Ablakok
Ablakok

Tata Eszterházy Pezsgőgyár

Itt most egy nagyon izgalmas témába fogott bele Gabriella, mert az ablakok, a ház szemei, nagyon is beszédesek, nagyon is sok információt adnak, és az ember nagyon könnyedén tudja azonosítani magát ezekkel a helyzetekkel. Tehát asszociációban is egy nagyon izgalmas irány. Mind a két kép önmagában, mint kiindulási alap, jó. Az első kép az, ami megközelítésében is hozzám közelebb áll, mert a második képnél, hogy ennyire oldalról lett készítve a felvétel, nekem azért nem olyan erős a rövidülések miatt, nem adja a formáját az ablak abban a helyzetben annyira, mint az első képnél. Billeg, elfordul, elmozdul, miközben az nagyon izgalmas, hogy egy levett ablakszárnyat is látunk. Azokat a traverzeket ott előtte el kellett volna rakni. Szóval megint azt mondom, hogy azért van meló a fotóval, és ezt érdemes úgymond nem megspórolni, mert a végeredmény tekintetében nagyon is sokat tud emelni, hogy elveszem azt a két fekete bigyót, közelebb állok egy picivel, és megpróbálom valamennyire szemből ezt lefényképezni, avagy távolabb állok, hogy ez a levett ablak jobban érvényesüljön. Szóval a lényeg az, hogy az irány nagyon tetszik. Az első képnél is van valami a jobb szélén, ami egy letakart bigyó, arra azért jó lett volna odafigyelni, hogy az ott ne legyen. És fölül annyi vágást lehetett volna tenni, hogy az az elektromos kötődoboz vagy telefondoboz már ne kerüljön a képre, mert az ott annyira nem fontos. De mind a két kép nagyon izgalmas irány. Ha Gabriellát ez érdekli, akkor ebbe az irányba érdemes elmozdulni, érdemes ebbe jobban belemerülni. (hegyi)
értékelés:

A pillanat

Réka

Abszolút jól érthető és dekódolható az üzenet, az a helyzet, amikor a gyerek rácsodálkozik a természetre, ahogy tartja a kezében a pillangót, aki ugyanúgy fél ettől a helyzettől, mint a szereplő, de azért odaszállt, ismerkedik. Nyilván ennek vannak biológiai megfejtései is, hogy az izzadtság, a kipárolgásunk, izgalmas lehet ennek a kis állatkának, de hát a mi nézőpontunkból a csoda, ami megtörténik, az addig jó, amíg nem az ilyen „földhöz ragadt” megoldásokat keressük, hanem hagyjuk, hogy ezek a pillanatok hatásukkal lenyűgözzenek minket. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen helyzet nem tart örökké, nehezen megfogható, ezért amit most mondani fogok, az nagyon nagy mértékben a szerencsétől is függ, hogy megoldható-e, hogy azért jó lenne a modellből valamennyit kapni. Ez a fölső gépállás ez nagyon a felnőtt nézőpontja. Ezt nagyon sokszor elmondtam már más elemzéseknél, hogy amikor gyereket fotózunk, célszerű az ő magasságát megtalálni, és abból a nézőpontból megoldani a fényképet, mert ez így most a nézőt kívülállóként hagyja szemlélni ezt a történetet, nem kerülünk bele abba a világba, amibe ez a kislány van az ő lepkéjével. Azért nem, mert a felnőtt nézi ezt a gyereket. (hegyi)
értékelés:

Napüdvözlet

Na, hát itt van egy olyan fotó, aminél azt mondom, hogy hajrá, hajrá, hurrá, hurrá! Egy nagyon jó képi megfogalmazást látunk, abban nem vagyok száz százalékosan biztos, hogy ott vágtam volna a tetejénél, ahol most: vagy többet adtam volna belőle, hogy ne legyenek ezek a fa-lombkorona formák vágva, vagy pedig vágtam volna annyira, hogy az égből semennyi se maradjon. És itt azért nem annyira jó, hogy picit dől a horizont, ezt a minimális javítást mindenféleképp megérné a kép. Viszont a gesztus, a játékosság, ez a hetvenes évek, és lementünk a Tisza-tóhoz, és apával a nagy indiántánc után bementünk a tengerbe üdvözölni a napistent, ez nekem nagyon rendben lévő történet, nagyon szeretem, és azt hiszem, hogy attól válig izgalmassá, hogy a gyerek és felnőtt között mindig van egy ilyen tanulási folyamat, aminek nagyonis fontos alapja az utánzás. De mégiscsak a különbözőségek miatt lesz ez a kép szép: az, hogy a kiskrapek háttal áll a fénynek, az, hogy más irányt mutat, máshogy mutatja a maga felszabadultságát. És ez az, ami a nézőben azt az érzetet kelti, hogy apa is megtalálta a maga boldogságát, meg a fiú is. Tehát mind a kettő szabad. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Voltam...

Ha már, akkor inkább portré arc nélkül, az is legalább ennyire vicces lenne. Én azt mondom, hogy értékelem, egy csillagra mindenféleképpen, ezt a humort, de azért én most azt mondanám Gabriellának, hogy legyen szíves az első három leckével foglalkozni első körben. Én ezt most itt, ennél a képnél mondom: első három lecke, nem mellémenni a témának, hanem megoldani az első három leckét. Azért abban olyan nagy trüváj nincs, hogy az első három lecke miről szól: Önportré arc nélkül, Önportré arccal, és Egész alakos portré. Gabrielláról, Gabriella által készített fotográfiával, tehát nem az, hogy odaadjuk valami havernak a gépet, és tessék, fényképezz le. És jó lenne, hogy ha nem az arhívból dolgozna, hanem ezt jó lenne most megcsinálni. Visszaadom ismétlésre, miközben nagyra értékelem a humort, a humor kap egy csillagot. (hegyi)
értékelés:

csendélet

Duna

Azért nem nagyon sokat beszélek én erről, mert a Gabriella képénél az elsődleges probléma az, hogy ez nem csendélet. El lehetne indulni azon a vonalon, ami ez a kőrakás, meg a kis kerámiaedény, ez tényleg nagyon szép és nagyon jó. Még azt a szürrealitást is bele lehet vonni, hogy mindez egy folyóparton van a bokrok között, csak hát iszonyatos kupleráj van a képen. Belóg egy másik növény, kitakarja a kompozíciót, aztán ott van két bot ebben a holmiban, amiről nem lehet tudni, hogy micsoda, nincs elmagyarázva. Szóval nagyon zaklatott, nagyon széteső ez az egész. El lehet ezen a vonalon indulni, nem kötelező a csendéletet szobában, tárgyasztalon megoldani, dehát azt azért mondom, hogy egyszerűbb lenne, ha Gabriellát érdekli a csendélet, mint lecke, akkor elindulni azon a vonalon, ami a klasszikus csendélet-rendezésnek a vonala, azért, hogy utána a későbbiekben, akár, hogy ha egy ilyen szabadtéri dolgot talál, akkor már utána a szabadban is tudja rendezni ezeket a dolgokat. Én ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

eltűnő világ
eltűnő világ
eltűnő világ

Tata Eszterházy Pezsgőgyár

Képsort látunk, vagyis hát képekből három darabot. Mindenik önmagában izgalmas tud lenni, és én ezt most szét is választom. Az első képnél nagyon szépek a színek, ezek a fád, fakó kékek, sárgák, és nagyon jó, hogy ezt Gabriella észrevette. Bár ezzel a ferde horizonttal, meg ezzel a dőlő világgal nem nagyon tudok mit kezdeni, hogy ez miért van, erre azért egy kicsit oda kéne figyelni. A második kép valószínűleg egy padlás, amin egy május elsejei táblát látunk, amit a felvonulók vittek magukkal, és ez egy nagyon jó dolog, hogy ezt ő megtalálta. A környezet nem eléggé jellemző, a tábla oké, a portól látszik, hogy ez nem egy mai darab, csak hát lehet, hogy a környezetben lehetne olyat találni, ahol ez jobban élne. Ez az olajos hordó nekem nem olyan erős. És itt a harmadik kép, egy ablakboltívvel, nagyon szép fényekkel, nagyon intim belső térrel, és ezt az intimitást nekem megtöri az ablakban hagyott zacskó és az a féltégla, amit az ablakban hagyott valaki, lehet, hogy azzal volt kitámasztva szellőzésnek ez a pince. Azért mondom mindezeket el, mert ezeken ott helyben jó dolog, ha az alkotó változtat, módosít, mert nem egy nagy dolog odamenni, levenni azt a téglát, hogy ha lehet, és máris jobban működik ez az egész dolog. Valahogy azt gondolom egyébként, hogy az irány, amelyben elindult Gabriella, az nagyon jó, és neki aztán különösen nagy palettája lehet abból, hogy az Eltűnő világgal dolgozzon, mint leckével. Igaz, hogy pont ettől a bőségtől van nehéz helyzetben is, mert neki, mint régészettel foglalkozó embernek, könnyedén adódik az, hogy közel kerüljön olyan tárgyakhoz, dokumentumokhoz, amik a régi világot tükrözik. Ebből kell neki kiválasztania azt, hogy mi az, ami rá is érvényes, és én nagyon örülök annak, hogy ő nem ezt az egyszerűsített világot kereste, hanem egy másik irányban próbált elindulni. Én arra biztatnám, hogy hajrá Gabriella, az irány az abszolút jó, kicsit tessék a megvalósításra koncentrálni. Kettő csillagot adok rá, biztatásképpen, és várom a további munkákat. (hegyi)
értékelés: