Barack porzók
A képet úgy készítettem, hogy egy helios objektívet megfordítva simán csak a digitális gépem objektíve elé szorítottam, kézzel.

Engedtessék meg és mindenkitől elnézést kérek, hogy ez most egy kicsit talán furcsább lesz és ez nem csak a Ferinek szól. Nekem az lenne maszekba, ha egy kocsmaasztalnál ülnénk, a kérésem, hogy lehet az objektívet ide is, meg oda is fordítani. De hogy a hatvannyolcadik bibeporzót nézem végig a tavasz kapcsán, hogy a kis lepke hova megy és hogy beszélget, éntőlem akármi mikromakro előtétet oda lehet rakni, de hogy az asszociáció, hogy az egész sűrítménye ez lesz, hogy én még december huszonharmadikán is azt fogom nézni a tavasszal kapcsolatban, hogy mit csinált a bibeporzó a kis dingődongóval, ez úgy elgondolkodtató. Hogy miért nem tudunk ettől elemelkedni, miközben olyan erős és olyan sűrített képei vannak az alkotónak más témakörben, miért kell legörcsölni attól, mert a házi feladatnak az a neve, hogy tavasz? Az lesz vége, hogy nem hogy nem adok pontot egy házi feladatra, hogyha ezt csináljátok, hanem visszaveszek pontokat. (szőke)

Tudom Én, hogy minden baja van, ennek a kis diaporámának, nincs eleje, vége, a zenére sem sikerült rá ültetni rendesen a képeket, de olyan jól esett nosztalgiázni kicsit. :)

Rögtön azzal kezdeném, hogy alapvetően egy tévedés történt, az én véleményem szerint szorgalmiban nem elfogadható az alkotás, egy nagyon összetett üzenetet és formai megoldást használ az alkotó, a barát fogalomkörbe nagyonis beletartozik az alkotás, egy olyan finom rendszert láthatunk a Mácsai-munkákból, ami egy nagyon fontos állomása Ferinek. Tehát felülbírálnám a döntést és a barátom leckéhez csatolnánk ezt a munkát. Javaslom a látogatóknak, hogy a fórum rovatban beszéljünk erről a munkáról, értékesebb, mint amilyennek gondoljátok. (szőke) értékelés:

Téli kép

Ha nem lenne ennyire szűk, lehetne csendélet, de most fulladásos szélütést kapunk, annyira szűkre van vágva a kompozíció, hogy elveszik a térbeliség, holott az alkotó mutatna ebből valamit a mélységélességgel, de mégis, a redukció túl erős. Be van a tárgy szorítva a képkeretbe. Azt kérnénk a Feritől, mivel szép, amit talált, hogy ha esetleg a digitális képben van lehetőség a bővebb változatra, akkor megköszönnénk. Ha nincs, akkor ezt kell elemeznünk, ami egy disznó így. Jó irány, amiben keresgél, a külsők és a megtalált ready made tárgyakban, tehát ez egy talált helyzet, azért egy disznó, mert dolgozni kellene ezzel még. (szőke)
értékelés: