Világgá megyek

Világgá megyek

Attila, megint az érzelmeinkre akarsz hatni nagyon primer módon. Naplementébe belegyalogoló, fénykoszorúval a kisgyerek, még a kis bugyija is kilóg, hát, ez nagyon szeretnivaló, és nagyon cuki. De ezért baromi nehéz elemezni a képet. Mert bármit mondok erre a képre, onnantól kezdve rögtön olyan lesz, mintha a gyerekre szólnék bármit, miközben ő aztán vajmi keveset tehet az egészről. Azért mondom ezt, mert a kutyás, a cicás, a gyerekes képek azok - még ide lehet venni a nagyon idős emberes képeket is -, amikkel nagyon gyorsan lehet hatást elérni. Igen ám, csak ezt jobb lenne előbb kigyakorolni olyan szereplőkkel, akár tárgyakkal, amik mellett nem olyan könnyű elmenni, mint mondjuk egy gyerek mellett, amire azt mondom, hogy hát, összeteszem a kezem, lábam, mert ez annyira jó. Miért mondom ezt? Azért, mert a világítással vannak problémák. Tehát, itt van egy tárgy, ami nincs jól bevilágítva. Aztán azt is hozzáteszem, hogy van egy hátterünk, ami nincs kihasználva. Megyünk valami felé - ha most ezt a humán történetet veszem -, de nem tudom, hogy miért arra, és hova, és hogyan? Ha azt mondom, hogy ez a cím, hogy világgá megyek, ezt én elfogadom, ez az utcához nem annyira jön be, mert lezártad az egész teret azzal, hogy ezeket a sötét formákat tetted tulajdonképpen a szereplő elé. Én látom, hogy ez az út kanyarodik, de azért ez nem annyira egyértelmű, mert a kép kivágása is pontatlan. Itt most nem arról van szó, hogy te ne tudnád, hogy mit csinálsz, hanem arról, hogy ahogy a nézőt is elviszi a fenébe az érzelem, téged is elvisz. Ennél szigorúbbnak kell lenned önmagadhoz, mert különben nem tudsz továbblépni annál, hogy édes képeket csinálsz, amik nagyon cukik, de a cukiságokon túl nem időtállóak, és erre kellene odafigyelned, és én ebben próbálok neked segíteni, ha hagyod. Úgyhogy azt kérem, hogy most egy kicsit ugorjunk le erről a gyerekes témáról, viszont nagyobb tempóban kezdjünk el képeket küldeni, én állok rendelkezésedre, és várom a munkáidat. (hegyi)

Lila szalag

Lila szalag

A kép tulajdonképpen egy háromszög kompozíción alapul, ha megfigyeljük, a két kéz és a fej ad ki egy talpára állított háromszöget, és mindez nagyon dinamikus és határozott formai megközelítés. Ugyanakkor mondanék némi kiegészítést, ami esetleg a továbbgondolásban segíthet a szerzőnek. Valahogy olyan most ez a kép, mintha kimozdult volna a középpontjából. Egy ennyire feszesre komponált képnél figyelni kell arra, hogy az úgynevezett sarokpontok, azok az utalások, azok a képi jelek, amiken a kép egyensúlya nyugszik, azok ilyen határozott vágásnál benne maradjanak a kép keretében. Ha elfogadom azt, ami a kép jobb oldalán lévő kéz ábrázolása, azt az úgymond körberajzolást, tehát magát azt a teret, amit a kéz mellett hagytam, akkor a kép bal oldalán, a hozzánk közelebb levő kéznél nagyjából hasonlóan kellene cselekednünk. Most a kettő lényeges különbséget mutat. Az egyiket nagyon élesen, és határozottan megvágtuk, a másik meg ehhez képest lötyög a történetben. Egyszerűbben fogalmazva nem látom annak a logikáját, hogy miért hagytunk a kép jobb oldalán a kéz mellett egy sávot, ami már nem hordoz információt. Az elemzés elején azt mondtam, hogy ez egy háromszög, ennek megvan a három sarokpontja, ezek kijelölik azt, hogy hol van a képhatár, de most ez nem pontosan történik meg. A másik kérdés az, hogy mi az, ami ebben engem, úgymond a középső résznél, tehát a nyaknál, a fejnél érdekel. A kevesebb most több lenne. Kapunk itt egy gyönyörű szalagot, nagyon plasztikusan, szépen megvilágítva, bár azt gondolom, hogy valamennyi derítés nem ártott volna a most árnyékban lévő nyak és fej részre, mert így a plasztikussága, a térbelisége sérül ennek az egésznek, de elfogadom ezt a színt, és ezt a formát, sőt, azt is, hogy megtörténik ez a húzás. Bár kérdés, hogy ez a vágy kategóriába hogyan csatlakozik, nem mondom azt, hogy nem, csak van egy enyhén erotikus jellege ennek a dolognak, ugyanakkor a kiegészítők miatt tudom azt mondani, hogy nem pontos a fogalmazás. Például a fülbevaló belezavar ebbe a történetbe, mert formailag széttöri az áll mögötti részt, holott nagyon fontos lenne, hogy megmaradjon a test formája. Nagyon oda kell figyelni arra, hogy milyen kiegészítőket hagyunk a modellen, mert könnyen bizsuraktárrá változik a kép. Tehát ezek a kiegészítők azért nem azt a kategóriát képviselik, mint egy igazgyöngy. Ezt nem kötelező elfogadni, de azt tessék megnézni, hogy ahhoz a határozottsághoz képest az a fülbevaló mit mutat. Aztán van a nyakban a gyöngysor, ami szerintem szép és jó döntés lehetne akkor, ha nincsen más, de van egy ruha, ami szintén szerepel, és felesleges ez a fekete vállpánt. És van még egy kérdés számomra, mégpedig az, hogy az arccal mi történik? Az arcnak most nincs orra, nincs szája. Annyira elfordítottuk a modellt, hogy én ezt most hiányolom ebből. Nem kell felismerhetőnek lennie a modellnek, de ha ez a képkivágás, ami most van, és nem az áll felett vágunk, hanem meghagyjuk a fület is, akkor nem lehet így csonkolni egy arcformát. Ezek azok, amit gondolok a képről, ez most egy 2 csillagos ügy. Szeretném azt látni, hogy ezt Attila megismétli. Tisztában vagyok vele, hogy utáltok ismételni, én meg ragaszkodom ahhoz, hogy az ismétlés az, ami meghozza a gyakorlatot és a rutint, úgyhogy reménykedem, hogy Attila küld egy ismétlést erről a képről. (hegyi)
értékelés:

Glamour

Glamour

Nem akarom feszíteni a húrt glamour témában, szóval nem ez a szándékom a képpel.

Attilától sok, ebben a témában elképzelt fotót kaptunk már, és azt kell hogy mondjam, hogy ez, ebben a témakörben egy nagyon átgondolt üzenet. A hajjal, az egésznek a szín térben való megtartásával, ugyanakkor az egész egy nagyon meleg tónusú, kellemes barnás eredményt hoz, és ez mindenféleképp nyugalmat ad, miközben maga a kompozíció pont ezt a nyugalmat bontja meg ezzel az átlós elrendezéssel. Tulajdonképpen mindennel egyetértek a képen, talán annyi, amit megjegyeznék, és erről a portrézásnál többször beszéltünk már, hogy az objektív és a nézőpont megválasztása sok mindent befolyásol. Hogyha a tárgyakat úgy képzeljük el a térben, mintha lebegnének, akkor ezeket a mozgásokat tudjuk fejben koordinálni. Tehát, ha ezt az egészet egy kicsit hátrébb billentem, akkor valószínű, hogy egy olyan képet kapunk, ami megtartja az intimitását, megtartja az izgalmas elrendezését, megtartja a belső harmóniáját, ugyanakkor nagyobb szerepet kapna a mellkas, a nyak, ahol nagyon szép formák vannak, amik most szerintem méltánytalanul háttérben vannak tartva. Mindehhez képest a hajkorona, ami felépült a fejtetőn, ez a kontyszerű valami szerintem önmagában nagyon szép, de nem viszi el a vállán ezt a történetet - láthatóan Attila is érezte ezt, mert vágott a kontyból. Most a legnagyobb szerepet a homlok kapja, és a homlok most kevésbé izgalmas ennél a megoldásnál. A szemnél, a szájnál ott vannak a gesztusok, megint azt mondom, hogy ebben az átlós elrendezésben pontosan a kiegyensúlyozást, a helyrebillentést hordozó formák. És ne felejtkezzünk meg arról, amit egyébként a Demeter már írt a kommenteknél, hogy fontos szerepe van annak, hogy melyik testrésznek milyen hangsúlyt adunk. A smink számomra nem teljesen értelmezhetően tartalmazza ezeket a fehér pöttyöket, meg vonalakat, biztos van ennek szerepe, talán a fülbevalóval próbál ez valamilyen játékosságot összehozni, el tudom fogadni, bár ehhez azért kellene egy gyöngysor a nyakba, vagy valami kiegészítő, amire ez ritmizálni tud. De főképp az orron lévő jelzés eleve kiemeli az orr formáját, és erre most még rá is erősítettünk azzal, hogy a fej biccentve van, tehát, ha most megfigyeljük az arányokat, az orr a legnagyobb a fejen. Holott ez azért nem teljesen szerencsés, főleg egy nőnél, ha ekkora hangsúlyt helyezünk az orra, miközben a száj, ami a kommunikációnak elsődleges eszköze, és a szem, ami a másodlagos eszköze háttérbe szorul. Nekem az nem problémám, hogy nem néz a hölgy a kamerába, mert ezzel semmi baj nincs, megszokott ez a fajta beállítás, ráadásul azt mondom, hogy a tekintet viszonylag jó helyre megy a kép alsó sarkába, tehát ellensúlyba is hozza ezt az egészet. De még egyszer mondom, hogy az orr és a homlok szerepe túlzott most, és annyira előtérbe kerül a dolog, hogy a mellkas, a nyaknak az izmai, inai, amik izgalmasak lehetnének, azok itt most nekem kevésbé vannak jelen. 2 csillagra értékelem azért, mert a fejnél lévő problematika nekem erős, úgy érzem, ha nem a glamourba, és nem a divatba, hanem csak egy portréról beszélünk, akkor is egy megfontolandó, és szerintem megszívlelendő tanács, hogy figyeljünk arra, hogy az ember karakterének az egyes formai megjelenéseinek mekkora hangsúlyt adunk. Ha valakinek egy kicsit nagyobb orra van, azt inkább csökkentsük, mintsem ráerősítsünk. A hölgynek egyébként is egy hosszúkás fejformája van, így simán elbírná azt, hogy kicsit inkább az áll felől közelítsünk, persze, óvatosan, mert a nagyon felerősített áll forma az agresszióra kezd majd utalni, és az sem biztos, hogy helyes. (hegyi)
értékelés:

Titkos játék

Titkos játék

Nagyon örülök annak, hogy valaki elkezd ezzel a leckével foglalkozni, és az is fontos, hogy nem a könnyen bejárható utat választja a szerző, hanem egy férfi aktot mutat. A képet én most egy tanulmánynak fogom fel, abban az értelemben, ami egyrészt magának a póznak is a tanulmánya, másrészt pedig a világításé is. Nagyon szépek a tónusok, de talán a csúcsfényekből – a vállnál és a deréknál – kevesebb is elég lenne. Nézd meg, ha az ujjaddal ezt a két részt letakarod, akkor egyből elkezd élni a hát, és ami igazán izgalmas, az a hátnál kezdődik, azt lássuk be. Azok a surlófények adják meg az egésznek a struktúráját és a dinamikáját, azt, hogy ez a modell innen bármikor felpattanhat, miközben egy nyugalmas pozíciót keres, és ennek az ellentéte, ennek a dinamikája az, ami ezt a képet mozgatja. Ami a csípőt illeti, és a fenék részt, hát, azt gondolom, hogy az is attól válik furcsává, és itt olvastam azért a kommenteket, ahol ennek a többiek is adtak némi hangot, ez szintén a világítás kérdése, ha a deréknál kevesebb fényt kap, akkor más hangsúly kerül a fenékre, és akkor már nem biztos, hogy ennyire furcsának hat a félig kifordult póz. Ugyanis értelmét kell találni annak, hogy miért is ebben a pózban készül el egy kép, és nagyon szép az az ellentét, ahogy a test ellentétes oldalait mozgatod meg, tehát a jobb lábat és a bal vállat, és ez egy jó ritmus. Ebben a képben, ami nekem nagy kérdés, az a világítás. A másik kérdés: a fejnél lévő kéz olyan furcsán csonkolódik. Arra azért figyeljünk, hogy ha csonkolunk, akkor inkább futtassuk ki képhatáron kívülre egy testrészt, mint ahogy ezt a lábnál megtetted, de így, hogy képhatáron belül marad, és takarás miatt csonkolódik, így már anatómiai problémát vet fel. Úgyhogy azt mondom, hogy dolgozz ezzel tovább, van mit javítani, de megadom a 3 csillagot, mert jó érzékkel dolgozol az akttal, ami csak látszólag könnyű dolog, a valóságban azért ehhez kell kurázsi. (hegyi)
értékelés:

Forma és szín

Forma és szín

A leckemegoldás tökéletes, a forma is nagyon érdekes. Van ebben valami nőies, valami könnyed, légies irány. Ami nekem kérdéses, az az, hogy lehet, hogy én még adnék egy kicsit oldalt, hogy ne legyen ennyire szűkre vágva, ugyanis nem baj az, hogyha van levegője egy ilyen lírai képnek. Most nagyon szigorúra vetted ezt a kompozíciót, egy kicsi lazaság nem ártana bele. Ettől függetlenül megvan a 3 csillag. (hegyi)
értékelés:

Nem vagy egyedül

Nem vagy egyedül

A kép alap kiindulási helyzetével teljesen egyetértek. A modell beállítása, a tónusok nagyon szépek és kifejezőek, a tekintet abszolút magával ragad, és ha a képnek ezeket az értékeit veszem figyelembe, akkor azt mondom, hogy ez egy abszolút 3 csillagos portré. Ugyanakkor többször visszatértem ehhez a képhez, és valami nem hagy nyugodni, és nem vagyok 100%-ig meggyőződve arról, hogy ez a nyugtalanság jót tesz-e ennek a képnek. Ugyanis azáltal, hogy ennyire elforgattuk a modellt, felvetődik egy érdekes kérdés, hogy tulajdonképpen ő hova néz, hova figyel, és miért jelenik meg ez ennyire erősen billentve? Ha pedig elfogadom ezt az elforgatást, akkor a kérdésem az, hogy fent a hajnál, illetve lent a csuklónál az ívek miért nincsenek befejezve? Ha ezt össze akarom foglalni, akkor úgy tudnám elmondani a kérdéseimet, hogy vajon ez az elforgatás ebben a képhatárban jól tölti-e ki a teret, másrészt pedig, hogy vajon ekkora szögű elforgatással azt a hatást érem-e el, amit a kép címéből adódóan az üzenet sugallni akar. Talán nyugalmasabb lenne egy 10-15 fokkal visszaforgatni a tengelyét ennek a képnek. Ha a fejemet elbillentem oldalra és a fókuszálást a szemekre teszem, akkor abszolút értelmes és jó portréképet kapok. Tehát nem nagyon látom az indokát, hogy miért történt ez a nagyon nagymértékű elforgatás. A formai jelek, jegyek akkor támasztják ezt alá, ha nem vágok bele ezekbe az ívekbe. Azt gondolom, hogy érdemes lenne ezt átgondolni, mert nem vagyok most 100%-ig meggyőződve arról, hogy egy optimális beállítást kaptunk. Ettől függetlenül az üzenet abszolút őszinte, és vállalható, tehát nincs más baj ezzel, mint az, hogy az a feszültség, amit most hordoz, az előnyére válik-e a képnek? Nem tudok egyértelmű választ adni. A 3 csillag megvan, de Attila, várnám erre a válaszodat. (hegyi)
értékelés:

Vízalatti vízió

Vízalatti vízió

Az irány tökéletesen érthető. Megint ugyanaz a helyzet, mint a előző képnél, hogy kell, hogy erősebb beazonosíthatóságot hagyj a képen. Jó ez az egész üldözési jelenet, de lehet, hogy egy kicsit kevesebb mozdítással határozottabb lehetne ennek a kékes-fekete halnak a szerepe ebben az egészben. Az nem baj, hogy ezek a kis pirosak, az aranyhalacskák elcsúsztak ide, de legalább valamelyik szereplő lehetne dinamikusabban jelen. Ezt hiányolom most, így 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Álom az álomban

Álom az álomban

Vannak nagyon izgalmas részei ennek a képnek, főképp a bal oldalon, tehát a középvonaltól a bal oldal felé eső rész nagyon izgalmas. A jobb oldal számomra nem olyan fontos. Adhat hozzá, de akkor azt kell, hogy mondjam, hogy az egész képet el kellett volna mozgatni, vagyis a gép tengelyét. Mégpedig úgy, hogy talán egy ujjnyi, ha megmarad abból, ami a középvonaltól jobbra esik, a többi engem kivisz ebből a történetből, elviszi a fókuszt, miközben az izgalmas dolgok, ezekkel a fáradt mozdulatokkal a kép bal oldalán történnek, de ott meg belevágunk a formába. Az elvontságnál meg kell tudni állni azon a ponton, ahol még azonosítható marad bizonyos gesztus a nézőnek. Ennek az arányát, hogy mi az, ami azonosítható, és mi az, ami elmosott, bemozdult, ködös, ennek az arányát kell megtalálni, mert ha nagyon elvisszük ezt az egészet az amorf, a feldolgozhatatlan irányába, akkor a nézőt olyan feladatra késztetjük, amit nem biztos, hogy meg tud, vagy meg akar oldani. Úgyhogy visszaadnám ismétlésre ezt a képet azzal, hogy nagyon jó az irány, nagyon jó az egész gesztusa ennek a dolognak, tehát ebben az irányban kéne továbbra is dolgozni, de részben kompozícióban, részben pedig a formák konkrétságában finomhangolásra volna szükség. (hegyi)

Crazy me

Crazy me

Az eddigi irányokhoz képest most egy váltást érzékelek. Mégpedig azt, hogy Attila elkezdett a közlésben a saját belső útján egy szerepet megmutatni – ez a szerep itt most a vademberé. Ugyanakkor több olyan helyzet van ezen a képen, ami lebuktatja ezt az egészet - hogy ez egyenlőre még csak egy kísérlet és hogy ez még csak valaminek az imitálása. Egyrészt nem vagyok meggyőzve arról, hogy a karok vágása tökéletesen végiggondolt – ha már ennyire erősen vágok, akkor ennél egy sokkal dinamikusabb képszerkesztésre lenne szükség. Elindultál egy átlós szerkesztés felé, de félúton megálltál. Másrészt pedig ott van egy lámpa, amire nekem semmi szükség – az a legvilágosabb pont, állandóan azt nézegetem, de hát ez a lámpa önmagában eléggé semmitmondó darab (nem is az volt gondolom a cél, hogy maga a lámpa vigye el a hátán a történetet, tehát ebből kifolyólag nekem az ott hiba) – olyan, mintha egy verkfotót látnék. A másik az, hogy van egy gesztus és ez a gesztus működik, de ez a testre igaz, bár azt gondolom, hogy az izomtónusokkal itt is lehetne játszani - akkor amikor valaki megőrül, amikor valaki indulatos, vagy valami feszültséget mutatunk, akkor azoknak a gesztusokban, az izommunkában is jelentkeznie kell – hát magyarán amikor az ember szétveri a környezetét pl., akkor ott azért fizikai munka történik és ezt is valahogy kellene ábrázolni (javaslom megnézni Szomjas György: Roncsfilm című moziját, abban is azt a jelenetet, amikor Szőke szétveri a konyhát), a másik pedig, az nekem nem biztos hogy elég, hogy ezzel a hajhosszúsággal egy kicsit előre dőlve maga a haj ad egy rendezetlenséget, mert minden egyéb más még nekem túlságosan kontroll alatt van tartva. Ha megnézzük a szájat, abszolút rendezett, tulajdonképpen egy konszolidált formát mutat – az arc többi részére is ez nagyjából igaz, talán a tekintetben van valami vadság, de a többi még egyenlőre megmarad teljes, totális kontrol szintjén. Azt kell hogy mondjam, megőrülni nem lehet úgy, hogy kontroláljam magamat. Nem egy könnyű feladat, nem mondtam azt hogy könnyű ezt ábrázolni, de mindenesetre ha már elindultunk ezen az úton, akkor ne forduljunk vissza, menjünk tovább. Azért adom vissza ismétlésre, mert van ebben még energia amit fel kéne tudni szabadítani. Egyébként azt gondolom, hogy jó, hogy erre az útra magad találtál rá, mert szerintem nagyon sokat fog ez neked segíteni, amikor átéled azt amiről most beszélek. Igen, tessék ábrázolni képileg azt, hogy ez az egész gesztus valós. (hegyi)

Vintage II.

Vintage II.

Az értékelés alapján javított verzió...

Kaptunk egy javítást az utómunkában az előző képre és nagyon örülök neki, hogy Attila foglalkozik ezzel a feladattal. Érdekes az eredmény abban a tekintetben, hogy miközben az arcot sikerült plasztikusabbá tenni és a hajnál lévő utómunka probléma is javításra került, hoztál egy döntést közben. Hogy ez mennyire volt tudatos, vagy mennyire véletlenül alakult így, nem tudom. Abból, ami egy meleg tónusú fekete, elvitted az egészet egy barnított irányba. Tehát egy kicsit a mesében érzem magam, hoztál is ajándékot meg nem is – tónusban az volt az igazi az előző képnél, sőt még az is nekem kicsit sok volt, tehát visszavettem volna abból a barnás tónusból és még kevesebbet adnék, hogy csak egy leheletnyi íze legyen ennek az egésznek és tényleg csak melegítsem azt a feketét és ne legyen konkretizálva a barna. Aztán ebből adódik az, hogy megint csak azt mondom, hogy még mindig kontrasztosabbnak tartom a fejet, mint amilyen kontrasztos a test. Nézzük meg azt, hogy a vállnál vagy a nyaknál milyen szépek a fények, mennyire plasztikus a bőr hatása, és ehhez képest még mindig azt mondom, hogy idealizált az arc. Tehát még mindig visszább vennék, ami az arcot illeti. Még mindig lehetne egy kicsit visszafogottabb az egész. Azért mondom ezt, mert ezek finomhangolások, hogy eljussunk arra a szintre, hogy ez az egész kiegyensúlyozottá válhasson, mert onnantól varázsütésre elkezd majd a modell mesélni. Ezt így az utómunkához hozzá tudnám tenni. Egy csillag mindenképpen jár az ismétlésért és én még várnék egy verziót, hogy mi a véleménye erről Attilának? (hegyi)
értékelés:

Egy függönyön át...

Egy függönyön át...

Nekem ez a kép egy tetszetős kép. Jó a ritmusa, jó a kompozíciója. Nagyon jó, hogy ott van ez az ágy és ennek az oszlopa és a kis függönye, a testen lévő lepel is nagyon jó, ami a feneket takarja, és akkor azt kell, hogy mondjam neked, hogy vérzik a szívem az utómunka miatt. Mert itt megint ugyanúgy, mint néhány héttel ezelőtt a hajnál, belenyúltál valamibe amibe nem kellett volna belenyúlni, amit nem értek, hogy miért matattál ott, itt most tulajdonképpen a jobb oldala a modellnek végig van rajzolva és ettől egy érdekes sráfozásos tónusátmenet jött létre, ami abszolút nem illik bele ebbe a képbe. Ezért érdemes lenne visszamenni és olyan korrekciót elvégezni, ami nem hozza ezt így ki. A másik pedig az ékszer. Ennél a képnél én zavarónak érzem a nyakláncot, a gyűrűt is, de a nyakláncot végképp. Miért nem lehet azt mondani a modellnek, hogy „figyelj, fotózunk, kérlek vedd le az ékszereidet”? Mert így óhatatlanul egy óra-ékszer üzlet reklámjának is tűnhet az egész – nagyon visszafogott reklám, nagyon ügyes, de mégiscsak menjen, vegyen aranyat a csajnak, ez kihoz ebből az egész lírából. Felépítesz valamit, ami gyönyörű és az utómunka meg a lánc nekem elviszi ennek az ízét más irányba. Közben azt kell, hogy mondjam, 100%-ig egyetértek minden egyéb részével a képnek. Hát, kár érte. Ez így most 2 csillag. Az utómunkán valószínű tudsz javítani, retusálást nem javaslok, egy nyakláncot hadd ne retusáljunk le, hanem erre mondja azt a Demeter, hogy „és visszamentem, és megbüntettem magam, és újból megcsináltam” tehát Attila, ha lehet ezt még ismételni, akkor kérnék egy ismétlést. Ugyanis az ékszer olyan, mint a szemüveg. Adott történetnek nem kötelezően része, és aktnál minden, ami idegen, küldő tárgyi kapcsolódás, kiküszöbölendő. Demeter amikor az Ádám és Éva képét készítette, már fél tekercs filmet elexponált, amikor észrevette, hogy édesanyján rajta maradt a papucs és a karóra. Szerencsére volt még pár kocka, levetette, és elkészülhetett a kép. Itt te létrehozol egy meghitt, érzékeny és bensőséges világot, finom, és erre baingg, a lánc és a gyűrű, már el is pukkant a varázslat. (hegyi)
értékelés:

Keress meg!

Keress meg!

Hát Attila, most bajban vagyok ennél a képnél. Azért, mert megint belecsúszunk ebbe a glamouros játékba egyrészt (ez az utómunka, ezen lehet változtatni), másrészt van olyan része is a képnek, amit nem értek. Mi történt itt a kislány hajával? Olyan, mintha felakasztottuk volna egy zsinegre a hajánál fogva és ő ott lógna. Nem értem, hogy ott mi történt. Lehet, hogy ez valami fodrászati megoldás, de ebben a vágásban, ahogy a fejtetőnél így vágtál, érthetetlenné válik, hogy milyen hajtincs az ami belóg. Közben látszik, hogy itt elől húzódik is ez a haj (meg lett kötve stb.), mindenesetre ott valami nem teljesen stimmel. Még valami, hogy itt a főszereplő eltakarja az egyik szemét és ez egy jó játék, jó gesztus, ugyanakkor nekem kérdéses az, hogy ha már az egyik ujjánál kikukucskálnak a hajszálak és ezt a viccet elkezdtük, akkor a többi ujjához is valamilyen kapcsolódást ki lehetett volna találni. Így olyan, mintha ott az egy tincs lenne olyan furcsán odatéve. Még egy dolog. A ruha tónusai. Nem tudom, hogy ez egy fehér vagy világoskék ruha lehetett, de egy biztos, hogy tónusban most vetekszik az arccal. Ha megfigyeled és elkezdesz takarni és letakarod nagyjából azt a részt, ami a ruha, akkor egyből elkezd élni a gesztus, egyből mesélni kezd a szem, tehát minden fókusz oda vonzódik. Most ezzel a világos tónussal versenyre kel a két dolog, és innentől kezdve elkezdek a szememmel le-föl járni, a szem, a kéz, aztán lemegyek a ruhára, akkor megint onnan vissza – ott nincs sok minden amit nézegessek, akkor megint lemegyek, tehát nyugtalanná válik az egész. A felkészülésnél lehet készülni azzal, hogy legyen egy másik ruha, hogy lehessen változtatni. De ha ez nem működik, akkor a világítással, takarással kevesebb fényt engedünk a ruhára, vagy az utómunkában lehet maszkolni. Egyébként maga a gesztus jó, csak ügyeljünk arra, hogy érthető legyen ami a képen mi történik. Most ezzel a vágással furcsa az egész, groteszk, nem tudom visszakódolni. Én azt gondolom, hogy mivel a kép egy része javítható, úgy nagyjából a két csillag körül vagyunk. (hegyi)
értékelés:

Vintage

Vintage

Érdekes az a kísérlet, amit mutatsz, mert nyilvánvaló az ember saját bőréből nem tud, vagy nem biztos, hogy ki akar vetkőzni, és érzelmileg van egy megközelítése ennek a képnek, ami mondhatóan nagyon zámbós. Ez nem baj, itt az a kérdés, hogy hova tesszük utána a hangsúlyt, tehát a személyes ismertetőjegyeinket miként finomítjuk. Egyrészt van a képpel egy elég nagy problémám: az én kalibrált monitoromon a kép jobb oldalán lévő hajrész, ami az arcot keretezi valamilyen utómunkának az áldozata lett, gondolom részletet szerettél volna belecsempészni, és ettől látszik ez az utómunka egy fényudvar szintjén, és az erőteljesebb zajosodás szintjén is. Ezt érdemes lenne visszaállítani. Abban tanulságos ez, hogy a fénnyel esetleg kellett volna valamit játszani, hogy jobban elváljon a háttértől a haj, de ezt utólag lehet, hogy nem lehet könnyen megoldani. Hatásos a tekintet, a smink, a kalap is. Egyébként szerintem a kalap menti meg ezt a képet attól, hogy túl édes legyen, a kalapnak van egy játékossága is, ami jó. Tulajdonképpen minden rendben, és tökéletes, csak amit már egyszer mondtam neked, (ami lehet, hogy rosszkor, rossz pillanatban kapott el téged, ezért nem érte el a célját), hogy arra figyelj, hogy egy képen belül nem lehet különbséget tenni abban, hogy mondjuk engem a vállon megcsillanó fény és a bőr pórusai izgatnak, és ezt szépen meg is hozom a képen, ugyanakkor ezzel teljesen ellentmondásban egy erősen korlátozott tónusrendben dolgozó, a hibákat kiküszöbölő, kisimított és tökéletesített arctónust választok. Mondok ehhez egy párhuzamot: műtermi fotózást csináltunk, elkezdtünk sminkelni, nagyon erősen sminkeltünk azért, hogy a fekete-fehér fotónál majd erős kontrasztokat kapjunk, és elfelejtettük a mellkasi részt is színben ehhez a tónushoz beállítani, ettől az egész olyan lett, mint egy maszk. A fej rendben volt, volt a fejnek egyfajta közlése, és a test nem követte ezt. A műtermi munkáknál láthatod ezt a képet, Ákosról készült fotóról beszélek. Ettől még groteszk hatása lett az egésznek, amire persze rá lehet erősíteni, és ezt meg is próbáltuk tenni, ettől függetlenül a hiba ott van. Itt is ezt érzem, hogy olyan, mintha volna a test, aminek van egyfajta tónusrendje, struktúrája, és erre, mintha ezt a fejet külön rávágtad volna egy másik képről. Teljesen külön életet él a fej fényben is, tónusban is, és struktúrában is. Ezt érdemes lenne megnézni, hogy mit lehet vele kezdeni, mert nagyon más a kettő, amiről most beszélnek. Ez az, amivel én most nem tudok mit kezdeni. Lehet, hogy az utómunkánál el kellene kezdeni visszafelé lépegetni, és megnézni, hogy hol van ez a különbség. Ha már a nyers képnél ott van, tehát világítástechnikai kérdésnél maradt ez rendezetlen, akkor ott kell valamit ezen majd javítani, de utómunkában a világítás egy-két blendeértékét is lehet korrigálni. Máshogy mondva: olyan, mintha lenne egy indián lány, akinek a testét kikölcsönözzük egy pesti szépség fejéhez. A másik dolog a tónus színezés. Ez nem szépia, adtál egy meleg tónust ennek, de én ebből egy picit visszább vennék, nem baj az, hogy van egy meleg tónusa, ez papírnagyításnál is megvan, az Ilfordnak gyönyörű meleg tónusai vannak, de annál ne menjünk tovább, mint amit a papírtónusoknál kapunk. Itt ebből egy picit visszavéve megmaradna a húsa az egésznek, nem érezném azt, hogy elkezdenénk időben visszafele lépegetni, miközben megkapnánk azt a pluszt, amit a meleg tónus ad. Ez a két dolog van. Ezt én most két csillagos megoldásnak gondolom, azért, mert ezek az utómunka kérdések fölmerültek, ezekre érdemes majd válaszokat keresni, másrészt, ha van mód, akkor szívesen megnéznék ebből egy olyan kópiát, amin ez a javítás megtörténhetne. (hegyi)
értékelés:

Vadrózsa

Vadrózsa

Örülök Attila, hogy megint küldtél képet. Most hogy már a második kép érkezik, az úgymond „újkori” Attilától, most már nyugodtan mondhatom, hogy ennél egy kicsit nagyobb ritmusra, tempóra kapcsoljunk rá. Megint azt mondom, hogy nem biztos, hogy csak a tökéletesnek gondolt és a végállomásnak gondolt megfogalmazásoknak van helye itt nálunk. Azért, mert az odavezető úton lehet, hogy izgalmasabb járni, mint a célba bejutni! Ennél a képnél most azt mondom, hogy egyrészt nem biztos, hogy 100%-ig érthető nekem az, hogy a kép felső és alsó részéből miért vágtál ennyit. Mindezt pedig a kép oldalánál alkalmazott nagyvonalúságodhoz képest mondom. Tehát ha hagyod azt, hogy a haj és ez az egész füstös háttér hasson ránk széltében, akkor ez vertikálisan is meg kell hogy történjen. Nem értem az indokát, hogy miért vágtál bele - főképp egyébként a hajba is belevágtál fönt is és lent is. Nagyon jó a gesztus, nagyon izgalmas. A világítással nem értek egyet. Azért nem, mert ez az egész akkor lenne egészen fantasztikus és őrületes, hogyha azt amit a hajnál észrevettél és létrehoztál, megbolondítottad az egészet, a haj vörös jellegére ráerősítettél a fényekkel, azt meg kéne ismételni a ruhánál is. Gyönyörű lenne ez, ha a kékek is ugyanolyan vadak lennének és élnének, mint ahogy a vörösbe belejátszottál a fénnyel. Mert a vörös és a kék együtt, az valami fantasztikus lenne ehhez a portréhoz. Nagyon örülök, hogy visszavettél abból az utómunka mennyiségből, amivel régebben találkoztunk. Nem is akarok erre nagyon sok szót pazarolni. Még vegyél vissza egy kicsit. Ezek a nők még nem igénylik ezt a mennyiségű utómunkát. Majd lehet, hogy 10-15 év múlva igen, most még nem. 2 csillag azért mert nem értem a vágást, és azért 2 csillag mert bebukott a blúz. A blúzra fény kéne. (hegyi)
értékelés:

Óceánok

Óceánok

Örülök annak, hogy hagyod élni a modellt, és nem adtad hozzá a véleményedet, mert a modellnek megvan a belső világa, és ez akkor tud a felszínre jönni, ha a fotós adott pillanatban képes arra, hogy rögzítsen és hozzásegítse, a saját eszközeit használva kiemelje azokat az apró rezdüléseket, amelyek a modellnél létrejönnek. És ez most itt megtörtént. Nagy vitánk voltak a glamour kapcsán, és talán most tudom jól megfogalmazni, hogy mi a baj a glamourral. A valós érzelmek helyére behelyettesít egy elvárt érzelmi világot, és ezzel nem a modell kezd el mesélni, nem az ő rezgését kapom meg, hanem valami véleményt. Ha ezt a képet összehasonlítom a glamour képekkel, az benne a fantasztikus és erős, hogy hagyod azokat az apró rezgéseket megjelenni a képen Nagyon pártolnám, hogy ezt a vonalat erősítsük benned. A szemöldöknél, a homloknál, az arcnál, a szem alatt, a kuszasággal a hajnál, és ebből tud nagyon erősen kiemelkedni a tekintet és a száj. Ez az ereje ennek a képnek. Nagyon köszönöm, hogy ezt megmutattad nekünk, és örülök, hogy ez a kép elkészült. Megvan a leckemegoldás, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnék több Zámbó portrét látni. Attól, hogy megvan a leckemegoldás, nincs lezárva, mondjuk úgy, hogy ez a kép megoldotta a leckét. (hegyi)
értékelés: