Az első pillanatban sok mindenre gondoltam, hogy ilyen ufó invázió lepte el a Látszóteret, aztán tüzetesebben megfigyelve láttam, hogy ez valamilyen gyümölcs. Először répaszeletekre gondoltam, de aztán rájöttem, hogy a francokat, ez barack. Érdekes ez a fajta kompozíció, és érdekes ez a meglátás, és azt gondolom, hogy ez egy jó megfigyelés. Ha az évszakokról akarok beszélni, akkor ez egy jó irány lehet. Talán azon lenne érdemes elgondolkodni, hogy tónusban egy kicsit visszább kellene hozni ebből a sötétségből, mert nagyobb dinamikát kapna akkor az egész. Most elég sok minden bebukik a sötétbe, és azért mondom ezt, mert ebben azért több vidámság van, és ez most egy kicsit komorra, kopogósra sikerült. Ettől függetlenül rendben van! (hegyi)
értékelés:    

Azzal együtt, hogy erről a képről már beszélgettünk, én elfogadom ezt a megoldást is. Ikonikus hatása van az egésznek, nagyon érdekes ez a fajta képkivágás, nagyon szép az a ritmus, amit a haj, a kar, és a kézfej mutat, és ennek a lírának egyfajta ellenpontja az, ami a fejnél, és a tükröződő tekintetnél létrejön. Egy szerepjáték az, amit látunk, és ez nagyon izgalmassá teszi az egészet, pont azért, mert ebben a szerepjátékban, ha akarom, akkor más kultúrák, más vallások üzenetét is hordozhatom (csador), de azt is mondhatom, hogy a kukucskálás is bekapcsolódhat ebbe a történetbe (Aliz tükörvilága), szóval sok mindenről szó lehet. A saját megfigyelésem, a saját személyiségem rétegeinek a felfejtéseiről is szó van. Az üzenet rétegei tehát abszolút jól érthetőek. Én mégis azt mondom, hogy foglalkozz még ezzel, ne engedd ezt még el, mert van ebben még, még nem vagyunk az út végén. (hegyi) értékelés:    

A gyerekkora ez egy tökéletesen rendben lévő kép, még akkor is, hogyha nem teljesen értek egyet a kamera nézőpontjával. Ugyanakkor kompozícióban van problémám. Értem én, hogy minden fontos, fontos az, hogy hömpölyög ez a sár, fontos az, hogy ő ott szerencsétlenkedik ebben a kisgatyiban, fontos az, hogy mutassunk egy utat, hogy valószínű, hogy arra fog menni tovább, még az is jó, hogy ez az út nem egy bizalomgerjesztő dolog, mert ott azért veszélyek leselkedhetnek, úgyhogy minden ott van a képen, aminek ott kell lennie. Talán egy kicsit túl sok is. A kép felső részéből én mindenféleképpen vágnék, 1,5-2 ujjnyit, mert elég, ha csak feltolod a képet a képernyőn, és ha ott levágod, akkor attól még megmarad az út, meg a végén az a lyukszerű valami, mint egy barlangbejárat is ott van, de ami felette van, az már nem kell, mert az már ehhez nem ad hozzá. Ha ezt elfogadod, akkor viszont elindul egy belső harmónia, akkor már kezdődik a rend helyreállni, és látod, hogy a gyerek mellett kicsit szűk. Mindezzel együtt a dolog rendben van. Az idézettől én arcidegzsábát kaptam, nem nagyon értem, hogy hogy kerül ide a könnyeimtől felázott föld, és miért kell ezt lemosnod neked, mert azért ennyire nem fájdalmas ez az egész. Ez a gyerek játszik. Nem az a helyzet, hogy atomtámadás történt, és a savas eső mossa az ő bőrét, úgyhogy a drámázás elvesz ebből. Azért fontos, hogy most ezt elmondjam, mert én nagyon fontosnak, és nagyon szükségesnek tartom a leiratot, mert ad hozzá. A nézőt is, és egyébként engem is, mint elemző, segít abban, hogy közelebb kerüljek ahhoz, amit el szerettetek volna mondani, tulajdonképpen helyettetek beszél egy ilyen képbemutatásos szituációban. Ha ez a valóságban történne, és nem az interneten, akkor is feltenném a kérdést, hogy mit miért, és arra tudnátok válaszolni, így most ez a képaláírásnál történhet meg. És azért jó, hogy ez ott van, mert ez orientál engem abban, hogy te milyen érzelmi állapotot szeretnél ezzel mondani. De ez az érzelmi állapot ebben a képben így nincsen benne! Bele lehet tenni. Vagy nagyon fentről és esendőnek fotózva őt, vagy nagyon lentről, megnövelve ezzel a sár tömegét és hatását, másrészt pedig lényegesen kontrasztosabb, keményebb hívással. Az biztos, hogy nem ilyen szürkés valami, ha dráma van, úgyhogy, ha ebbe az irányba akarunk menni, akkor én azt gondolom, hogy ez a megoldás. De nem érzem ezt a drámát, ezért mondom, hogy rá lehet erre húzni egy ilyen élményt, ugyanakkor egy kicsit mondvacsináltnak érzem abban a tekintetben, hogy akkor tessék valóban keresni valami drámai helyzetet. Most megint a csúnya manipulátor fog belőlem beszélni, hogy ahogy fényképezed a kisgyereket, eljátszotok, és megkérsz valakit, hogy onnan, ahonnan ő nem is látja, dobjon oda valami kavicsot a sárba, és az fröccsenjen neki. Valószínű, hogy meg fog tőle rettenni, és ezt le lehet fényképezni, és akkor ott lesz rajta a rettenet, a félelem. Ezen most ez nincsen rajta. Esendő, azt látom, de nem esendőbb annál, mint hogy a gyerek egy kicsit ott most bénázik ebben a sárban. Szóval a gyermekkorra jó, a képkivágás nem, a kompozíció helyrehozható, az érzelmi megközelítés tisztázandó. (hegyi)
értékelés:

Ez egy nagyon érdekes kép. Nagyon jó az a pillanat, amit megválasztottál, nagyon szépek a naplemente színei a kerítésen, varázslatos az, ahogy ott csillognak ezek a fények. Emellett viszont azt gondolom, hogy ennek a hatását gyengíti ki az, ami a kép felső régiójában történik a felhőkkel. Próbáld ki azt, hogy elkezded felfelé scrollozni a képernyőt, és a böngésző tetejével vágod a képet, és így, ha letakarod azt a nagy világosságot ott fent, akkor ahogy takarod, úgy kezd a történetnek úgymond a főszereplője egyre nagyobb hangsúlyt kapni, és egyre dinamikusabb lenni, egyre jobban élni. Ez azt mutatja, hogy ebben a fényviszonyban és helyzetben nem a felhőkön van a hangsúly, hanem a kerítésen. A megfigyelésnél ezt pontosan láttad is, de valamilyen okból úgy gondoltad, hogy akkor komponáljuk bele az eget, miközben talán pont fordítva lenne ez érdekes, hogy ha az égből elég lenne annyi, amennyi a dombok feletti részből talán egy ujjnyi még megad, és utána a kép alsó része lenne az, ami a fontos, a föld. Hiszen pont a természetessége, vagy a föld közelisége az ennek a történetnek, ami nagyon erős hatás. Az, hogy nem valami elvarázsolt álmesei történetet mutatunk, vagy nem egy nagyvárosi helyzetet a maga tervezettségével, hanem a kis girbe-gurba utcákkal, a kis szedett-vedett háztetőkkel igenis a valóságról beszélünk, és ezt a valóságot festi át a Nap. Tehát azt gondolom, hogy itt az alsó régiónak a ritmusát kellene még erősíteni, és semmi esetre sem hagynám csak a felső rész levágásával egy félpanorámás valaminek ezt a képet, hanem az előtérhez adnék hozzá annyit, amennyit ott levágtam, vagy még egy kicsivel többet is. (hegyi)
értékelés:

Sőt, én még azt mondanám, hogy akár a köldök leckébe is bekerülhetett volna ám ez. A család leckébe nekem nem teljesen működik, pontosan azért nem, mert a család nem csak a gyerekekből áll. Úgyhogy ezen pontosítsunk, és én áttenném ezt a köldök leckébe, mert ha áttesszük, akkor ez egy 3 csillagos leckemegoldás. Tökéletesen érthető üzenettel, abszolút jó ritmussal. Talán oldalirányban lehetnénk egy kicsit bővebbek, tágabbak, túl szűkre van az oldala vágva, de egyébként a kép rendben van. A 3 csillag megvan a köldök leckére, legközelebb pedig figyeljünk arra, hogy a család leckébe nem csak az utódok tartoznak bele. (hegyi)
értékelés:

Azt gondolom, hogy ez egy leckemegoldás. Azt is megmondom, hogy miért. Azért, mert én úgy érzem, hogy ez egy nagyon is jól felismert megfigyelés és témagyakorlat, mégpedig azért, mert nem csak, hogy tömegében jó az elhelyezése, hanem a szürrealitása is megvan ennek a háttérben lévő dombokkal. Ettől az egész valahogy kiemelkedik ebből a sztoriból. Csak kérdezem, hogy a felső régióból nem volna még egy kicsi? Mert oda nekem egy egy, másfél ujjnyi hiányzik, mert most nagyon szűk a felső réteg, tehát én ezt a nagyon fekvőre vágott dolgot nem tartom szerencsésnek. Egyébként mondom, a dolog az rendben van. Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy erre megelőlegezem a 3 csillagot, reménykedve, hogy esetleg van olyan verzió, amiben a felső rész még tart tovább ezekkel a dűnékkel, buckákkal. Nagyon finomak a színek, és abszolút értem azt is, hogy mi a címnek a jelentése, úgyhogy én köszönöm, ez egy jó megoldás. A leckemegoldással egy kicsit még várok, de a 3 csillag abszolút jár ezért a képért. (hegyi)
értékelés:

Nagyon köszönöm azt, hogy kitartóan dolgozol ezzel a leckével, a képkerettel, és az abban történő önportré elhelyezésével. Ez fontos, mert a gyakorlás által tudjuk a valóságban megtapasztalni, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem, valamint, hogy mi hogyan működik, és mi hogyan nem. Ahogy lépdelünk előre a képek sorában, és egyre újabb és újabb megfejtések jönnek erre a leckére ebben a témakörben, egyre inkább finomodik és pontosodik a megoldás, és tisztul a kép. Nekem most egyértelműnek tűnik az, hogy a képkeret a hibás. Ugyanis akármennyire is érdekes egy ilyen hosszúkás képkeret, ha ezt nem tudjuk a képbe szervezni, akkor nem fog működni. Saját tapasztalatom is van, mégpedig amikor saját magam készítettem az erkélyajtónál magamról aktfelvételt. Arra kellett rájönnöm, hogy kicsi az ajtó. Nyilvánvaló, hogy az én testi adottságaimmal vannak problémák, de az az üvegfelület, amit ott használtam kicsi volt, és ez beszorította a mozgást és nem adott elég teret neki. Itt is ezt érzem, hogy van egy képkeretünk, de ez a képkeret nem ad elégséges teret. Legalábbis ebben a formában letámasztva a falhoz, nem. Tökéletesen logikus lenne, ha megkérdeznéd, hogy na jól van Zsolt, de akkor most hogyan tovább, mert eddig ezt az utat forszíroztad, és akkor most mégis azt mondod, hogy nem ez a megoldás!? Azt gondolom, hogy két irány lehetséges. Az egyik a falhoz támasztott keret, és az elé helyezett test, amihez ez a keret kicsi, legfőképpen keskeny. A másik irány, amiben lehetséges, hogy tudna működni a keret, ha megállsz egy nagy fehér háttérfelület előtt, és a kezedbe fogod ezt a keretet, majd magad elé tartva metszel ki úgymond egy újabb teret a valóságból. Akár ferdén tartva, akár egyenesen, ez ilyen szempontból teljesen szabadon választható, az ember felvesz valamilyen pózt, és abban elkezdi ezt a keretet használni gesztusában hasonlatosan, mint a talajtornászoknál a karika. Ha ez számodra járható út, akkor azt gondolom, lehet, hogy ez lenne az izgalmasabb. Megmondom azt is, hogy miért van problémám ezzel a megoldással. Azért, mert beszorít téged, béklyóba köt, kénytelen vagy kuporogni, összezsugorodni, és ez nem adja a szabadság érzetét, márpedig azt hiszem, hogy erre volna szükség. Úgyhogy most nem azért kérek ismétlést, mert te valamit elrontottál, hanem azért, mert valószínű, az én instrukcióimban volt a hiba. (hegyi)