Tudjuk le előbb a kompozíciós problémát, hogy utána a kép erényeiről beszélhessünk, mert ami a szerkesztéssel problémás, az egy ollóval könnyedén megoldható, fentről másfél ujjnyit ha levágunk, máris helyére tud kerülni a madártetem, mert bár érthető, hogy ha lenn van egy sötét flekk, fenn se rossz, ha van annak ellenpontja, de ha így teszünk, akkor a madár tömege kerül kényelmetlenül lentre, ezért érdemes megfontolni, hogy fent csak egy jelzésértékű feketeséget hagyjunk, egy pamacsnyit, hogy a tömegek egyensúlyban legyenek. Viszont a kép tónusai nagyon élnek, nagyon erősek, olajszerűen folyik a jég, és príma, ahogy a tetem egybe tud ezzel olvadni. Kifejező, erős üzenet, ráadásul tanulmánynak se utolsó, hogy a fény hogy tud játszani a víz anyagszerűségével. (hegyi)

Valamit nagyon megtaláltál itt, mert alapvetően a csukott szem a fotós álmoskönyv szerint nem szokott jót jelezni, hiszen nincs kontaktus a nézővel, nem lehet tudni, alszik, vagy halott, de itt most ez nagyon jól működik, sőt, hordozza azt a feszültséget, ami a thriller sajátja, hogy várom is, hogy kinyissa a szemét, de félem is, hogy mi lesz, ha kinyitja. Talán a haj az, ami segít ebben, hogy ne értse az ember félre az üzenetet, szóval jó a dinamika, és az is jó, hogy hagytad a széleken visszafordulni a tónusrendet, mert hogy ad neki térbeliséget. Egy dolog, talán egy fényértékkel az én szememnek ez most sötétebb a kelleténél, mert így most a részletek szinte az érzékelés határán maradnak a hajban, az arc is messze van ettől, szóval lehet, hogy jót tenne neki egy pici kontrasztemeléssel együttes világosítás. De csak egy pici. (hegyi)

A kérdéseidre próbálok először válaszolni. Portrét szerintem úgy kell készíteni, hogy az ember felkészül a modellből. Ez azt jelenti, hogy nyitott rá, hangolódik, figyel. Persze lehet csípőből is lőni, főleg, ha nem vadidegen az alany. De azért a klasszikus portrét megelőzi a figyelés. Van az arcnak egy geometriája. Figyelünk arra, ami a különös. Nagy füle, kis orra, magas homloka, tokája van, vagy más egyéb, szeplős, öreg, fiatal, minden számít, mert minden lehet kiemelendő vagy eltakarandó. Az igazolványkép feladata az azonosíthatóság. Ha torz, maradjon az, ha idomtalan, maradjon az, ha sápadt, maradjon az, tehát minél kevésbé torzítani a valóságot, hiszen alkalmasint a kép alapján kell azonosítani a személyt. A portré túlmegy az azonosítás igényén, a külsőségen. Megkísérli feltérképezni a személyiséget. És a fotós felelőssége, hogy mit tesz a modellel. Adalék: a portrét az alany olykor idegennek érzi, ennek oka abban keresendő, hogy magát az ember tükörben, tükrözve látja, tehát ilyen esetben érdekes lehet, ha horizontálisan tükrözzük a felvételt, az alany komfortosabbnak érezheti, magára ismerhet általa.
   Ez a kép izgalmas beállítás. Egyrészt azért, mert a modell el van forgatva. Másrészt azért, mert a világos, tehát fontos és hozzánk közelebb érzett része, a szemek, orca, az most a távolabbi, és előtérbe került egy hajzuhatag, ami miután tónusban helyén van, sötétebb, így hátrébb érződik, ez ad egy előre-hátra dinamikát a képnek. Egy dolgon módosítanék utómunkában, és ez a nyak. Azt egy-két tónusértékkel is akár sötétebbre venném, mert most szinte azonos tónusban van az arccal, és ezért konkurál vele. De nagyon jó dolgokat hoztál elő, ha nem tudod, akkor ösztönösen, például hogy ne szorítsa az ajkait a modell, mert az feszültséget mutat, vagy az a kis rész jobb oldalon a hajjal, ami a nagy tömeget visszahozza, szóval jó az irány, folytasd! (hegyi)

Való igaz az, amit az Éva mondott a rádióadásában is, hogy én a Facebookon már láttam ezeket a képeket, és én voltam az, aki rákiabált Évára, hogy tessék feltenni. Értem én, hogy saját magától ezt nem tette volna ide, és azt is értem, hogy miért. Ez egy teljesen más szintű befogadást igényel, mint amiket a leckék általánosságban közölnek. De ez nem baj. Nem azt mondom, hogy ez mindenki felett áll, és hú, de kafa, arról szeretnék csak szólni, hogy más befogadást igényel egy teljesen nonfiguratív, absztrakt történet, és annak a megfigyelése, hogy mire teszi a hangsúlyt az alkotó, hogy ezt az egészet hogyan kezeli. Ha a bárányfelhőkről lehet gyönyörű műsort csinálni, meg lehet róla gondolkodni, akkor szerintem ez sem más, mint a bárányfelhők világa. Tessék belemerülni ebbe az egészbe, ebbe a világba, amit Éva ide rakott, és azokat a részleteket megfigyelni, amiket ő nekünk úgymond tálcán felkínált. Azt kell mondjam, hogy nekem egyébként ez egy három képes ügy, és én a harmadik képet kihagynám, mert az valahogy nekem billeg ebben a dologban, de az első és a második – főképp a második – zseniális megfigyelés, és a többi is rendben van. Tessék csak megnézni ezt a negyedik képet. Rögtön a kép közepén ott egy arc, és néz rád. Egészen fantasztikus részletekre tud az ember rácsodálkozni ilyenkor. Nem kell, hogy ez másról szóljon, az absztraktban megjelenő esztétika ez, és ezt a kép, és ennél nem kellene többet várnunk, itt nem arról szól a dolog, hogy ebből egy egész vasüzem lelki életét fel fogjuk tudni dolgozni. Nem. A magunkét fogjuk valamilyen szinten talán, ha hagyjuk, hogy ez az egész rezonancia hasson ránk. Én ennek nagyon örülök, úgyhogy ez egy 3 csillagos leckemegoldás, köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Az a baj, hogy én már láttam rólad sok tükörben készült önportrét, most ez nincs végiggondolva, hogy mire akar kifutni. Valahogy határozottabban kellene eljárnod a képalkotó eszközzel ahhoz, hogy számomra is, és a néző számára is egyértelmű legyen, hogy itt most arról akarok beszélni, hogy erőszak áldozata vagyok, vagy arról, hogy melankolikus vagyok, vagy arról akarok beszélni, hogy egy érzelmi játszmában alul maradtam. Ez mind benne van a képben, ugyanakkor egyik sem pontosan. Azt még hadd tegyem hozzá, hogy én simán vágtam volna a bal oldalból egy kicsit ahhoz, hogy a füled már ne legyen rajta, mert inkább vágjuk le, mintsem, hogy ilyen részleteket elkezdjünk újból behozni a képbe, mint a hajad, meg a fülnek egy darabkája, mivel úgysem megy végig, mert nem hagytad meg a formákat. Ez nem baj, de akkor tessék határozott lenni ebben is, hogy levágom. Az őszinteséggel nincs bajom. Azzal van bajom, hogy egy olyan emberről beszélünk, aki pontosan szokta az érzelmi helyzeteit ábrázolni, és ezt a fajta pontosságot én most is elvárom. Már bocsánatot kérek, nem látom, hogy miért kellene bizonytalankodnunk, maga ez a kép ezt nem indokolja. Most a technikáról nem nagyon beszélnék, majd egyszer lehet, hogy az Évát a térdemre fektetem, és elfenekelem az utómunka hiánya miatt, mert ezen a szinten tartó alkotónál azért kezd elvárás lenni az, hogy az utómunkát is elsajátítsa és végigcsinálja. Éva, ha azt a hosszú filmet, amit leforgattam érted, és azt is érted, hogy é r t e d haragszom, akkor én most azt mondom, hogy ezt tessék megismételni, gondolom, megvan ez az álarc. Gondold végig azt, hogy mit akarsz üzenni vele, és arra feküdj rá, és üzend azt. A fotó igényli egy kicsit az elrajzolt, erősebb hatásokat, így ha nagyon finomkodunk, lehet, hogy elcsúszunk. Ezt vedd figyelembe! (hegyi)

Az a helyzet ezzel a képpel, hogy későn értél oda. Akkor kellett volna ezt exponálni, amikor még van annyi fény, hogy az a két ember, aki a füvön áll, még megmaradjanak értelmezhető figurákként. Akkor igen, de ez így most nem tudja azt a hatást hozni. Ráadásul megint azt mondom, hogy pontatlan a vágás, felül is és alul is vágható lenne, nem nagyon értem, hogy miért hagytál az égnél fél centis csíkot, nem nagyon értem, hogy miért van alul is, a fűnél ez a plusz hozzáadás. Szóval ez nekem kompozícióban nem százas. A látvány rendben lenne, ha 15-20 perccel korábban exponálsz. (hegyi)
értékelés: