Lányregény

Lányregény

Ez egy érdekes kép. Amit hiányolok, az a kép jobb oldalának a belakása, tehát, miközben gyönyörűen él az arc, miközben nagyon szép a könyv, miközben ez az egész rózsaszínes világ tényleg abszolút arról beszél, hogy valaki a tinédzser kora vége felé a szerelmi életét még a lányregények olvasásában éli ki, de a vágy azért már ott van a tekintetben, ez mind nagyon rendben van, ugyanakkor ez a szürkés-zöldes háttér elég furcsa. Nem azt mondom, hogy Michael Jackson posztert kellene tenni a falra, mert nem kötelezően ez az, ami az egészet megoldja, de valamilyen térbe helyezést mindenféleképpen érdemes lenne csinálni. Úgyhogy én most azt mondom, hogy ez egy 2 csillagos kép, és ha van kedvetek még ezzel játszani, márpedig remélem, hogy igen, akkor kérnék egy ismétlést, a történet egyik szála ugyanis működik, de nincsen keretbe helyezve. (hegyi)
értékelés:

Kié ez?

Kié ez?

Második nekifutás.

Úgy érzem, volt értelme annak, hogy beszélgessünk erről a mappáról, és itt most egy olyan üzenetet hozott Noémi, aminek az előző képhez nincsen túl sok köze, tehát hangulatában is, és mondanivalójában is teljesen másról szól. Kicsit távolabb léptünk a témától, kicsit elrajzoltabb az üzenet, kevésbé személyes, mint amilyen az előző volt, de üzenetben sokkal hatásosabb. Itt is hagy némi kérdőjelet a dolog, hogy ez egy mappa, vagy egy fényképfelvétel, vagy egy papírlap, vagy mi akar lenni, tehát a mappaság még itt sem jön át, de ez nem baj. Nem tárgyfotót készítünk, hanem egy benyomást. Ez a benyomás itt most jól működik, nagyon jó ez a háttér függöny, nagyon szépek a gesztusok. Talán annyit hozzátennék, hogy egy nagyon pici derítéssel szemből, még plasztikusabb lenne a dolog. Nem a mappára gondolok elsősorban, hanem a kézre, tehát, a térbeliség ábrázolásához nem elég a főfény, ahhoz igazából kell a derítés, kell az, hogy valami visszavert fénnyel tényleg körbe tudjam rajzolni azt a térbeli kiterjedést, ami egyébként jellemző mondjuk akár erre a karra is. Ha hagyom nagyon egy irányból jönni a fényt, mint itt most, akkor a nagyon árnyékban lévő részek úgymond elszegényednek, tehát, gesztusukban, tónusukban, rajzolatukban nem azt a gazdagságot hozzák, mint amit egyébként ebből ki lehetne hozni. Nyilván ezen lehet utólag segíteni, bár most azt gondolom, hogy elég macerás lenne ezt itt utólag megoldani, egyszerűbb lenne ezt majd kipróbálni. Nem azt mondom, hogy ezt ismételje meg Noémi, mert ez egy 3 csillagos leckemegoldás, hanem azt mondom, hogy a későbbiekre nézve, ne elégedjünk meg azzal, hogy csak egyféle fénnyel dolgozunk. A fény a fotográfus legnagyobb barátja, és azt gondolom, hogy ezt kár lenne figyelmen kívül hagyni, vagy kár esetlegesnek hagyni, hogy hát, jó, valamilyen fény besütött a szobába, és azzal dolgozom. Keresni kell azt, hogy hogyan lehet ebből még többet kihozni. Akár egy lámpával, akár egy tükröző felülettel, és ennek is, ugye, sokféle fajtája ismert egy tükörtől kezdve egy fehér kartonig sok minden szórhatja vissza a fényt. (hegyi)
értékelés:    

Borozó

Borozó

Ne haragudj Noémi, de ezt egyszerűen el fogom intézni, mert ez a kép azért nem jó, mert annyira egyszerűsítettél, és annyira szűkítettél ezen az egészen, hogy ember legyen a talpán, aki rájön arra, hogy ez egy pohár, meg hogy elkezdje értelmezni azt, hogy mitől van ez a furcsa szín, és hogy mi halt ebbe bele. Valahogy ezt most túlgondoltad. Azt gondolom, hogy ennél kevesebb is elég. Másrészt, nem vagyok arról meggyőződve, hogy esztétikailag helye van ennek a bogármaradványnak. Szóval, értem én, hogy meghökkentjük a nézőt, de ez most indokolatlan. (hegyi)

Csillagrendszer

Csillagrendszer

A nappalinkban.

Az a helyzet, hogy ez működne, de nem ebben a környezetben. Miközben az előző felhasználásnál nagyon jól eltaláltad ezt a dolgot, mint megfigyelés fontos. Az kellett volna elérni, hogy tényleg a csillagrendszerre hajazzon a dolog, márpedig, bocsánatot kérek, de ha az égre felnézünk, hogy ha mást nem, de egy gyerekrajzot nézzünk meg, kéknek ábrázolják az eget. Ha csillagos, akkor sötétkéknek. Megtartva ezt a megvilágítást, a háttérben kellett volna valami olyat találni, ami kék, és akkor ez az arany a kékkel gyönyörű kontrasztot adna. Ezzel a fal háttérrel nem működik. (hegyi)

Aposztróf

Aposztróf

Van úgy, hogy értem, csak nem érzem.
S van úgy, hogy érzem, de nem értem.

Az, hogy ez milyen helyzet, valami kályha, vagy konyha lehet, vagy nem tudom, ahol a képek a falon is tükröződnek, és maga ez a tűzhely, vagy annak a falat védő fém lemeze is segítség, és ebben ez a sziluettes ábrázolás, ez nekem tökéletes. Ez egy nagyon, nagyon erős első lecke. És én nagyon örülök annak, hogy ez a kép ide megérkezett, mert ez már hivatkozási alap lesz a következőkre nézve akkor, amikor a többi leckét megoldjuk. Talán annyit hozzátennék, hogy én még szigorúbb lennék a képkivágással, ugyanis most a kép jobb oldalán van egy olyan rész, ahova egy másik tárgynak az árnyéka is esik, lehet, hogy az egy szekrény volt, vagy nem tudom, hogy micsoda, na, én azt már javarészt vágnám, legalábbis azt, ami ez a szürkés falfestés melletti rész, azt én biztosan levágnám. Akár a falon lévő kép határáig vágni, és ez igaz egyébként egy kicsit fentről is, onnan is vágnék egy keveset, egy félujjnyit legalább. És lehet, hogy a kép aljából is annyit, hogy ehhez a barnás-vöröses tónusnál legyen a vágás. És akkor még inkább a konstrukció kezd el működni, és kevésbé az a szoció, ami ennek sajátja, de ettől még megmaradna az íze. Én most ezt mondom, hogy ennyit érdemes, de hát, vágni még mindig lehet, az nem olyan nagy probléma. Köszönöm, és ez egy nagyon jó megfigyelés! (hegyi)
értékelés:    

Anya haragja

Anya haragja

Nem lát tőle engem rendesen...

Ez tulajdonképpen egy plakát, és ha a családon belüli erőszakról kellene valamit mondani, akkor erre ez egy tökéletesen rendben lévő kép. Az, hogy ez anya haragja, vagy hogy ez micsoda, az most ilyen szempontból mellékes, lehet apáé is. Azt gondolom, hogy ami ebben izgalmas, az a párhuzam, ami ezek a tüskeböki bogyók és a fiatalember megjelenése között van. Az ő tekintete, a félelem, a csüggedés, ami ebben benne van, az mind nagyon, nagyon erős. És itt most akkor az a kérdés, hogy mit kezdünk ezzel a kompozícióval. Ha ez egy plakát, akkor ki lehet használni úgymond az üresen hagyott részeket arra, hogy oda valamit feltegyünk szövegileg, de hát, most ugye egy fotóról beszélünk. Ez így most nekem azért egy kicsit lötyög kompozícióban. Vagy elvisszük a konzervatív megoldás fel, és akkor a kép bal oldalából vágunk, meg a jobb oldalából is egy kicsit, és valahogy konszolidáljuk a belső konstrukciót, vagy pedig azt mondjuk, hogy még nagyobb feszültséget akarunk kelteni, és akkor ezt az egészet még inkább szélre komponáljuk, szervezzük. Így akkor a kép jobb oldalából mindenféleképpen kell vágni, és akkor a bal oldal meghagyható, sőt, akkor azt, amit a jobb oldalból levágtunk, azt hozzá lehetne tenni. Ennyit tudok hozzátenni ehhez az egészhez, miközben a leckemegoldás tökéletes. Úgyhogy én megadom a 3 csillagot és a leckemegoldást is azzal, hogy a kompozíciót kell gyakorolni. (hegyi)
értékelés:    

Dosszié

Dosszié

A/4-es gumis mappa. A vágyaimnak.

Elég hosszan beszélgettetek erről a képről, aminek nagyon örülök. A kommentben is leírtam, hogy ez egy nagyon híres fotográfiája Brassainak a New York–i pályaudvarról, miközben egy nagyon erotikus megközelítés kapunk ezzel a vörös körömlakkos női kézzel. Ez eleve feltételez egy viszonyrendszert, de azért most ez nem teljesen egyértelmű, hogy a fotóhoz való viszony, vagy a tárgyhoz, vagy ahhoz, amit ez a tárgy képvisel, és még akár tovább is mehetnénk ezen az úton, hogy akár, ha ezt elfogadom, hogy ez egy dosszié, akkor amit a dosszié maga hordoz, ahhoz is lehetne egy csatolás. Tehát sokféle irány lehet, és ez most nem igazán egyértelmű, hogy miről beszélünk. Azért nem egyértelmű, mert magában már az sem az, hogy ez egy dosszié. Ha az ember nagyon figyelmes, akkor láthat rajta a hajtáshoz segítő benyomódásokat, láthat rajta magához a mappához tartozó gumicsíkot is, de azért ember legyen a talpán az, akinek ez egyből feldereng, és ha nem a leirattal, hanem csak a képpel foglalkozik, akkor meg fennáll a veszély, hogy valamiért ehhez a képhez ragaszkodik az alkotó, valamit ezzel szeretne mutatni. Igen ám, csak az a kérdés, hogy mit. Mi az, ami ebben engem izgat? Ha itt a tárgy lenne a fontos, akkor ennél felismerhetőbbnek kell hagyni ezt a tárgyat, nem lehet ennyire szűkre vágni. Azt gondolom, hogy annak mindig jelentése van, ha valakit magunk elé emelünk, mint egy mellvért, egy másik alkotót, de ott kutyakötelességünk a viszonyrendszert tisztázni, és a néző elé tárni. Ez most ennél a képnél esetlegessé válik, mintha el lenne maszatolva azzal, hogy én szerelmes vagyok Brassaiba, és akkor azt mondom, hogy nem is ez az igazság, hanem a gumis mappa, hogy hát, én véletlenül kaptam egy ilyen mappát, és olyan tök jó, hogy van rajta egy fotó. Tessék vállalni azt, hogy mi a valós indok, mert akkor ez át fog jönni a képen. Mi az, hogy a vágyaimnak van ez a mappa? Mi lesz ebbe beletéve? Szerelmes levelek, vagy fotográfiák? Tehát valamilyen szinten az ember nem bujkálhat ennyire, mert akkor az őszintesége kérdőjeleződik meg a dolognak. Tessék ebbe erősebben belemenni. Mivel ez egy fontos mappa, gondolom, megvan még, úgyhogy tessék ismételni. (hegyi)

Életkori sajátosság

Életkori sajátosság

Hogy néha gyerekesen viselkedik...

Tulajdonképpen ez egy aranyos kép, de megmondom, hogy mi a bajom vele. A gyereknek akkora feje van, hogy az valami őrület, és ez engem mindig egy kicsit riaszt, akárhányszor ránézek. Ez köszönhető annak is, hogy fél oldalra van fordítva a teste, annak is, hogy torzít az objektív, amit megválasztottál hozzá, és annak is, hogy honnan fotóztad. Ez nekem most egy fura, groteszk üggyé vált. Talán, ha kevésbé lenne szűkre vágva - megint azt mondom, hogy a környezettel kellene valamit kezdeni -, akkor egy kicsit szerethetőbb lenne. Főképp a baloldalnál vágtunk bele nagyon az oldalába a képnek. Az a helyzet, hogy rá lehet erősíteni ezekre az egyébként is meglévő méretkülönbségekre, hiszen minden gyereknek nagy a feje egy kicsit, mert a fej kevésbé hajlamos a méretnövekedésre, mint a test többi részei, tehát bizonyos életkorig ez eléggé jellemző. Ugyanakkor erre tessék akkor valósan ráerősíteni, az objektívet még inkább a nagy látószög felé elvinni, és akkor a nézőpontot is lehet egy kicsit felülről hozni, ő meg biztosan meg fogja csinálni ezt a gesztust neked újra, ha kéred. Ha pedig ezt az egészet az ellentétek akarnák elvinni, hogy ő itt ül teljesen illedelmesen, és közben vág egy ilyen grimaszt, akkor ehhez a grimaszhoz képest a test kevés, hogy az illedelmességet erősen tudja hordozni, ahhoz már túlságosan levágtad. Hát, nem tudom, nekem ez így most 1 csillag, és nem azért 1 csillag, mert rossz lenne, mert a világítás is rendben van, plasztikus, térbe van helyezve, szóval minden rendben lenne, itt az arányok azok, amik nekem igen erősen dolgoznak. (hegyi)
értékelés:

Családi kötelék(ek)

Családi kötelék(ek)

Ez nekem túl van gondolva. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, van ebben módosítás is rendesen, nagyon izgalmasak ezek a színek, de nekem most itt az apa, meg az anya kézfogója a gyerekekkel, ez már sok a jóból. A három gyerek tökéletesen rendben van, de valamiért én ezt most nem tudom komolyan venni, és ez azt jelenti, hogy elvittél engem valami olyan világba, ami mintha egy mesterségesen előállított idillt akarna nekem sugallani, hogy én ezt higgyem el. De nincsenek a szereplők rendesen rajta a képen, ugyanakkor nincs is eléggé idézőjelbe téve ez az egész. El kéne dönteni azt, hogy most ez egy vidám ügy, vagy egy drámai, mert most a kettő valahogy összekeveredett. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Szeretsz engem?

Szeretsz engem?

A törött formák mindig hordoznak valamilyen veszélyérzetet, valamilyen fájdalmat, sérülést, valamilyen bántást, valamilyen élményt, ami a nézőben egy távolságtartó megközelítést eredményez. Részben ezek a saját belső élményeink, részben pedig a formából adódó érzetek. A tárgyi világ ráadásul összeköttetésbe kerül egy szereplővel is, és ebből végeredményben az is kihozható, hogy itt van egy fiatalember, aki eltörte ezt a vázát, és most várja, hogy megbüntetik-e, vagy sem, ugyanakkor nagyon érdekes, hogy az első pillanatban, amikor ránéztem erre a képre, akkor én azt véltem felfedezni, hogy itt két szereplő van. Van egy főszereplő, aki a kis kockás ingével, farmerjával áll, és várja a büntetést, vagy épp valamilyen feloldozást, vagy bármilyen reakciót, de van egy másik szereplőnk, akinek csak a kézfejét látjuk, aki egy függöny mögött van, aki akár ezt mint nagy ruhát is hordhatná, tehát ott van egy anya, ott van valaki, aki ebből a lemerevedett, ijedt helyzetből megpróbálja őt kihúzni. Nekem ez volt az első élmény, és persze, utána rájöttem, hogy az csak egy függöny ott hátul, de azóta is, akárhányszor ránézek erre a képre, az első, ami beugrik, az ez. Az ötlet jó, a ritmus is jó, és az üzenet is jó, nem egy könnyen megfejthető élmény, az biztos, nem egy játékos történetről van szó, hanem egy sokkal drámaibb ügyről. Mondok még egy érdekes dolgot, olyan ez az üveg felület, a nyak felé a hátsó falon, mintha valami totemoszlop is visszatükröződne. Nagyon érdekes, egy ilyen üvöltő totemoszlopot látok ott. Összegezve az egészet, ez egy jó gondolat a gyermekkorra, és egy jó ritmus. A megfejtése nem adja egyszerűen magát. 3 csillag és a leckemegoldás is megvan, de Noémi, ne hagyjuk annyiban ezt a leckét. (hegyi)
értékelés:    

Egyszercsak

Egyszercsak

"Dolgozz, csak dolgozz, mert ahogy beleéled magad a munkába, furcsa dolgok kezdenek történni." (Elliott Erwitt)

Az a jó abban, amit a Noémi feszeget, hogy abszolút képi gondolkodást mutat. Tehát, én úgy gondolom, hogy ha ő megtalálja azt a formai bizonyosságot és biztonságot, amit még egyelőre keres, és a technikát is kordában tartva úgymond a minőség sem lesz akadály, akkor nagyon nagy esélye van annak, hogy az, amit a Noémi keres, vagy az, amit a Noémi tud, át tud fordulni valami egészen érdekes alkotói világba. Ezt azért mondom, mert az, amit itt most látunk, egy nagyon érdekes játék. Ha csak a portré rétegét nézzük, azt, hogy áll valaki egy tükör előtt, és megfigyeli saját magát, ebben a beállításban már ez is érdekes, mert nem egy szokványos megfigyelés. A fények is jók, a helyzet is rendben van. Utána idekerül egy kép a képben, de ez olyan, mintha egy furcsa film lenne, vagy egy furcsa tükör, nem nagyon értjük, hogy akkor most mi történt, hogy hogyan is került az oda, mi tartja azt ott, és akkor most a tükrön van egy másik tükör, vagy egy üveglap, vagy mi akar ez itt lenni, vagy hol vagyunk mi átverve – már elkezdjük megfejteni. Miközben aztán ott van egy másik portré, és ez megint egy újabb gondolati réteget kapcsol be. Amik majd továbbgondolásra érdemesek, azok gyakorlással megvalósítható és stabilizálható dolgok, a tömegelosztás kérdése. Az, hogy figyeljek arra oda, hogy ha felveszek egy ilyen ruhát, akkor az ki van-e vasalva, vagy sem, hogy a mellnél milyen zavaróbb ellenritmusok jönnek úgymond létre. Maga az, ahogyan a ruha feszül, és ezt az egészet megoldja, az rendben van, és az abszolút jó ellenpont, ugyanakkor vannak erre merőleges vonalak, amik nem teljesen segítik ezt a képet, hogy az a melltartóból adódik, vagy nem, azt nem tudom, de azzal érdemes lett volna még foglalkozni. Van ezen még mit javítani, de maga az irány egészen egyedi. Dolgozzunk tovább! (hegyi)
értékelés:    

Bárkivel előfordulhat

Bárkivel előfordulhat

Nem tudom, hogy az, amit látok, az annak köszönhető-e, hogy a technika korlátoz, vagy ez valóban a te döntésed miatt alakult-e így? Miközben én nem vagyok egy élességpárti fickó, tehát, én nem esem hanyatt attól, hogy valami mennyire éles, vagy nem, vagy milyen kemény egy objektív, vagy egy szettnek a rajzolata. De most ennél a képnél ez nekem hiányzik azért. Akár a hátsó szélét nézem ennek a pohárnak, akár az elsőt, nekem itt most pontosan ez az élesség az, ami hiányzik. Hogy érezzem azt, hogy ha ehhez hozzáérek, akkor a vérem is kiserken. Még az is lehet, hogy valamelyikre rakod a döntést, bár, ha ennyire távolságtartó a megközelítés, hogy szinte ilyen anatómiai pontossággal akarjuk ábrázolni ezt a modellt, akkor én azt mondom, hogy ennél a képnél nem lehet a mélységélesség sem túl kicsi. Tehát itt nekem most technikailag csúszik el a dolog. Ugyanez igaz a háttérre is, hogy olyan a háttér, mintha egyébként ez a valóságban nem ilyen lett volna, hanem, mintha az objektív molyolt volna el valamit. Valahogy az egész olyan furcsa nekem most technikailag. Miközben a kép üzenete, és az egész abszolút rendben van. Egy dolgot azért hadd tegyek hozzá: az egésznek a drámáját növelné, ha a képe felső részéhez hozzákerülne még legalább egy - másfél ujjnyi, akár egészen a sötét felé kifutva, hogy legyen még ott valami. Megint azt mondom, hogy ennyire ne rajzoljunk körbe valamit, hagyjunk ennek teret, nagyobb lesz a dráma. Ez így nekem most 2 csillag, részben a technika, részben pedig a tömegelhelyezés miatt, nagyon jó irányban tapogatsz Noémi, nagyon jó irányban keresed a megoldásokat. (hegyi)
értékelés:

Aszaltak

Aszaltak

Egyrészt most már egészen biztos vagyok abban, hogy egy kis kalibráció arra a monitorra, amin te ezeket ellenőrzöd, ráférne. Mindig valahogy a sötét felé csúszunk el, és ettől az embernek van egy olyan érzete, amikor ezeket nézi, hogy oké-oké, hogy ezek ilyen kis növénykék, de én szeretném ezeket élvezni úgy, hogy tónusban ennek egy kicsit több dinamikája maradhasson. Most nagyon sötétek maradtak ezek a növénykék, tehát egy kicsivel visszább hoznám a közép tónusokat. De mondom, valószínű, hogy ez egy kontroll kérdés, hogy a monitor mit tud neked mutatni. A képi része viszont tökéletesen rendben van, sőt, azt gondolom, hogy ez az egész működhetne akár egy ilyen érdekes fali poszterként is. Szép ritmus, jók a formák, izgalmas megfigyelés, én ezt jónak gondolom. (hegyi)
értékelés:    

Kisasszony

Kisasszony

"Nem próbálok másoknál jobban táncolni. Csak magamnál jobban."
(Mihail Nyikolajevics Barishnikov)

Ez egy nagyon kedves, nagyon barátságos fotó. Nagyon örülök annak, hogy a kamera nézőpontja a főszereplővel egy szintre került, és nem fentről lefelé van ez fotózva, hanem belehelyezkedünk az ő meséjébe, az ő ritmusába, az ő élményébe. Ez egy nagyon fontos dolog, és ezt nagyon sokszor el szokták felejteni az emberek, amikor gyereket fényképeznek. Tehát, én ezt egy nagyon jó ritmusnak gondolom. A kék és a zöld is nagyon dinamikus, és ahogy ő ezzel a ruhával játszik futás közben, ez egészen szenzációs. Egy kérdésben kell dűlőre jutnunk. Ez a gyerekkor leckére kiváló, hiszen minden benne van, a büszkeség, a nőiség megjelenése, a szülői minta másolás, a szabadság, dinamika - de könyörgöm, ez mozgásra nem megoldás. Oké, mozog a szereplő, de hát ez azért kevés a boldogsághoz a leckemegoldásban. (hegyi)
értékelés: