GÁZGYÁRI HAMLET

GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET

Budapest, 2012.05.09.

Azt kell, hogy mondjam, hogy a legerősebb képsora Sándornak, amit láthattunk tőle, sőt, volt szerencsém látni a kiállítását is Sándornak, és szerintem ez abszolút beillene abba a munkába, amit ott mutatott, még akkor is, ha nem egy hosszú témafeldolgozás, hanem egy fotóetűd, de nagyon fontos az a kérdés, amit itt fölvet. Drámaiak ezek a képek, és nagyon jó az a ritmus, ahogy ő ezt a drámát fölépíti: a veszteségekről, a harcról, ami egy belső harc, az emberségről. Tökéletes találat a cím is, és az egész helyzet olyan, ami számomra nagyon izgalmas. Talán egyetlen egy kép, ami nekem ebből kilóg: az ötödik kép. Lehet, hogy nekem öt kép elég lenne, én az ötödiket kihagynám, mégpedig azért, mert az olyan, mintha lebuktatná az egész sort, nekem ez egy werkfotó-élményt ad a többihez képest. Lehet, hogy azért, mert megváltozik a nézőpont, lehet, hogy azért, mert hátulról mutatod ezt az egész helyzetet, de valahogy nekem ez kiesik abból a ritmusból, amit a többi képvisel, miközben mégis nagyon erős kép. Tulajdonképpen két kép is van, ami nagyon megragadott, az érdekes, hogy első végignézésre az utolsó kép ez, de közben, ahogy telik az idő, érdekes módon mégiscsak a harmadik kép az, ami nekem jelentős, és ami Sándorról a legtöbbet elmond. Nyilvánvaló, hogy fontos az utolsó kép, és így kerek a történet, de én Sándort úgy ismertem meg, mint ahogy a harmadik képen látom. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

CSATLAKOZOM

CSATLAKOZOM

Budapest, 2012.05.14.

Szorgalmiba küldte ezt a képet Sándor, de átteszem a 13-as leckébe, az Épített környezetbe, mégpedig azért, mert nagyon fontosnak tartom azt, hogy Sándor is bekapcsolódik ebbe a játékba, ráadásul az egésznek van egy nagyon érdekes húzása. Ez nem csak attól van, hogy az objektív torzít, hanem attól is, hogy másra használta a teret, mint amire eddig. Az egész egy labirintus jelleget ölt, mintha az Alice csodaországban műnek lenne egy illusztrációja, hogy megyünk ebben a labirintusban, és vajon kitalálunk-e belőle. Persze, ez a labirintus bejárata tulajdonképpen, azt látjuk, hogy ott zöldellik a fa, arra van egy utolsó mentsvár, de ha egyszer beléptünk ide, akkor fene tudja hol fogunk kijutni. Ez az élmény megvan ebben a képben, az egy másik kérdés, hogy kicsit én lehet, hogy kontrasztosabbra vettem volna ezt, sőt, az se biztos, hogy az égből ennyit hagytam volna, mert ha szűkebbre vesszük a vágást, akkor a drámaisága megnőtt volna ennek a képnek. Az üzenetet viszont nagyon kedvelem, megvan rá a három csillag. (hegyi)
értékelés:

FORTISSIMO - BELCANTO - SILENZIO (PERMUTÁCIÓ 2) , FORTISSIMO - BELCANTO - SILENZIO (PERMUTÁCIÓ 2) , FORTISSIMO - BELCANTO - SILENZIO (PERMUTÁCIÓ 2)

FORTISSIMO - BELCANTO - SILENZIO (PERMUTÁCIÓ 2)
FORTISSIMO - BELCANTO - SILENZIO (PERMUTÁCIÓ 2)
FORTISSIMO - BELCANTO - SILENZIO (PERMUTÁCIÓ 2)

Budapest, 2012.04.23.

Érdekes ez a képi játék, amit Sándor itt mutat. Az egész kép szuper, jók a kutyák, és érdekes, ahogy itt énekelnek, aztán itt a mester, aki megnyugtatja a kedélyeket. Ha humor, akkor én ebből a sztoriból hiányolom a Sándor közreműködését. Legalább az első képnél, ha nem is úgy kellene üvölteni, mint a kutyák, de azért valami karmesteri helyzet nem ártana, ha már viccelődünk ezzel, mert ez inkább humorban erős. Ami viszont kompozícióban nekem bajos, az a háttér. Az épület az, ami engem egy kicsit zavar. Nem ismerem a helyet, nem tudom, hogy mennyire lehetett volna ennek az épületnek a tömegét és a hangsúlyosságát csökkenteni. Valamennyit csökkent rajta az a faág előtte, de ez még mindig kevés nekem, elviszi a figyelmet, és bogarásznom kell a szereplőket. Ez különösen a második és a harmadik képre igaz, ahol a kutyák már behúzódtak az árnyékba. Egyébként a leckére egy nagyon jó meglátás, személyes is. Sándor, nekem ez most egy csillag. (hegyi)
értékelés:

PERMUTÁCIÓ , PERMUTÁCIÓ , PERMUTÁCIÓ

PERMUTÁCIÓ
PERMUTÁCIÓ
PERMUTÁCIÓ

Budapest, 2012.04.15.

Nekem ez az egész olyan, mint egy performance. Két kerekesszékes játékos olyan, mintha kergetőznének. Lehet, hogy ez az előző kép hatása, de olyan, mintha ez valamilyen sportesemény lenne, hogy ki tudja gyorsabban körbekerekezni az épületet. Ez azért érdekes, mert mindezt az érzést erősíti a középső kép, amiben megjelenik egy fiatalember, aki görkorizik, és itt megint arról van szó, hogy Sándor összehasonlítja ezeket a helyzeteket. Ez egy nagyon tudatos döntés, hogy túlmutat azon, ami ennek a geg és a humor része, miközben ez is nagyon erős. Aztán itt van a záró kép, ahol belenéz a kamerába, és olyan, mintha szerepet cserélt volna saját magával. Tudjuk azt, hogy ezek a kerekesszékes helyzetek kapcsolati helyetek is, hogy milyen kapcsolat tud kialakulni a között az ember között aki ezt a széket tolja, vagy akit tolnak. Itt mind a két szerepbe saját magát helyezte el Sándor, miközben a másik játékos az elektromos székkel rója a maga köreit, intézi a dolgait. Szóval én ezt egy nagyon jó dolognak tartom, tényleg olyan, mintha egy tereppálya lenne kialakítva az épületek körül, és egy titkos társaságként minden kedd délután összegyűlnek a kerekesszékesek, és egy pályaversenyt futnak. Én nagyon örülök ennek a vitalitásnak, ami ezekből a képekből nekem sugárzik. Bár van egy helyzet, hogy olykor-olykor erre a székre szükség van, megkönnyíti a közlekedést, biztonságérzetet ad, de mégis benne van ebben az egészben az is, hogy ez nem egy beletörődés ebbe a helyzetbe, hogy akkor a kerekesszék segítségére szorulok, és egész nap ezzel a székkel vagyok elfoglalva, és valamiféle sértett helyzet van, hogy haragszom a világra, hogy én ebbe a székbe kényszerültem, hanem megvan az a kíváncsiság, ami nem csak az alkotó kíváncsisága, hogy hogyan tudja ezt képbe megfogalmazni, hanem az a kíváncsiság, ami magával a szituációval kapcsolatban tesz föl kérdéseket saját magának. Ezt én nagyon fontosnak tartom. (hegyi)
értékelés:    

GIARA NEM HISZ A SZEMÉNEK

GIARA NEM HISZ A SZEMÉNEK

Budapest, 2012.04.14

Az előző történetnek a folytatását látjuk, más eszközökkel, egy képbe sűrítve, de ez a sűrítés nagyon erős. Egyrészt látunk a kép központi részén egy kerekesszéket és egy kutyát, látszik, hogy a kutya figyeli a széket, hogy nincs benne senki. A kép jobb oldalán, a képhatárnál, ott van egy figura, és a sapkáról megismerjük, hogy ez Sándor. Ő kiszállt abból a székből, és viccelődik a kutyával, aki keresi a gazdáját. Ennek az egész játékosságnak, viccelődésnek nagyon jó képi allegóriája az a plakát, ami a háttérben van. Nem tudom, hogy az mit akar ábrázolni, ezt a plakátot én nem láttam még, lehet, hogy valami diplomaosztásnak lehet a sziluettje, mert akkor dobálják a kalapot, ez a felszabadultságérzést hozza. Az, hogy valaki kiszállt a kerekesszékből szintén a felszabadulásnak az érzése. Sándor nagyon-nagyon rafinált, mert ebbe a képbe még egy csavart beletett: ott egy kisgyerek a kis rollerével (borzalmas hangjuk van ezeknek a kocsiknak a betonon, nagy respekt a szülőknek ezért, hogy kibírják), ami jócskán túlmutat ezen a primer üzeneten, hogy hurrá boldogság, és játszunk a kutyával, mert itt két kerekesszéket látunk, akárhogy is mellé akarunk beszélni ennek a dolognak. Ez a két kerekesszék ebben a párhuzamban az emberi életről szól, az emberi élet útjáról szól, ami megint egy nagyon mély és bölcs embernek a meglátása és párhuzamba állítása ezeknek a dolgoknak, méghozzá úgy, hogy mintegy mellékesen, könnyű kézzel odarajzolva, nem tenyérbemászó szentimentalizmussal. Tessék ezen elgondolkodni, hogy mit is jelent ez a két kerekesszék az idősebb emberrel és a kisgyerekkel, mit is mond ez nektek. Nagyon örülök, hogy Sándor ilyen több rétegű gondolatokat is megoszt velünk. (hegyi)
értékelés:    

Ez is ma történt, Ez is ma történt, Ez is ma történt

Ez is ma történt
Ez is ma történt
Ez is ma történt

Budapest, 2012.04.14.

Egy három képből álló fotósorozatot kapunk, elsőre viszonylag könnyen értelmezhető a dolog. Ha megfigyeljük az alkotót látjuk egy kerekes székben egy parkban, és a kutyájával sétál. A kutyasétáltatás kétféle dologról szól, a kutyával való kapcsolat is. Egyrészt arról, hogy a gazda sétáltatja a kutyát, ez a gazdának és a kutyának is fontos, mert a kutyának el kell végezni a szükségét, mert végig kell látogatnia a szagmintákat. Ismerjük ezt, tudjuk hogy van, de van egy másik része is, amikor a kutya sétáltatja a gazdát. Ez arról szól, hogy a gazdának fontos az, hogy kicsit kimozduljon otthonról, letegye az otthoni problémákat, gondokat, gondolatokat, visszakerüljön egy olyan helyzetbe, ami közelebb van a természethez, ne kelljen foglalkozni minden mással, hanem a kutyával lehessen lenni, egy kicsit megint gyerek lehessen, játszhasson. Akkor beszélünk kiegyensúlyozott kapcsolatról ember és állat között, ha ez kölcsönösen működik. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor ez a képsorozat arról szól nekem, hogy ez a kutya sétáltatja a gazdát. Odajön a kutya, eldobja a botot, a gazda visszahozza, ezt tudom ebből kiszűrni. Ez nagyon érdekes irány nekem, mert Sándor humoráról kapunk képet, az iróniáját, öniróniáját láthatjuk, és azt, hogy bizony-bizony Sándor egy játékos ember. Ez egy nagyon fontos dolog. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy megvannak azok a jelképrendszerek, sztereotípiáink, amik egy tolókocsihoz csatolhatóak: elesettség, valamilyen képességnek a hiánya, rászorultság, és nagyon sok mindent tudunk mondani, közben itt szemtelen módon az ember egyszer csak kiszáll abból a székből. És akkor most mi történt? Van ebben egy kis kópé íz, nagyon örülök ennek, köszönöm, Sándor, egy jó történetet kapunk. (hegyi)
értékelés:    

Három kései mese - Dobos Sándor kiállítása

A Budapest Galéria Kiállítóházában (1036, Budapest, Lajos u. 158. ) 2012. április 19-én (csütörtök) délután 17 órakor nyílik Dobos Sándor kiállítása Három kései mese címmel, melyre mindenkit szeretettel meghívunk. A kiállítást Kis-Kuntler Árpád nyitja meg.

LÚD

LÚD

Budapest, 2011.11.08.

Rég jártam a Móriczon, ezért nem tudom, mi ez a gombaforma, hogy ez szobor, vagy van valami funkciója is vajon? Mindenesetre itt erős és jól megél Sándor humora. Egyetlen dolog, hogy meghagyva a négyzetes formát bal oldalt és felül egy lehelletnyit én vágnék, épp annyit, hogy az a pad vagy mifene ott bal szélen már ne kerüljön a képbe. Mindenesetre jó ábrázolása ez az újabban úgymond városi tereket elfoglaló művészetnek, amikor a gyanútlan járókelőből egyik pillanatról a másikra lesz, akár akarja, akár nem, kiállítótermi látogató. (hegyi)
értékelés:

ZÖLD

ZÖLD

Budapest, 2012.02.01.

Hát, ha valahonnan, innen nekem hiányzik a kutyád, vagy a kerekesszék. Értem, és tényleg elég undorító a matyóhímzés itt, de ez így még nekem nincs kész, ez még nem sándoros eléggé. Lehet, hogy kibújik belőlem a gonosz manó, hogy másodszor zavarlak vissza a helyszínre, de ha lehet kérni, akkor kérnék egy igazi Sándor-féle ismétlést. Ha már giccs, ne álljunk meg félúton! Sándor, mivel volt szerencsém személyesen is találkozni veled, hidd el nekem, hogy benned van az irónia annyira, amennyi ahhoz kell, hogy ez a kép kész legyen. (hegyi)

KOLLEKTÍV EMLÉKEZET

KOLLEKTÍV EMLÉKEZET

Budapest, 2012.02.01.

Azt hiszem, legalábbis az általam látott képeid közül ez az első, ahol a technika és a kompozíció ellene dolgozik a tartalomnak. Korrekt az épületábrázolás, szépek a vonalak, bár engem az a létra izgat ott a háttérben, humorosnak is mondhatnám, szóval korrekt minden, de azt gondolom, hogy ennek a képnek nem kéne korrektnek lennie. Ha valahol, hát itt ahhoz, hogy a falragaszok és a szobor kapcsolatba kerülhessen, bizony a Sándor-féle szubjektív térhasználat lenne üdvözítő. Ugyanis adott helyszínből ha minden korrektül megvan, akkor elviszi a hangsúlyt a háttér, a konténer és minden egyéb, miközben lássuk be, mindez csak körítés, a lényeg a kétféle emberábrázolás dinamikájában van. Nem tudom, lehetek-e annyira szigorú, hogy visszaadjam ismétlésre ezt, de mégis megteszem, mert engem az érdekelne, ami Sándort érdekelte ebben a képben és most ezt, tehát az érzelmet felülírja a technikai korrektség. Sándor, ne legyél jólfésült, neked aztán főleg nincs erre szükséged, tudjuk, hogy tudsz függőlegeseket is, meg vízszinteseket is, oké, most akkor lássuk a medvét! (hegyi)

VISSZAVÁGYÁS , Hegyi Zsolt-2012.03.29. 11:44, Hegyi Zsolt-2012.03.29. 11:44, Hegyi Zsolt-2012.03.29. 11:44

VISSZAVÁGYÁS
VISSZAVÁGYÁS
VISSZAVÁGYÁS
VISSZAVÁGYÁS

Róma, 2011.04.21.

Sándor két fontos eszközzel jelzi a visszavágyás élményét, egyrészt a kékekkel, másrészt a szereplők távolságával, azzal, hogy nem vesznek tudomást a kameráról, avagy teljesen üres tereket mutat. Ott az út, le is lehetne menni, de az utolsó estéjén az ember már nem kezd új történetbe, nem megy felfedezőútra, hanem végiglátogatja azokat a helyeket, amiket emlékezetébe akar vésni. Ez a leltározás, ez a raktározás élmény az, ami erősen jelen van a képeken. Oda is mehetnék, szóba is elegyedhetnék, de inkább háttérben maradok, hiszen az ő életük ott folyik tovább, az enyém visszavisz saját környezetembe, véget ér a vizitáció. Azért erősek ezek a képek ebben a kategóriában, vagy leckében, mert a búcsú keserűsége méltósággal párosul, az érzelmek nem ragadnak el, nem megyünk át a szubjektív riport területére, Sándor megmarad Sándornak, tudomásul véve a tényeket. (hegyi)
értékelés:    

TOVÁBBI RÓMAI SZENDVICSEK , Hegyi Zsolt-2012.03.20. 14:58, Hegyi Zsolt-2012.03.20. 14:58, Hegyi Zsolt-2012.03.20. 14:58

TOVÁBBI RÓMAI SZENDVICSEK
TOVÁBBI RÓMAI SZENDVICSEK
TOVÁBBI RÓMAI SZENDVICSEK
TOVÁBBI RÓMAI SZENDVICSEK

Róma, 2011. április-május

Úgy látszik, Sándor valami rafinált játékba hív minket, aminél az, ami a kép klasszikus kompozíciós helyzete, másodlagossá válik, és abban a filozófiai társításban találjuk az új rendet, amit a képek által kiváltott belső monológok indítanak el bennünk. Egészen egyszerűen azt kell mondjam, hogy ezek a képek ha nincs Sándor játékossága, önmagukban rontott képek lennének, talált képek, amik nem kötődnek se helyhez, se sztorihoz se esztétikához, magyarán ha a rétegeket szétszedem, akkor ami marad, az a tekercsen a reszli, a fő téma körüli tapogatódzás, tanulmány vagy csak véletlen expozíció. Ami viszont azáltal történik, hogy több mozgássor vagy ugyanaz a kép eltolással felkerül egy újabb rétegként, így már olyan üzenetet tud hordozni, aminek éppen hogy nem akadálya, hanem elősegítő támasza az, hogy a képek bárhol készülhettek, vagyis nem a képek önmagukban hordozzák a megismételhetetlen jelentőségüket, hanem hétköznapiak. Máshogy mondva, ezek a kiindulási pontok nem fotográfiák abból a szempontból, amit a fotótól elvárunk, nevezetesen, hogy egyedi pillanatokat örökítsenek meg úgy, hogy azok esztétikai formában ne csak dokumentáljanak, hanem csak ott, csak akkor és csak az adott fotós által ekészíthetőek legyenek. Ugye abban megállapodhatunk, hogy milliárd pillanatot rögzít a szemünk, de mindezek közül jó, ha napjában 1-2 olyan akad, amire este vissza tudunk emlékezni, nem sztoriban elsődlegesen, hanem képben. Például ahogy egy ismeretlen arca benyomul a nézőterünkbe a buszon. Vagy ahogy a zebrán átfutva egy gyalogos elvágódik a járdaszegélyen. Vagy ahogy a macskánk felugrik a mellkasunkra. Ezek képek, amiket ha elég intenzívek, emléknyomként rögzítünk. Aztán ezek közül az marad fenn a rostán, amihez sztori is társul. Az első csók, az érettségi feleletünk, apánk temetésén a szálló falevelek, kinek mi, de mindenképpen a képiség és a sztori együtt lesz emlékké. Itt Sándor a semmiből épít új világot azzal, hogy ezek a szendvicsek olyan sztorit hoznak pluszban be, ami nekem például azzal dekódolódik, hogy olyan ez az egész, mintha a képek két történet lenne, a valóság és a "lehetett volna" története. Valóságban nem mertem megszólítani azt a nőt, aki szembejött az utcán és összevillant a tekintetünk. Valóságban nem, de a képzelet ugyanúgy megszőtte ezt a variánst is, mint a valósat, végigvitte, egészen a vacsoráig, vagy a másnapi randiig. Ez a mi lett volna ha, vagy lehetett volna akár az, ami a képek kapcsán élményként nekem megjelenik. Elég egy kis elmozdulás, egy kis differencia, és máris egy képbe áll össze a valós és a képzelt sztori, így szembesítve minket a vágyaink világával. Úgyhogy nekem ez a leckeképsor akár a vágy leckébe is kerülhetett volna. (hegyi)
értékelés:

RÓMAI SZENDVICSEK , Hegyi Zsolt-2012.03.20. 14:56, Hegyi Zsolt-2012.03.20. 14:56, Hegyi Zsolt-2012.03.20. 14:56

RÓMAI SZENDVICSEK
RÓMAI SZENDVICSEK
RÓMAI SZENDVICSEK
RÓMAI SZENDVICSEK

Színkedvelőknek ajánlom, még ha Feri és Laci meg is köveznek érte. Róma, 2o11. április-május.

Érdekes, hogy most ezeknek a képeknek bennem olyan hatása lett, mintha színes negatívokat nézegetnék. Emlékszem az első tekercs színes negatívomra, ahogy nézegettem, próbáltam megfejteni, mi micsoda, és logikát kerestem benne, hogy ami ott zöld, az milyen lehet igaziban, és az volt az érdekes ebben a felfedezésben nekem, hogy attól függetlenül, hogy a kép formailag ugyanazokat az elemeket tartalmazta, mint a valós világ, de mégis, valami okból a színeltolások miatt nem találtam benne azt az esztétikai fogódzót, ami összefogta volna a képet. Most itt is hasonló érzésem van, hogy bár a formák felismerhetőek, de olyan erős az áttétel a színekben, hogy ez zavarba ejt. Elidegenítő a hatás, azaz a valós helyzet mintha egy mozifilmen látnám, úgy hat rám, hogy az elvonatkoztatás miatt idegennek érzem magam benne. A képek közül az első az, ami mindemellett képes úgy működni, hogy nem akarom mindenáron visszaforgatni a színeit, hanem elfogadom ezt a locsolócsövet, ezt a kéket, és bár nem könnyen, de be tudom fogadni az élményt. A többinél nem tudok tovább lépni, valami akadályoz, feszélyez, és azt nem tudom eldönteni, hogy ez most amiatt van, mert az én konvencióim erősek túlságosan, vagy mert a kimetszések nem írják elég erősen felül a racionalitáshoz való kapaszkodásomat. Az utolsó kép kifejezetten olyan, hogy szinte bosszankodom azon, hogy miért nem kapom ezt meg eredeti színvilágában. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezekkel a képekkel gond van, hanem azt, hogy én nem tudok belekerülni a világukba, eljutni oda, hogy ne érdekeljen hogy mi milyen szín, hol mi a forma, és egyáltalán, mi volt a valóság. Féner horizontot felborító Budapest képeivel voltam így, amíg könyvben láttam, hogy az istennek se akart összeállni, miért borul, mi a szabály, hol születik benne az új rend, aztán amikor kiállítást csináltam neki, akkor a monitoron nézve minden összeállt, és azóta nincs ezzel gondom, értem és érzem, és el is fogadtam, sőt, zseniálisnak gondolom, amit tőle kaptam. Itt is kell lennie kulcsnak, csak nem találtam még meg. Ezért nehéz helyzetben vagyok a csillagokat illetően, mert a szubjektív érzettől nem tudok szabadulni, vagyis úgy adok rá 3 csillagot, hogy tudom, hogy jók, tudattal tudom, de érzéssel még nem érzem ugyanezt. (hegyi)
értékelés:

ÖT KÉP BALLA DEMETERNEK , ÖT KÉP BALLA DEMETERNEK , ÖT KÉP BALLA DEMETERNEK , ÖT KÉP BALLA DEMETERNEK , ÖT KÉP BALLA DEMETERNEK

Ehalt olajfák rönkje

Aki ismeri Demeter munkásságát, az tudja, hogy van egy olyan képsora, ami 9 képből áll, és Nyomok címet viseli, és az út porában felsejlő emberi és ember által gyártott gépek, kerékpárok, kutyák, macskák nyomait mutatja. Erre egy nagyon jó párhuzamnak tartom ezt a képsort azért, mert az a kivágás, az a szemléletmód, amit Sándor itt mutat nagyon is hasonlatos ehhez a képsorhoz abban, hogy a semmiből, azokból a struktúrákból épül, azokban a struktúrákban mozog, ami mellett jószerivel elmegyünk. Itt van előttem egy asztallap, szép, fenyő deszka, nagyon szép erekkel, csomókkal, de a mindennapjaink része. Ugyanakkor ezek a metszetek olyanok, mintha idősíkokat metszenénk le. Ahhoz is hasonlíthatnám, mint amikor az orvostudományban, akár az emberi agyról, akár bármi más testrészről, szervről rétegeket metszenek le és nagyítanak ki, vagy rétegfelvételeket készítenek. Tehát ez az irány, miközben egy tárgyi valóságot mutat, egy fának a pusztulását, az elmúlását, mindeközben nagyon sok párhuzamot tudunk hozni. Lehet egy másik irány például egy légi felvétel iránya, amikor fentről látjuk az útkereszteződéseket, az autópályát, a forgalmat, szóval sok-sok irány elképzelhető, és ez az izgalmas ebben, ettől megunhatatlan, hogy beindítja az ember fantáziáját. Nyilvánvaló, hogy ehhez az is kell, hogy meg kell találni azt a formát, ami ezt a legképletesebben, legjobban képes illusztrálni, kifejezni. Ezért jó a fekete-fehér, ezért jók ezek a szürke tónusok, miközben aki látott már ilyen fát, nem kell ezért Olaszországig menni, mert ha akár a Duna mentén végigmegyünk, a partra sodort farönkök tudnak ilyen kiázott struktúrát mutatni. Ez megtalálható, aztán ki-ki saját maga dönti el azt, hogy a világítással, a képkivágással milyen irányba indul el. Sok mindent bele lehet ezekbe a formákba képzelni, ezért jó ez a felvetés, szerintem inspiratív a többieknek is, hogy keressük azokat a helyzeteket, amik a környezetünkben föllelhető. Mindezek mellett én az utolsó képre hívnám föl a figyelmet, ahol ott van a növény, ott van a kisvirágnak a levele, a kis fűszálak, és ezek adják a jövő irányát. Szépen lassan belesimulunk az elmúlással a természetbe, és helyet adunk valami újnak, valami másnak, és ez megint egy lírai megközelítés, egy lírai üzenet. Nagyon köszönöm, megvan a három csillag. (hegyi) értékelés:

Miért a hónap képe:

A struktúrákat szeretem ezeken a képeken, hogy nem nyilvánvaló, hogy egy fáról van szó. Illetve a sorozat végére azzá válik, de addig végig kell nézni 2-3 képet. És ezért szeretem Sándor munkáit, mert nem egyértelműek, rétegekből állnak, és mindezt a jelentéstöbbletet úgy hordozzák, hogy esztétikai értékük megmarad. Egy jó kép nem feltétlenül szép, de ebben az esetben szerintem erről szó sincs. Ráadásul a tisztelet Balla Demeternek leckébe került és azok a képek valahogy mindig különösen jól sikerülnek mindenkinek, mert bennük van a szeretet és természetesen a címben foglalt tisztelet. De mindezt úgy, hogy közben mindenki önmaga marad. Örülök, hogy ezek a képek is Dobos Sándorosak maradtak, hogy megőrizte Sándornak azt a fajta különlegességét, hogy mesét tár a szemünk elé, fantázia és valóság olvad össze, néhol becsapva érzékeinket. (Bach Viktória)