Ez az utóbbi képek közül való, amiket Demeter most a nyáron készített és inkább ilyen ismeretterjesztő jelleggel mondanék hozzá pár szót, ha már ti nem kommenteltek, ami szégyen. Demeter unokaöccse és a lánya voltak itt vendégségben és a Zsuzsin volt rajta ez a nyaklánc és Demeternek nagyon megtetszett, tényleg nagyon attraktív darab volt, és ott volt ez a friss gyümölcs. Zsuzsi kérdezte, hogy odaadjam? Demeter levettette vele, rádobta a szőlőre és elkészült a kép. Tulajdonképpen a gondolat és a megvalósítás között nem telt el kettő perc sem. Az a lenyűgöző ebben, és szerintem példaértékű, hogyha megvan a gondolat, hogy mit akarsz csinálni, vagy ha megvan az, hogy mi izgat, mint ahogyan Demetert izgatta ez a nyaklánc, ennek a ritmusa és ennek egy ellenpontot keresett, akkor már a kép is egy másodperc alatt magától van meg, szóval amikor arról beszélek, hogy érdemes előre elgondolni, hogy mit akarsz csinálni, mire megy ki a fuvar, akkor körülbelül erre gondolok. (hegyi)

Demeter fotóját elemezni nem egy könnyű dolog nekem, a személyes érintettség okán sem. Kedvelem ezt a képet, legfőképpen a modell és a háttérben lévő szobor játéka miatt. Bevallom férfiasan, de ezt mondtam Demeternek is a készítéskor, hogy szűknek érzem picit a dolgot a nyaknál, ott többet adtam volna. Viszont az, ami a Demeter képeinél, portréinál mindig jellemző, az ebben a képben is benne van, ő nagyon bátran használja a gesztusokat, kicsit mindig furcsa az a pillanat, amit ö lefotóz, elsőre nem mindig érthető, hogy most miért nem egy nyugalmas pillanatot fotózott erről az emberről, hiszen valószínű, hogy nem mindig ilyen nagy tág szemekkel nézett ő, és érdekes, hogy miért ezek a pillanatok azok, amik a Demetert érdeklik, valószínű ennek az az oka, hogy ezek jobban fennmaradnak, mint az átlagos, nyugalmas pillanatok. Kevésbé eresztenek elsőre közel modellhez, kell keresni kulcsot a megoldáshoz, de pont ez a keresés az, ami a képernyőhöz ragasztja a nézőt. (hegyi)

Nyilván Demeter képét nem fogom Demeternek elemezni, viszont saját okulásra néhány fontos dologra felhívnám a figyelmet. Egyrészt a modellre jellemző manifesztumok: kalap, szemüveg jelenléte az egy bensőséges érzetet, Psota igen ritkán jelent meg ezek nélkül. Másrészt a mutatóujj a szem előtt épp annyira zavaró, hogy ne hagyjon csak úgy elmenni a kép mellett, berögzüljön, egyedivé tegyen, ráadásul a jelzése is fontos, hiszen épp azáltal indul el a mese a képben, hogy így van módunk azon merengeni, vajon felhívás a felemelt mutatóujj valami vita hevében, vagy csak megigazította a kalapot, és sosem lehetünk biztosak benne, hogy mi is történt, de ez a gesztus mozgásban tartja a képet, nem csak az adott pillanat születik meg általa a képen, hanem bemozdulunk a következő pillanatba is általa. (hegyi)

Kicsit furcsa helyzet nekem a Demeter képeit elemezni abban az értelemben, hogy jelen vagyok, másrészt meg persze benne van az is, hogy a mesteremről beszélek, hát hogyan jövök én ahhoz, hogy elemezzek. Aztán mindig úgy vagyok vele, hogy ezen nekem kell túlemelkednem, mert a nézőnek, vagy a látszótereseknek ez a fajta problematikához, amit nekem ez jelent, semmi közük. Ők látnak egy képet, meg van egy csávó, aki itt mondogatja az elemzéseit, most mit szerencsétlenkedik? Úgyhogy ennek értelmében fogok ennek a képnek neki. Szerencsére sok idő eltelt a készítés óta, itt most pozitív az, hogy nem tudtam az elemzésekkel foglalkozni az elmúlt időben (remélem ez már nem így lesz), mégpedig azért, mert ez a kép egy beszélgetés kapcsán készült el. Én kérdeztem rá Demeternél arra, hogy hogyan fotózná le ezt az inget, mert ott volt ez az ing ledobva, bár nem teljesen így. Ez egy nagyon érdekes helyzet volt abban, hogy először elkezdte mondani Demeter, hogy ő mit csinálna, és akkor mondtam, hogy ne mondja, hanem csinálja. És innentől volt érdekes, hogy ugyanaz a tűz, lelkesedés, ugyanaz a megrögzöttség jött elő Demeterből, mint amit én régen is ismertem nála, hogy megszűnik a külvilág, és elkezd dolgozni. Megszűnt az, hogy 84 éves vagyok, az, hogy nehéz felállni a fotelből, és elkezdte csinálni a dolgot. Először is változtatott az ingen, és ő azt már az elején megmondta, hogy kell hozzá macska, tehát változtatott azon, ahogy ez az ing le volt dobva, mert nem egészen így volt, ennél kevésbé volt dinamikus. Tehát mi a tanulság? Hogy hozzányúlt. Mert neki megvolt a fejében, hogy ennek hogy kell kinéznie, és a valóság nem olyan volt, és ezt alakítjuk. Tudom, ez sokatoknak nehézség, vagy valaki rossz tanácsot adott, és ezt elutasítjátok, de én azt mondom, hogy már az maga beleavatkozás a valóságba, hogy előveszed a fényképezőgépedet, mert ennek a jelenléte is változtat a valóságon, van erre ugye filozófiai és méréstani kifejezés, amikor a mért értékekbe a mérőeszköz is beleavatkozik, vagy bonyolítja azt. Itt is erről van szó, tehát ha már elfogadom azt, hogy a fotózás maga valóságtorzító dolog, ha elfogadom azt, hogy a három dimenzióból kettőt készíteni is valóságtorzítás, és ha elfogadom, hogy egy folyamatból kiszakítani egy időpillanatot is ilyen torzítás, akkor onnantól kezdve miért, hol kell megállnom? Maga a fotográfiai valóság az lesz, amit én létrehozok képkivágással, a pillanat megragadásával, mindennel. Tehát nyugodtan hozzá szabad nyúlni, megtörtént. Oda le volt dobva a szemüveg, és az érdekes az volt az egészben, hogy egyszer csak a macska tudta, hogy hol a helye, és Demeter exponált. Miközben ott van a rendezettség, aközben ott van a véletlen is, és nekem ebben a képben ez a zseniális, hogy az egésznek a dinamikáját a macska természetes formája, és a macska jelleméből adódó dinamika fűszerezi azzal, ami az ingnek a formai játéka, a rendezettsége a rendezetlenségben. Még egy dolog, amire itt utalnék, amit már sok elemzésben mondtam: hogy a káosszal nem ábrázoljuk a káoszt. Itt nagyon fontos az, hogy ha csak az ing lenne macska nélkül, akkor ez lehetne akár egy káoszos helyzet is, de a macska billenti helyre. Nagyon örülök ennek a képnek, főképp azért, mert ennek a képnek a kapcsán elmondhattam a fentieket. (hegyi)

Dinamikus fényviszonyokat örökített meg Demeter ezzel a képpel, miközben az alma formái ezt egyensúlyba hozzák, mint valami ékszer, korona, olyan hatású mindaz, ami létrejön. Azt azért hozzá szeretném tenni, hogy egy kicsivel nagyobb aktivitást várok tőletek, mert hogy azt gondolom, hogy az, hogy Demeter feltölti legújabb képeit hozzánk, az nem csak megtisztelő a Látszótérnek, de tanulságos is lehet, ő pedig erejéhez mérten válaszol is, ha van kérdés. (hegyi)