A Dörögdi Fesztivál egyik fontos eseményéről számolunk be, ugyanis mondhatni Hegyi kérése nyomán, hosszú egyeztetések és próbák után először élőben a Klastrom Színpadon lépett fel az újjáalakult CSÉB 80, a nyolcvanas évek egyik kultikus alternatív zenekara. Az augusztus 1-i koncerten az összes ismert és kevésbé ismert dalt meghallgathattuk, az időutazás teljes volt. A zenekar tagjai: Sichna Judit Olga - vokál, Tikviczki Erika - vokál, Balogh Péter - ének, Erős Gyula - gitár, Horváth Dániel - basszus, Kass Róbert - billentyűk, Betegh Gábor - szaxofon, Csányi Viktor - dob, Árpa Sándor Herkules - ütősök.

,
,
,
,
,

A Karavan Familia nagy sikerű koncertet adott az Ősök és Esélyek Házában a Dörögdi Fesztiválon. Ebből láthattok részleteket, valamint a zenekarral és a táncosokkal készült interjúkat, ugyanis a koncert után táncház, tánctanítás is volt.

,

A Coca-Cola Magyarország igazi kuriózummal készült a Sziget 2008 fesztiválra: az első valódi hazai tervezésű Coca-Cola alumínium palackkal. A korlátozott mennyiségben, összesen 30.000 példányban, kizárólag a Sziget fesztiválon kapható különleges kiadás csomagolása egy fiatal magyar grafikus, Szentmihályi Dani, alias SLOW alkotása. Nonprofit oldalunk nevében köszönjük mindenkinek, aki segíti munkánkat, hogy céljainkat megvalósíthassuk. Örömmel fogadtuk a Coca-Cola megbízásából a Noguchi megkeresését, hogy készítsük el a Sziget 2008-as alupalack internetes bemutatófilmjét, és köszönjük, hogy az Estiskola szemlélete tükröződhet egy reklámfilmben.

Hegyi pedellus rövid video üzenete egyrészt a stáb részéről egy BUÉK is, másrészt az egy nap múlva beköszöntő 2010-es estiskolás év felvezetője. Hegyi megpróbál úgynevezett FAQ jelleggel kérdés-felelekben válaszolni itt a film alatt a felmerülő gondolatokra.

- Mi történt, miért történt?
- Erre Szőke bejegyzése ad választ, kérjük azt elfogadni.

- Mi változik az oldalon az Estiskolában?
- Szőke blogja, munkái és a tévé lekerült az oldalról, az abban lévő estiskolások által készített tartalmak a szakkörbe kerülnek.
- A szakkör, szorgalmi, tábor, sulirádió, konyha, galéria, titkárság, fórum és chat rovatok maradnak. Terveink szerint hamarosan új, külön rovatba kerülnek az elkészítendő leckék feladványai.

- És mi lesz az elemzésekkel?
- Az eddigi elemzések maradnak a helyükön, ezentúl pedig Hegyi pedellus fogja az elemzéseket elkészíteni.

- Eddig citromdisznókat kaptunk, kiskondások lettünk, ezzel mi lesz?
- Az eddig elért kiskondásokért ugyanúgy, ahogy eddig is, filmeket kaphattok jutalomként. 2010-től az elemzésekhez más kis figurák lesznek rendelve, de az elv marad. A citromdisznók helyett kis csillag van, a kiskondás helyett pedig a egy mosolygó Hold. A jövőbeni eredményekért pedig személyre szabott ajándékokat, meglepetéseket kaphattok majd.

- És milyen lesz az Estiskola kívülről?
- A struktúra mivel bevált, marad. Az új grafikai megjelenés Hegedűs-Gáspár Verát dícséri. Nagy köszönet ezért Verának, aki nem csak gyors és pontos munkát végzett, de szívvel-lélekkel egy olyan új világot teremtett, ami igen közel áll ahhoz a világhoz, amit az Estiskola képvisel.

- És a sulirádió?
- A sulirádió, ahogy eddig is, napi 24 órában sugározza adását. Török József adásvezető a sulirádió vezetője, ahogy eddig is, esténként estiskolások készítik a műsorokat, tehát a sulirádióban nincs változás.

- Változik-e hogy ki, mit, hogy tölthet fel ide, változik-e a beiratkozás menete?
- Nem, a célok nem változnak, az Estiskola továbbra is ingyenes, bárki beiratkozhat hozzánk, aki vállalja a nevét, és elkészíti a leckéket. Az Estiskola szellemiségének iránya, a "látásoktatás", a film, fotó, rádió, vers, beszélgetések, találkozók ugyanúgy alappillérei ennek a közösségnek. Minden kézzel készül továbbra is, szabadidőben, egymásnak, hogy segíthessünk.

- A táborokkal mi a helyzet?
- Amint itt a jó idő, szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy akár kötetlen formában, akár tematizált beszélgetésekkel, élő képelemzésekkel a kertben, szakmai előadókkal, vitaestekkel folyhasson az a háttérmunka, ami eddig a táborokban történt. Ennek a hogyanja az elkövetkező hónapok alatt fog kikristályosodni, ötleteink vannak, lehetőségeink is, külsőben, stúdióban, laborban, tehát aki szeretne nem csak virtuálisan találkozni, ezekre is lesz megoldás.

Összefoglalva: az Estiskola céljai nem változtak. A dizájn megújult, a tartalomban a szakköri, rádiós és más közös munkákban nincs váltás, a közösség továbbra is nyitott kapukkal és szívvel várja a fotó, film és rádiózás barátait.

Szeretettel: Hegyi Zsolt pedellus, Török József adásvezető tanfelügyelő és Koren Balázs technikai mindenes.

Asztalunk

Köszönet. (Ezzel az asztallal kívánunk minden estiskolásnak békés karácsonyt.)

Saját képet a jövőben nem elemzünk, ezért arra kérem az estiskolásokat, hogy bátran cincálják szét kommentben, aztán akár azt, amivel ti is egyetértetek, idézetként kiteszem a kép alá. (hegyi)

Az Ősök Házában egy fotóműtermet is berendeztünk, a látogatók videoüzeneteiből készült filmet láthatjátok most.

Esik. A szobában tizennyolc fok.
Nyirkosak a ruhák, nem szárad a törülköző.
Korán sötétedik.

A szék túl magas, az asztal rendetlen.
Az a kis rózsaszín virág a sarokban, a szúrós leveleivel
hét kis virágot hozott.

Esik. Ázik a kutya háza.
Hideg vízben mosatlan edények.
Három lépés távolságban minden.

"Hibátlan marionett. Nem lehet szebb, se hidegebb."
- szól a rádió.
Aztán lassú tánc.

Nők a pult mögött

Hát én nagyon nehéz helyzetben vagyok, mert én ugye pontosan tudom, hogy ez a kép hol és mikor készült. Akkor várakoztunk az öcsi zsidótemető archív anyagai megérkezésére egy kis cukrászdában a Széchenyi levéltár mellett és tudom, hogy mikor készült ez a kép. De én ezt a képet tulajdonképpen azóta nem láttam, és hát tegyük hozzá finoman szólva, hogy nem most kaptuk meg ezeket a neveket, hiszen a Dörögdi Fesztivál is már elég régen zajlott le és azelőtt nekünk sokkal régebben meg kellett szereznünk a szövegeket. És nekem ez nagy öröm, hogy ezt a képet, amit ott a helyszínen láthattam a rögzítő eszközből, hogy itt újra láthatom az Estiskolánál. Nagyon jó megfigyelésnek tartom és nagyon örülök, hogyha most a Hegyi-féle utolsó képeket nézzük, akkor újra egy összerendezett Hegyi filozófiát, a megfigyelő Hegyiből újra a visszabillentődött és nem a kaotikus, hanem a kicsit Dévényi Ádámos hangulatú zenéket idéző Hegyit láthatjuk itt. Én ezt a képet nagyon szeretem. Nyilvánvalóan az én számomra a kép attól válik értékessé, ami a háttérben a megbúvó, talán egyetemista kislány, aki a nyári időszakban pénzt keres, már nem elsősorban a térdén, hanem ott munka közben valamilyen írást folytat elbújva, hogy a fagyizógép mögött ne láthassák azt, hogy ő nem a munkakörének megfelelően tevékenykedik. Szóval ez egy jó szocio és szeretem nagyon ezt a képet. Három disznó. (szőke)
értékelés: