenül keletkeznek, vannak olyan hibák, amiket tudatosan komponálunk és vannak úgymond a rontott képek. És ugye ezekből minket igazándiból azok az események érdekelnek, vagy azok az események izgatnak, amelyeknél a hiba, mint egy új szervező erő jelenik meg a képen, tulajdonképpen plusz értéket hordozva épül be a kép egyébként is meglévő struktúrájába. Ezeknél a helyzeteknél nagyon fontos a kompozíció szerepe, mert a kompozíció az, ami tulajdonképpen legitimálja, igazolja a kép létét, azt, hogy ez a kép a nagyközönség számára is bemutatásra kerül. Ennél a képnél kapunk egy leiratot, hogy tulajdonképpen mi is az ami itt történik és hogy jött létre maga ez a megoldás. Hogyha próbáljuk értelmezni a hiba nélkül ezt a fajta képi üzenetet, tehát megpróbáljuk elképzelni azt, hogy mi lett volna ha, akkor látunk egy portrét, egy félprofilos portrét. Igazándiból azt kell, hogy mondjam, hogy, bár nehezen megállapítható ennél a képnél, hogy mi is lett volna az eredeti gesztus, ami az üzenetnek az esszenciája, de hát azért valamennyit ebből tudunk érzékelni, és abban nem vagyok 100 százalékig biztos, hogyha ez a kép úgymond nem romlik el, akkor ez valóban egy erős portré lett volna. Azáltal, hogy egy hosszú expozíciós idő jött létre és ezért a bemozdulással tulajdonképpen egy ilyen függöny mögül, egy ilyen kendő mögül, fátyol mögül tekintünk rá erre a portréra, ez igenis jót tett ennek a képnek. Azért, mert olyan új formákat, olyan új folthatásokat hozott a képbe amik izgalmassá, mozgalmassá teszik ezt a kompozíciót, miközben azokat a jelzéseket, amik igazándiból nem biztos, hogy nagyon erősek lettek volna önmagukban, azokat jótékonyan elfödi valamilyen fátyolszerű ecsetvonással lágyítja a néző számára. Tehát azt gondolom, hogy ez egy jó történetté állt össze. Nyilvánvaló, hogy ezek a helyzetek megközelíthetőek lennének onnan is, ezek a hosszú expozíciós helyzetek, hogy tudatosan alkalmazzuk ezt a magunk fotográfiai munkájában. Tehát én azt tudom mondani, hogy ez jelen pillanatban egy három disznós megoldás, ugyanakkor arra kérném a Mariannt, hogy próbálja meg ezt kicsit tanulmányként is felfogni és a tanulmány jellegéből adódóan a hosszú expozícióval mint lehetőséggel próbáljon meg valamit kezdeni, mert ezek igenis fontos fényképészeti eszközök és ezeket az eszközöket lehet tudatosan is használni. Én azt gondolom, hogy talán ez az amit erről a képről fontosnak tarthatok elmondani. (szőke-hegyi)
értékelés:

Remény

A szórt fényben használt másik megvilágítási forma a gyertya, amely itt a felfelé hajló kezekkel a test színeit, formáit, gyönyörű ritmusait figyeli meg. Ezt a képet elsősorban az teszi különlegessé, hogy a külső szórt fény és a középen elhelyezett láng által létrejövő fényforrás karvaj körmökké, de akár mint egy ilyen kis lángformává változtatja a műkörmöket. A kép abszurditását és a kép erejét az adja, hogy ezek a nagyméretű tükröződő felületek adnak egy egészen speciális hangsúlyt az akt képnek. Egyszerre esendő és egyszerre szürreális az áldozati helyzet, a szakrális helyzet, a körmök által válik pop art képpé az üzenet. Ebből a szempontból, ha a csendhez, az eddig látottak alapján, amiket erre a házi feladatra küldtek az alkotók, valamilyenfajta melankólia is társul, akkor biztos, hogy itt egy speciális, szatirikus melankóliát kellene feltételeznünk. A kép tehát a szatirikus melankólia kategóriájába tartozik. Jónak ítélem meg, három disznó.
   Én még szeretném a saját megjegyzésemet idetenni – mondja Zsolt – elfogadva András ítéletét, ezt a három disznós ítéletet, de nem biztos, hogy 100 százalékig egyetértve vele. Ugyanis, hát azért ennél a képnél több kérdés fölmerül nekem. Itt az élességgel is vannak problémáim és azzal is, hogy mint önálló megoldás mennyiben tekinthető ez a kép jó megoldásnak. Nem csak a műkörmök miatt, hanem azért, mert van egy választás, történik egy választás a fekete-fehérrel és ez a választás, ez igazándiból nem igazolódik a formai megoldásokkal. Tehát, hogyha az András által említett pop art felé vinném el ezt a képet, akkor bizony a fekete-fehér mint megoldás, az nem biztos, hogy ezt az irányt erősíti. Abban sem vagyok biztos 100 százalékig, hogy a Mariann ezeket a műkörmöket tudatosan emelte a képbe. Ezek a műkörmök jelen voltak. Nyilvánvaló, hogy nem tud az ember mit kezdeni akkor, amikor egy ilyen helyzettel szembesül, de nem kötelezően kell elkészíteni akkor azt a képet aminél ez a fajta kettősség megjelenik és ez nincs végiggondolva. (szőke-hegyi)
értékelés:

Várakozás

Egy belsőt, enteriőrt látunk emberi alakkal, sejthetően, feltételezhetően a test bizonyos részei ott a valóságban fedetlenek voltak, és az a beeső fény, amely az utcai ablakon, az utcára tekintő de most lezárt ablakon keresztül beérkezik ide a belső világba, és kapcsolódik a csend kategóriához, ezt az ellenfényességet egy picit elmozdítani lehetett volna. Nagyon jó a megfigyelés, hogy az emberi alak, és ez a szórt fény kapcsolódik. Ez a belső, fojtott, kimondatlan idővárás itt jelen van ezen a képen. Nagyon keveset kellett volna a kamerával elmozdulni akár bal oldali irányba, hogy a váll-felkar-könyök-alkar, vagy akár a haj egy pici élfényt kapjon, vagy valamilyen reflexeszközzel (tükör, alufólia, fehér lap) a jobb oldali váll-haj szakasznál egy picit kellett volna megvilágítani, és az az előtér és háttér viszony még jobban kirajzolható lett volna. De úgy gondolom, hogy a két disznó erre a képre megvan. (szőke)
értékelés: