Nagyon jó az a játék, amit látunk, és abszolút a leckébe illő meseiség. Sajnálom a technikát. Jómagam is készítek mobillal képeket, és ennek számomra ott van a trükkje, hogy az ember, ha kiismer egy technikát, vagy egy eszközt, akkor azt már ennek az ismeretnek a birtokában tudja használni. Most azt érzem, hogy itt ez félrecsúszott. Nem is azért, mert van egy nagy kiégett folt, bár az sem válik előnyére a dolognak, hanem a falstruktúra, lehet ez egy tapéta, mindegy, ami az egésznek megadja a bázisát, ez nekem olyan szinten roncsolt és zajos, hogy esztétikailag nem fér bele - túlzizegi ezt az egészet, túlmozogja, és ez a túlmozgás elveszi a figyelmet a belső mozgásról, ami nagyon szépen megvalósulna az árnyékfigurákkal. Az én véleményem szerint egyrészt az egész háttér dologból lényegesen kevesebb is elég lenne, nem nagyon értem, hogy mi szükség van a jobb oldalon erre a nagy flekkre, másrészt érdemes lenne ezt a megfigyelést, mint tanulmány kezelni, és megismételni egy olyan leképező eszközzel, ami a tónusokkal gazdagabban tud dolgozni. (hegyi)
értékelés:

Kicsit hasonló a problémám, mint ami a Duna Plázás képednél volt, hogy van egy szituáció, de nem afelé fordulunk, hanem azt csak félig érintve hozzuk, és közben bekapcsolódnak olyan dolgok, amiknek túl sok jelentőségük nincs. Ott ugye az ellenoldali helyzet volt az, ami nem volt arányítva rendesen, most itt meg azt mondom, hogy az árnyékban lévő oszlopok mögötti nem tudom milyen tér, ami sötétben van, arra nem nagyon van szükség. Ha azt akarom ábrázolni, hogy ennyire verőfényes a reggel, ennyire kemények a fények, ennyire össze kell húznom a szememet a hosszú éjszakázás után, akkor afelé kell forduljak, akkor azt az irányt kell vegyem. Magyarán egy kicsit elfordítani a kamerát. Ugyanez volt a probléma annál az előző képnél is. (hegyi)
értékelés:

Zoli megfigyelése nagyon izgalmas, sőt, azt mondom, hogy végre elmozdulunk valami felé a botorkálásból. Nem mondom, hogy pontos a megfogalmazás, de a megfigyelés mindenféleképpen az. Van egy nagy falanszter, egy nagy épület, van a kis ember, aki gyalogol a semmibe a megszerzett kincsekkel, ahogy a varázslatból kikerült, már el is vesztette azt a biztonságot, azt a fókuszt, hogy miért is volt ő ott bent, szorongatja ezeket a szatyrokat, a létezése bizonyítékait, ki tudja, hogy mennyit kell még gyalogolni ahhoz, hogy hazaérhessen vele. Szóval a meséje nagyon jó a képnek. Amivel nem értek egyet, az az, hogy miért innen lett ez lefotózva. Kell az út, meg minden fontos, de azért annál fontosabb lenne, hogy ennyire precízen merőlegesek vagyunk, meg vízszintesek, hogy láthassam azt, hogy mi az a tükröződés azzal a palotával, vagy nem tudom, mi az az épület, mert igazán ettől lesz mozgalmas a kép. Tehát a tükröződés, a ház és a szereplő a fontos, ami az úttesten történik a valóságban, tehát nem a tükröződésben, az már csak jelzésértékkel kellene, hogy megjelenjen. Magyarán az út felé el kellett volna mozdulni, és onnan készíteni ezt a képet, a szereplőnk ettől beljebb került volna, nyilvánvaló, hogy jött felénk, csak jött, jött, jött, és túl sok időnk nincs ilyenkor tökölődni, mert aztán kimászik a kompozícióból, de kettőt legalább magadnak, ha ellépsz jobbra, akkor az talán még belefér. Annak örülök, hogy a szóviccet csak a leirat tartalmazza, ez már egy haladás. Megadom a 3 csillagot, azzal együtt, hogy a javítás fontos lenne. (hegyi)
értékelés:

Azért érdekes ez a kép, mert egyrészt rögzít egy helyzetet, akár a munkába indulók tömegeivel szemben, a megszokott ritmussal szemben haladókat - itt azért látjuk, hogy lényeges mennyiségkülönbség van emberanyagban -, de akár az is érdekes lehet, ahogy ez az egész grafikailag megoldódik abban, hogy akkor most mitől is megyünk fel, vagy le, és hol törik meg ez az egész? Honnan bukik le, hogy ez lefelé van, és nem felfelé? És azért azt tegyük hozzá, hogy ha összevetem az előző képpel, márpedig egy időben érkezett ugyanattól az alkotótól, akkor azért az egy érdekes kérdésfelvetés, hogy a bizonytalanság és a lefelé haladás mit mutat. Én úgy érzem, hogy ezen is érdemes lenne majd molyolni. Az, hogy ez a mozgás leckében mennyire van rendben? Én azt gondolom, hogy alap tanulmánynak megfelel, bár nekem azért másról mesél, mint a mozgásról, de ettől függetlenül el tudom fogadni a dolgot. Hiteles az ügy, úgyhogy a 3 csillag megvan, ettől függetlenül várnám Zolitól az egészre a reakciót. (hegyi)
értékelés:

Két régebbi munkát látunk itt összemontázsozva. Nekem nincs bajom a montázs technikával, csak legyen valamilyen értelme azon kívül, hogy megnézzük, hogy ez hogy mutat egybe. Mert most ez így egy csomó olyan formai kapcsolódást hozott létre, amik nehezítik az értelmezést. A fül és az orr, a fül és a szem összemásolódása nekem formailag nem működik. Lehet, hogy abból adódik ez a kép, hogy az előző kettővel nem voltál elégedett, és megnézted, hogy hátha ennek a kettőnek az összessége plusz értéket tud képviselni, és ezzel nincsen semmi baj. Arra kell törekedni, hogy ha ezt most megfigyelted, akkor ezt tessék megismételni úgy, hogy eleve arra készülsz, hogy ez egy több expozícióból álló kép lesz, és ezt akkor megtervezni, hogy melyik expozíció hova kerül, és az együttese mit fog kihozni. Érdemes ezzel foglalkozni, abszolút bátorítalak erre, de azt tervezni kell, legalábbis fejben, ha papíron nem is, hogy mi hova fog kerülni, és miért. Tehát ez egyrészt egy esztétikai kérdés, másrészt kompozíciós kérdés, harmadrészt értelmezési kérdés. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Zoli, ez mindenképpen előrelépés a saját utadon, ezt én nagyra értékelem! Az az érdekes ebben a képben, hogy elindít egy olyan élményt, amire azt mondom, hogy Robert Mapplethorpe. És itt az önportréra gondolok egyértelműen, és nem biztos, hogy a szexualitás, vagy az önfelvállalás miatt, de formailag mindenféleképpen van egy párhuzam. Élményben is megvan ez azért valahol, de megint azt mondom, hogy túl szűkre vagyunk vágva. Valami gesztus is létrejött itt, de azt a gesztust meg kéne tudni mutatni. Önmagában a lecsukott szem, nem biztos, hogy elég, hogy elvigye ezt a vállán, ráadásul, amit esetleg nem tudunk világításban megoldani, arra azért utómunkában rásegíthetünk. Ugye, azt mondtam, hogy mindig a legvilágosabb rész az, ami a legközelebbi, és a figyelmet elviszi, itt ez most az arccsont része, az orrnyereg, a szemöldök részei, és a nyak kulcscsont felé lévő része a kép baloldalán. Erre megy el a figyelem. Nézd meg, hogy ha az orrnál takarsz, a kép felét letakarva, akkor mit fogsz látni. Érdemes lenne még ezen molyolni. (hegyi)
értékelés:

Egy nagyon jó kis verbálfotót látunk, már, ami a címet illeti. Ha elvonatkoztatok a címtől, akkor az egy elég érdekes kérdés, hogy hogy került oda az a tükör, és miért? Feltételezem, hogy ez a tükör ott van. Ha ott van, akkor valamit még ez kívánna. Az rendben van, hogy kapunk egy dimenziót, ami a tükör által mutatkozik meg, és kapunk egy másik dimenziót is, ami a valóság a csempékkel, de közben azért kellene ezzel valamit kezdeni. Most ez nem mutat önmagán túl, csempék között egy tükörkép. Lehet, hogy érdemes lett volna akár egy filctollal továbbrajzolni a szereplőt, nem tudom. Valamit még biztos, hogy machináltam volna vele, már csak azért is, mert adja magát ez az egész, hogy egy graffiti-szerű hatást keltsünk. Így most nekem ez nincs kész, mert ez a témafelvetés önmagában még kevés, mint ahogy a gesztus is. Az, hogy egy szemüveges fickó kicsit felvont szemöldökkel visszanéz egy képről, az még önmagában kevés nekem. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)