Kísérlet

Kísérletezem és megismerem önmagam.

Éva, azt gondolom, hogy ez egy nagyon határozott és átgondoltan végigvitt képi ötlet, a reluxa árnyékjátéka mint megfigyelés jól lett átültetve a képre és a női test ehhez kiválóan alkalmas vászon. Nem baj, hogy néhol a gerincoszlop és a reluxa elcsúszik, nem kell ezt didaktikusabban csinálni, hiszen a cél nem az, hogy valamit tűpontosan imitáljunk, hanem hogy formai játékként egy olyan esztétikai rendszert hozzunk létre, ami egyszerre valós és álomszerű, egyszerre tény és utalás, egyszerre vágy és forma. Egyetlen dolog, hogy a kép fölső régiójában a képhatár általi metszések kicsit problematikusak, vagy határozottan vágni kell, ha nincs a képen a far teljes íve, vagy ha megvan, akkor azt érdemes lett volna megmutatni. De ez egy három csillagos leckemegoldás, ami nem jelenti, hogy erre ne küldj többet, sőt - hiszen megelőlegezett ez az értékelés abban, hogy arra csak az idő ad rálátást, hogy ez mennyiben lesz majd később megismételhető teljesítmény. (hegyi) értékelés:    

Miért a hónap képe:

Szabó Béla kiemelésében olvastam ezt a találó, ide vágó gondolatot: "Meztelenül lenni annyit jelent, hogy meg vagyunk fosztva ruházatunktól és a szó valamelyest magába foglalja azt a zavart, amelyet többnyire ilyenkor érezni szoktunk. Az „akt” szónak ellenben a művelt nyelvhasználatban nincs kényelmetlen mellékzöngéje. Elménkben nem egy szégyenkező és védtelen test dereng fel hallatán, hanem egy kiegyensúlyozott, viruló és magabiztos testé: az átlényegült testé." (Kenneth Clark: Az akt, 1956.). Úgy gondolom Évának sikerült az átlényegülés, testét vászonként használni (ahogy Zsolt is említette), fényfestésre. Ezen felül, benne van az a plusz játékosság, a könnyed nőiesség; ami miatt - tökéletlensége ellenére is - megragadt a fejemben.. De nem ez a fő ok amiért választottam. Sokkal inkább az, ahogy Éva megismeri magát, kísérletezik. Nagy lépés egyéni alkotói útján. Fontosnak érzem saját gátjaink megismerését majd ledöntését, ha ez lehetséges. Ezért is örülök a Kísérletnek. Gratula! (Tingecz Dávid)

Nem tudom mi az akt

Nem tudom mi az akt

Tényleg nem tudom mitől akt egy akt, hol kezdődik, vagy hol ér véget.

Éva, addig jó, amíg nem tudunk semmit. Tudni, azaz birtokba venni, az már valaminek a nyugalmi állapota, végpont, ahonnan nincsen tovább. Jó ez a kísérlet a tükörrel, arra kell figyelni, hogy a tükör éle akár akarjuk, akár nem, vágásként lesz jelen a képen, azaz ezt bele kell komponálni a formába, hogy mit hol vág, mint egy könyvgerinc, mert ez a vágás lehet értelmezést segítő is, tehát a szükségből kovácsolható erény. A formák szépek, egy fokkal talán épp a beazonosíthatósága lehetne erősebb, mert ha nagyon elvont irányba mozdulunk el, akkor a néző is bizonytalan marad, hogy hogyan azonosuljon egy amúgy valós formákat használó képpel. A másik kérdés a világítás. Ennek óriási szerepe van az aktnál (is), hiszen akár értelmezni, akár átértelmezni segít a látványt, kiemelünk vagy eltüntetünk vele és általa, magyarán szükségszerű, hogy a fénnyel határozottan bánjunk. A kép izgalmas kísérlet! Folytasd! (hegyi)
értékelés:

Imitáció

Imitáció

Ha ez egy igazi grafika lenne, akkor biztos azt írnám a technika megnevezéséhez, hogy ez egy szitanyomat, vagy alumaratás. De így csak fotó mismákolás:)

Az utolsó út előtt - a ravatalon

Az utolsó út előtt - a ravatalon

Hurrá, ma találtam egy karácsonyfát! A kép Az utolsó út előtt c. fotóm ismétlése.

Hát örülök annak, hogy Éva kezére játszott a véletlen és talált még egy ilyen fát. Annak is örülök, hogy az elemzés elérte a célját, mert újból gondolt egy helyzetet és ez a mostani kép jól teljesíti az ismétlés feladatát. Sokkal közelebb jutottunk, sokkal személyesebb a közlés. Még mindig azt mondom, hogy Éva még, még, még, menj közelebb, még mindig tárgyias a megközelítés. Leíró jellegű a kép, holott ennek a dolognak a jelentősége azokban a belső mozgásokban van, ami a nézőben létrejöhet, ami benned létrejött. A gondolatiságban. Viszont ez nem tud a képen megjelenni akkor, hogyha távolságtartóak vagyunk, és mint egy boncasztalon, fölhelyezzük a tárgyat és elkezdjük szétszedegetni, hogy melyik alkatrésze micsoda. Nem biztos, hogy az egész fenyőt akarom látni. Még közelebb mehetsz, mert ha részeket metszel ki ebből a képből, azzal is tökéletesen értelmes marad az üzenet és elkerülheted azt a problematikát, ami most itt jelentkezik még mindig, hogy fent nyitott marad a tér. Tehát a kukák feletti részen túl tudok nézni, át tudok nézni és ez elviszi a figyelmemet. Magadban kell föltenni a kérdést, hogy mi az, ami engem ebben izgat. A fenyő és a latyak és a kosz találkozása, vagy a fenyő és a kukák? Erre még több voksot kell tenned, még inkább rá kell nyomnod a gombot, hogy igen akkor EZ érdekel, EZT mutatom és minden más ebben a viszonyrendszerben kell, hogy hátrébb sorolódjon. Nagyon közel járunk a végső megoldáshoz, de még mindig azt mondom, hogy várok ismétlést, mert nagyon fontos lenne, hogy pontosan fogalmazzunk, és ehhez az kell, hogy elvonatkoztassunk a verbális közléstől és a képnyelvi, formanyelvi közlés jelrendszerét kezdjük el használni. Ami működik a tükrös képeidnél, az fog működni itt is. Nem győzöm hangsúlyozni, azért fontos az első három lecke, mert ott olyan alapkérdéseket tudunk föltenni, amire ha megvannak a válaszok és azok érvényesek és kifutották a maguk útját, akkor ezek átemelhetőek a többi képeinkbe is, a többi megközelítéseinkbe is. A távolságtartó megközelítés a nézőben is távolságtartást fog okozni. Ez most kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Vágy

Vágy

Egy pillanatnyi felhevülés.

Azért érdekes ez a kép, mert valami olyan pillanatot ragad meg, ami a kontrollvesztés pillanata. Ezt kétféleképpen mutatja: egyrészt a dupla expozícióval (tehát a vertikális elmozdulással), másrészt magának a gesztusnak az elrajzolásával, a rúzzsal, ami az arcra tévedt, és a normálisan megszokott helyét elhagyta, túlfesti ezt a szájat, és maga a száj tartása is nyilván arról szól, hogy itt valamilyen belső önmegfigyelés vagy belső önfelszabadítás zajlik. Aki már látott nőt szájat rúzsozni, pontosan tudja, hogy ennek egy nagyon erős kontrollja van ahhoz, hogy ez a műveletsor maradéktalanul végbemehessen. Úgyhogy ez a része abszolút jól működik nekem, van egy enyhe filmes áthallása ennek a történetnek ezzel a vertikális ismétlődéssel. Én azt gondolom, hogy ez egy tökéletesen jó megragadása a vágy értelmezésnek, mert a képnek a legnagyobb ereje abban rejlik, hogy elkapja azt a pillanatot, ami az érzések közül a vágy felismerésének, megélésének első pillanata. Én ennek nagyon örülök. Mindazzal együtt, hogy technikailag lehet ezen javítani – nagyon remélem, hogy Éva előbb-utóbb be tud szerezni magának egy komolyabb fényképezőgépet és akkor az eddig beküldött képeket újragondolva technikailag magasabb szinten meg tudja ismételni. Bár úgy gondolom, hogy ennél a képnél még a technikai is kevésbé gond, pontosan azért, mert a személyességhez ad hozzá – a belső megéléshez, a szubjektivitáshoz. (hegyi)
értékelés:    

Köldök

Köldök

Lehet már elcsépelt a tükrös téma, de még nem bírtam letenni.

Az a világ, amit Éva ezzel a kis tükörrel megtalált nagyon érdekes világ. Ide hadd hozzam párhuzamként, mert nagyon erős a párhuzam, Vedres Áginak a képét, akinek tulajdonképpen úgymond a beköszönése ide a Látszótérre jó pár évvel ezelőtt még Estiskolaként egy hasonló, csappal kapcsolatos tükröződéses játék volt, és mégis más. Addig, amíg Ági üzenete azért egy tulajdonképpen a maga kitárulkozásával mégiscsak egy visszafogott üzenet volt, és tulajdonképpen a sok áttétel között az üzenet őszintesége más szintre került, én itt egy nagyon személyes dolgot kapok tőled. Én jónak tartom ezeket a ritmusokat és az is jó, hogy mindezt úgy tudod megfogalmazni, hogy nem nagyon lacafacázol. Tehát itt a kezed, szépen meg vannak csinálva a körmeid, itt a kis műanyag tükör a maga fröccsöntött keretével: itt a köldököm. Ezek azért jók, mert egy személyes szituációt mutatsz, egy naplójellegű kitárulkozást. Ez fontos, mert azt gondolom, hogy ez a fajta rácsodálkozás az, ami az alkotásoknak az alapja, hogy úgy tudjunk dolgozni, hogy nincsenek ítéleteink, hanem csak kérdésfeltevéseink vannak és azokra a válaszokat keressük. Anélkül, hogy ítélkeznénk, anélkül, hogy akár saját magunkkal szemben is ilyen szűrőket használnánk, hogy mit szabad elmondanom, mit nem, mit mutathatok, mit nem. Sőt hát mondhatnám itt párhuzamnak Borsay Mártinak az egyik táborban készült képét, ő is egy tükörrel dolgozott. Szóval én abszolút méltónak érzem ezt a képet ezekhez az előzményekhez, sőt én azt gondolom, hogy bár azt mondtam néhány elemzéssel ezelőtt, hogy már a tükörből valahogy keveredjünk ki, de lehet, hogy ezt nem tettem jól. Mert, hogy neked ez egy fontos önismereti kellék és ezt a kelléket nem szabad tőled elvenni. Hajrá, három csillag, a leckemegoldás is megvan, és tessék folytatni a munkát. (hegyi)
értékelés:    

Virágzó ház

Virágzó ház

Smena 8M
Duplaexpo
Film: noname

A leiratból tudjuk, hogy ez egy dupla expó, analóg filmre készült, méghozzá egy viszonylag egyszerű fényképezőgéppel. Nekem is volt ilyen fényképezőgépem, vagyis hát ehhez hasonló, mert nekem Smena Symbol-om volt, kis házakkal meg hegyecskével meg ilyesmi. Azzal kezdtem úgymond az ismerkedést a fényképezéssel, sok osztálykirándulást megjárt, sok használható kép nem lett, de azért az élmény megvolt, kezdéshez mindenféleképpen jó volt. Amit most látunk az egy nagyon érdekes kollázs, nagyon érdekesen összehoztad ezt a két felületet. Az egésznek van egy ilyen álomszerű hatása egy vágyfantázia hatása, tehát tulajdonképpen ez a vágy leckében is megállná a helyét. Olyan, mintha egy kirakatüvegben tükröződne ez a felület, miközben van az egésznek egy pozitív kicsengése mindazzal együtt, hogy a lakótelepről a legritkább esetben jut eszünkbe pozitív gondolat, de mégis bizakodással teli képet kapunk, úgyhogy ez egy jó ritmus. Tulajdonképpen az épített környezetnek is egy jó filozófiai megközelítése. (hegyi)
értékelés:    

Az utolsó út előtt

Az utolsó út előtt

Egyszer elgondolkodtam, hogy valakik valahol felnevelnek egy fát. Ez a fa szépen cseperedik míg meg nem nő akkorára, hogy kivágják. Ez az első trauma: kivágják. A gyökereitől és az anyaföldtől megfosztott kis lényt sorstársaival együtt elszállítják különböző helyekre és idegen lények válogatnak közöttük. Van köztük nagyobb, kisebb, testesebb, szúrósabb, fényesebb, zöldebb, ezüstebb, erősebb stb. Itt a kiválasztódás győzedelmeskedik: akik erősebbek, szebbek megkapják az esélyt a túlélésre. De csak látszólag, valójában csak egy kis időt nyertek. Ez a második trauma: az erősebb győzedelmeskedik. Egy nap egy fura helyen azok a még furább idegenek teleaggatják a kis fát csillogóbbnál-csillogóbb dolgokkal és mindenki örül, mindenki mosolyog. Olyan meghitt még így is minden, és a kis fa boldog, úgy érzi otthon van. Telnek-múlnak a napok, de mindez egyszer csak véget ér. A kis fát megfosztják csillogó ruhájától, mert nincs már rá szükség. Szó szerint kivágják a lakásból. Ez a harmadik trauma: kivágják. Újra kivágják. De nincs egyedül: ott vannak a sorstársak. Közös sorsuk összeköti őket, az elejétől a végéig. Mindannyian ugyanazt az utat járják be, és az utolsó lépést is közösen teszik meg: a végső elmúlást. De hogy hol? Azt nem tudom. Most haldokolnak ott, együtt, mert már nem kellenek senkinek, és nem érti egyikőjük sem: ez az Élet?! Néma sikolyukat nem hallja senki, és erre a kérdésre talán még az Erdő Szelleme sem tudna válaszolni. De akkor miért? Kérdések, kérdések, kérdések. De válasz sehol. Nem válaszol senki. Végül beletörődnek. Némán fekszenek és várják az utolsó utat, ami elviszi őket Oda.

Nagyon erős leiratot kapunk a képhez, tulajdonképpen ez a kép, azon kívül, hogy a Tisztelet, búcsúzás, gyász leckébe került, egyébként illusztrációs munka is, mert egyenértékű, ha nem erősebb a szöveg, mint a kép. Azért mondom ezt, mert miközben a szöveg egy nagyon személyes, és nagyon érzelmes szöveg, ráadásul fel is dolgozott témakör, és ezt a maga teljességében teszi, aközben a kép egy nagyon távolságtartó, számomra indokolatlanul távolságtartó kép. Hol vagyunk mi ezekhez a fákhoz képest a képen? Miért vagyunk ilyen távol? Mit akarunk ábrázolni ezzel a háttérrel? Miért nem a fákkal foglalkozunk? Miért nem az ő viszonyrendszerükkel? Ha ennyire érzelmileg érintetten belemegyünk egy témába, hogy lehet a kép ennyire hideg, ennyire visszafogott? Ehhez a szöveghez egy lényegesen érzelmesebb kép kellene. Én elhiszem, hogy ez volt kéznél, és ezek a fák voltak, amik elindították a gondolataidat, és a gondolatok megszületése nagyon fontos, de utána, már ha megvan ez a leirat, akkor érdemes ezt az egészet újragondolni, hogy oké, akkor most ne a gombhoz vegyek kabátot, hanem fordítsam ezt meg. Nézzük meg, hogy mi az, ami ezzel egyenértékűen tud mesélni. Robert Capa örökérvényű mondata: Ha nem jó a képed, akkor nem voltál elég közel. Parasztosan fordítva: menj közelebb. Ebben a látószögben, ezzel az objektívvel bizony lényegesen közelebb kellene ahhoz menni, hogy ez az egész érvényes legyen. Ki kell alakítani egy viszonyrendszert: mi a fontos? Legfontosabb a fa, második legfontosabb a kuka, mert ez jelzi, hogy a fa a kuka mellé ki van dobva. De minden más huszadrangú, és most nagyjából egyformán érvényes minden: a fa, a kuka, a kisdoboz, a ház, a mellette álló fák, a kerítés, a hó, nem sorolom mi minden, de ezek egyforma erővel szólalnak meg, és ez most nekem gyengíti a képi üzenetet. Gondoljuk ezt tovább. Nehéz ezt most visszaadni ismétlésre, mert így február közepe felé haladva viszonylag kevés helyen találunk kidobott fát, én nem mondom, hogy járd körbe a lakótelepet, mert valahol találsz, mert valószínű, hogy ezeket elszállították, de a jövőre nézvést ez fontos lenne. A kis naptáradba tedd be, hogy ezzel a kérdéssel a következő karácsonyi időszakban mindenképpen el kellene kezdeni foglalkoznod. (hegyi)

Megkésett Búék!

Megkésett Búék!

Az jutott eszembe, hogy nem is mutattam nektek milyen mézeskalácsokat sütöttem!

Ami kint az van bent - fekete-fehérben is

Ami kint az van bent - fekete-fehérben is

Kedves Éva, ez a kép sokkal kevésbé érdekesebb számomra, mint a színes. Annyira becsukódik az egész tónusban, akkora nagy a dinamikai különbség a háttér és az előtér között, a fő motívum, és a hangulati teret adó háttér között, hogy ez zavar, ez legfőképp nehézzé teszi azt, hogy érzelmileg bármit is tudjak kezdeni azzal, amit a fő motívumnál látnom kellene. Itt megint létrejön az a kis lyuk a kezednél, a hüvelykujjnál, aminél átlátunk a tükör és az ujjad között, arra oda kell figyelni, hogy ne szerepeljen. Értem, hogy szükség van a szemüvegre, de ennél a képnél zavaró. Úgy érzem, hogy elértük már a csúcspontot ezeknél a tükrös képeknél, ez nem jelenti azt, hogy ne foglalkozz tovább a tükörrel, de az alá már ne menjünk. Lehet ezt tovább boncolgatni, akár ezt a függönyt is föl lehet használni arra, hogy különböző drapériákkal még létrehozzunk valami ilyen helyzetet, amiben ez a tükör megjelenik, tehát lenne még mit dolgozni ezzel, ha akarod, de ez most nem éri el azt a szintet, amit már mutattál ebben a témában. (hegyi)

Ami kint az van bent

Ami kint az van bent

Bent is kint is, magamban is, mindenhol.

Éva ez megint egy új irány. A lakótelepi csaj, aki ebben az egész őrületben ezt a szürrealitást ezzel a tükörrel és a kezével megfogja, és ez attól izgalmas, hogy szinte sziluettszerűen maradt csak meg a kéz. Ez által az egész olyan, minthogyha ez egy tartója lenne a tükörnek és nem a hozzád tartozó kezed. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető így. Adsz az egésznek egy tárgyias jelleget és ettől jó. Vannak hibák és ezekre majd szép lassan el kell kezdeni odafigyelni. A tükör szélénél, ami nyilvánvaló, hogy nem egy szabályosra vágott kör, becsillan a hüvelykujjnak a belső részénél a széle a tükörnek. Ez kivisz ebből a lírából, ezt ki kell javítani, mint ahogy egyébként a tükör felső részénél is van egy ilyen csorbulás. Szintén javítandó. Az arcodra is több fény kéne. Aztán majd szép lassan el kell kezdeni játszani ezekkel a tükrökkel, hogy úgy fényképezz tükörből tükröt tükörre, hogy kikerülhessen a képből a fényképezőgép. Mert ez azért azt is mutatja, hogy „adom nektek magam, itt vagyok veletek, játszom, de el is bújok a fényképezőgép mögé”. Amúgy ez egy 3 csillagos leckemegoldás és abszolút megvan a lecke is. Nagyon jó dolog és azt a sokszínűséget mutatja, ami benned létezik. Én majd erre a sokszínűségre alapozom azt, hogy ha elindulunk a fotós úton, akkor lesz mire támaszkodni. (hegyi)
értékelés:    

Sok szem többet lát

Sok szem többet lát

Azt hiszem, hogy a csúcsra értünk, Éva. Bunuel jut eszembe, Az andalúziai kutya, vagy Kepes György feleségéről készített képe. Egy olyan gesztust raktál ide, ami így, ahogy van, nekem tökéletesen rendben van, még azzal a kis szöszmösszel is, ami a kép bal alsó sarkában a fénycsillanással létrejön. A koszosságával, a hibáival, igen, ez egy nagyon jó megfigyelés, és mindegy, hogy mivel érted ezt el, hogy a mobilnak a kis kamerájával, vagy azzal a hengerrel, de mindenképpen egy olyan játék, egy olyan gesztus, amit nagyon visszafogottan és nagyon ízlésesen ábrázolsz. Ez a tónus, ez a rajzosság, ahogy elhelyezeted a tükröt, ami kimozdítja a középpontból, miközben a fő motívum a középpont felé tart, de ez az ovális kibillen ebből, de az a tömegelhelyezés, ami a képhatárokkal jelzett, ezt az oldalra billenést húzza vissza, szóval nagyon dinamikus, nagyon jól rajzolt kép. Mint gesztus, én ezt egy abszolút jól szerkesztett tisztelgésnek érzem az elődök előtt. Ez egy nagyon átgondolt üzenet, és a legerősebb tükrös képed, köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Merülés vagy felemelkedés

Merülés vagy felemelkedés

Megint egy nagyon érdekes képet kapunk. Tükör, tükröződés, de mégsem. Nem a kis kézi tükörben, hanem most egy már tükörben látjuk a főszereplőt egy kicsit – hogy is mondjam – őrületbe hajló hajzattal. Van egy enyhe utalás az Unicum reklámra. Aki ismeri a vízből felbukkanó férfifejet, az tudja, hogy miről beszélek. A kérdés is meg a kép témafelvetése is nagyon adekvát és érvényes. Megint az a fránya konnektor! Az ott kivisz bennünket ebből az egészből. Ilyen képnél, amiben ennyire kevés képelem van, ezekre oda kell figyelni. Hogy hogyan jönnek az ajtónak a ritmusai a fejem fölött, hogy hol van a csempe, hogy melyik merre dől vagy hogyan szerepel a képen, és hogy milyen olyan esetleges dolgok vannak még, amiket érdemes kiküszöbölni. Itt a konnektor nagyon zavaró. (hegyi)
értékelés:

Szemérem

Szemérem

Nagyon jó tanulmányt kapunk. Mondanék egy ötletet, ami esztétikában egy kicsit segíthet és izgalmasabbá teheti ezt az egészet. A tükrön kívül egyéb tárgyakat is a kezedbe foghatsz. Ez lehet egy kendő, amit a kezedbe teszel, és úgy fogod meg a tükröt, vagy bármi más, nem akarok én most konkrét ötleteket mondani. Mindenféleképp lehet ezzel még játszani, és akkor az előtered, ami a valóság, kaphat egy díszítést. Ez csak egy javaslat, majd meglátod, hogy milyen irányba hogyan tudsz elmozdulni. Azért mondom, mert izgalmas, amit látunk. Talán az arányokkal van annyi játéklehetőség még, amit érdemes lehet végiggondolni, hogy hol a hangsúly. Az előtéren, vagyis a valóságon vagy pedig azon, amit tükörben látunk. Attól, ahogy ezt most beállítottad, szemérmessé válik az egész, miközben maga a póz is az, és ez inkább a félénkségét hozza a dolognak. Ez nem baj, de talán akkor, amikor elindulunk egy ilyen úton, akkor érdemes ezt az egészet valamilyen kontextusba, valamilyen történetbe helyezni. Nem biztos, hogy a teljesen homogén fehér háttér ehhez most jól jön, mert ettől nekem olyan érzetem van, hogy túl sprőd, miközben gyönyörű maga a gesztus. Én erre most kettő csillagot adok. (hegyi)
értékelés:

Karácsony

Karácsony

Ezzel a képpel már találkoztam az Androidportálon, és erősen gondolkodtam, hogy ott a Hét képe ez legyen-e, és nagyon minimálisan maradt le a versenyben. Ez egy nagyon jó kis üzenet, némi utómunkát megérne. Nyilván adott helyzetből dolgozunk, ez egy lakótelep, ahogy látjuk, ott van valami kis garázs a kép jobb fölső sarkában, azzal kellene valaminek történnie, érdemes lenne még kicsit sötétíteni azt, hogy kevésbé legyen határozott az ő tónusbeli jelenléte. Nem sokat, de valamennyit érdemes lenne visszavenni, annyira mint ami a bal alsó sarokban a házfallal történik, azt a tónust kellene hozni az átellenes sarokban is, és akkor még határozottabban lehetne a fenyőre koncentrálni. Az üzenet egyébként nagyon erős, és megint azt mondom, hogy a hátrányból előnyt lehet kovácsolni, mert a mobiltelefonok javarészt ott tévednek, onnantól kezdenek meghalni, amikor kevés fénnyel dolgozunk, mert akkor a zaj bekapcsolódik. Ugyanakkor ez a zaj lehet képalkotó elem is, itt is ez történik, hogy attól válik szürreálissá az egész, hogy a képzaj ezt a lilás-vöröses színt bekapcsolja, és ettől válik az egész festőivé. Olyan hatást kelt, mintha ez az egész vászonra készült volna, és ez annak köszönhető, hogy a technikánk nem tökéletes. Ha ezt egy teljesen hibátlan objektívvel, egy profi géppel fotózod, akkor lehet, hogy egy érdektelen képet kapunk. Jót tett neki az, amit a technika rontott rajta, köszönöm. Megvan a leckemegoldás is, nagyon érdekes az a fenyő ott, ahogy áll a kis magányában feldíszítve, olyan, mintha lángra kapott volna, és az égő csipkebokortól kezdve a sok-sok asszociáció bejön a képbe. (hegyi)
értékelés: