Lucifer lába nyoma

Lucifer lába nyoma

Ritkán dolgoztok a talp leckével, ezért külön öröm, hogy erre is érkezik megoldás. Ráadásul nem is akármilyen. A rádióműsorban már gondolkodtunk, mi lehet az alap kiindulás, én arra tippeltem, hogy valami behavazott autólámpára taposott oda Renátó, hiszen annyira autómániás, adta magát az ötlet, de ahogy a kommentárból tudom, ez utcalámpa. Mindegy is, az ötlet és a megfigyelés jó, a kivitelezés is, úgyhogy megvan a lecke. Renátó, azonban azt meg kell mondjam, hogy ha ennyire ritkán jársz erre, nehezen tudunk folyamatában dolgozni, komolyabban kéne venned a fotózást, megérné. (hegyi)
értékelés:    

Szabadon

Szabadon

Ilyet sem sűrűn csinálok sajnos időm hiányában hogy szorgalmit adjak fel...de eljött az ideje. Esetleg ha valakinek van ötlete melyik leckéhez adhattam volna be akkor azt szívesen fogadom.

Hegyi Zsolt-2011-10-07 18:43

Régmúlt jövője

Ezt a képet a Jászain készítettem, miután előző héten nagymamám régi képeit nézegettem. Úgy éreztem nekem is kell olyan képet csinálnom ami akár oda is beleillik.

A leiratból tudjuk, hogy mi az, ami egy 2011-ben élő fiatalembert arra visz, hogy megpróbáljon archaizálni, ráadásul ebben szerencsére nem csak a szépiát, mint színezési formát hívja segítségül, hanem a világítást, a fényeket, a kompozíciót is megpróbálja abban a formában elkészíteni, több-kevesebb sikerrel, ami egy korra jellemző volt. Aki fényképezett már városban, tudja, hogy nagyon nehéz dolga van a városfotósnak akkor, amikor valamilyen időtlen, kevéssé szociografikus, inkább valamilyen érzelmet, érzést tükröztető képet szeretne létrehozni, azért, mert az a tárgyi környezet, ami körbevesz minket javarészt kuszaságból, zajból áll, vizuális értelemben értem ezt. Ha megfigyeljük ezt a képet, miközben a kandelláberek még ebben az íves formában jó ritmust hoznak létre, de sajnos a villanyvezetékek keresztül-kasul szelik ezt az egész helyzetet, és ez visszaránt minket. Sajnos ezzel túl sok mindent nem lehet kezdeni, itt szerencsére Renátó észrevette azt, hogy ha ellenfényben fényképez, akkor ezek javarésze eltűnik a képről a túlvilágítottság okán. Sajnos ez van, a városi helyzet nem a barátunk akkor, ha archaizálunk. A folthatások, a tömegelhelyezés rendben van, az ellenfény miatt a kép konkrétsága, az, hogy megnézhetjük, hogy kik vannak a villamosmegállóban, milyen ruházatban nem csak azért redukálódik, mert egy tónusú képet kapunk, hanem azért, mert az ellenfény sziluettekké formálja ezeket a figurákat, és ez a kép bármikor készülhetett volna. Kellőképpen távol van az az autó, ha a kort be akarom határolni, akkor sokféle irányt el tudok képzelni, 50-es, 60-as éveket simán. Még azok a ronda villamosmegálló tetők is ebben a fényben elvesznek a tömegben, még azok sem zavarnak. Tulajdonképpen a kép jó, és jól hozza ezt a helyzetet. Az Épített környezet leckére is abszolút el tudom fogadni, bár lehet, hogy ennél tovább is lehetett volna ezt gondolni, de a megoldást jónak tartom. Egyetlen egy problémám van: a horizont, hogy nem értem, hogy miért dől. Ha megfigyeled, az óra járásának megfelelően minimum egy-két foknyi eltérés van, ezt nem ártott volna helyrehúzni, erre tessék odafigyelni, mert ettől nincsen nyugalom a képen, ez forgatja el az egészet, és fölmerül az emberben a kérdés, hogy ez miért nincsen kikorrigálva. De a három csillag megvan, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Végre megvagy!

Pocito, az én drága kis keverék csivim. Azért őt választottam mert a család állatai közül ő a legnagyobb egyéniség! A mindene a labdázás!

Látunk itt egy kutyust, aki valamivel játszik, és ez egy nagyon jellemző pillanat, amikor ők ilyen nagyon elmélyedve játszanak valami tárggyal. Ahogy látom, ő szét is szedi ezt a labdát. Renátó nagyon helyesen felfigyelt a tükröződésben rejlő játékra, hogy megismétlődik ez a kép, viszont nagyon szűkre vágta ezt a kompozíciót. Ettől a kutyának a fülei, amik jellemzőek, és a méreteket is behatárolják, nincsenek a képen, de nem csak ez nincs a képen, hanem a tükröződésben is viszonylag keveset kapunk ebből a helyzetből. A labda, a mancsok, az orr ismétlődik, de például a szem, a fejforma nem. Ha lehetne mondani valamit, ami nekem problémám, akkor ez, hogy nagyon szűk a kompozíció. (hegyi)
értékelés:

Ébren álmodom

Ezt a képet egy barátommal való vízipipázás közben készítettem róla. Szeretünk pipázni és ez az alkalom, az a fél óra amikor az ember elfelejt minden gondot és bajt, csak arra koncentrál amire gondolni akar. Ezért is küldtem be ezt a képet. Mert ez több mint egy arc...

Kaptunk egy leiratot is, ezzel én most azért nem kezdenék semmit, mert izgalmas a leirat, de nem az van megfotózva. Egy erősen túlvilágított portrét kapunk, egy profilból fényképezett férfiarcról, de pontatlan a világítás. A homloknál, az arccsontnál, az orrnál olyan szinten túlvilágított a helyzet, hogy ki is ég a kép, miközben az árnyékforma már a homloknál elindul. Ha fény és árnyék, a sötét és a világos, a jó és rossz, az isteni és ördögi közötti játékot szeretném megfogalmazni, akkor ez akkor működik, ha jól kivehetőek, pontosan megfogalmazottak ezek a váltások. Másrészt pedig, azt nézzük meg, hogy valamilyen eszköz van a fiatalember szájához emelve, de ezt az eszközt ebben a formában nem lehet felismerni, pontosan azért, mert sötét háttér előtt van. Ha ez a jó és rossz, fekete és fehér, világos és sötét dolgot akarom megfogalmazni, akkor lehet, hogy fordítva világítom, és nem az arcot hozom be fénybe, hanem magát a tárgyat, és az arcot tartom sötétben, mert abban van titokzatosság, meseszerűség. Azzal, hogy ennyire tárgyiasan, mint egy szkenner lapjára lenne felfektetve ez az arc, mutatom ezt a képet, így ez nekem nem indít el történetet. Ha ez egy olyan szituáció, ami többször is előfordul, és megismételhető, akkor én kérnék Renátótól egy ismétlést, és szeretném arra is felhívni a figyelmét, hogy picit aktivizálja magát, mert ha ilyen nagy kihagyással dolgozunk, akkor nem tud egymásra épülni a munka. (hegyi)

A fény árnyékában

A Margitszigeten készítettem Csibével. Egy elkapott pillanat.

Renátó, úgy látom, hogy küldtél most egy olyan képet, amit, ha összehasonlítok a fogaskerekes csendéleteddel, akkor azt mondom, hogy ez egy sokkal érzékenyebb megközelítés, mint az. Tudom, hogy a lelkedhez az nagyon közel áll, mint téma, de a képi megfogalmazásban ez a mostani kép valami egészen fantasztikus. A platán a leveleivel, azok árnyékával, és az, hogy ezt az egészet abban az élességben tartva, ahol tartod, tökéletesen értem, hogy mit szerettél volna mondani a túlvilágított, kiégett levéllel, és annak az árnyékával, és mindezek a formák, amik a platánfa törzsén létrejönnek, ezek a kéregdarabok, fantasztikus játék. Azt is mondhatom, hogy az a szögletesség és keménység, ami ebben a levélformában benne van, nagyon jól kötődik össze ezekkel az organikus, puha, kerekítettebb formákkal, amik absztrakt formaként létrejönnek a platántörzsön. Szeretném megjegyezni, hogy számomra a legkedvesebb fa a platán. Órákig tudom nézegetni a törzsén ezeket a foltokat. Lehet, hogy ennek is van valami pszichológiai megfejtése, hogy miért. Az, amit a leiratban kapunk, hogy a Margit szigeten készítettem Csibével, nem tudom ki a Csibe, ha az a fényképezőgéped, akkor őt üdvözlöm, ha valaki kapcsolati helyzet, akkor őt, és akkor kérném a folytatást ezen az érzelmi hőfokon, amin most vagyunk, és ebben a koncentráltságban, amit itt most látunk. Minden egyes leckénél erre kell törekedni. Jelzem, hogy az első és második osztály megoldásait se feledd. (hegyi)
értékelés:    

Vascsokor

Ezt a leckét most azért küldöm, mert mostanában csináltam egy pár csendéletet és nem szeretnék addig várni, amíg eljutok a hetes leckéig. Itthon ránéztem a szerszámokra és rájöttem, hogy szépek. Ez lett belőle.

Renátó a képet a Csendélet leckébe küldte, és az a válogatás, amiből ezek a tárgyak összeállnak, valóban a csendélethez sorolja, még akkor is, ha ezek a tárgyak sokunk számára ismeretlenek. Ha jól látom, van itt egy kuplungtárcsa, valami váltóalkatrészek, fogaskerekek, villáskulcsok, csípőfogó, mind-mind egy közös irányhoz tartozik, és ez az irány az autók világa. Ez egy érzelmi megközelítés, hogy Renátó a kép tanúsága szerint ezzel a világgal szoros kapcsolatot fűz, és ezzel a világgal az érzelmeit is megpróbálja kifejezni. Renátó nem a legkönnyebb utat választotta a csendéletkészítéshez, mert ezek a csillogó felületek viszonylag nehezen fényképezhetőek, nagyon nagy a tónusterjedelem, ami létrejöhet. Ha megfigyeljük, a fogaskerekek belső részei egészen feketék, míg például a csípőfogó szinte fehér színnel világít. Ha ezt tudja az ember, hogy ilyen széles terjedelemben működik ez a dolog, akkor a világítás az, amivel kordában tudja ezt tartani.
   Az elemzést kezdjük azzal, hogy a tárgyakat és azok elrendezését vesszük végig. Van egy hátterünk, ez egy csomagolópapír lehet, ami színben ahhoz a világhoz áll közel, ami az olajos alkatrészek és szerszámok világa. Az ötlet nem rossz, hogy ezt a papírt használja Renátó, és ha jól sejtem, akkor valami sárgás fénnyel van ez az egész megvilágítva, mégis azt mondom, hogy ezzel a háttérrel kell kezdenünk, és annak az elrendezésével, mert minden ehhez képest fog tudni működni. Ha ennyire gyűrött a háttér, ezen az apró tárgyak elvesznek, mert a gyűrődések is olyan tónusterjedelemben működnek, mint ami a tárgyakon fellelhető, vagyis egybeolvad az egész, mint egy kaméleon, beleolvad a környezetébe a dolog, és ez nem nagyon segíti az értelmezést. Ha értelmezni szeretném, akkor azt mondom, hogy az az erő benne lehet a háttér hullámaiban, amit ezek az alkatrészek képviselnek, de akkor ezt meg kell valahogy tervezni. Tehát két eset lehetséges: az egyik az, hogy lényegesen kevésbé gyűrött háttérrel dolgozom, nem képezek mély árkokat, és hegyeket-völgyeket ebben a struktúrában, és akkor ehhez képest értelmezhetőek lesznek a tárgyak. A másik az, hogy ezeket a hullámokat olyan formába rendezem, ami hozzásegít minket ahhoz, hogy ez az erődemonstráció értelmezhető legyen. Most a háttér annyira izgatott, zaklatott, hogy nem engedi érvényesülni a tárgyakat.
   Ha tovább megyek, akkor azt mondom, hogy ki kell nevezni valakit-valamit, ami ebben fontos számomra, és ez egy viszonyrendszert fog megadni. Itt lehet azt mondani, hogy méret szerint csoportosítok. A kuplungtárcsa lehet a főszereplő, szépek ezek a formák, és ezzel hozok létre valamilyen viszonyrendszert, hogy van egy nagy, viszonylag homogén felületem, és ehhez képest rendezem el a többi tárgyat. Van is erre irányuló törekvés most: ha a kép bal oldalán lévő fogaskerék-rendszert veszem, akkor az elég jól viszonyul a kuplungtárcsához. Az egyik egy i betű, a másik egy o betű, tehát formailag is van benne egy játékosság, de mindezt megzavarja az a rendetlenség, ami a szerszámokkal jön létre. Amiért nehéz a dolgom, az az, hogy meg kell húznom a határt a tárgyfotó és a csendélet között, hogy mitől válik valami többé, mint tárgyfotó. Itt is ez a problémám, hogy billegünk ezen a határon. Ha csak ezeket az eszközöket tesszük le egy viszonylag jól megválasztott háttérhez, akkor készítünk egy reklámfotót annak a cégnek, aki ezeket a termékeket gyártja. A csendélet irányát erősíti most a képen a szerszámok elhelyezése, de például az a csípőfogó nagyon uralja az egészet (bár a mérete pici, de mégis ő a központi figura). Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szerelési helyzethez ritkán használunk csípőfogót, inkább a kulcsoké a szerep, akkor kérdőjel számomra, hogy miért ő van most ennyire központba helyezve. Nem szeretnék most tételesen végigmenni az összes tárgyon, hogy melyikkel mi a helyzet, mert addig, amíg Renátó saját maga nem dönti el, hogy melyik formai játék az, amihez képest a viszonyrendszerét létre akarja hozni, addig én helyette ezt nem tudom megtenni, nem is akarom, mert ez nem az én csendéletem, hanem Renátóé. Tehát én azért adnám vissza ezt a leckét ismétlésre, mert abszolút jól érthető az a fajta vonzódás, amit Renátó érez, abszolút jól dekódolható az az érzelmi állapot, ami egy felfokozott állapot, de mindezt úgy kell tudnunk megmutatni a nézőnek, hogy őbenne is nagyjából ez jöjjön létre, még akkor is, ha ezeket a tárgyakat nem ismeri. Ami pozitív ezen a képen: a világítás színtónusa, de a világításból is én lényegesen visszavennék, és módosítanék az egészen, megtartva ezt a színvilágot, egy nyugodtabb háttérrel, egy kevésbé gyűrött háttér előtt elkezdeném úgy berendezni a tárgyakat, lényegesen kevesebbet, hogy ez a viszonyrendszer jól tudjon működni. Javaslom Renátónak, hogy kezdje ezeket a tárgyakat szemlélni, adjon magának időt, barátkozzon ezekkel a tárgyakkal, a funkcióból helyezze át a hangsúlyt a formára, mert ezek formai játékok. Ott van egy erőfogó, gyönyörű technikai találmány, önmagában már egy olyan eszköz, ami izgalmas. Ehhez képest a villáskulcs bóvli, kevésbé érdekes. A csípőfogót én nem használnám, és ha villáskulcs, akkor nem ilyen gyerekméretűvel dolgoznék, hanem valami komolyabbal, hogy az arányrendszer ne torzuljon. Nem tudom, hogy ez mennyire volt segítő Renátó számára, én azt szeretném, hogy ha ezzel azért foglalkozna, mert nem én mondtam neki, hogy fogaskerekekkel csináljon csendéletet, de kíváncsi vagyok, hogy mit tud ebből kihozni. Visszatérve az elemzés elejére: azért nem könnyű a helyzet, mert addig, amíg egy virággal, egy zöldséggel tudunk, mint nézők érzelmi viszonyba kerülni, ez azért elég speciális terület, nem mindenki egyformán dekódolja ezeket a tárgyakat, tehát ezt még pluszban neki kell hozzátenni. Ismétlés. (hegyi)

A semmi közepén

Ezt Miskolc rally-n készítettem egy barátom társaságában hosszas beszélgetés után. A helyszínre csak rátaláltam, de a vele eltöltött este hangulatát átadja.

Itt egy ilyen sarkkutató túravezetőt látunk a képen, aki nagy elszántsággal néz szembe az elemekkel, és készített magáról még gyorsan az utolsó pillanatban egy képet, mielőtt végképp eltűnne a láthatáron. Komolyra fordítva a szót: az esemény, hogy a Miskolc rally-n készült a kép, és a semmi közepén vagyunk, csak a leiratból érzékelhető, ez a képen annyira nagyon nincs rajta és ez a képkivágásból adódik. Ha a semmi közepén vagyunk, akkor a semmit is kell tudnunk ábrázolni. A másik dolog az, hogy valószínűleg vakuval, vagy valamilyen más lámpával készült a világítás. Ez nem annyira tesz neked jót, nem biztos, hogy előnyös ez az ábrázolás számodra. A kép őszinteségét nem vonom kétségbe, de azt kérem, hogy lássunk egy ismétlést önportréban. (hegyi)
értékelés:

Ismét indulásra készen

A kép címe azért is az ami, mert újra alkotni szeretnék ide az estiskolára, gőz erővel ahogy csak tudok. Felkészültem.

Üdvözlünk, kedves Renátó, újra az Estiskolán. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy valaki akár néhány év elteltével is azt mondja, hogy változott a helyzete, változtak a preferenciái, újból kezdi el ezt az egészet, hátha máshogy és más irányba jutunk el. Jó a kép, az üzenet egyértelmű: Engine start, tehát elindítjuk magát a kis traktorunkat, kis repülőnket, nem tudom, milyen technikai eszköznek az indítógombjait látjuk, de nyilvánvaló, hogy ezzel valami kütyüt indítunk ezzel el, és hajrá. Ez így nekem tökéletesen jól működik, még úgy is, hogy személyes az, ahogy magát az indítógombot, megnyomja ez az ujj. Ebbe nagyon sok személyes üzenet belekerült akarva vagy akaratlanul. Nagyon remélem, Renátó, mondom ezt így lassan 2-3 hét után a kép fölkerülése után, hogy a folytatás sem várat nagyon sokat magára. (hegyi)
értékelés:    

Zsupsz!
Ez is egy izraeli képem...

Nagyon fontos, hogy gyors expozíciókkal dolgozva Renátó nem adja fel és próbál megközelítéseket végezni, ugyanakkor valami hasonlóról kell itt is beszélnem, mint az előző leckénél, hogy nagyon izgalmas az emberi alak lendülete, szárnyalása, a pillanat kimerevített megfigyelése, és itt is értem, hogy a platánfára emlékeztető fa, amiről az ugrás történik, az ott van a képen, de ha a kép ritmikáját figyelem meg, attól függetlenül, hogy nyilván nehéz egy ugró embert lefényképezni, de hát az alkotó választotta ezt a feladatot, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy a képen folthatások együtteséből érzékelünk egy sík felületre redukált teret. Márpedig, ha nem platánfát, nem eget és szárnyaló embert nézünk, hanem a folthatásokat, akkor azt lehet látni, hogy a szárnyaló ember foltkomplexuma elveszik a mögötte lévő háttér hasonló tónusaiban, ugyanakkor az ég fehérjének foltjai és az előtérben lévő fatörzsek foltjai ritmikában összekeverednek, ennél fogva a kép fontos témáját, a repülő emberi alakot gyengítik, miközben a fa éggel való kapcsolatának szép ritmikája is pontatlanul van kimetszve. A fehérek szerepe az kellene, hogy legyen, hogy kiemelik a sötét formákat, de itt a sötét formák össze vannak keveredve, és így a fehér sem segít, hanem összezavar. Tehát a szép emberi mozdulat, a táncos figura elveszik és külön életet él a kép többi részétől. Tudnám javasolni, hogy ehhez a feladathoz tanulmányozzuk a táncfotókat. Ezek nagyon nehéz témaválasztások, amiket most csinálsz, aminek nagyon örülünk, és javasoljuk, hogy foglalkozz vele tovább. (szőke)
értékelés:

Ez az én vágyam...
Hát ez az én vágyam. Rally versenyző lenni... Sokféleképpen meg tudtam volna ezt a dolgot fogalmazni... csajt nem raktam volna fel mert az már az én dolgom... De ez teljesen publikus és ez érint meg engem leginkább.

A képhez tartozik szöveg is, de mi alapvetően képeket próbálunk elemezni, és azt, hogy a kép eléri-e azt a szintet, ami a vágy kategóriában fel lett adva, azt most nem minősítenénk. A képen részben a porfelhő miatt, részben a demerungos ég miatt egy szürkés árnyalat van jelen, egy autót látunk kicsit elemelkedni a földről. A porfelhő, vagy kipufogó gáz foltrendszere éppúgy metszve van, mint ahogy azt már más, figurális esetben is láthattuk az estiskolán és jeleztük, hogy nem jóleső az, ha egységes részeket ad hoc módon, mert a kamera annyit látott belőle, csonkolunk. Megítélésünk szerint ez a kép ezzel a porfelhővel, ezzel a szürkés folttal együtt lenne egységes, és a kép bal oldalán látható nagy üres tér, amerre ez a mozgásban lévő szerkezet halad, ez ugyan mutatja ezt az irányt, de csak abban az esetben nevezhetjük elfogadhatónak ezt az irányt mutató ürességet, ha az autó mögötti porfelhő nem lenne csonkolva. Ugyanis az autó és a hozzá kapcsolódó porfelhő egységet képez. El tudjuk fogadni, hogy ez a vágás azért ilyen, mert nagyon gyors sebességnél próbált az alkotó exponálni, és ezzel egy nagyon nehéz feladat elé állította magát, ami dícsérendő, de mintha a fotós túl gyorsan exponált volna és nem várta volna meg, hogy az autó a fotós által kijelölt képmezőben elfoglalja a helyét. Ilyen értelemben ez inkább tekinthető sajtófotónak, de egy sajtófotónál, sportfotónál is elvárás, hogy a kompozíció rendben legyen (már csak azért is, mert ha mondjuk egy képszerkesztő választ egy eseményről egy fotót közlésre, azt fogja választani, ami ezt a feltételt is teljesíti). Ebben már a hatvanas-hetvenes években is igen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak fotográfusok, ha megnézzük, kik fotóztak akkoriban sajtó vagy sport fotókat, egészen nagy nevekkel is találkozhatunk. Talán ez nem véletlen, mert ezt is ugyanolyan fontosnak kell tekinteni, mint hogyha bármi más témakörben fotózunk. Ha ez érthető, akkor az is világos, hogy miért mondjuk azt, hogy ez a kép egy citromdisznós, miközben maga a vállalás nagyon is értékelendő.
   Ha mégis figyelembe veszem azt, ami a képaláírásban szerepel, akkor ott van egy fiatalos viccelődést vélek fölfedezni, főleg annál a kifejezésnél, hogy csajt nem raktam volna fel, mert az már az én dolgom. Ha az estiskolán személyes történeteket keresünk, és amennyire tőlünk telik, próbálunk őszinték lenni, akkor talán ez a fotó pontosan akkor lenne érdekes, hogyha ezt a fel nem dolgozott témakört is ideraknánk, tehát a női princípium, és a férfiasság megtestesítője, a sebesen rohanó autó mint erő, milyen kapcsolatrendszerben van, és hogy komponálható bele egy ilyen üzenetbe. Talán úgy, hogy a női személy nem feltétlenül az autóban, hanem az optikához közelebb eső felületen, a makro, vagy közeli térben helyezkedik el, akár arccal, akár dekomponáltan - és úgy az a tér, ami felé feltételezhetően az autó halad, vizuális szempontból elkezdhetne működni.(szőke)
értékelés:

Barát
Újdonsült egyik legeslegjobb barátom, aki mellesleg gyönyörű. (Egy izraeli borgyárban készült a kép :-) )

Heló Renátó, jó látni téged is errefelé. Három disznó, mert filmszerű és kifejező. De a vállnál csúnyán vágtál ám, ugye tudod? (szőke)
értékelés:

Vigyázz... kész... RAJT!
Elnézést kérek hogy már régen nem raktam fel anyagot, és ez sem egy házifeladat, csak azokhoz még nincs ötletem, de szeretném ha ezt is megnéznétek. Benik Balázs Veszprém Rally utolsó rajtjának egy pillanata.

Kedves Renátó, mivel te rátetetted direkt az autóra, hogy egyes, azért, hogy bejelentkeztél, legalább egy disznó jár ezért a képért, mivel tehát az autón is ott van, meg be is jelentkeztél, egy disznó. (Ez nem jelenti, hogy a kép rossz, majd lesz lecke a mozgás, akkor nem a szorgalmikra szokásos disznózás lesz majd. Várjuk a leckéket is!) (-szőke-)
értékelés:

Turay Balázs

Ennél a képnél egyrészt ugyanazt tudjuk elmondani, mint Lacipapa órás csendéleténél, vagyis, hogy ha egy picit elmozdulsz exponálás előtt jobbra-balra (tartva a távolságot a témától), akkor kompozíciójában egységesebb, kifejezőbb lehetne a kép. A háttal álló copfos fiúból kevesebb is elég lenne, és az elmozdulásoddal az ablakból többet kapnánk, és máris helyrebillenne a tömeg egyensúly - lány könyöke is megjelenhetne. Ami viszont nagy erénye a képnek, az a hangulat közvetítés. Az elmélyült munka, a titok, a meglesett pillanat üzenete mind erősíti az érdeklődést, a néző figyelmét. Nagyon jól használtad ki a meglévő fényeket is, egyrészt az ablakon beeső fényt, mint főfényt, valamint az asztallapról visszaverődő másodalgos fényeket, derítést. A többiek számára is jó példa lehet ez arra, hogy miképp lehet vakuk és lámpák nélkül is plasztikussá tenni egy emberi alakot, vagy tárgyat akár a visszaverődő fény felhasználásával. Azért két disznó, mert a továbblépésedhez a kompozíciós feladatokra szeretnénk irányítani a figyelmed. (szőke)
értékelés:

Turay Balázs

Kedves Renátó, először is örülünk, hogy komolyan vetted a feladatot, amit a villanykörtés képednél írtunk neked. Fontosnak tartom elmondani, hogy mi csak ebből a képből tudunk bármire is következtetni. Az én számomra alapvetően nagyon nagy szeretet, odafigyelés és líra van jelen a képen. Az arc színein található meleg barnásvörösek nem agresszívek, a körülötte található színek, beleértve a szürkésfehér kevert tónusait, a háttér zöldes szürkéit, vagy a haj sötétjét, inkább a melankólia felé mozdítják el a képet, vagy másként fogalmazva a merengés felé, mint a diszharmónia vagy dinamika felé. Ha ilyen egységes a színválasztása a képnek, és a tömegelosztása is ezt támasztja alá, akkor a kompozíciós rendnek is ezt kellene szolgálnia. A képkivágás jól érzékelhetően balról jobbra haladó fölülről lefelé működő tengellyel dolgozik, amelynél a koponya, az arc és a tekintet fontos hangsúlyt kap. Ebben a tengelyrendszerben ugyankkor a szemünket a fényképezett személy tekintete valahova a képen kívülre irányítja, a jobb alsó sarok felé viszont az egész kép keretrendszerében nem derül ki hova néz a modell, és a foltritmusok alapján is, ha nem is azt szeretnénk megtudni, hogy hova néz, de a jobb alsó sarokban nagyobb mennyiségű fehér tónusra lenne szükség. A modellnek tehát a képkereten belül balra és felfelé kellene mozdulnia úgy, hogy a fülbe nem vágsz bele és a haj formája nem lyukad ki. (szőke)
értékelés: