Budapest

Kedvelem ezt a képet azért, mert egy szokványos, hétköznapi helyzetet ábrázol nem szokványos formában. Ahogy én itt érzem, ez egy hosszú expozíció, és szerencsére Ferinek sikerült úgy kitartania a gépet, hogy megmaradtak a formák, és az elmosódottsággal ezek a lámpasorok, és maga a konkrétsága a képnek csak, és kizárólag annyira változott meg, hogy festői hatást ért el Feri. Gondolom, hogy a kapaszkodóra tehette a gépét, oda támasztotta, és így készült el ez a felvétel. Olyan, mintha egy falanszterbe mennénk lefelé a különböző bugyrokba, és benyeli az embereket ez a szörnykapu. Nagyon furcsa meglátás. Amivel én vitatkozom, de ezt Feri tudja, ez a vignettálás. Én ezt itt is észreveszem, és nem alkalmaztam volna, mert ezek a széttartó sugárirányú vonalak egyébként is összerántják a kompozíciót, akkor is, ha nincsen vignettálva. De megvan a három csillag, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Madárfészek

Ferinek a szimbolikus munkái közül látunk egyet. Ez a szimbolizmus volt tetten érhető, amikor a Krisztus-szoborral játszott, amikor a kereszttel játszott, és egy modellel népies formába öntötte. Van egy ilyen attitűd Ferinél, ami jól ismert szimbólumokkal dolgozik. Itt van egy szögesdrót, és ez az, ami ennél a képnél a közlésnél a legerősebb. Itt mindenki a saját maga asszociációját indíthatja el, hogy ez a szögesdrót vajon mi, a lágerek szögesdrótja-e, vagy a krisztusi töviskoszorúra akar-e ez hajazni, vagy egyszerűen csak egy fricska a fészek puha melege és ennek a drót szúrósságának az ellentmondása. Bármelyik igaz lehet, és ettől van nekem egy olyan kérdésem, hogy vajon Feri melyikre gondolt? Ha mindegyikre, akkor egyikre sem. A másik kérdésem az, hogy van itt egy betonoszlop. Ahhoz a formai játékhoz, ami ennek a szögesdrótnak és tojásnak a nagyon is tiszta formai játéka, ez a fajta struktúra, ami itt létrejön, ami nevezhető véletlennek, hiszen amikor betont kevernek, mennyi lesz a cement, a salak, és hogyan áll össze, ez mindenképpen a véletlenek világát erősíti, ez most itt nekem ellentmondásos, és zavar formailag. Azt a tiszta képletet, ami a kép fölső részében létrejön, lehúzza a földre, és konkurál vele. Így nem tudok szemlélődni a tojással, nem tud elindulni a gondolatom, mert mindig visszatorpanok erre a kavicsos formára. A másik kérdés pedig maga a kompozíció. Valamiért nekem ez az egész hanyatt dől az oszloppal, mindennel együtt. Ha a tömegelhelyezést nézem, akkor, bár nagyjából a kép közepén van ennek az oszlopnak a homlokfrontja, de mint sötét tömeg húzza vissza a szélessége ennek az oszlopnak. A felhő is tulajdonképpen arrafelé súlypontoz, ezek az ívek, amik a szögesdrót által létrejöttek, szintén inkább elforgatják ezt a kompozíciót, és nincs semmi, ami a kép bal oldalán lévő nagy üres flekknél ellenpontozná ezt. Ha csak ezt a képet veszem, akkor ott ér véget nekem, ahol a felhő sáv kifut a képszélre. Ott lehetne vágni, és akkor erősebb lenne a kompozíció. A mondanivalóról, amit Feri annyira szeret hangsúlyozni, hogy ez nagyon fontos a képben, most nem nagyon sokat tudok mondani, mert nem tudom dekódolni, hogy melyik irányba menjek az elemzés elején felsorolt irányok közül. Azon dillemázok, hogy mi a helyzet a csillagokkal: ha erre 3 csillagot adok, akkor minek beszéltem ennyit arról, hogy mi az, ami bizonytalanná tesz a képnél. Ha 2 csillagot adok, akkor az már kérdés, hogy ha elvettem egy csillagot, akkor az eléggé megmagyarázza-e azt, hogy az az egy csillag az a bizonytalanság a mondanivalóban, mert nem csak a mondanivalóban van bizonytalanságom, hanem a formai megoldásban is. Ez azt jelenti, hogy el kell venni 2 csillagot, és marad 1. Egy csillagosra értékelni valamit, amiben ennyi munka van, mert létre kellett hozni ezt az egészet, föl kellett oda tenni, végig kellett gondolni, megkeresni azt a világítási helyzetet, amit meg akarok mutatni, ez több mint egy csillag, úgyhogy visszaadom ismétlésre, és egyet se adok. Szeretném, ha ezeket a dolgokat konkretizálnánk, nem verbálisan, hanem képileg. (hegyi)

Gólyahír csokor

Örülök neki, hogy Feri elkezdett dolgozni a csendéletekkel, ha még a saját módján is. Erről a képről meséltem neki, mert kérdezte a véleményemet, és én most ezt fogom nektek is elmondani, amit akkor Ferinek elmondtam. Az tökéletesen rendben van, ahogy ez az egész szerkezet megjelenik a háttérrel, és én azzal teljesen tisztában vagyok, hogy egy családi környezetben mennyire nehéz kiszakítani egy akkora térdarabot, amire egy ekkora objektum úgy elfér, hogy még a háttérrel is tudjak vacakolni. Én is néha gondban lennék azzal, hogy hol tudom ezt a helyzetet installálni. Mégis azzal kezdeném, ami a háttér. Két eset van: az egyik, hogy vagy művészi rendetlenségben gyűrött a háttér, vagy pedig sima. Mind a kettő érvényes. A gyűrött, mesterségesen öregített háttérnél a struktúrák játékával valami keserűbb ízt tudunk a képhez hozzáadni. Ezt úgy szokták csinálni, hogy vesz az ember egy lepedőt, kint hagyja a kertben, esik rá az eső, veri a por, szívja a nap, és ebből elég szép helyzet tud létrejönni. Ebben az esetben érvényes az, ha kicsit pecsétes, ez akkor egy vállalható helyzet. A másik az, amikor a háttérrel úgy dolgozunk, hogy annak egy lírai ízt próbálunk kölcsönözni. Ez pedig azt jelenti, hogy akkor az ember ezt kivasalja, és az anyag természetes esésének a gyűrődéseit, hullámait használja. Akkor sem jó, ha teljesen ki van feszítve, és semmilyen hullám, mozdulat nincs a háttéren, mert akkor azt papírral is megoldhatnánk, de ilyen textil esetében az anyagszerűséget jó ábrázolni. Ennél a háttérnél az a bajom, hogy, ez gondolom bent volt a szekrényben, Feri kivette, és nem figyelt arra, hogy a háttérnél ezek a hajtásvonalak hogy fognak létrejönni, és az mit fog kiadni. Még azt is mondom, hogy ez is érdekes lehet, de akkor kifejezetten erre rá kell játszani. Olyan súrlófényekkel, hogy ez még erősebb legyen, hogy tulajdonképpen azt a rendet próbálja az ember létrehozni a képen, amit a vasalt szekrénybe tett ágynemű mutat, és annak valamilyen ellenpontját keresi a tárgyban. Most itt ez nem történik meg. Mondhatnátok, hogy nem annyira fontos, mindenki a virágot nézni, igen ám, de valamilyen keretbe ezt belefoglaljuk, és ha a háttér rendezetlen, akkor az egész csendéletre ez rányomja a hatását. A másik, amiről szeretnék mesélni, az a váza. Ez a csokor nagyon érdekes virág, nagyon pici felületekkel dolgozik, vannak kis levélkék, és az egész összpontosul, mint egy kábelköteg, a vázában. Ez az, ami a vázánál már annyira besűrűsödik, hogy akkora tömeget kezd el képviselni, ami felborítja ezt az egész egyensúlyt, ami a képen gyönyörűen megmutatkozik. Kifejezetten ehhez a vázához az átlátszó váza nem biztos, hogy szerencsés. Ráadásul, ha színben gondolkodunk, itt most ott van a zöld, a sárga, és akár a kék, akár a vörös izgalmasan tudná ezt az egész kompozíciót bolondítani. Egy mélyvörössel, vagy egy középkék vázával ez az egész izgalmasan létrejöhet. Mondhatjuk, hogy ennyiféle vázánk nincs, oké, papírboltban lehet venni krepp papírt, aminek az a tulajdonsága, hogy egy nagyon szép, rusztikus felületet ad, viszonylag könnyen lehet vele dolgozni. Ha ezt a vázát, amibe ez a virág most van, bevonja Feri ezzel a krepp papírral, behajtogatja szépen, elrendezi, és utána teszi bele ezt a virágot, akkor valószínű, hogy ez az egész jobban mutat, és nem kell hozzá vázát venni. Ilyenkor az is felmerül problémaként, hogy a krepp papírból a festék kioldódik, de ne tegyünk vizet a vázába. Ez a virág kibírja azt a kis időt víz nélkül, amíg elrendezem a kompozíciót, és akkor nincs probléma, hogy mondjuk összepirosoztam a lepedőt. A harmadik helyzet az, hogy ezeknél az apró virágoknál talán szerencsésebb lenne az, ha még több fényt kaphatnának, elvinné az egész kompozíciót a fehér felé. Akkor kezdenének el ezek tündökölni, és az egész helyzet jól módosulhatna. Egyébként elkezdtünk Ferivel azzal játszani, hogy milyen lenne ez a kép fekete-fehérben. Ha abban készülne szűrőzéssel, akkor egészen vakító fehéret is ki lehet hozni a sárga kis virágokból. Egyébként a kompozíció rendben van, jól mutat ez a virág, talán a kamera nézőpontját, ha kicsit lejjebb hoztam volna, még dinamikusabb lehetne ez a robbanás. Az irány jó, az út jó, biztatásképpen azt mondom, hogy ez egy három csillagos csendélet, a megjegyzésemmel együtt, és arra kérem Ferit, hogy próbálja ki azokat a dolgokat, amiket mondtam. És még mindig várom Feritől a klasszikus csendéletet. (hegyi)
értékelés:

Kép a falon

Valamiért "sánta" ez a kép, csak nem tudom, miért. :)

Azt fogom most elmondani ennél az elemzésnél, amit már Ferinek egyszer skype-on elmondtam. Számomra ez a kép nagyon erős üzenettel bír. Erős üzenete van annak a gesztusnak, ami a Feri arcán megjelenik, annak a tekintetnek, annak az arcnak, annak a mimikának, amit ő mutat. Ami utána létrejön, a keretben a keret, a kisfiú, stb, ez a fajta didaktika számomra a giccs. Ez nem erősíti az ő üzenetét. Értem én, hogy mit akart ő ezzel üzenni, de ez az üzenet szájbarágós lett. Azt is elmondtam a Ferinek, hogy nagyon egyszerű a megoldás: ezt a képet úgy kell megismételni, hogy fogja ezt a képkeretet a kezében, nincs benne üveg, nincs benne paszpartu, melle elé tartja, belerakja a kompozícióba, tartja ezt a keretet a kezével, ezért látszik, hogy ez a keret egy valóságos keret, és a falra föltesz egy képkeretet paszpartuval, és nincs benne semmi kép, üresen marad. Nézzétek meg ezt a képet, hogy mennyire drámai lenne az üzenete akkor, ha a kisgyerekeket kivennénk belőle, és csak egy üres képkeret lenne a falon, és mellette a Mácsai ezzel a másik képkerettel. Tökéletesen rendben lenne. Az az erő, amit ez a kép képviselhet, azáltal veszik el, hogy Feri nem bízik eléggé a nézőiben ahhoz, hogy fogják ők érteni azt, hogy mi van az arcára írva. Az elveszett gyerekkor, az útkeresés, az a remény, amit gyerekként megéltünk, és az, ahogy ezt a reményt elveszni látjuk. Ezek azok a dolgok, amik számomra ennek a képnek a jelentései, és ehhez nem kell konkrét és valós üzeneteket bekapcsolnunk még pluszban, mert elviszi a figyelmem, mert elkezdek foglalkozni a gyerekkel, már Mácsaira nem is figyelek, holott fontos lenne, hogy ővele foglalkozzak, de a gyerek kedves mosolya ezt az egészet zárójelbe teszi. Még azt is hozzáteszem, hogy itt technikai problémám is van ezzel, mert nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy ez az egész létrejöjjön, kellett használni a montírozó kést, létre kellett hozni azt az állapotot, ami nem a valóságban van meg, hanem csak a fotosop eszköztárában. Jó lenne, ha Feri értené, hogy miről akarok beszélni, hogy ha bízol magadban és a nézőidben is egyúttal, nagyobb a tét, mert mi van, ha valamit mégsem jól fogalmaztam meg - de tét nélkül nincs mérkőzés. Én nagyon szeretném, ha Feri kísérletezne ezzel, és létrehozná azt, amiről mi itt beszéltünk, és ami az értelmezésben elhangzott. Ezért adom vissza ismétlésre, miközben nagyon nagy ereje van a képnek, csak nincs kész. Ismétlés. (hegyi)

Zsolt

Ennek a portrénak a portré szabályzati könyv szerint komoly hibái vannak, de szerintem ezen a képen teljesen olyan a Zsolt, mint a valóságban. :) Egyébként Dani javaslatára töltöm föl.

Feri leírja a leiratban, hogy a portré szabályzati könyv szerint ennek a képnek komoly hibái vannak. Én szeretném végre ezeket a könyveket elolvasni, amit te emlegetsz, mert én nem tudok ilyen szabálykönyvről, de hát ez valószínű a könyvtárunk szegényességének tudható be. Nem állítom biztosan, hogy nincs ilyen szabálykönyv, de én szeretném azt látni, ahol ezek le vannak írva. Nekem ezzel a képpel más bajom van, mint amit te itt most írsz, hogy milyen szabályt rúgsz fel - nyilván a dekompozícióra gondolsz. Ezzel nincs problémám, de azzal van, hogy a világítás lapos, és azzal is, hogy a háttéren létrejövő fényfolt nem nagyon értelmes, pont a dekompozíciód ellen dolgozik. Próbálná visszarántani azt a tömeget, ami a fej foltja, de ahhoz nem elég határozott. Ez egy véletlenül exponált képnek tűnik nekem ebben a formában, világítás tekintetében. Mivel ott voltam, és mivel ismerem a csávót, aki ott van a képen, így tudom, hogy ez a helyzet nem egy beállított fotográfiai helyzet volt, hogy na akkor most rendben van a világítás, tessék gyakorolni, hanem épp akkor az a fickó a sörényével, magyarázott valamit. Te úgy érzed, hogy ezt a magyarázás pillanatát te elkaptad, de nem érzem ezt annyira jellemzőnek. Azért nem, mert ismerem a csávót, ő amikor magyaráz, akkor teljesen más arcot vág, itt éppen két mondat között van, tehát nem sikerült akkor exponálnod, amikor jellemzőek a gesztusok. A másik dolog az, hogy ebben a tónusrendben, amiben ez most dolgozik, nem sok jövőt jósolok ennek a fickónak, jól látszik, hogy magas vérnyomással küszködik, az is, hogy emésztési problémái vannak, magyarán eléggé hurutos beteg színeket sikerült itt létrehozni. Kicsit kellene ezzel is dolgozni. Harmadrészt, nem tudom, hogy te mit gondolsz erről a fickóról, de ebből a képből, ami nekem lejön, hogy milyen véleményed van erről a csávóról, az nem biztos, hogy egyértelműen pozitív. Nem baj ez, csak ezt vele is meg kellene beszéld, hogy mi a baj, mert egy portré mindig két ember melója. Ha a fotós úgy érzi, hogy valamiért a modellt úgy kell beállítania, és olyan pillanatot kell rögzítenie, ami őt nem egy emelkedett állapotban mutatja, akkor annak mindig van indoka. Itt most a pofázmánya ennek az embernek telibe van világítva, nem biztos, hogy ez a profil számára túl előnyös, még akkor sem, ha maga ezzel a mesterkélt szakáll beállítással szeretné felhívni a figyelmet az ő profiljára, ezzel próbál dolgozni ilyen optikai tuning gyanánt, de nem biztos, hogy ez így szerencsés. Ráadásul egy nagy fejhúst látunk. Itt van ez a mélybordó pólóing, ez még inkább keretezi azt, hogy milyen vastag nagy nyaka van, meg tokája. A hajával is valaminek kellene történnie, mert nem tudom, hogy most ébredt-e, vagy mi van. De nincs ezzel baj, mert lehet ez egy stíluselem is, de ezt is talán vele kellene megbeszélni, hogy ő komolyan gondolja-e ezt a hajat, mert ez ebben a formában eléggé gáz. Most elvicceltem az egészet, mivel rólam készült a kép, így merek magammal szemtelen lenni, de gondold el, ha nem én vagyok ezen a képen, hanem valaki más, akkor nehéz labdát dobtál volna ide, hogy azt elemezzem le egy idegennel. Magammal könnyebben megteszem, Cyrano-effektus, hogy elmondom, hogy mi a baj: saláta orra van a csávónak, erre még rá is erősítettél, disznó nagy feje van, ezt még a világítással és a beállítással még jobban hangsúlyozod, ráadásul kiszorítod a kép szélére, vagyis kimozdítod a nyugalmi állapotából abban a helyzetben, ami nem dinamikus. Feri, azt értsd meg, hogy ha itt most valaki más van, akkor ezt a képet nem tudom leelemezni. Azért nem, mert a modellt bántanám meg vele, ha ezt így belemondanám, hogy úgy sikerült lefényképezned, hogy lófeje van. Lehet, hogy a csávónak lófeje van, de a te dolgod az, hogy ezt a lófejet próbáld valahogy csökkenteni, vagy visszahozni. Ez a problémám ezzel a portréval, most talán ezt el tudtam mondani. (hegyi)
értékelés:

Madarak

Remélem ez nem csak egy rövid fellángolás Ferinél, hogy újból kezdje a leckéket. Én azért tartanám ezt fontosnak, mert sok víz lefolyt a Dunán, sok minden történt, és az Estiskola az elmúlt időben eléggé sok mindenben átalakult, lettek új leckéink, lett az osztályba sorolós rendszer, tehát azoknak is érdekes lehet az újrakezdés, a kezdetektől való grádicsokon végigmenés, akik már régebb óta velünk vannak. Feri egy olyan alkotónk, aki határozott irányvonallal rendelkezik, és nagyon kíváncsi lennék arra, hogy ő hogyan értelmezi újra a leckéket. Az a kép, amit most kaptunk, egy fekete-fehér fotográfia, nagyon szépen, jól komponált munka, és én a technikán nem szeretnék nagyon sokat rugózni, mert Feri képein az az archaizáló megoldás, amit látunk, rendre és kitartóan jelen van, és elfogadom, ha ő úgy gondolja, hogy ez számára biztonságot ad, vagy megerősíti őt a kép üzenetében, akkor használja. Ettől függetlenül én azt mondom, hogy ez a kép önmagában akkor is működne, ha nem volna ez a vignettálásos dolog rajta, ha nem lenne ilyen sötét tónusra lemaszkolva a kép határa. A kép külső felvétel, egy olyan tájban készült, ahol Feri által ismerhetünk, én szeretem azt, hogy Feri ehhez a tájhoz ragaszkodik, mert azt is fontosnak gondolom, hogy az embernek legyenek biztos bázispontjai, gyökerei, amihez kapaszkodik a földbe, és neki ez egy biztos bázispont. Egy figurát látunk, sejthetően az alkotót, aki egy földúton áll, szemléli a tájat, mint egy kis Ludas Matyi, mesei a jelmeze, és azt gondolnánk, hogy az utat figyeli, hogy jön-e valami jármű, vagy hogyan menjen tovább ezen az úton. De ha azt is megfigyeljük, hogy, bár a szereplőt ráállította erre az útra, mégis a test kommunikációja, az, ahogy tulajdonképpen egy kis fordulattal, a tengely, amit a test mutat, elfordul erről az útról, ez számomra jelentéssel bír. Az is ezt erősíti, hogy a fényképész úgy komponálta a képet, hogy a kép jobb oldalán jelentős mennyiséget hagyott arra, hogy tovább láthassuk ezt a mezőt, ami az út mellett húzódik. Ez azt jelenti, hogy, bár az úton áll a figura, és szemlélődik, de nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ő az utat kémleli. A határt figyeli, és ez a tarkóra tett kéz viszonylag meditatív pozíció. Számomra ennek a képnek az üzenete eléggé egyértelmű, hogy van egy főszereplőnk, aki haladt ezen az úton, aztán megállt, és elgondolkodott a továbbiakon, azon, hogy haladjon tovább ezen az úton, vagy mit csináljon. Mivel nem egy útelágazásnál vagyunk, ezért ez az üzenet nem olyan biztosan pozitív. Ha ott lennénk, akkor egyértelmű lenne, hogy azon gondolkodik, hogy jobbra, avagy balra menjen, két út áll előtte, melyiket válassza... de itt nincs másik út. Tehát maga a döntési helyzet csak egy kvázi döntési helyzet, hogy merre menjek, mert vagy megyek tovább az úton, vagy megálltam, és akkor mit csináljak? Másik utat én magam tapossam ki? Ez a meditatív helyzet nagyon is jól jellemzi magát az alkotót. Aki egy kicsit is ismeri Ferit, tudja, hogy mennyi kétséggel gyötrődik ő saját munkáját illetően, ezért én ezt egy nagyon jó üzenetnek tartom, megvan a három csillag, és megvan a lecke teljesítése is. Feri, én várnám a folytatást. Annyit még elmondanék, hogy most nagyon hangsúlyos ez az ing, nagyon vakít. Szépen meg van fotózva, vannak rajta gyűrődések, ráncok, tehát a tárgyszerűsége megvan, de a fehér mindig egy olyan jelzés, ami mellett minden más sötétté, borongóssá válik, még a bőrszín is. Én szeretném Ferit kérdezni arról, hogy miért fehér az ing, miért ezt a szín választotta. Lehet, hogy az ing halványkék, vagy valami más, világos szín, de a fekete-fehér képen ez nagyon is fehérnek néz ki. Erre várnék egy pici magyarázatot, ugyanis most ez a test lebeg a térben, mert a farmer azokkal a tónusokkal, amikkel rendelkezik, nagyon is beleolvad a tájba. Ebből kifolyólag akkor jobban érteném az inget, ha a nadrág is fehér lenne. Ettől az üzenettől nekem távol van ez a farmer, itt most kis stílus problémám van, hogy most archaizálunk, és elmegyünk abba az irányba, hogy a parasztlegény megy az úton, mert akkor kellene hozzá a parasztnadrág, vagy azt mondjuk, hogy ez egy hippi vándor, akkor kellene valami tarisznya, szütyő, és kockás ing. Erről szeretném Feri véleményét hallani. (hegyi)
értékelés:    

tél

Ezt a képet egy lyukkamerával készítettem, Hegyi Zsolt: Az öreg c. képe, alatt kialakult vita válaszaként.

A leirat szerint ez a kép lyukkamerával készült, és ez azért érdekes, mert egy olyan archaikus technikát használ az alkotó, amit a digitális technika még kevésbé érintett meg, a digitális technikában kevésbé látunk rá példákat. Én elgondolkodtam már azon, hogy mi lenne, ha én is csinálnék egy ilyen lyukkamerát, de digitális fényképezőgépből, ez a projekt még a megvalósítás előtt áll. Én most nem idézem vissza azt a vitát, amit az én képem alatt készült, a lényeget érintve csak annyi, hogy a technika megválasztása mennyiben befolyásolja a végeredményt, és mennyiben tekinthető tudatosnak. Beszélhetnénk erről a fotográfiáról úgy is, mint kísérleti tapasztalatszerző megoldásról, hiszen talán Feri a megmondhatója, hogy számára mennyire jelentett újdonságot ez a technika, hogy mennyiben volt már egy bejáratott út az, hogy nekiállt lyukkamerával fényképezni. Talán a végeredményből is látva, azt gondolom, hogy ez inkább a kísérleti fotográfia területe jelen pillanatban. De a megoldás szép. Ami számomra kérdéses, az a kompozíció. Biztos, hogy nehéz egy ilyen technikánál a beállításokat pontosan nyomon követni, tesztfotókat készíteni is nehezebb, nincs meg az a könnyebbség, hogy a hátoldalon megnézzük, hogy milyen lett, és még exponálunk kettőt-hármat. Tehát a szerencse mindenféleképpen szerepet kap jelen esetben, de az nagyjából tudható, hogy merre állítottam be a kamerát. Itt most egy izgalmas játékot látunk. A kép két-harmada tökéletesen teljesíti a feladatát, hozza azt a hangulatot, amit ez a téli táj mutat, miközben egy lírai elrajzoltság is jelen van, olyan, mint egy akvarell festmény fekete-fehérben. Talán izgalmas lett volna ezt színesben megfogni, legfőképpen azért, mert a téli táj eleve redukálja a színtartományt. A fekete és a fehér tónusok azok, amik mérvadóak, és nagyon minimális az a színinformáció, ami általában ilyenkor jelen van, tehát lehet, hogy ez megérne egy ilyen próbát is. Ami a kompozíciót illeti, nekem a képnek a bal alsó része az, ami tömegben nem igazán húzza vissza azt, ami a kép felső részében történik. Van egy kiüresedett előterünk, amivel nem nagyon kezdett az alkotó semmit. Itt fölmerülhet a kérdés, hogy mennyire lehet beleavatkozni egy ilyen helyzetbe. Ez mindenkinek a saját döntése, de visszatérnék ahhoz a régi mániámhoz, hogy van egy leckénk, a Csendélet, és ebben a leckében kellene egy kicsit többet jeleskedni, és megmutatni azt, hogy a klasszikusan értelmezett csendélet mit jelent számotokra. Most már több leckénk van, és a Csendélet lecke is ismételhető, így különválasztható a klasszikus megközelítés, és a modernebb felfogású csendéletek. Elsősorban én a klasszikus csendéleteket forszíroznám Ferinél is: tárgyak elhelyezése, formák, tömegek elhelyezése a kompozícióban, ez szerintem fontos. Itt ennél a képnél is ezzel van számomra probléma, mert a képnek ez a fajta horizont törése, ami itt jelen van, az kívánná azt, hogy ez tovább tudjon a képen élni. Tehát ha elindítunk egy ritmust, akkor ezt jó, ha valamivel vissza is tudjuk húzni. Elindul egy törés a horizonban, és ez a törés kívánná azt, hogy a kép bal alsó részén is valami még ezt tömegben visszarántsa. Nekem ez a meglátásom ezzel a képpel, de a leckét tökéletesen jól teljesíti, a hangulat jól jön. Azért kettő csillag, mert én arra szeretném Ferit sarkallni, hogy ezt a technikát is próbálja úgy kigyakorolni, hogy arra a szintre tudja hozni, amelyik szinten ő a hagyományosnak tekinthető, ma elfogadott fotográfusi útját járja. (hegyi)
értékelés:

Cím nélkül

Ez valami őszi helyzet, ugye, látjuk itt a búzamezőt, Feri kedvenc helyét ezzel a nagyon érdekesen behorpadt térrel, egy beállított képet, ahol az alkotó azért, hogy ezt az egész tér-törést még sejtelmesebbé tegye, elhelyezett ebben egy tárgyat, egy képalkotó elemet, ezt a széket a kabáttal és a kalappal, és a modell megy kifelé a képből. Hogy ő most ott egyébként valamit keres, és össze szeretné még szedni, nem teljesen világos, nekem egy kicsit ez az érzetem van abból, hogy nagyon lefelé néz a modell, olyan, mintha ő közben elment volna virágot szedni a búzamezőre. Érdekes kép, érdekes a gondolatisága, nagyon szépek a Feri felhői, tényleg nagyon festőiek, filmszerű a látvány, mint egy 70-es évekből itt maradt csehszlovák mozi. Amivel még mindig nem tudok mit kezdeni, és én szeretném, ha Feri ennek valamilyen szinten magyarázatát adná, hogy mi a fenének kell ez a vignettálás itt is. Én értem, hogy ez gyorsan és könnyen összerántja a kompozíciót, de ez a kompozíció, ha működik, akkor működik enélkül is, ettől nem lesz feszesebb, testidegen nekem. A Hétfő délutánra, mint értelmezés, és érzelmi helyzet, abszolút jó képnek gondolom, legfőképpen azért mert ez az egész attól válik személyessé, hogy nem egy megszokott hétfő délutáni helyzetet mutat. Nem egy nagyvárost, nem egy gyárat, nem egy munkahelyet, nem egy iskolát, hanem egy olyan személyes teret, amihez nagyon is érződik, hogy Ferinek érzelmileg mekkora kötődése van, és erre Ferinek nagyon nagy szüksége is van. Tehát akár az is lehet a történet megfejtése, hogy Feri elment a mezőre fotózni, de mire mindent beállított, délután lett, egy álmosító hétfő délután és dolgavégezetlenül elbattyogott haza. Figyeljük meg azt, hogy ott a látóhatár szélén tulajdonképpen mint egy mutatóujj tornyosul egy felhő, szintén nagyon jó helyzet. Persze ezek a véletlenek, amik a fotós kezére dolgoznak, de olyan, mint egy intelem. Én kedvelem ezt a képet, csak a vignettálást nem. (hegyi)
értékelés:

Reggeli kávézás Bélával

Béla napok óta itt serte-pertélt a terasz körül, s majdnem karambolozott a fűnyíróval. Ezért gondoltam meghívom egy kávéra, de nem ízlett neki. Ő a karavánt szereti.

A gyerek és a csiga viszonya mindig érdekes. Itt is megmutatkozik az, hogy ki az, aki a vagány csávó, és ki az, aki a szemlélődő, elemző, analizáló ember. A vagány csávó különböző kunsztokat csináltat a csigával, láttam én már zsilettpengén is átmászni csigákat, meg pöckölgeti a kis nézőkéjét, az analitikus pedig megfigyeli a viselkedésüket. Én itt most a másodikra látok példát. Jónak tartom az elgondolást, és tetszik maga az a humor, amit itt Feri megmutat. Én kedvelem azt, amikor Feri a humoránál van, ez nem rossz. Talán azzal a székkel a háttérben én kezdtem volna valamit. Itt most létrejött egy hármas ritmus az előtérrel, középtérben a kávéval, és van egy hátterünk is. Az előtér és középtér tökéletesen jól érthető, a háttér egy kicsit üresen van hagyva. Mintha ez egy három szólamú mű lenne, és a harmadik szólam nem lenne megírva. A Gyerekkor leckére ez nekem tetszik, úgyhogy rendben van, egy kicsit sajnálom a csigucinak az árnyékát, hogy az elvágódott, dehát így járt. (hegyi)
értékelés: