Munkák | Page 7 | Látszótér

Szűrés

Korlátozott szabadság

Érdekes ez az irány ezzel a képpel, mert most két dolog vitatkozik bennem: az egyik a haj játéka a szélben, ami nagyon szép és izgalmas, a másik pedig az arc. Most lehet, hogy egy nagyon drasztikus dolgot mondok: ez a kép számomra akkor lenne érdekes, ha félbevágnánk az arcot az orrnál, és csak az arc egyik felét mutatnánk, és elvállalnánk azt, hogy minket itt a haj érdekelt. Titokzatosabb is lenne az egész, jót is tenne a képnek, mert azon kívül, hogy most részedről nem eldöntött, hogy mire figyeljek, mert a szemet nem vezeted, ettől a néződ is bizonytalan, de ez egy dolog. A másik dolog az, hogy annyi forma van bekapcsolva: a haj, az arc, a sál, a kis kabát, ezért nekem ez egy kicsit "zajos", miközben, ha megfigyeled, ebben a képben az egyediség és a megismételhetetlen az inkább a haj. Én arra tenném a voksomat, hogy érdemes lenne ezzel még dolgozni úgy, hogy ezt végiggondolod, mert a világítás kettéviszi a figyelmet a kompozícióban, egyrészt figyelnék az arcra, de ahhoz túl izgalmas az, ami a hajnál történik, miközben az arc gesztusai is jók. Ha én lennék te, akkor én ezt az arcot kettévágnám, a hajnál lényegesen nagyobb teret hagynék, és akkor valóban egy olyan kép jöhetne létre, ami a nézőnek is emlékezetes marad, és egyértelmű lesz számára, hogy miért. Azért mondtam neked néhány képpel ezelőtt, hogy jó lenne elgondolkodnod azon, hogy valóban a saját gyerekeidet akarod-e fotózni, mert jelen pillanatban úgy érzem, hogy befolyásol az apai büszkeség, az apai érzelem, az az attitűd, hogy a lányaidról van szó, ezért lényegesen kevésbé mersz kritikus, őszinte vagy keresetlen lenni a képeiden. Ezek fontosak lennének. Miközben gyönyörű a haj, szívem szerint én ezt visszaadnám ismétlésre. (hegyi)

Tengernyi gondolat III.

Nagyon jók a modelljeid, azzal nem tudok nagyon mit kezdeni, hogy most ennél a képnél miért innen fotóztál ahonnan. Nem eldöntött az, hogy ez egy teljesen oldalirányból készített portré akar lenni, vagy pedig egy olyan irányt kerestél, ami némi elforgatásból mutatja ezt a hölgyet. Én azt gondolom, hogy erre utal az is, hogy a haj hátrafésülődött a váll mögé, ez már eleve valamennyit nyit ezen a téren, elfordít a modellen, erre lehet, hogy érdemes lett volna még ráerősíteni, és talán a másik arcfélből is valamennyit adni. Ha az előretekintés lenne a fontos, és az, hogy ez egy teljesen oldalirányból készített profil legyen, akkor a másik oldali hajjal is valaminek kellett volna történni ahhoz, hogy az arcnak az éle a háttérrel egy jó ritmust tudjon adni. De ez a kisebbik problémám. A nagyobbik abban leledzik, hogy valamiért most a kép fölső részéhez hozzáadtál majdnem egy ujjnyit, ami viszont a kép aljából hiányzik. Ha még döntesz ezen a kamerán, akkor ez megoldódik, de akkor még erősebb lesz a fentről lefelé kommunikálás. A szemsík, ahonnan mi ezt az egészet nézzük így is feljebb van, mint a modell szemsíkja, tehát így is megvan egy leheletnyi ebből az alávetett helyzetből, de még egyszer mondom: nem nagyon tudom értelmezni a térelosztást a fej körül. Érdemes lenne azon gondolkodni (ez sokszor fordul elő hibaként), hogy a gyereket, a kiskutyát, az alacsonyabb embereket milyen magasságból fényképezünk. Erre azt tudom mondani, hogy ezt régen megoldotta a tüköraknás fényképezőgép, mert azt eleve lejjebb tettük, és ezért, ha megfigyelitek azokat a képeket, amiket ezekkel készítettünk, Rolleiflexszel vagy akár Hasselbladnak a tüköraknás verzióival, ez a probléma kevésbé van jelen. Személyesebbek is azok a képek, sokkal belsőségesebbek. Amióta a szemünkhöz emeljük a kamerát, azóta van ez problémaként, hogy függ a fotós magasságától az, hogy hova helyeződik ez a dolog. Én erre azt tudom mondani, hogy akkor roggyantani kell, nagyobb terpeszbe kell állni, szóval mindenképpen valamilyen megoldást kell keresni arra, hogy a szemmagasságunk ne vigyen túlságosan fölfelé minket. Kettő csillagot adok, de az irány tetszik, nagyon jó, hogy végre egyszerűsítünk. (hegyi)
értékelés:

Tengernyi gondolat II.

Nagyon örülök, hogy érződik a hatása annak, hogy beszélgetünk a képeidről, már végre nem a színezett fotókat kapjuk, de van egy kis problémám, mégpedig az, hogy megint mintha bátortalan lennél abban, hogy egy gondolati irányt végigvigyél addig a határig, ahol az érvényesülni tud. Tónusrendjében, kompozíciójában ennek az egész képnek van egy olyan hatása, ami egy kicsit szomorkás, visszafogott, egy kicsit érzelmesebb, de nem biztos, hogy minden tekintetben vidámnak mondható kép, miközben egy kicsattanó kis gerberát mutatsz itt nekünk. Ez a virág nekem behoz olyan gyerekkori élményeket is, amikkel emlékszem, hogy játszottak a lányok, hogy „szeret, nem szeret szívből igazán”, és tépkedték egyre vadabbul ezeket a virágszirmokat, hogy mi jön ki vajon a végeredménynek. Nyilván ez azért is lehet érdekes ennél a képnél, mert a szereplő is ebben a korban van nagyjából. Itt most ez egy tökéletes virág mindenféle sérülés vagy hiány nélkül, és ez az, ami nekem ezt az egészet valahol olyan furcsán oldja meg, mert hiányolom belőle azt, ami az esendősége a dolognak. A másik megjegyzésem: nem tudom, hogy ez a ruhához tartozhat-e, vagy mi ez a csillogó valami, ami a válltól a mellrészig húzódó ív, valami ott van, de nem tudom, hogy mi. Szóval, miközben a gesztus abszolút arról beszél, amit én itt üzenetként látnék, tehát a szereplő is ezt a virágot nézi, viszont ez most túl tökéletes a virág szempontjából. Annak örülök, hogy nem a szereplőn van az élesség, ezekkel mind egyetértek, talán a rendezői jobb profil a fülnél és a járomívnél egy kicsit sok fényt kapott, abból, ha visszavennénk, már koncentráltabb lenne az üzenet. Azért tartom fontosnak ezt elmondani, mert a világítással lehet nyitni és csukni a téren, azon a képtéren, amit kijelölünk magunknak. Most itt, miközben a kommunikációnak koncentráltan a virág és a szereplő arca, szeme és tekintete között kellene mozognia, ezzel, hogy kinyitottuk mind a két irányba a képet, mert a másik vállnál is egy lényegesen világosabb fényfolt van, ezért az az erő tud gyengülni, amit ez a kép képviselhetne. (hegyi)
értékelés:

Érzelem vörösben

Furcsa, mert olyan, mintha ragaszkodnál ehhez az egész glamouros őrülethez. Boris Vallejo-t tudom neked mondani párhuzamként, ő az IPM-nek volt a „házi szerzője”, gondolom örült az IPM neki, hogy összeszedte a képeit, aztán nem tudom, hogy fizettek-e rendesen neki jogdíjat, mindenesetre az a világ jön itt le. Na de hát Vallejo egy airbrush művész volt, ezt nem árt tudni. Itt most valami hasonlatos dolgot látunk, csak tessék megnézni azt, hogy mi történik a háttér és a modell viszonylatában. Egy gyönyörűen túljátszott helyzetet kapunk a modellel, csillog a bőr és minden oké, nagyon szép a textil, bár a háton nem teljesen korrektül van elhelyezve a ruha, de ez kis hiba, és közben be van állítva egy ajtóba. Én se tudnám ezt jobban megcsinálni, ha nekem kellene egy ilyen boltíves műterméskő falat felépítenem. Ez a kettő itt nekem nem nagyon jön össze, ez a háttér és a modell viszonylatáról szól. Ami a modellt illeti, nagyon szép, nagyon izgalmas, nagyon szépek a vonalai, nagyon kecses, mindazonáltal azt hadd tegyem hozzá, hogy ebben a formában a két kezével nem biztos, hogy valamit tudunk kezdeni, de kicsi esélyét látom annak, hogy ebbe ne manipuláltál volna valamit bele, ami a modellt illeti, és ettől az egész olyan puhácska lett. Ami pedig a vágyat illeti, ez olyan vágyacska, erre komoly tétekkel nem mernék fogadni, hogy itt a vágy be is fog teljesülni. Eljátszott a dolog, csináljunk olyat, mintha vágynék rád, te pedig csinálj úgy, mintha kacérkodnál, csak ez a „csinálj úgy” most lejön az egészről. Talán a gesztusok nem elég természetesek, talán a beállítás sem elég természetes, lehet, hogy túl sok időt fordítottál ennek a beállításnak a megtervezésére, és a modelled már belemerevedett ebbe a pózba. Lehet, hogy túl sok gondot fordítottál a hajra, nem tudom, valahogy az egész nekem olyan iskolás. Biztos vagyok benne, hogy sok olyan fotós van, aki megnyalná a tíz ujját, ha technikailag ezeket kivitelezhetné, amit meg tudsz csinálni, Attila, de nálad nem is a technikán érzem a fő kérdéseket, hanem az ízlésnél és az esztétikánál. Ott kellene valahogy részben visszafogni magad, amikor édesítesz, részben pedig felfokozni azokat az érzelmeket, amik egyébként minden emberben ott vannak, nem kellene félned attól, hogy drámaibb színezeteket is be tudj vinni a képeidbe, még akár a vágyba is. A vágy sosem egyértelmű ügy, kicsit foglalkozz azzal, hogy mit jelent számodra a vágy, és akkor ez a lecke is meglesz. Ismétlés. (hegyi)

Álmodtam álmomban

Na, végre, itt van egy kép, tökéletes a ritmus, nagyon szép az egész, nagyon szépen elmosódtak a vonalak, jól hozzák a mozgás élményét, a felszabadultságét, miközben kellően izgalmas az egész ahhoz, hogy ne csak egy primér vonalon menjünk végig, hogy ő egy felszabadult mozgássorozatban van benne, hanem akár gondolhatom ezt az egészet valami futásnak, de akár zuhanásnak, süllyedésnek is, mindegy. Ez a nézőben hagyja ezt az egészet játszani, és ez erénye ennek a képnek. Attila, látod, ez abszolút jól működik, nincsen túlbeszélve, túldumálva, nem javítottál különösebben rá, vagy ha igen, mégsem erőszakos annyira, hogy leugorjon a végtermékről, úgyhogy köszönöm szépen, megvan a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:

Hát nem is tudom... DEHOGYNEM!!!

Örülök neki, hogy az újabb képeken már érezni annak a hatását, hogy Attila fontolóra veszi azokat a dolgokat, amiket itt elmondunk az elemzéseknél vagy akár a kommentároknál, és nagyon remélem, hogy nem érzi úgy, hogy itt bármiféle drasztikus agyműtétet akarnánk rajta végrehajtani, egyszerűen arról van szó, hogy a képei technikailag túl jók ahhoz, hogy esztétikailag ne legyenek a helyén. Ennél a képnél most úgy érzem, hogy ez egy jól megoldott ritmus. Mindazzal együtt, hogy tökéletes akkor lenne, ha nem lenne ott a hüvelyujj mögött az a világos forma. Lehet, hogy az a pólód, vagy ing, ami ezt hozta, az ott nem annyira szerencsés, de gondolom, ezt te is érzed, hogy ez a kép igazán erős akkor lenne, ha a felénk mutató kéz és a háttérben derengő arc lenne csak rajta. Az egésznek van egy transzcendens iránya is, tehát a Torinói lepel hasonlatos ahhoz, ami a háttérben most létrejön. Ha ezt a képet megcsinálnád, és ügyelnél arra, hogy mi történik a háttérben, és ha össze akarod kötni a fej és a kéz formáját, akkor azt akár úgy tennéd, hogy félmeztelenül csinálod meg, tehát ha fel is dereng valami, az természetes forma legyen, a tested formája, akkor szerintem ezt a képet lehet, hogy el is lehetne akár adni, mint illusztrációs kép. Megvan a három csillag, a leckemegoldás is, de még mindig azt mondom, hogy jó lenne egy ismétlés ezzel. (hegyi)
értékelés:

Struktúra és architektúra

Olyan, mintha egy égigérő lajtorját látnánk, ez még egy mesekönyv illusztrációnak is jó lenne akár, mindez annak köszönhető, hogy az üvegfelületen a felhők hogyan tükröződnek, miközben ebben valami minimális technikai játék nyomát mintha felfedezném ott a bal felső sarokban, de ez nem baj, ez a része a képnek abszolút rendben van. Az, ami itt a jobb alsó sarokban feltűnő épületet mutatja, hogy az mennyire jó, hogy ott van, ezt nem tudom, nem vagyok benne biztos, hogy annyira muszáj, de el tudom fogadni. Mindenesetre izgalmas az, hogy ezt megfigyelted, és hogy ezzel elkezdtél dolgozni. Tömegében most nem érzem azt, hogy egyensúlyban lennénk. Most ha kitakarom azt az épületsarkot ott, akkor maga, ami a kép közepén és a kép bal oldalán történik, ha azt egy tömegnek veszem, akkor azt viszonylag jól ellensúlyozza a valós felhős rész, ugyanakkor ezzel, hogy ide belekeveredett ez a házsarok, ezzel fölborult ez a rend, valahogy a tömeg most kívánná azt, hogy vissza legyen húzva. Ez most nem történik meg. (hegyi)
értékelés:

Fordított világ

Az angolszász világ tud meglepetéseket okozni a turistának, ha jól emlékszem, a kereszteződéseknél még az is ki van írva, hogy merre kell fordítsuk a fejünket, hogy nehogy elcsapjon minket valami, és ebben a beállításban, ebben a szögben ez a kép egy jó ritmus. Amit le is sötétítettél a kép bal oldalán, ott én valamennyit vágnék is belőle, ott a Ford mögött még feszesebb lenne az egész. Valljuk be, ezt a képet a kis mélységélesség viszi el a vállán, és a kevéssé jellemző látószög, vagyis a technika, ami nagyon fontos, hogy pontos legyen, de tartalomban is kell keresni az egyedit, az egyszerit, hogy a kép több lehessen, mint egy vizitáció professzionális eszközökkel történő dokumentálása. (hegyi)
értékelés:

Cím nélkül

Az a helyzet ezzel a képpel, hogy ekkora méretben nem tudom biztosan megmondani azt, hogy mi történhetett, az eredeti képet nem látjuk, csak az utómunkával adjusztált képet és így persze egyáltalán nem biztos, hogy a valóságban is így történt, ahogy most mondani fogom, csak egy megérzést osztok meg. Ha abból indulok ki, ami a modell kézfeje, és az ott látható struktúrákat figyelem, az ereket, a csontokat, az ízületeket, talán ott lehet a valóság. Az, ami a modell hajával, az arcán, a bőrével történik, az nekem úgy tűnik, hogy az utómunkánál elmozdult a glamour irányába, ami viszont ebben a környezetben, amiben ő megtalálható, erősen elüt tónusban is, és stílusban is. Elüt a háttértől, a padtól, és egyáltalán attól a hangulattól, amit ez a kép egyáltalán sugallni szeretne. Olyan érzésem van, és erre a világítás is rájátszik, mintha a modellt lefényképeztük volna, mondjuk blue vagy green box technikával, és utána körberajzolva, utólag helyeztük volna rá erre a padra. Talán a padra is több fény kellene, hogy el tudjon különülni a háttértől, és talán kevesebb smink, vagy kevesebb utómunka hitelesebbé, hihetőbbé tenné ezt a beállítást. Ugyanis itt maga a póz, és az a szerkezet, amit kapunk, a közvetlenségről akar mesélni, arról, hogy itt egy gyönyörű nő, aki csak olyan lazán elhevert ezen a padon, és most tulajdonképpen érdeklődően, kicsit kacéran tekint a kamerába. Erre az irányra segít rá a ruházat is, az, hogy a válláról lecsúszott a ruha, a fölemelt láb, tehát az egész egy spontán hatást szeretne elérni.
A másik meglátásom a kompozícióval kapcsolatos. Most létrejön egy ritmus, tulajdonképpen egy háromszög: a modell feje az egyik pont, a kezei a másik, és a talpa a harmadik. Ha megfigyeljük, ez a három olyan fontos momentum van, amit a szemünkkel körbe tudunk járni, ezek vannak a többi tónusból kiemelve. Igen ám, csak valóságban távolabb kell legyen a talp, mint a fej, mivel viszont ugyanabban a tónustartományban dolgozunk mint az arc (egyszerűbben fogalmazva: ki lett világosítva a talpa, vagy világosabbra volt hagyva, vagy meg lett világítva plusz fénnyel) ez azért okoz problémát, mert anatómiailag olyan érzésünk van, mintha a teste furcsán ki lenne csavarodva, ettől, hogy a fejével egy magasságban és szinte egy közelségbe kerül a láb, ez ebben az állapotban groteszkül hat, idegen, furcsa. Ha a kezünkkel letakarjuk a talpat, akkor láthatjuk, hogy jobban elkezd élni a szem, a tekintet, és nem figyelem állandóan, hogy most mikor fogja letenni a lábát.
Még egy dolog: a testékszereknek a használata. Ha csak, mint portré figyelem ezt a beállítást, akkor nekem ez a fülbevaló, amit kapunk ezekkel a strasszokkal, elviszi a modell szeméről a figyelmet. Lehet, hogy azt mondja Attila, hogy konzervatív vagyok, de nekem egy modellnél a tekintet nagyon fontos, mert az viszi el az egészet a vállán. Ha a tekintete hiteles, ha el tudom hinni azt, hogy ő rám akar figyelni, akkor az bevonz a képbe. Bármi, ami innen elviszi a figyelmemet, csökkenti ezt a hatást. Ezekre érdemes lenne odafigyelni. Ha ez megismételhető, akkor szeretném kérni Attilát, hogy egy ismétlést ezzel a helyzettel próbáljon megcsinálni, mert megérné a dolog. Még egy apróságot jegyzek meg, ami nem tisztázott, ha már instruált modellről beszélünk: mindig kérdés, hogy mit kezdjen a modell a kezével. Most a rendezői bal kéz kicsit ernyedten lóg a padról, és ez abszolút rendben van, gyönyörűek rajta a tónusok. Mivel keskeny volt a pad, gondolom, hogy félt a modell attól, hogy leesik, ezért a másik kezével erősen szorítja a padot. Ez a szorítás lehet egy üzenet, de akkor ne takarjuk ki, vigyük erre el a dolgot, legyen ez a fő csapásvonal, hogy ő kapaszkodik valamibe, és akkor ez adhat egy feszültséget ennek az egésznek, adhat neki dinamikát. De most ez inkább hiba, mint erény. Ismétlés. (hegyi)

És akkor mi van?

Nem mondom még egyszer el a színezést, sokszor megbeszéltük, túl vagyunk a kérdésen, jó ez a vademberes beállítás. Talán azt is mondhatom, hogy azért lenne érdemes ezekkel az önportrékkal dolgozni, mert büntetlenül kipróbálhatod saját magadon akár a high key, akár a low key, vagy az összes technikát, és könnyebben fogunk tudni róla beszélni, már csak azért is, mert nem befolyásol minket az a fajta érintettség, ami egy kisgyereknél létrejön. Én most ezt egy jó portrénak gondolom, mindazzal együtt, hogy talán kicsit szűk ez nekem fönt és lent. A pólóívet be lehetett volna fejezni, és ez a hajmennyiségből is ráférhetne még a képre. Nem azt mondom, hogy minden egyes hajszálnak rajta kell maradni, ha ez fölfelé is egy ilyen rendezetlenséget mutat, de azért ennél egy kicsit talán többet érdemes lett volna hagyni. A másik irány pedig az, hogy ha nagyon szeretnéd ezt a szúrós tekintetet érvényesíteni, akkor talán kevesebb fény kellene a homlokra, mert most az nagyon világít. Megvan a leckemegoldás, szuper, de én várnám ezekre a leckékre még a megoldásokat. (hegyi)
értékelés:

Kozmetikázott város

Ez egy nagyon izgalmas dolog, nagyon finom és nagyon jó ritmus az, amit Attila meglátott, amivel ő itt dolgozik. Ha nem lenne a kukát húzó ember, akkor ez a kép sokkal kevésbé lenne izgalmas. Az útról annyit levágnék, ami az útburkolati jelek után van, azzal zárnám az egészet, és akkor még feszesebb lenne, mint ahogy valószínűsítem, hogy a kép két oldalánál is legalább a kép bal oldalán, az ereszcsatorna melletti részt én már nem hagynám benne. De ennyi csak, ez egy teljesen rendben lévő megfigyelés, megvan a három csillag és a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:

Régen a Balatonon

Ez egy jó ritmusú, jó megoldású kép, a sztori abszolút értelmezhető. Az arányokkal van némi problémám, mégpedig az előtérrel. Nem tudom, hogy ebből a mólóból mit lehetett volna még adni, mennyi volt ebből még esetleg, kicsit én most szűknek érzem. Mindezt arányítom ahhoz, ami a kép középtere, ami a hullámzó víz, és a háttér része a parttal és a dombokkal. Valahogy most ez az arány nagyon egyforma a kép fölső és alsó részében, szinte dekára annyit kapunk a mólóból, mint a túlpartból, miközben itt a móló a fontos, mert azon zajlik a történet. Az ötlet tetszik, és ez egy jó hangulatú fotó. (hegyi)
értékelés:

Érkezik a nyár

Egy egész élet

Megleptél ezzel a képpel, mert megvan ennek a képnek a szürrealitása, az elvontsága, a bizarrsága is akár, van ebben nagyon sok izgalom, miközben mintha átzuhantunk volna egy másik irányba. Most itt annyira sikerült elvonttá tenni az üzenetedet, hogy nem is biztos, hogy tudom dekódolni. Valószínű, hogy azoknál a rétegeknél, amikkel dolgoztál, veszett el a téma. Ahogy látom egy inverzbe fordított helyzet is van, talán egy portréval, de ember legyen a talpán, aki ezt megfejti. A néződnek nem hagytál elég kapaszkodót ahhoz, hogy végig tudjon menni azon az úton, amely úton haladva te idáig eljutottál. Márpedig az nem árt, ha a nézőt nem veszítjük el félúton. Vagy azt mondom, hogy oké, vegyünk egy teljesen elvont üzenetet, ahhoz ez pedig túl tárgyias, ezek a számok meg a mutatók nekem túlságosan határozottak ahhoz, hogy ez működjön abban a formában, hogy ez egy elvont, absztrakt üzenet. (hegyi)

Készülődés

Nagyon érdekes ez a képi világ, amit kapunk, valószínűleg ez egy esküvő lehet, ahol a menyasszony éppen felkészül, és ami engem ebben izgat az nem ez a glamouros szépség, amit kapunk ezzel a lágyított és tónusvesztett állapottal, hanem azok a kezek, amik itt dolgoznak, és serénykednek azon, hogy a fülbevaló a helyére kerüljön. Lényegesen izgalmasabb számomra az a négy kéz, mint maga a kép együttesen. Egy feszesebb vágással oldanám ezt meg, akkor kevésbé lenne édes. (hegyi)
értékelés: