Képcsarnok (nem az)

Képcsarnok (nem az)

Reflexió Hajdrák Tímea képére

Kétfenekű feladat egy rendező által rendezett helyzet fotózása, mert egyrészt dolgozik bennünk a dokumentátor, ha már más nem tudott ott lenni, tudósítsunk róla, de ott van az egyediséget kereső alkotó is, aki meg szeretné a maga érzelmeit beletenni a produktumba. Én azt gondolom, hogy ez itt most jól sikerült, mert érezhető a tér, a helyszín, az is, mi volt a falakon, de mindez bojtáros lett, eléggé de nem túlságosan, szóval kedvelem. Tamás, el vagy tűnve, tessék rákapcsolni. Köszi. (hegyi)

Cím nélkül

Cím nélkül

Tamás, néha vannak dolgok, amiket nem értek, ezeket meg szoktam kérdezni, és most is így kell tegyek, mert az nem megoldás, ha nézek ki a fejemből bután. Egyrészt a barnítás szerepét lenne jó értenem, hogy mi az, ami miatt ezt választottad. Ennél is fontosabb az, hogy mi az oka annak, hogy ennyire szűkösre van főleg a kép alja vágva, vagyis hogy ennyire megfosztod a modellt a súlypontjától. A macska szép darab lenne, és értem is azt, miért kedves vagy miért kerül képre, a háttér is tetszik és jól osztja a teret, de valahogy a többi nem egészen érthető, miért így történik. Segíts. (hegyi)

STR ART, Hegyi Zsolt-2015.02.13. 21:43, Hegyi Zsolt-2015.02.13. 21:44, Hegyi Zsolt-2015.02.13. 21:44

STR ART
STR ART
STR ART
STR ART

Homonnay-Tóth Zsuzsának.

Egy képi kommunikációba nagyon nem szeretnék beleszólni, hullámzó a képek technikai minősége, a kompozíciók jók, a meglátások is, szóval hajrá graffitivadászok! (hegyi)

Sárközi motívumok 4

Sárközi motívumok 4

Na, az már jobban. Csak az arányok. Lenn picit azért így kevés, nem sok, de egy fél ujjnyi még jó lenne, fenn meg kis utómunka, picit keményebbre, hogy legyen valami struktúrája ennek az eső előtti vagy utáni pillanatnak, de a fasor finom, a házak jól világítanak, szóval minden más rendben és igen, ez így már valami, érthető, érezhető, tudok hozzá viszonyulni. (hegyi)

Sárközi motívumok 3

Sárközi motívumok 3

Megint azt mondom, hogy kell valami egyedi, ami elindítja a mesét, egy lovasszekér, egy jegenyesor, egy legelő állatka, valami, amibe kapaszkodhatok - avagy ha nincs, akkor nagyon ne legyen, akkor a hiány legyen, a semmi, nem tudom tehát, mi az, ami jellemző Sárközre, még mindig nem. A tónusaid nagyon élnek, jó nézni, de látni is kéne valamit. (hegyi)

Sárközi motívumok 2

Sárközi motívumok 2

Vegyük úgy, hogy én vagyok az a messziről jött, aki nem tud semmit. Látott már ezt meg azt, és érdeklődve várja, hogy megmutasd neki a sárközi világot. Utána kerestem a wikipédián, sok a napsütés, homok, por, tikkadt szöcskenyájak. És akkor itt ez a kép, és nem tudom, mire kell figyeljek. A poros útra? A növénytöredékekre? Az égre? Mi az, ami itt most megismételhetetlenül egyedi? Zavarban vagyok, mert Pestlőrincen a kiserdő mellett a reptér felé pont ilyen volt. Ha korábbra kutatok magamban, akkor Sárvárnál is volt ilyen, meg a Fertő tónál is. Sőt, Tómalomra a telekre is így mentünk ki. El is akadtunk, ha esett. Szóval Tamás, ezt most úgy gondolom, hogy belül maradt, az ismeretlen idegennek ez most nem azonosítható. (hegyi)

Sárközi motívumok, Hegyi Zsolt-2015.01.04. 19:50, Hegyi Zsolt-2015.01.04. 19:50, Hegyi Zsolt-2015.01.04. 19:50

Sárközi motívumok
Sárközi motívumok
Sárközi motívumok
Sárközi motívumok

A legizgalmasabb nekem az első és az utolsó kép, a harmadik kakukktojás, az ott formailag nekem nem adja azt a határozottságot, mint ami az elsőn vagy másodikon megvan, szóval azt lehet, hogy kihagynám. Mindenképp szeretném a figyelmet az első léceinek és a talán kocsibeálló sráfozásának formai párhuzamára felhívni, nagyon finom a játéka, gratulálok! Tamás, remélem idén erősítesz a jelenléteden! (hegyi)

Rimbaud: Élmény

 Élmény

Élmény

Kék nyári alkonyon a szűk csapásokon
szúrós rozsok között járok, majd zsenge fűben,
megérzem, álmodón, harmatját lábomon,
s hagyom, szabad fejem a szél fürössze hűsen.
Semmit nem gondolok s a számon némaság.
De nagy-nagy szerelem borul szívemre tágan,
s a természeten át megyek tovább, tovább,
cigánymód - s boldogan, akár egy nő nyomában.

Rónay György fordítása

Én fentről az égből vágnék, nekem az a sok kék már brutálisan erőszakos, de a figura, az nagyon tudja hozni a szabadság vagányságát, a vershez is jó, a költőhöz is, és hozzád is. Szóval azt kell mondjam, hogy ezt a vonalat azért én várnám ám tőled ma is. Benned van, ébreszd fel! (hegyi)

30. Szonett, Hegyi Zsolt-2014.12.08. 23:21, Hegyi Zsolt-2014.12.08. 23:21

30. Szonett
30. Szonett
30. Szonett

Shakespeare

30. Szonett

Ha a merengés édes ünnepén
Együtt ülök a múlt árnyaival,
Sóhajt bennem a sok vesztett remény
S elmúlok: sír újra a régi jaj:
És noha nem szoktam, megkönnyezem
Egy-egy barátom, kit időtlen éj fed,
S felzokog a rég-megölt szerelem
S köddé vált arcok fájnak, messzi képek,
És tűnt bánatok új bánata hasgat
S ahogy kín kínra feltámad megint,
Bús számláját sok panaszolt panasznak,
Nem először, fizetem újra mind.
De ha közben eszembe jutsz, barátom,
Nincs veszteségem és a gyász csak álom.

Szabó Lőrinc fordítása

30. Szonett

Ha csendes, édes gondolataim közt
elém idézem az elmúltakat,
felsóhajtok, mert amit vártam, nem jött,
és visszafáj sok vesztett pillanat.
Könny futja el sosem síró szemem,
hogy barátaim örök éjbe hulltak,
és könny-adót kap a volt szerelem,
s mit nem látok már: siratom a múltat.
Újrajajongok minden régi jajt,
és jajról jajra vallom újra meg,
újraszámlázva egyenként a bajt –
már megfizettem, mégis fizetek.
De drága barát, ha rád gondolok,
semmissé teszel minden bánatot.

Szabó T. Anna fordítása

Ez egy igen finom üzenet, sok féltés, szeretet, érzelem van benne, nem csak megfigyelés, de életszag is. Ami nekem még nincs kész, az a bevezető, értelmező kép. Ott az nekem nem hordozza a könnyedséget eléggé, túl tárgyias és konkrét, más minőség, és emiatt az egésztől elválik. Nem azt mondom, hogy hagyjuk el, mert jó a triptichon. Az se biztos, hogy az első képnek kell lennie. A történet szempontjából lehet bevezetés is, de lehet kivezetés is. Szóval én azon még agyalnék, hogy mi legyen ezzel, sőt, ahogy ezt írom, egyre nagyobb a meggyőződésem, hogy én ezt a dolgot a végére komponálnám, oda találnám ki a hiánnyal vegyes emlékezetet. (hegyi)

Félálom

Félálom

Tamás jelzett nekem, hogy utólag lehet, hogy módosítani kéne ezt a képet, mert hogy probléma van a tónusaival. Ez azért érdekes számomra, mert hogy én az gondoltam amikor megláttam, hogy milyen bátor, mennyire izgalmas ez a félelmetes nyugalom, ami árad a képből. És bizony ez a tónusainak is köszönhető. Olyan hatást értél el, mint amikor az ember egy idegen helyen kénytelen aludni, és figyeli az ablakon beszűrődő autók fényei által rajzolt mozit. Szóval nekem ez a kép így is, sőt, tökéletesen be tudta indítani a fantáziámat. (hegyi)

Rémkirály (Erlkönig)

Rémkirály (Erlkönig)

Apám, apám, nem hallod, mit beszél?
A rémkirály suttogva mit ígér?
Fiam, nyugodj meg, ezt csak képzeled,
a szél zizegtet száraz levelet.

Bevallom nektek, a verbális értelmezéshez ennél a képnél buta vagyok. Maradnak nekem a formák, színek, tónusok, tömegelhelyezés. Valahogy nem komfortos számomra a kép bal oldala. Nyitott ott, huzatos. Van benne valami baljós, de ahhoz hogy ez az érzés határozott legyen, valami még nincs kidekázva. Van olyan, hogy a vihar egészen furcsa, vöröses, lilába hajló színeket hoz az égnek, itt is ezt érzékelem. Ugyanakkor az egészen van valami szürke fátyol, nekem túl sötét a végeredmény. (hegyi)

Fekete fény

Fekete fény

Igen, azt hiszem ez a digitális problematikája, hogy a kémia az nem matek, vagyis nehezen modellezhető, mert túl precíz, a szolarizálás lutrija nem jó, ha kiszámítható függvénnyé válik. Ettől még a formaisága izgalmas, meg minden, csak hát igen, aki dolgozott analóggal, érez némi hiányérzetet. De esztétikusan oldottad meg a dolgot, szóval nem utómunka probléma ez, hát, ezek a szoftverek ezt tudják, ebből kell amit lehet, kihozni. (hegyi)

Egy város emléke 2

Egy város emléke 2

Az archívumból.

Ez szép. Furcsa a tömegelhelyezés, de abszolút jól van kidekázva, csak szokatlan az, ahogy a mező széle rendetlenkedik, ez adja azt hiszem a kép egyik dinamikáját is, hogy akarunk az útra látni, de nem tudunk, és tekerhetjük a fejünket. Ez hordozza a feszültséget. Nem tudom, hogy érted el, de szinte szürreálisba fordulnak a tónusok is, ez még jobban erősít erre a megfoghatatlan belső mozgásra. Jó kép. (hegyi)

Egy város emléke 1

Egy város emléke 1

Az archívumból.

Az tetszik, hogy a régi és új nem csak formában, de tónusban is elválik egymástól, ez egyfajta véleményt is sugároz, a buja és tört felületek és a fakító fehér. Azt nem tudom, mennyi mozgástered volt. Mert azok a kis belógások nekem nem kellenek, amik most a fehérbe belekerültek, főleg bal alul zavar, olyan, mintha kicsúszott volna a paszpartuból a kép. Érdemes lenne letisztázva megnézni. (hegyi)