Attól nagyon jó a megfigyelése Áginak, hogy ebben a bizonyos tükröződő felületben is majdnem mint sorban álló, haladó, az elnyújtott emberi alakok egyszer csak valódivá válnak és ebből az elvarázsolt kastély-tükörből kilépnek és kardigánban, pulcsiban továbbhaladnak a nagyváros tömege felé. Ez egy nagyon jó játéka, megfigyelése ennek a képnek. Talán a jobboldalon ezt a vakolatfelületet csak egy parányi ollóvágással levágtam volna, hogy Ági barátnője, aki szintén sejthetően fényképez és aztán úgy a két srác, lányok és rattarattarattara, ez a folyamat még erősebb legyen. És ha megoldható lett volna, vagy van még annyi a képben, akkor a nekünk háttal álló, baloldalt lévő feketeruhás hölgynek a jobb vállát is picit bent hagytam volna ebben a képben, vagy nagyon radikális döntéssel a bordó pulcsis hölgynél zártam volna le ezt a képet. De a megfigyelés, a megfigyelésnek az iránya az nekem tetszik, tehát a két disznó az megvan erre a képre. Ez a kép egyébként semmit nem érne akkor, hogyha nem lenne ott az az apa meg a gyerek. (szőke-hegyi)
értékelés:

A kép valószínűleg, ugye jól sejtem, hogy Erdélyben készült, abban az időszakban, a mögöttünk lévő tél időszakában, ami 2008-ban elég hosszúra és 2009 elején elég hosszúra változott. Elsősorban lelkileg. És én azt mondom, hogy ez a kép, mint tájkép nagyon is közvetíti ezt a - hát hogy is mondjam, bár utat látunk a képen - kiúttalanságot. Tehát nagyon erősen megvan a befelé fordulás, az elgondolkodás. Ezek az elmosódott foltok a XIX. századi festészetet idézik, a mozgás, mint belső filozófia van jelen ezen a képen. Nem az itt a kulcs, hogy egy biciklis, vagy egy autó, vagy bármi át kellene, hogy haladjon, hanem éppen az a fajta kiúttalanság, az a fajta Három nővér hangulat, amikor Moszkvában várják, hogy valaki megérkezzen, az időtlenség, a belső perceknek a monoton kattogása, amit a tél folyamatosan egy önértékelésre késztet bennünket, azt véleményem szerint ez a kép nagyon is jól ábrázolja. Akár még az is lehetne a címe a Buszra várva helyett, hogy Godotra várva, mind a kettőnél ugyanaz az érzet lenne meg. Úgyhogy ezt a képet én nagyon szeretem. (szőke)
értékelés:

A ritmikai játékok, a test megfigyelései, a testem, a testünknek a megfigyelései kis utcájában egy nagyon szellemes, aranyos, intim helyzetet látunk. Az emberek nagy többsége amikor valamilyen fajta testi közelségben vagyunk, közösségi helyszíneken, szaunákban, uszodákban, ahol többségében az emberi testtel találkozhatunk, merthogy a nap 24 órájában az európai ember számára a teste nagy része a külvilág, a többiek felé fedett, titkolt, ebben a kategória rendszerben tulajdonképpen sokszor lehet azt látni, hogy testünk különböző részeit takarjuk és azt mondjuk, hogy igen, azok titkosak és nehezen megközelíthetőek, mert védem. És talán ebben a szemérmességben még a lábunkat mutatjuk meg legkönnyedébben, azt gondolva, hogy a láb nagyon kevésbé árulkodik rólunk. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy a talán fürdőkádban, vagy egy ilyen valamilyen edényben, amiben ez a fürdővíz van, és ebből kikandikálnak a lábak, feltételezhetően mondom talán egy fürdőkádban, ettől mégis az egésznek van egy intim hangulata, a fürdés személyessége, ahova a fotós bennünket beinvitál, megbízik bennünk, az Estiskolásokban, és azt mondja, hogy nézzétek, ilyen az én testem, ilyenek a lábujjaim és így játszanak, így báboznak ezek a kis testrészeim. Nagyon erőteljes a képen a csontszín mellett, amely a buborékok és ez a habos víz festőisége, a bőrszín megválasztásai és ez az erőteljes rózsaszín. Ez a rózsaszínesség egy picit átsejlik itt a habok között és ettől van az egésznek egy ilyen frissessége ilyen kis vidám hangulata. Én úgy gondolom, hogy ugyanakkor, ha már az ember úgy dönt, hogy egy érzelmes, akár azt is mondhatnánk érzéki felületet választ modellként a maga fotójához, akkor el kell dönteni, hogy mennyire vagyunk ebben szemérmesek, vagy sem. Véleményem szerint a hosszúra fekvő formátumra és hosszúra komponált, de nagyon szűk pallószerű felület azért evvel a formával dolgozik, mert valószínűleg az eredetileg nagyobb méretű képben, vagy a képválasztásban a test különböző részei, talán térd, boka is megjelenhettek. Így viszont a mostani kompozíció az kissé fojtogató. Nagyon szűk ahhoz, ami itt a lábakkal történik. Miközben van egy invitáló hangulat az egészben, hogy gyertek, megmutatom magam és köszönök magamon keresztül, ugyanakkor a kompozíció, tehát az, hogy egy ilyen húzott, hosszú képet látunk, az pedig pont arra utal, hogy csak látszólag vagyok nyitott felétek, éppen a kompozícióval valójában be is zárulok. Ennek ellenére én ezt egy jó képnek gondolom az első lecke portré arc nélkül kategóriájában. Ide egy zárójeles megjegyzést természetesen a többiek miatt is teszek, hogy az alkotó nem erre a házi feladatra küldte a képet, hanem az akt házi feladatra. És ezt csak azért szeretném itt megjegyezni, hogy esetleg ne legyen félreértés. Én azt gondolom, hogy az akt házi feladat, amely egy sokkal nagyobb sorszámú, sokkal későbbi feladatunk, véleményem szerint több alázatot igényel. Mindennek el fog jönni az ideje. Ugyanakkor az első leckének, vagy az első lecke kategóriájában elfogadhatónak tartom, ha az Ágnes is egyetért, ezt a képet. Arra megvan a két disznó. Ugyanakkor a testtel való megismerkedés képzőművészeti szempontból, fotós szempontból több bátorságot igényel, és ezért mondanám azt, hogy ilyen értelembe ne az akt házi feladatban foglalkozzunk evvel a képpel, mert akkor természetesen egy másfajta értékelést kellene, vagy kellett volna tennem. (szőke)
értékelés:

Március idusa a Hargitán

Hosszan, fekve elnyújtott, nagyon-nagyon szép ritmusú téli tájképet látunk. Messze ott a fehér foltokban sejlik két emberi alak az úton. Mintha egy régi irodalmi anyag egy részét, akár egy Nagy Lajos történetet látnánk. A mostani időszakban valószínűleg, én nem tudom megmondani, hogy miért, de sokszor a japán, vagy a keleti festészeti stílusokat kell itt említeni, így ennél a képnél is. Hogy ezt a tél időszaka hozza-e, hogy nagyon jól sűrítetek, nagyon jól emeltek ki, azt nem tudom, de az biztos, hogy ez a fajta higgadt visszafogottság, egyszerű ritmuskezelés, ami ennél a képnél véleményem szerint a nagy titok, a bal oldali óriási fenyő forma részlete, ez az, ami ezt a messze lévő, szürkében csak fátyolosan jelentkező fenyőerdőt, és a picit tőlünk távolabb a jobb oldalon bekandikáló sötét fenyő felületet térbe, ritmusba helyezi. Nagyon jónak érzem a tömegelhelyezést, és egy szép és nem lázadó, hanem elmélkedő képet látunk itt. Véleményem szerint ez egy háromdisznós kép, és nagyon köszönöm a Bartos Áginak. (szőke)
értékelés:

Áginak az előző beküldött munkájához kapcsolódik ez a mostani fekvő formátumú kép. Ugyanabban a helyzetben egy másik erőteljes és határozott gesztus és a kamerával szembeni szimmetrikus kompozíció az, amit az Ági beküldött. Egy zöldes lazúrhatás uralja a képet. Nyilvánvalóan ez a fajta zöld nem elsősorban egy békességet, hanem inkább valamilyen fura, a címre is utaló, inkább távolságtartó hatást szeretne létrehozni. Ugyanakkor én nem nagyon látom itt a részleteket, de talán egy guggoló, vagy ilyen összegubódzott pozícióban mintha egy olyan manót látnánk, aminek ilyen nagy hordó felülete lenne, pont azért, mert a részleteket nehéz kivenni a felhúzott térdeknél. Tehát így hunyorítva az egész képben a csukló alatti pulóver, az összehúzott test, a térdek, az egy tömeggé válik, hasonló színértékkel a fejen használt csuklyával, és az egésznek van valami furcsa misztikus jellege, olyan, mintha az elsősorban Hollandiában, vagy a germán mitologikus területeken használt manók, törpék világát idézné ez a kép. Visszatérve ide a képre nyilvánvalóan ez azt jelenti, hogy egyfajta mesei eszközrendszert használ ez az alkotás, ehhez hozzájárul ez a picit meglepődő, picit játékos, csodaváró tekintet is, és ez a tulajdonképpen a hetvenes évekbeli népi játékok stílusát idéző, szinte némafilmes gesztusvilág is, táncszínházi gesztus, ahogy a fejemhez teszem a kezemet, és azt mondom, hogy jaj, jajajajj, kedves nagyságos asszony, nem arra jött az a sárkány, minden egy picit teátrális. Ez igazából nem baj, pont azt erősíti, hogy megvan Bartos Ágnesben a meseiség, az elmesélés, és a tulajdonképpen instruált formájú színházi megközelítés is. Én ezt a képet három disznósnak gondolom. (szőke)
értékelés:

Egy fekvő formátumú képet látunk. Nagyon határozottan vannak meghúzva a képhatárok, nagyon határozott ollómozdulatokkal van körbevágva ez a kép. Ezzel nem biztos, hogy minden ponton száz százalékig egyet tudunk érteni. Egyrészt a haj a kép bal oldalán nagyon szép eséssel, nagyon szép ívekkel végződne, hogyha nem lenne levágva. Ugyanez igaz a kép jobb oldalán a pólónál, vagy a kép tetejénél. Tehát hogyha meghozunk egy ilyen döntést, hogy vágunk, szívfájdalom nélkül, sokkal határozottabban kell vágni, akkor el kell döntenünk, hogy mi az, ami számunkra fontos ebből a képből, a többit kíméletlenül le lehet vágni. Ha viszont nem ezt a döntést hozzuk meg, akkor ezeknek az íveknek, ezeknek a formáknak jó, hogyha megadjuk a lehetőséget, hogy befejeződjenek. A másik, hogy érzek némi különbséget a kép címe és a kép tartalma között. A képnek ugye az a címe, hogy kedves, és nyilvánvaló, hogy maga az üzenet és a gesztus alapvetően erről szól, de hogyha letakarjuk a szájat, vagy letakarjuk a szemet, akkor a letakarással a két képfél másról beszél. Mást üzen a szem, és mást üzen a száj. A szájon van egy mosoly, míg a szemnél (lehet, hogy a félprofilos beállításból fakadóan, mivel a szeme sarkából tekint ránk az alkotó, és ez ráadásul egy szemüveggel keretezve is van) egy pici gyanakvás, egy pici távolságtartás is érzékelhető. Erre egyébként még ráerősít maga az, hogy a gondolhatóan a fényképezőgépet tartó kéz is egy távolságtartást mutat pont abból kifolyólag, hogy fölemelt kart látunk, még hogyha csak a vállnál csonkolva is. De mindenféleképpen egy nagyon erős és nagyon személyes üzenetnek gondoljuk, tehát nagyon jó az irány. Erre én megadnám a két disznót, de a két disznó mellett is ismétlést kérnék. A folytatásnál talán arra kell majd több figyelmet fordítani, hogy milyen környezetben mutatjuk magunkat, mert hogyha egy picit döntöm a kamerát, vagy picit emelem a kamerát, akkor lehet, hogy ez a csempesor például be tud fejeződni a kép tetejénél, és akkor nincs ez a vágás a kép hátterénél. (szőke-hegyi)
értékelés: