Ez egy érdekes kép, egy félkész csendélet, ennek is van egy portré hatása, egy portré erről a torkos macskáról, még akár a Házi kedvenc leckébe is elképzelhető lenne. Érdekesek ezek a leckehatárok közötti csúszkálások, izgalmassá teszik a képet. Az egésznek van egy tárgyias világítása, gondolom ez kapott vakuval, vagy valamilyen erősebb lámpával, ami nyilván nem azért született, mert a csendéletet vagy a macskát akartad így, hanem ez még egy beállítási fázis lehetett. Gondolom, ez a csendélet még nincs teljesen kész, és ebbe került bele a macska, tömegben helyrehozza az egészet, és jól működik. Amitől az egész egy kicsit fura még, azok a kopogós fények, ettől kevésbé szerethető, miközben az lenne a cél, hogy szeressük ezt, de valamiért ez a fényviszony távol tart a képtől. Szép, mert a macska fehérje meg a tálnak a fehérje más, abszolút anyagszerű az egész, ezt mind értem, de mégis valamiért ez az egész kopog. Lehet, hogy ez csak az én nyavalyám, tudni kell, hogy én annyira nem szeretem a vakut, meg a nagyon erős fényeket sem. Ettől erre még megvan a három csillag, és a leckemegoldás is, mert a humor is abszolút finom, és jól rajzolt a dolog. (hegyi)
értékelés:    

Mennyire érdekes az a különbség, ahogy a belvárosi vagy külvárosi ember szembesül ezekkel a halálokkal. Mi a kertben szoktunk találni tetemeket, ha ez télről tavaszra fordulólag történik, akkor van esély, hogy a macskák nem szedték szét, akkor ez a lenyomatszerű jelleg jobban megvan. Tavaszi vagy nyári tetem nem sokáig marad meg, de abból is maradnak nyomok, foltok, biológiai graffitik. Ez a kép is azért izgalmas, mert a lenyomat jellege fantasztikusan hasonlít egy graffitis technikához, a stencil technikához, amikor a negatív formát kivágják a papírból, és festékszóróval belefestenek. Akkor jönnek létre ilyen érdekes kontúrok, mint ami most a fejnél, a faroktollaknál vagy a szárnynál például megjelenik. Persze mindez a felületből adódik, abból, hogy ez egy koszos üvegtető. Árnyjáték jellegű a helyzet, és ettől drámai, hogy a halál pillanata ennek a lény számára kinyújtja, és végtelenné teszi. Az enyészet meg dolgozik ezen a tetemen, és lakmároznak belőle a többi kis állatkák. A ritmus is nagyon tetszik, és az is, hogy a kereszt ferdén megvan a képben, katedrálüvegnek a kis kockái, sejtjei is jó ritmusok. Egyszerű eszközök, tudom, hogy mit akarok mutatni, és onnantól kezdve a forma már adott. Az már adja magát, hogy hagyom-e ezt aranymetszésben, és nyugalmat akarok sugározni, vagy mint ahogy most Timi tette, kimozdítom ebből a pontból, és azzal, hogy a kép bal oldalán egy nagyobb üres foltot hagyok középszürke tónussal, egy filozófiai fölvetést indítok el a képben képi nyelvvel: az ellentétpárját a halálnak, a pusztulásnak, mégpedig a semmit, az üreset, de az újrakezdést is. Ez az egész valahogy itt ritmizál nekünk, billeg ezen a felületen, ettől lesz ereje, dühe, ettől sűrűsödik be az egész. (hegyi)
értékelés:    

Olyan érzés a képet nézni, mintha egy film jelenetéből lenne kivágva ez a képkocka. Ez bizonyos szempontból jó, bizonyos szempontból elbizonytalanít egy kicsit. Ami miatt jó, az a keresetlensége, az egyszerűsége, és az, hogy a jellemrajzhoz a környezetet nagyon jól használja, nagyon jó bolyongani a háttérben, és nézegetni a kirakatot. Ami miatt nekem kicsit problémás a dolog az, hogy nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy a legjobb pillanatában exponálódott el a gép. Ugyanis, miközben a test és az arc gesztusai már a helyükre kerültek, a kéz és a kéz gesztusai még nem. Nem tudok eltekinteni attól, hogy az egyik kéz, amelyik a cigarettát tartja olyan pillanatban maradt, ami nem engedi, hogy az arcot zavartalanul figyelhessem, márpedig az üzenet ott van. Ez nem azt jelenti, hogy a cigaretta ne legyen a képen, vagy, hogy a cigarettázás gesztusával volna baj, hanem inkább azt jelenti, hogy ha egy tizedmásodperccel később vagy korábban exponálunk, akkor nem takarjuk el a száját. Azért vacillálok egy kicsit, mert azt látom, hogy a körömlakk, és az általa létrehozott ritmus nagyon fontos. Ahhoz, hogy érvényes tanácsokat mondjunk, célszerűbb, ha valamelyest ismerjük a modellt, ebből a képből kiindulni kicsit bátor dolog, de ha megfigyelem azt, hogy valaki milyen tempóban dohányzik, akkor sikerülhet elkapni jól a személyt. Minden dohányosnak megvannak a jellemző gesztusai, a jellemző matatásai, sebessége, hogy pöckölgeti a dohányt, vagy a szájánál tartja a kezét, és csak bele-beleszív, vagy magával a dohányos kezével gesztikulál, vagy a másikkal, és ha ezeket az ember megfigyeli, akkor ezek a ritmusok nagyjából ugyanazokat a pályákat szokták leírni, és ebből már ki lehet indulni úgy, hogy na jó, akkor valamelyest ez behatárolható. Ha most épp ide teszi a kezét, akkor körülbelül egy másodperc múlva a keze már máshol lesz a képen. A kép erős, de attól fosztottál meg azzal, hogy a szája ki van takarva, hogy azt a technikát alkalmazva az üzenethez közelebb jussak, amikor azt mondom, hogy nézem a szemét, majd nézem a száját. A szeme ennek a nőnek szinte sírás közeli állapotban van, de nem lehet tudni, hogy ez valóban egy ilyen gesztus akar lenni, vagy pedig hideg van, és a tél kicsípte a szemét, vagy pedig valami más probléma lépett elő, vagy ő egy ilyen alkat. Talán a kis pulóver ujjába begyűrt zsebkendő lehet az, ami abban segíthet, hogy itt lehet, hogy mégiscsak egy érzelmileg felfokozott állapotról lehet szó. Én most erre megadom a három csillagot, de nem vagyok teljesen meggyőzve arról, hogy ez a legerősebb portréd, ennél erősebbet láttam már. (hegyi)
értékelés:

Nagyon sok szeretet van ebben a portréban. Nagyon sok érzelmi érték. Gyönyörű, hogy a női modell a férfinak a karját fogja és odabújik. Egészen fantasztikus. És az a megengedő jóság, ami ebben benne van, az a sokat megélt helyzet és mindezek mellett az a fajta töltöttség, ami erőt ad elviselni, túlélni helyzeteket. Keresetlen az egész és sok fájdalom van benne. Nagyon különös és ha mondhatok ilyet, tudom, nem nagyon szoktam és nem is nagyon szerencsés, de ha mondhatok ilyet, akkor nekem ez az utóbbi idők egyik legerősebb képe. Eszköztelen, egyszerű, tiszta. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:    

Erre a képre is nagyjából hasonlót tudok mondani, mint az előzőre. Ez a szörny itt megölte a nyuszit, szegény nyuszi, (bár azért a nyusziság se egyértelmű) de ezzel se vagyok most kinn a vizekből. Hasonló a helyzet, mint a macissal, talán ennél még inkább, mert ennél még kevesebb nálam a személyes kötődés. Ez is most arra a sorsra jut, mint a maci, ismétlést kérnék, kapjuk meg Tímeát a képben. (hegyi)

Nagyon jó ez a geg, attól, hogy egy pillanatfelvétel, miközben hordozza az esküvői fotó minden manifesztumát. Szépen túl van világítva, az egész a maga konkrétsága mellett is elindul a glamour felé, szerencsére azért nem jut el odáig, közben pedig egy teljesen hétköznapi helyzetet mutat, a menyasszony várja, hogy a leendő férje elvégezze a dolgát. Ezek az emberi irányok, ezektől vagyunk azok, akik. Ha én lennék a megrendelő egy ilyen esküvőnél, ha az én esküvőmről lenne szó, akkor ezeket biztos, hogy beválogatnám az albumba. Ha mint kívülálló nézem, érdekes a póz is, meg az egész, a várakozás, az arc, hogy mit fejez ki. Amikor nem figyelünk oda magunkra, akkor, amikor nem rendezzük szépen a vonásainkat, amikor nem szereplünk, az miről szól: feszültségről, unalomról, szembenállásról, a csípőre tett kéz is ilyen, van benne egy harciasság is. Nem tudom, hogy aztán mi lett ennek az esküvőnek a sorsa, én voltam már olyan esküvőn, ami két nap múlva felbontatott. Köszönöm, megvan a leckemegoldás. (hegyi)
értékelés: