A kis etűd, amiben egy plüss tárgyat mutat be a Tamás egy „road movie”, igazából utazás közben elkészített film, fekete-fehér formátumú és eredeti hangos. Ez azért fontos, mert van egy olyan szövegi háttér, amitől a film iróniája érzékelhetővé válik. Egy, nem értem, hogy mitől fekete-fehér a film, azért nem kellene – ezt nem csak a Tamásnak mondom, mindenki másnak, biztos van oka, ezt ő majd elmondja, hogy mért – mindig, folyamatosan fekete-fehéret alkalmazni, csak azért, mert, hogy az egy kicsit múltba hajló és sűrítésre alkalmas eszköz. Többeknél látom azt, hogy előszeretettel használják a fekete-fehér fotót, fekete-fehér filmet. Annak kell, hogy legyen meghatározott oka. Ugyanúgy, ahogy egy fűszert nem vödörrel öntünk bele az ételbe - mert hogy ez egy kis vidám történet rengeteg humorral, tehát nem értem, hogy mitől kéne drámainak lenni. Sejtésem az, hogy esetleg nem olyan a színvilága az eredeti exponált anyagnak. Ez az egyik. A másik, hogy nagyon ötletes az, amit a Tamás amúgy is szeret alkalmazni szubjektív kameránál, hogy valamilyen mozgó alkatrészre helyezi, fixálja a kamerát. Itt például a kormányhoz rögzíti a saját kezével és közben, mivel az autó kanyarodik, közben ugye a tér is megmozdul velünk. Ezek nagyon jó ötletek. Nagyon fontosak azok a szövegek, amiket elmond, mert abból derül ki, hogy mi a meséje, mi a története ennek a kis tárgynak és a családjának és neki. Ebből az is következik, hogy fontos lenne, hogy ezt értsük. Tehát, ha egy alkotó arra ügyel, hogy kitaláljon szubjektív gépállásokat, hogy kitalálja ezt az egész helyzetet, a kameramozgatást, ugyanúgy azt gondolom, hogy pontosan azért, mert e nélkül nem jut el jól az üzenet hozzánk, fontos a mikrofon helyzetét is megoldani. Itt azért ilyen nehezen hallható az autóbelsőben a szereplőhang, mert a kamera saját mikrofonja veszi ezt a belső teret. Ez nem minden esetben megfelelő azért, mert a kamerának a mikrofonja az optika fölött van többnyire elhelyezve és ez a mikrofon általában az optika irányába, előrefelé néz egy kicsit V alakba. Ez azt is jelenti, hogyha a kamerát elmozdítom, vagy ha a kamera optikai szögébe van valamilyen zajkeltő eszköz, akkor ez a mikrofon kénytelen lesz ezt is összeszedni, mert úgy van megépítve. Tehát ha ezt tudom, akkor ha van rá lehetőségem, akkor plusz mikrofont, akár egy csíptetőst, bármi mást el lehet helyezni. Ha nincs, akkor hangosabban kell beszélni - mivel fontos ennek a szövege, én azt kell, hogy mondjam, az ugyanolyan szerves része kell lenni, szerkezeti részének kell lenni egy filmnek. Meg kell oldani. Ugye ezek technikai hiányosságok. Mivel a Tamás egy nagyon precíz filmalkotó és azt kell, hogy mondjam, hogy nem ma kezdte a szakmát, joggal róható fel neki ilyen értelemben – miközben egy nagyon jó geget csinál – miért „slendrián”, mért nem veszi ezt a részt komolyan? Másrészt pedig a kacsa szereplő dialógban valami, ha geg szempontjából nézzük, akkor valami parányi, pici dolog hiányzik a végén. Mert, ugye amikor először meghalljuk a kacsa válaszait, akkor két verzió van. Egyrészt az, hogy Tamás, mint hasbeszélő a kacsát is leszinkronizálja, vagy ugye ennek a nyomogatós kacsának a kis géphangja megszólal. Amikor harmadszor válaszol a kacsa ugyanazon a géphangon, akkor oda még valamilyen geget el kéne helyezni. Nem véletlenül súgom azt, hogy esetleg, hogy a Tamás hangján is kéne egyet hápogni, hiszen ő a Hápi kacsa. Így most igazából ez a geg sincs teljes egészében kidolgozva. Ebből az is következik, hogy a filmnek nem az a vége, nem ott van a csúcspontja, hogy elköszönök és leteszem a kacsát – annak tűnik – de nem ott van a vége, hanem valószínűleg a harmadik hápogásnál, vagy még annál a gegnél, ami ebbe a filmbe nem került bele. Ezért két disznó. Nem azért, mert nem szeretem a filmet, hanem azért, mert Tamás ezeket meg tudná oldani. Úgyhogy természetesen a logikai rend az jó, úgyhogy szerintem egy következő etűdben ezt érdemes kidolgozni. (szőke) értékelés:

Lenne egy javaslatom a címre. A céges drót című filmet látjuk itt. Aki esetleg mozgófilmmel foglalkozott már, kisfilmmel, az itt láthatja, hogy látszólag egy kis etűdöt néztünk. De nagyon, nagyon sok trükk van benne és nem elektronikus értelemben, hanem gondolati játék. Nagyon nagy munka a vágása, az összerakása egy teljesen egyszerű történetnek. Hólapátolás, gallykikötés és a lakás megmutatása. Bevezetéssel, tárgyalással, befejezéssel. Maga a bevezető rész is nagyon izgalmas, mert belső narrációk, monológok vannak, a szokásos akciófilmekre jellemző szubjektív kamerákkal. Kamera elhelyezve a kormány mellett, szépen, jó ritmusban vágva. Önmagában az első pici bemutatórész is, a Mátra bemutatása, amiből természetesen az ember, mint általános iskolai tanuló, aki a nyilván földrajzzal nem foglalkozott igazából, az is megdöbben, hogy csak ekkora a Mátra? Egyetlenegy svenk? És ugyanakkor mégis már ebben ott van egy nagyfokú szeretet és természetesen irónia. A film egyik erénye az, hogy a vágás során benne maradnak a különböző kis bakik, amelyek ezt az öniróniát erősítik. Lásd a középső részben, a legizgalmasabb részben ugye a sapka leesés. Nagyon ötletesen, nagyon jól használja a Tamás a szubjektív kamerát. Az egyik ilyen az a hólapátolás, amely valószínűleg nagy kivetítő vásznon bizonyos nézőkben akár emésztési problémákat is tudna okozni, mert folyamatosan a tér változik azzal, ahogy a lapát felemelkedik, és természetesen vele együtt a kamera is. A film alá, ahol összefoglalásokat, összehúzásokat szeretne a Tamás létrehozni, zenéket használ. Ez a zene jól kapcsolódik ezekkel az apró pixillációkkal, vagy ilyen kisebb vágásokkal. A film legvégén van ez a kis záró képsor, szintén egy kamera szubjektív, ahogy látjuk, hogy ezek a talán mátrafüredi fák sorjáznak a kamera látóterében. Itt érdemes megemlíteni Zolnay Pál híres filmjét a Hogy szaladnak a fák címűt, Kiss Manyi és Iglódi István szereplésével van egy ilyen híres képsor. Az egész munkát, amely, ha jól látom 6 perc, 41 másodperc, tulajdonképpen már egy új kategóriába kell helyeznünk, mert már nem a pici 3 perces filmek stílusában készül el itt a Téli örömök, hanem ez igazából egy nagyon jó hangulatú, vidám, lendületes kisjátékfilm. Tulajdonképpen azt kell mondani, hogy a film főszereplője is teljesen egzakt módon kapcsolódik a történetbe, jó a színészvezetés. Nyilván ez kérdéses, hogy miért mondom, hiszen maga a rendező az, aki színészként is játszik, nem is akárhogyan - a klasszikus velencei hétvégi ház feelingben, egy 60 éves kisnyugdíjas örömeit valósítja itt meg. Ami természetesen nem tartozik a filmhez, de asszociációban ilyenkor nyilván a negyven fölötti korosztálynál megjelenik az a kérdésfeltevés a jövőt illetően, hogy vajon ez az eufórikus öröm az egész kerttel, házzal, majd később, hiszen az ember nem magányosan él, hanem mindig ott van mellette egy társ, majd a 6 éves élettársi viszony után, vajon még ugyanilyen biztonságot fog-e adni, ezek a bokrok, ezek a történések ugyanígy fognak-e működni. Úgyhogy kíváncsiak vagyunk, hogy 2015-ben, majd amikor Tamás az őszi örömöket elkészíti ugyanezen a helyszínen, vajon akkor mik lesznek az aláfestő mondatok. Én azt gondolom, hogy ez a film egy öt disznós film.    Lehet egy olyan kérésünk szerinted a Tamás irányába, hogy minden évben, ezen a napon csináljon egy felvételt a tél örömeire? – kérdezi Zsolt. (szőke-hegyi) értékelés: