Egy éjszakai felvételt látunk, és remélem nem számítógépen szerkesztett montázst, ilyen társkereső oldalon szoktak ilyet csinálni, hogy így egyszerre éjszaka meg nappal meg mindenhogy lehet látni a társkeresőt, remélem nem ilyen képet látunk, hanem egy hosszú expozíciót. Erre abból is következtetünk, hogy a Hold kerek formája kicsit elliptikussá vált. Az egyiptomi, elsősorban a halotti kultúrához kapcsolódó képzőművészetben, de különböző barlangrajzoknál is, látható az a képzőművészeti megoldás, amikor például a vadászat különböző elemeit, vagy a halotti rituáléknak, vagy az életútnak különböző fontos pillanatait a szobrászok, festők mondjuk egy király esetében egy képen örökítik meg, mintha azok az időben távol álló helyzetek egymás mellett olvasva egy egységes történetként, egy allegorikus formában jelennének meg. Így van az, hogy az egyiptomi halottas kamráknál, mondjuk Amenhotep történeténél látjuk, amint hajózik, látjuk, amint a krokodilokkal küzd, és látjuk, amint a leigázottak előtt megáll. Ez a kép valami hasonló úton kezd el járni, ahogy a képen látható szereplő különböző pozíciókban, különböző mozdulatokkal egy egységes történetet próbál elmesélni. Talán nem véletlen, hogy azt hiszem a hozzászólásokban is lehetett olvasni Shakespeare Szent Iván éji álom című művét, amely valami hasonló történetiséggel dolgozik, nevezetesen, hogy ott úgymond amatőr színészek amatőr módon játszanak el helyzeteket. Van az egész kép „díszletezésének” egy furcsa színházi jellege, elképzelhető, hogy pont a lámpák fényei miatt egy rivaldaszerű, abszolút Globe színházas érzése az embernek. Nyilván attól, hogy az éjszakai felvételnél a park, vagy az erdő, ahol a fényképész dolgozhatott, háttérként jelenik meg, rajzosan, mint egy festett háttér, ezzel a furcsa Holddal, amely akár itt most ezen a képen még talán reflektornak is tekinthető, egy szinte selyempapírra festett, síkra redukált előtér jelenik meg, és ezen az előtéren vannak ennek a furcsa királynak a különböző állomásai, fázisai megfestve. Nem véletlenül mondom ezt a szót, hogy megfestve, mert az egyértelműen látszik a képen, hogy a hosszú expozíció miatt a lámpákkal vagy fényforrásokkal együtt mozog időnként a modell, és ez hozza létre ezeket a furcsa festői hatásokat. Ez a kép nem egy vidám kép. Találhatóak rajta eléggé esendő, vagy akár ördögi pillanatok is, például a kép középső alsó szakaszában az emberi arc, ahol ugye a talán zseblámpa, vagy valamilyen fényforrás miatt az arc alulról kap megvilágítást, és ezáltal, mivel a fényforrás mozgatva van, egy ilyen furcsa luciferi jelzést kap az állkapocs környéke, mint hogya ott szakáll jelenne meg. Az egésznek van egy Baphomet jellege. Nem véletlenül hangzanak el ezek a furcsa szavak a kép kapcsán, mert egyrészt a reneszánsz, másrészt a reneszánszhoz kapcsolódó színházi attitűd egyfajta utazú színház mesei elemekkel, másrészt pedig a barokkból is jól ismert vérbő színházi nyelvezet is megtalálható ezen a képen. Ez a kép mindenféleképp színházszerű, teátrális, és egy történetmesélésre szakosodott kép. Vannak párhuzamok, amelyeket érdemes lenne az estiskolásoknak, vagy esetleg az alkotónak is megnézni, Saudek képei, aki hozzánk közel, Prága környékén alkot. Pusztán azért is érdemes megemlíteni ezt a híres alkotót, mert ott is az állóképeken egy képben hosszú és nehezen elmesélhető történetek jelennek meg. Én ezt a képet nagyon szeretem, annak ellenére is, hogy mondjuk a bal oldali képfelületnél a kereszteződésben jelzőőrként működő rendőrláma-irányító figura kicsit kilóg ebből a képből, merthogy az egész történetisége ezeket a spontaneitásokat, még akár a kompozíciós elmozdulásokat is megengedi. Sokkal erősebb mindaz az atmoszféra, ami ebből a képből sugárzik, minthogy most el kelljen kezdenünk levágogatni, igazgatni. Én azt javasolnám az alkotónak, ugyanúgy, mint egy nem olyan régen a weboldalra felhelyezett, a betegség idején készült képpel, amelyet akár úgy is mondhatnánk, hogy hívókép, hogy ezeken a vonalakon, ezeken az útjain, amiket most kiválasztott, tovább kéne haladni, mert a felvetések azok nagyon jók, nagyon izgalmasak, de nyilván ezzel még sokat kellene foglalkozni. Tizenkettes lecke tavasz kategóriájára a három disznó megvan, és nagyon örülök, hogy ezt a képet elkészítette. (szőke)
értékelés:

Mi itt Jóskával Szentmihályon így vettünk részt a Föld Órája környezetvédelmi akcióban, miközben szólt az Estiskola Rádió, hiszen adás nem maradhat el...

Egy technikai hiba, vagyis hogy véletlenül már exponált filmre exponáltam újra, ezért keletkezett ez a szendvics-hatás.

Egy dupla expozíciót látunk. A 35mm-es filmeknél, klasszikus fényképezőgépeknél nagyon sokszor előforduló hibajelenség volt, hogy a filmet továbbító kis fogaskerekek vagy a sok használattól, vagy valamilyen mechanikai problémától nem továbbították megfelelően a perforáción keresztül a filmet. Ezért ha megnézzük a korabeli fényképeket, amikor még az elektronikus fényképezés nem létezett, akkor rengetegszer látható ez a jelenség családi fotóknál, csoportképeknél, ahol a fényképezőgép még egyszer exponál ugyanarra a képkockára, és ebből véletlenszerű, sokszor nagyon meglepő, sőt, többségében izgalmas montázsok jönnek létre. Itt is egy ilyen montázst látunk. A mai számítógépes technika ezt már nagyon könnyen létre tudja hozni. A számítógépes technikával természetesen lehetőség van rá, hogy ezek a montázs felületek nagyítva, kicsinyítve, igazítva egészen jó kompozíciókat eredményezzenek. A korabeli technikák viszont véletlenszerűen működtek, és mint ilyen véletlenszerű egybeesések nehezen voltak utólagosan manipulálhatóak. Így ennél a képnél is sok esetlegességet látunk. Elképzelhetően ruhaszárító kötélen látható száradó trikó, a facsipesz, amely rögzíti a ruhaszárító kötélhez a trikót, az a kép jobb alsó szakaszán látható, és egy régi kert, valamilyen elhagyott terület, ahol két fakapu zárja ezt a bejáratot, ez összemosódik ezzel a második expozícióval. Igazából amitől ennek mostanában divatja van, az ezen a képen is jól látható jelek összességéből adódik. Ez a kép is egy fekete-fehér, de inkább egy ilyen barnásabb, szépia hangulatot mutat. Megint csak visszatérve a korabeli fényképezésre ez akkor nem volt egy különleges jelenség, mert fekete-fehér filmet sokkal olcsóbb volt vásárolni az amatőr fényképezőknek, mint színest, és a színes technikának a labormunkája is sokkal drágább volt. Úgyhogy nagy többségében az amatőr fotózásban a 70-es években a fekete-fehér fényképek dominálnak. Ezt a világot mutatja, tükrözi ez a kép, ettől tűnik archaikusnak, és ez az az apró jelenség, amitől felértékelődik ez a beküldött fotó. Ugyanakkor azért is örülök, hogy erre a házi feladatra ez az első beérkezett munka, mert minden más a hibához kapcsolódó jelenséget is mutatja a kép. Elsősorban azt, hogy az akkori analóg fényképezés ugye nem tudja befolyásolni a szendvicshelyzetet, teljesen esetleges a kompozíció, emiatt csúszkál. Igazából azon túl, hogy egy cím hozzáadódik a képhez, nem nagyon lehet megfejteni a kódot, hogy a száradó trikó és a kertkapu milyen kapcsolatban van. A fekete-fehér archaikus jelenség az, ami egyedül talpra állítja a képi üzenetet, az összes többi pedig annak a szabálynak felel meg, amit a hiba fogalma mint fényképészeti gyűjtőfogalom mutat. Mint első beküldött kép, és mint jó orvosi ló, azt gondolom, hogy az egy disznó megvan a képre, de alapvetően ugyanakkor nem érzem azt, hogy összetéveszthetetlenül a Hegyi Zsolt munkáiban a harminckettes leckére érkezett volna egy olyan alkotás, amire nem mondhatnám azt, hogy Szabó Géza vagy Kovács Irén képét látnánk. Tehát a hiba házi feladatot visszaadnám ismétlésre, és egy disznó. (szőke)
értékelés: