Fajtáját tekintve angóra tengerimalac.

Egy nagyon aranyos képet kapunk, ez tényleg egy szenzációs kis modell. Én mondjuk nem annyira ismerem ezeket a kis rágcsálókat, nem tudom megmondani, hogy ez egy hörcsög, tengerimalac, vagy micsoda, de tényleg zseniális. Olyan mint egy rocksztár. Egyetlen egy kis apró megjegyzés csak: egyrészt fölül picit talán több rész kellene, de nem sokkal több, csak egy fél centi, másrészt ott a szeménél keresztül megy ez a szőr. Én annyira nem értek ezekhez az állatokhoz, nem tudom, hogy ez mennyire kiküszöbölhető, hogy simogatásra hogyan reagál, hogy lehetne kisimogatni ezt esetleg, mennyire hagyja, hogy az ember játszon vele, és harap vagy nem harap, szóval innen most képernyő mögül könnyen vagyok okos, de azt onnan nem ártana valahogy kivenni, vagy pedig azt mondom, hogy tessék nekiállni és kiretusálni. Ezt nem csak a fotosoppal tudnánk megtenni, tehát a retusálás egy olyan eszköz, ami rendelkezésünkre állt az analóg technikáknál is, tehát nyugodtan meg lehet fogni azt a kis ecsetet, és kipingálni. Időt rabló munka, de megéri, mert most a szeme így kettévágódik, hasonlatosan az Andalúziai kutya című filmben Bunuel-nél, úgyhogy ez picit ott nekem zavaró, de ennyi. A három csillag az megvan, és nagyon örülök, mert ez egy nagyon jó megoldása ennek a leckének, nagyon aranyos kis állatot kaptunk. Ez a közeli felvétel ebből sokat elárul, hogy milyen kapcsolat van az alkotó és a kis állatka között. Ez egy nagyon bizalmi helyzetnek tűnik nekem, úgyhogy nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Olivér már nem kifejezetten baba, de a lába még olykor-olykor - főleg, amikor a hajnali fényben előtolja a takaró alól - emlékeztet rá.

Nem sok megoldás érkezett eddig a talp leckére. Nagyon örülök annak, hogy a Rozi ebben a leckében kezdett el gondolkodni, és én pontosan értem és érzem azt a helyzetet, amiben ez a kép elkészült. Túl sok kritikát azért nem fogok tudni megfogalmazni, mert nyilvánvaló, hogyha ez egy olyan helyzet, amikor valakit meglesünk, aki a kis lábát kidugja a takaró alól, akkor nem fogunk nekiállni szöszöket leszedni, meg odébb tenni a takarót, mert akkor lehet, hogy az egész varázs megszűnik, odébb húzza a lábát, fölébred, elkezd sírni. Szóval sok minden vicc, dráma és tragédia történhet, az biztos, hogy a kép nem fog elkészülni. Nagyon szeretem ezt a képet. Ami egy kicsit nekem mégis azt mondom, hogy az exponálás pillanatában lehetne egy döntési kérdés, hogy vagy azzal akarok próbálkozni, hogy milyen az ő talpa, és akkor lehet, hogy ezt egy kicsit más szögből fotózva elérem, és ezeket a finom redőket meg tudom mutatni ezen a gyerektalpon, vagy pedig a környezetet is fontosnak tartom. Én egyébként utóbbira szavaznék, mert a takarónak az íve, a takaró vöröse, ezek nagyon szép ritmusok, olyan, mint egy elvarázsolt mese óceán, amin úszik ez az egész történet. Nekem ez szimpatikusabb lenne, viszont akkor ehhez nagyon szűkre van vágva a kép, ebből akkor többet kell megmutatni. És hát én nem tudom, hogy milyen fotómasinával dolgozik Rozi, de az nem árt, hogyha egy képen van valami, ami éles. Jelen pillanatban ez a kép nem az, úgyhogy valamit kell ezzel csinálni. Lehet, hogy a lencse koszos, lehet, hogy a géppel van valami nyavalya. Ha ez automata, akkor gondolom, hogy azért előbb-utóbb csak állítana valami éleset. De a lényeg az, hogy valamilyen éles pontnak kell lenni. Lehet, hogy túl közel mentünk, és már a fókuszponton belül vagyunk, ezt is el tudom képzelni. Szóval a lényeg az, hogy egy kicsit bővebb, elbeszélőbb történetben ez a kép közelebb lenne hozzám, de ez az én meglátásom. Hajrá Rozi, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Bonnyán, a sziklakerten.

Szeretem ezt a képet, jó képnek tartom, olyan fűbehasalós, életteli, vidám. Itt szeretném a Rozi figyelmét is felhívni arra, hogy amit találunk, az úgy, abban a formában általában még nincs kész. Ő most megtalálta ezeket a virágokat, nagyon aranyos, ahogy ezek bujkálnak a zöld fűszálak és a növények között, és onnan próbálnak kitörni. Ugyanakkor ennél a képnél az lenne a fontos, hogy tisztítsuk, nyugtassuk meg ezt a kompozíciót. Most ebben, van egy elszáradt inda, ami keresztbe fut. Ezt, oda kell menni, ki kell venni, ennek ott nincs helye, nem tesz hozzá ehhez a tavasz érzethez. Ráadásul nagyon durván vágja át ezt a képet. És még egy, hogy a kép alsó részében szintén van egy olyan keresztbe futó növényszál, amit érdemes lett volna kihajtani. Az egy élő növényszálnak tűnik, de az is egy ilyen szürkés színben megy keresztül, és vágja keresztbe ezt a képet. Ezek nem nagy melók, viszont ennyit érdemes beletenni pontosan azért, hogy ha ezt megfigyeli Rozi, és elképzeli, hogy milyen lenne, ha kivette volna ezeket, akkor ő is látja, hogy sokkal élettelibbek, dinamikusabbak lehetnének ezek a formák. Ráadásul nem viszi el a figyelmet arról, amit ő mutatni szeretne a nemtudomilyennevű virágról az a fajta csúnyaság, ami ezekben a télről ott maradt, elszáradt növényi részekben látszódnak. Nem kell teljesen kitakarítani, de érdemes arra odafigyelni, hogy mi az, mint rendezetlenség hozzáad a kompozícióhoz, és mennyi kell meghagyni ebből, és mi az, amit ki kell ebből takarítani. Erre most két csillagot adok. (hegyi)
értékelés:

BONNYA Húsvétkor. Szeretek a dombunk tetejéről végignézni a szabályos kis falun. Ilyenkor, kora tavasszal látszik igazán a szabályos szántások, földek határvonala. Nyáron még szebb, ahogy a búza aranylik, a kukorica zöldell, a napraforgó sárgállik.
"...Szívják be az eső illatát és
Élvezzék a tavaszi szellő simogatását."

13-as leckére tettem én ezt át, mert Rozi ezt csendéletre küldte. Fel nem foghatom, hogy számára ez mitől csendélet, jó lenne, hogyha Rozi elolvasná, és megnézné ezeket a leckefilmeket, és elolvasná az alá írt szövegeket, netán az Estiklopédiában is utánanézne a fogalomnak. Nem akarom én ezt túlragozni, ez nem csendélet, ez egy tájkép. Mivel tájkép leckénk nincs, ezért az épített környezetbe tettem be. A kép maga nagyon is szerethető, és érzelmileg jól feldolgozható az az üzenet, amit Rozi szeretne nekünk átadni. Vissza fogom adni a képet ismétlésre mégpedig azért, mert ez a hely, ez a helyszín, mivel számára nagyon fontos, és ezt tudhatjuk abból a rádióadásból is, amit csinált, ezért érdemes olyan időben is lemenni, és olyan időt kivárni, amikor a fényviszonyok jobbak. Most ez a szürkeség nem erősít rá arra az érzelmi megközelítésre, amit Rozi szeretne nekünk átadni. A leiratból tudjuk, hogy miért most, tavasszal készítette ezt a képet. Én ezt el tudom fogadni, tényleg nagyon szépek azok a formák, amiket nekünk megmutat. Ugyanakkor arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy ilyen tájképnél, ilyen távolságból már az is izgalmasan a képre tud kerülni, amikor nem tökéletes verőfény van, hanem kis bárányfelhők úsznak az égen, mert ezek e felhők bizony meg tudnak jelenni azokon a domboldalakon árnyék formában. Tehát érdemes kivárni ezt az állapotot pontosan azért, hogy egyrészt élettelibbek legyenek a színek, másrészt ne egy szürkeség legyen az ég, harmadrészt, hogy ezt a játékosságot megfigyelve erősítsük ezt a vonalat. Úgyhogy én ezt visszaadom ismétlésre. A kompozíció egyébként abszolút rendben van, jó helyet is talált magának Rozi, ahonnan ezt a képet elkészíti, csak más időpontot kell találni. (hegyi)

Nagyon jó az a helyzet, az a meglátás, amit Rozi észrevett. Itt elsősorban arra hívnám fel a figyelmet, ami a kép fölső szélén látható, ami valószínűleg egy kint felejtett napernyő lehet és ez az, ami izgalmassá teszi ezt a képet. Ami egy kicsit talán jót tenne ennek a képnek, ha ebből többet kapnánk. Tehát hogyha ez az ív a tetején be lenne fejezve egyrészt, másrészt hogyha egy kicsit még nyitunk a képen, akkor még hangsúlyosabb tud lenni ez a forma, akár ha egy kicsit följebbről fényképezzük, akkor a jégcsap vége jobban érvényesül azon a helyzeten, azon a tetőmintázaton, ami háttérként tudna funkcionálni. Én kedvelem ez a képet, és Rozit arra biztatom, hogy fotózzon, fotózzon, gyakoroljon! Egyrészt azt mondom, hogyha lehet, akkor a leckéken sorban menjünk végig, másrészt pedig a fotónál is, mint bármi más szakmánál a gyakorlat teszi a mestert. Nem kell visszaretteni, tessék küldeni képeket. Én ezt most 2 csillagra értékelem és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Fúj a szél. És késik a vonat.
Ha most egyedül lennék, elsírnám magamat.

Megmondom őszintén, hogy nem tudom megmondani, hogy a technológiának mi a lényege, hogy ugye a környezet egy ilyen lágy fátyolban jelenik meg és tulajdonképpen a színek is csak az arcon láthatóak és talán egy picit a monochromból, egy picit a szürkés-zöld garbó az, ami színt kap, de alapvetően egy szürkés világból tekint valahova az arc. Nyilvánvalóan egyértelmű az üzenet, hogy az élet az a személyiségben van meg így ebben a döntött beállításban is. Én szeretem ezt a képet, talán, ha a mi számunkra küldendő vizuális levélről van szó, esetleg még erősebb tudna lenni a kép, hogyha ezek az acélkék szemek ránk tekintenének. De a képet nagyon szeretem és én várom a további munkákat, és ez egy háromdisznós kép. A későbbiekben lehet igazából lemérni, megállapítani a Rozi képeiből, hogy merre fele fog tovább haladni ez a vonat. (szőke)
értékelés: