Maros

Jó a felvetés, Ági lába, Ági szandija és a forrás kiömlés, de valahogy minden egy kicsit tényleg útiképes, kicsit rendezetlen. A szandinak lemarad egy kis sarka, az Ági combja csak egy picit látszik, pedig azért jó lenne ott az a kis tér, az a kiömlő kaphatna egy kis reflexet, mert gyönyörű az, ahogy a víz jelen van a természeti képben és egy pici kis csillogás nagyon jó lenne oda. Iszonyatosan jó a képriport megválasztása innen a szandál szemszögéből, de egy kicsit kattintódott el ez a fényképezőgép. És azt szeretném csak mondani, hogyha komolyan vesszük a feladatainkat, akkor ezek az ún. úti képek ugyanolyan alázatot, koncentrációt igényelnek, hiszen megéri, mert jó ami itt történt, minthogyha egy modellt, vagy egy csoportos beállítást vagy egy épített környezetet szeretnénk ábrázolni. Tehát a tizennyolcas lecke nyár kép számomra nagyon fontos, mert az irány, amiből letapogatást végez Bartos Ágnes, nagyon jó, csak egy picit több önfegyelem kellene. (szőke)
értékelés:

Szent Iván éj
Szent Iván éj
Szent Iván éj

Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult, hogy megvalósulhasson ez az éjszaka. Nagy élmény volt. Nagyon jól éreztem magam. Úgy érzem jobban megismerhettük egymást, és ezáltal még erősebb lett a csapat.

A képsornál nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy egészen biztos, hogy csak képsorozatban, képsorozatként értelmezhető jól ez az üzenet. Érdekes, hogy tulajdonképpen első ránézésre egy fordított rendszerre építkezik ez a képsor. Nem feltár először és aztán abból kitágul, hanem igazából először egy látszólag jelentéktelen, értelmezhetetlen, demerungos éjszakai látképpel mutat valamilyen városképet egy toronnyal, majd ez a torony, mint misztikus vár, mint Shakespeare-i helyszín átsejlik egy függönyön, már egy belső, privát XX. századi vagy XXI: századi térben. Majd ez a tér a reggel megérkeztével még jobban kitágul, érthetővé válik ennek a helynek a csőszerűsége és az elektronika világgal kapcsolatos üzenetrendszerre. Én azt mondom, hogy ettől jó a szerkezete, a hármas szerkezete mindannak, amiről a Szent Iván éj című képsor beszél. Elfogadom azt, hogy a 26-os lecke: Ünnep kategóriájára érkezett ez a képsor, de ugyanilyen értékesnek tartanám akkor is, hogyha riport kategóriájában, képriport kategóriájában lenne fönn a házi feladatok között. Én ezt egy három disznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

Eladó

Nagyon érdekes, hogy mostanában több olyan kép van, amely a világ abszurd helyzeteit keresi, találja meg. Ez talán egy Barkas. Nekünk volt is egy ilyen barkaszoló produkciónk sok évvel ezelőtt az Egyetemi Színpadon. Tudjuk azt, hogy a KGST-nek egyik nagyon fontos eszköze a Barkas, barkaszolás és egy ilyet talált meg Ági, és ő a kis matrózblúzában mint egy ilyen kis emlékkép beleült és mosolyog felénk. Megint csak azt mondom, mintha egy Sörgyári Capriccio-ból, vagy más cseh filmekből, Egy szöszi szerelmei-ből kandikálna itt ki felénk. És ez jó, én ezt fontosnak tartom, hogy van egy ilyen ironikus önportré, amely természetesen nem csak ironikus, hanem önironikus is. Úgyhogy én azt mondom, hogy megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Haldoklás

Valamilyen, talán szobában, fürdőszobában tükröződő felületek mellett lehetünk, felső gépállásban láthatunk egy nagyon szép virágot, amelynek a szirmai már lehulltak a kövezetre, vagy a padlóra. Érdekes, hogy a tisztelet, búcsúzás, gyász házi feladatra egy tulajdonképp egy ilyen abszurd csendélet helyzetet használ Ági. És még meglepőbb az, hogy őrületesen erős, intenzív és nagyon is életteli színeket használ. Én annyit mondanék, és kár, hogy ő nem tudott itt lenni a világítástechnikai táboron, hogy abban a pillanatban, hogyha ezt a rózsaszínes, nagyon is sűrű életteli, de közben az elmúlás fogalmával foglalkozó színüzenetet szeretné sűríteni, mint tanulmányt nekünk, önmagának és ezen keresztül szeretne üzenni, véleményem szerint ez a márványszerű barnás hangulat körülötte, a virág körül nem biztos, hogy tökéletesen megfelelő. Itt akár az a színvilág, ami a váza szélét, egy ilyen sötét, kék, zöldeskék, fekete, barnás, valamilyen árnyalatot mutat itt a kép szélén, na ha az a tónus körbevenné a virág egészen üdítő zöldjeit és ezeket a rózsaszíneket, egy hihetetlen más, drámai hatást érne el. Érdemes lenne evvel a fajta játékkal, gondolattal dolgozni úgy, hogy más környezetbe, más háttérbe, egy sötét háttérbe helyezni és csak a virágon meghagyva a fényt fényképezni ezeket a szituációkat. De én úgy gondolom, hogy az egy disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Ünneplő portré

Ha már Ági ezzel a gyönyörű szép inggel itt megjelensz, talán ezt a válltáskát, fotóstáskát, vagy nem is tudom mi lehet ez, érdemes lett volna félreraknod, és ha megnézed ezt a képet, az ing fehérjének a reflexhatásait kihasználni. Egy nagyon picit nekünk jobbra, magadnak balra hajtod a fejed és egy picit még előrébb, ha már úgyis alsó gépállásról beszélünk, akkor az arc rögtön kap egy reflexhatást, a fehér ingről, ami egy picit még jobban előhozza azokat a finomságokat, ami az arcon látható lenne. Evvel érdemes lenne még játszani, de második lecke önportréban megvan a két disznó. (szőke)
értékelés:

Bizalom

Ezt a képet nagyon, nagyon szeretem. Minden ízében hordozza Erdélyt. Arcokban, tekintetben és nagyon jó úgynevezett fotóriporteri helyzet, ahol a fotós észreveszi azt, hogy ide a rózsákhoz, a vörös rózsákhoz kell gyorsan ugrania, ahol egyszerre a csókot, a családi csókot, nagymama csókját, az idehajoló arcot és a háttérben figyelő fiatalembert vörös ingben, kalapban, és még a mosolygó lányokat is látjuk, természetesen a gyönyörű szép erdélyi háttérrel. Úgyhogy ez egy nagyon jó kis riportfotó. Ezt háromdisznósnak gondolom. (szőke)
értékelés:

Pünkösd
Pünkösd
Pünkösd

Csíksomlyói pünkösdi búcsú.

Egy képsort látunk és érdekes a kis sorozata, ahogy először csak egy lábat, aztán egy elhaladó kis csoportot, és utána a tájat is látjuk egészben. Én úgy gondolom, hogy mint riport, mint tudósítás működik ez. Én a 26-os leckéből átraknám a képriportba. Azt mondanám, hogyha a képeket, most a három képet önállóan szétválasztanánk, akkor ez a magas lecke szám a 26-os leckén belüli ünnep kategória nem biztos, hogy 100 százalékosan átszűrhető lenne a képekben, önmagukban. Itt az ünnep házi feladathoz, mint dramaturgia kapcsolódik ez a képsor, hiszen egy ünnep zajlik, de vizualitásában én azt gondolom, hogy inkább a riport, tudósítás kategóriájában állja meg a helyét. Önmagukban a képek inkább ezt a tudósító jelleget hordozzák. (szőke)
értékelés:

Menekülés

Az, hogy az Ági képe hétfő délután, avagy kedd, vagy szerda, vagy csütörtök, vagy péntek, vagy szombat, vagy vasárnap és sorolhatnánk újra és újra ezt a verklit, ilyen értelemben azt mondom, hogy nem lényeges. Én el tudom fogadni a döntést azért, mert a kép önmagában egy nagyon erőteljes tájkép. A ritmikájával, a fénytani jelenségeivel, avval, hogy egy panno-szerű megfigyelés és mint tájkép egy nagyon jó műhelymunka, egy nagyon jó stúdium. Talán azt lehet mondani, hogy igen, majdan hogyha ezek az ujjgyakorlatok úgymond az Ági részéről befejeződnek, akkor lehet rajta csavarni, ahogyan az emberi történeteket, a Bartos Ágnes történeteket behozni ebbe a képi világba. Előtér, középtér, háttér. De úgy gondolom, hogy erre még nincs itt az idő. Biztos, hogy ezek a leckék fognak ismétlődni és fogja ismételni az Ágnes. Én ezt egy nagyon szép tájképnek tartom és ennek is kell örülnünk, hogy ilyen klasszikus képek készülnek. A három disznó megvan és várom az Ági további képeit. (szőke)
értékelés:

Élet

A híres motívumok, ugye itt egy népművészeti tárgyat, egy varrottast, egy terítőt látunk felülnézetben, tehát szinte ennek a használati tárgynak a geometriája az, ami itt elsősorban ebben a négyzet alapú képben megjelenik. A virágmotívumokon túl, mert hogy ezek virágmotívumok, ezek a varrottasok, konkrétan is megjelenik a virág, mint motívum, ugye talán felülnézetben itt egy virágváza, amelyben zöld levelek, levélszárak és virágok díszlenek, ezeknek az erős zöldjei, ugyanakkor a varrottas textíliának az erős vörösei, amelyek árnyékukkal, szürke árnyékokkal és fehérrel keverednek, ezeknek a ritmikája élteti, működteti elsősorban ezt a képet, és minden tekintetben egy dinamikus rendszernek kell elfogadni mindezt a színvilág miatt. Erről többször beszéltünk az Estiskolán, hogy a vörös-szürke, a vörös és zöld kapcsolatai, azok mindig, minden helyzetben valamilyen dinamizálást hoznak létre. Lakókörnyezetben az egész biztos, hogyha lakásbelsőket festünk vörössel, akkor az csak egy olyan terem lehet, ahol mindenféleképp azt szeretnénk elérni, hogy az odaérkezők folyamatosan valamilyen dinamikus szituációban legyenek ott jelen. Táncterem, vagy valamilyen tárgyalóterem, ahol folyamatos párbeszédekre vágyunk. Ez a kép sem nyugalmat, hanem egy egyfolytában működő dinamizmust jelöl, egy életigenlést. (szőke)
értékelés:

Hajnal a határon

A 70-es, 80-as években nagyon kedvelt téma volt a vasút, az elutazás, a vasúti sínek, a táj a vasút kapcsolata naplementében, napfelkeltében, ellenfényben, elsuhanva, stb., stb. Ezen az úton, ezen az alkotói úton készült el az Ágnes képe is. Igazából azt kell, hogy mondjam, hogy most, így első nézetre nem nagyon tud a kép túllépni azon a szimbolikán, hogy lemenő vagy felkelő Nap, csillogó vasúti sínek, táj, vagy elment, vagy megérkezett a vonat. Én úgy érzem, hogy abban a fajta személyességben, melyben Bartos Ágnes - mivel már régóta látjuk a képeit -, munkái mozognak ezt én most nem érzem olyan súlypontosnak, különösen nem úgy, hogy a 24-es leckénél tartunk. Én úgy gondolom, hogy anélkül, hogy meg szeretném bántani az Ágnest, hogy most egy kicsit blattolva van ez a házi feladat, és beérkezett egy kép, aminél az Ágnes szerintem többet tud. Ezt a képet visszaadnám ismétlésre, és nem adnék citromdisznót. (szőke)

Próba
a próbafülkében...

Egy olyan profilból készült fotográfiát látunk, ahol nyilvánvalóan az alkotó a kezében lévő fényképezőgéppel valamiféle tükröződés kihasználásával tudott ilyen irányból magáról egy egész alakos képet készíteni, de maga az a helyzet, ahol ez létrejöhetett az igazándiból csak a kép címéből válik értelmezhetővé, hogy ez valószínűsíthetően valamilyen próbafülke, valamilyen, akár ruhapróba előtti, vagy utáni helyzet lehet. De még ebben sem lehetünk 100 százalékig biztosak, mert akár ez lehet valamilyen színpadi öltöző, vagy valami más helyzet is. Mivelhogy ennyire bizonytalanul mondom ezt a megfejtést, tehát valószínűsítem, hogy azért az átlagnéző sem biztos, hogy teljesen egyértelműen meg tudja fejteni azt, hogy itt tulajdonképpen mi történik. Miközben nyilvánvalóan, hogy az önmegmutatás az önmegismerés feladatkörében az a kép valószínű valamiért fontos Ágnesnek, csak igazándiból hozzám nem nagyon jut most el az, hogy ez a kép miért készült el, mit szeretne mondani, mért fontos ez a nagyon erős kiégett, haránt fehér csík. Miért fontos az, hogy a modell ennyire kettészabja saját magát? Mi ebből az esetlegesség, amit a technika, vagy a hely korlátozott és mi az, ami tudatos döntés? Itt úgy tűnik nekem, hogy készült egy kép valamilyen belső indíttatásból, de ez a belső indíttatás nem válik az néző számára világossá, nem értelmezhető, hogy mi történik. Úgyhogy én ezt a képet áttenném a szorgalmiba. (szőke-hegyi)

vÁGY
Ágy-vágy

Annyi szerencsém van most, hogy Hegyi Zsolt kollégám nincs mellettem, úgyhogy tulajdonképpen szabadon elemezhetem ezt a képet. Az elmúlt időszakban számomra az egyik legfontosabb és legnagyobb élményt nyújtó kép, amit itt látok. Nem tudom, hogy mások mit szólnak ehhez. Nagyon sok mindent, nagyon sokminden történést indít el ez a kép, ugyanúgy az utazásról szól. Valahol pont a színvilág és pont a lámpák amelyek ezekben a vonatokban ezt az egészen fura, reneszánszos fényt hozzák, amelyektől az arcokon ez a vöröses pír és a világosabb felületek megjelennek nagyon izgalmas ritmust hoznak létre a mi életünkre, a mi kelet európai életünkre, a mi beszürkült életünkre, amelyeknél itt ezek a textíliák és a textíliákból picit kivillanó testrészek nagyon is hordoznak egy üzenetet. Azt az üzenetet, ami akár az elmúlt 20 vagy 30 évre is vonatkozhat. A képnek azért van alapvetően egy szürreális és különleges vonatkozása is és ez pedig, hogyha megfigyelitek a jobb alsó sarokból elinduló emberi testrész a kardigánnal, a könyökkel, a karral, az alvó arccal, amely ritmikájában becsatlakozik, mint egy ilyen furcsa spirál, a férfi társ keze, mellkasa, a támaszkodó karja és fej felé. És ebben az a bizonyos szürrealitás, vagy egy furcsa kis mozaik a pillanatfényképezésből adódóan, a spontaneitásból adódóan egy kéz, amely ennek az alvó embernek a támaszkodó jobb keze mellett megjelenik és mint egy furcsa varázspálcát, az álomhozó varázspálcát egy pillanatra megpendíti. Tudom én, hogy az ott a vonatfolyosónak valami kapaszkodó vasa, tudom én, hogy közben járkáltak ott az emberek, de itt, ebben a képben, ebben az üzenetben próbálom értelmezni azt a látványt, azt a látványösszeget, ami nézhető. Az elkeserít, hogy, ha egyáltalán elfogadható, amit mondok erről a képről, hogy ezeket a típusú képeket igazából ez a közösség, aki már jó ideje dolgozik itt és nagyon sok mindent látott, nagyon sok mindent értékelt, összesen három hozzászólással segíti. Ugyanezeket gondolom Kyle képe kapcsán. Nagyon sok mindenféle számvetésre késztet engem is, hogy vajon azokat az elemzéseket, amelyeket elkészítünk, vajon mennyire hatékonyan tudja az ember kifejezni dadogva, bizonytalanul a képekhez kapcsolódó tanácsait és vajon mennyire értékmérőek ezek. Egy ilyen típusú képnél látva, hogy összesen három hozzászólás született, nagyon erősen fölvetődik bennem a kérdés, hogy vajon van-e értelme elemezni ezeket a munkákat? Én továbbra is azt mondom, hogy számomra ez a kép az elmúlt időszak egyik nagyon fontos állomása. (szőke)
értékelés:

A huszadik óra

A kép tulajdonképpen egy dokumentumfotó, egy állapotfotó, az utazásról a háttérben lévő feliratokból, részletekből arra lehet következtetni, hogy valami vasúti kocsi belsőjében készült. Nyilván aki ezeket a szerelvényeket ismeri az arra következtethet, hogy például a fejre érkező megvilágítás az egyrészt egy belső neonfény, másrészt egy külső, kamera mögötti ablakfelületről érkező főfény, a belső és a külső fény összessége adja meg az arc árnyékait és ezt a fajta fényösszeget. Két irányt próbál vegyíteni az alkotás. Az egyik a szoció. Nyilván a szándék azért ez a méretű képkivágás, hogy nem csak a szereplő arcán jelentkező reakciókat, hanem a környezetet is megmutassa, hogy maga az érzelmi üzenet, az beágyazódjon egy történetbe. A történet az utazás története. A tárgyak, a neonzöld színű nylonzacskó a baloldali háttérben, talán kabát a széktámla mögött. Ezek a történet meséjéhez tartozó elemek, az elmondható elemek, a fikció részei. A másik iránya ennek az egész munkának az pedig az önmegfigyelés, az önportré, amit ugye a házi feladatra történő beküldés is indokol. Nekem igazából az a problémám a kép kapcsán, hogy nincs pregnánsan, markánsan két vonulat jól ritmizálva. Tulajdonképpen kicsit koszos a kapcsolatrendszer, az, hogy én most azokat a hosszú utakat, a hosszú utazásokat, amelyek a vonatozás világára vonatkoznak, vagy a belső útkeresésemet szeretném rögzíteni. Az arc az egyértelműen nem csak erről az egyszeri és hosszú vonatútról beszél, hanem a belső utazásokról. Ugyanakkor a külső forma az pedig egy picit mint egy védekezés jelentkezik ebben az üzenetben, hogy nehogy véletlen ki kelljen mondani önmagam számára, hogy megfogtam a kamerámat, az arcom elé helyeztem és a belső vonat utamat fényképeztem le. Én úgy érzem, hogy mindez a bizonytalanság esetleg abból fakadhat, hogy az Estiskolán akár az Ági munkái is az önmegismerésben nyilván hordoznak még valamilyenfajta "szégyenlősséget", valamilyenfajta zártságot. Ez egy nagyon nehéz műfaj és ezért vannak mellévéve kapaszkodók, hogy ne kelljen tetten érhetően azt mondani, hogy igen, saját magamat akarom értelmezni, hanem mellérakok egy kis köretként egy kis vonat utat, egy kis táskát, egy kis kabátot. Az én meglátásom szerint ez okozza, hogy kompozíciós rendjében, folthatásaiban, ritmikájában picit billeg, picit kusza a képrendszer, mert nem ritmusaiban keresendő itt a válasz, hanem gondolatiságában. Itt is szeretném ennél a képnél elmondani és nagyon sokszor elhangzott már, hogyha tudjuk, hogy mit szeretnénk közvetíteni, ha azt képesek vagyunk a képen, vagy a filmen kimondani, akkor nyilvánvalóan a forma azonnal hozzá fog rendelődni, és a formarendszer pontosodni fog. Természetesen ellehetne azt itt mondani, hogy egy picit a kamerával, ami talán egy ilyen dohányzóasztalra van elhelyezve, evvel tengelyben, akár a szemben lévő ülés felé kellett volna fordulni, hogy a bal alsó sarokban lévő fényforrás ne dinamizáljon ennyire, amit nem tud ellenpontozni az intercity oldalon lévő sötétebb folt. De még egyszer mondom, hogy nem biztos, hogy az a célravezető, hogy most ebben a képben keressük a ritmikai botlásokat. Hanem sokkal fontosabb az, hogy a saját üzeneteinket tisztázzuk. Kettő disznó, mert ennek ellenére én nagyon szeretem ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Húsvéti kosár útja
Húsvéti kosár útja
Húsvéti kosár útja

Egy zseniális képsor és egy zseniális, majdhogynem szürreális gondolati kapcsolódás, amit az Ági itt három képben megpróbál mesélni. Nagyon jó az, amire ő rájött, nevezhetnénk Piroska kosarának, vagy a mágikus kosárnak. Nagyon izgalmas, ahogy a kosár szemszögéből egy történet létrejön. A megoldás is megtalálható a három képi üzenetben, méghozzá az első képen, ugyanis az első képet ha megfigyeljük, akkor parányi felületen, de látható a kép jobb felső sarkán a kosár tulajdonosának az ujja, vagy a kezéből egy picike kis darabka. Mintha a kamera tulajdonképpen a kosár szemszögéből nézne a világra. Ettől válik olyan nagyon furává az első kép. És ha ilyen értelemben figyeljük meg a második és harmadik képet, akkor tulajdonképpen pofonegyszerű lenne egy zseniális képsort létrehozni, mert csak annyit kellett volna tenni a második képnél is, hogy a kamerát a kosarak vásárának világában az ő szintjükre kellett volna emelni. Nem az emberek szemszögéhez, hanem oda, ahol ez a rengeteg kosár, mintegy rituálé, egy felvonulás, mintegy transzparens itt jelen van. Az első képnek a főszereplője a kosár. A második képnek is a főszereplői a kosarak lennének, csak a kamerát kellett volna a föld közelében elhelyezni, és a kosarak gazdái valójában beosztottjaivá válnának a kosaraknak. Hiszen ebben a második képben pont az az izgalmas, hogy ezen a rögtönzött vásáron vagy bemutatón az emberek világát, szocióját, történetét láthatjuk a kosarakon keresztül. Ez a, hát, úgymond világjárt kosár koronázná be az ünnepi asztalra odaérkezvén ezt a történetet. Ez azt is jelenti, hogy itt is változtatni kellett volna a fényképész nézőpontján, hogy végig megmaradjon a kosár, mint főszereplő. A harmadik képnél is tulajdonképpen majdnem álló pozícióból, fölülről egyszerűen leirat szintjén kapjuk meg ezt a látványt, pedig ez ennél sokkal több. Szinte egy pöccintésre voltunk egy világcsúcstól a három képnél, de úgy gondolom, hogy mivel az ötlet rögzítése egy nagyon fontos dolog, az Áginak a három képre megvan a két disznó, csak azt kérem tőle is, hogy mindig az alkotások elkészítése előtt, legyen az mozgókép, legyen az állókép, legyen az rádióműsor, fogalmazzuk meg az üzenetünket magunkban. Mi az, amit szeretnék a külvilágnak üzenni?
Közbeszólok egy dolgot csak – szól közbe Zsolt -, hogyha egy gyertya szerepel ezen a képen, énnekem azért az akár az András nézőpontját követjük, akár ezt a tárgyszerű nézőpontot, ez a gyertya most nincs szerepbe hozva. Nem él. Az látszik, hogy már egyszer meg volt gyújtva, de most nem világít. Tudom én, hogy a napközbeni helyzetben a gyertya fényére plusz világítóforrásként nincs szükség, ugyanakkor a gyertya dísze, a gyertya értelme, a gyertya lelke az a láng. (szőke-hegyi)
értékelés: