A pillangó árnyéka

Szép ez, persze, hálás téma, jók a színei is, szóval ezért sok lájk jár az instán, de engem az azért érdekelne, miért vágod ennyire szűkre? Mi az oka? Valami bizonytalanság a kompozícióval? Vagy ha ennyire körbevágjuk, akkor fontosabbnak hat? Elég egy pillangó a képre? Igen, ezek valid kérdések, ha ezek merülnek fel benned, de akkor a választ is tudod. Elég lehet egy pillangó is, ha van sztorija, viszont a körbevágással feltűzted egy lepkegyűjteménybe, ahol már a sztori lényegét veszti. (hegyi)
értékelés:

Visszatekintés - kora reggel, Visszatekintés - kora reggel

Nem akarok úgy tűnni, mint aki örökké elégedetlen és nem éri a küzdelmét a helyzetnek, magának akár a mezőgazdasági munkának, és annak, hogy közben még valakinek arra is marad elég ereje, hogy fotózzon, mert de, érzem. Viszont ha nem mondom el, hogy igazán a fenti képről hiányzik a melós rész, akár csak a gép kormánya, valami, amivel küzdesz, a lentinál meg baromira zavar az újbóli túlélesítés, amit pedig már többször megbeszéltünk, akkor meg az van, hogy az a dilemma, hogy ha nem mondom el, akkor minek vagyok itt. Szóval örömöt nem elrontani akarva kell mondjam, hogy Feri, a hibák, amiket ismételsz megvannak most is, és ezeken érdemes lenne gondolkodnod, miért fontos pl számodra az, hogy sharpent erissz rá, mikor tudod, hogy csak rontani lehet vele. Hát, ez van. (hegyi)
értékelés:

Miért a hónap képe:

Hogy miért ez lett nálam a Hónap képe? Mi parasztok tartsunk össze :-) Leglábbis a képet nézegetve én érzem a hajnali párás, nedves széna illatát, az elvégzett munka utáni "kellemes" fáradságot az izmaimban, a jóleső érzést, hogy “ez is megvan, még sincs este”, vagy reggel, ha kora hajnalban kellett menni bálázni, hogy ne hulljanak le a lucerna levelei. Hangsúlyoznám, hogy nem értek a művészethez semmilyen szinten, szóval művészeti/technikai elemzést tőlem ne várjatok, csupán ebben a hónapban számomra ez a képpár volt az, amelyik nem esett le a falról. Elfogult lennék? Biztosan. De szerintem mindenki az. (Kordás Zoltán)

Marathoni rádióhallgatásom, Marathoni rádióhallgatásom, Marathoni rádióhallgatásom

Tudom, hogy van benned humor, és azt is, hogy a maratoni adás hosszú, ez látszik is. Főleg a harmadikon. A második nekem kilóg. Az első meg nem tudom, hogy jól értelmezhető-e, hogy a szemedbe ment valami, vagy meg vagy hatódva. Hát, nem mondom, persze az is szuper, hogy dokumentáltad. De ezek azért nem adják ki nekem most. (hegyi)
értékelés:

Kifüggesztés

A képviselő-testületi ülés programjavaslatát lekésőbb a képviselő-testületi ülést megelőző harmadik napon kell kifüggeszteni a község hivatalos hirdetőtábláján és webhelyén.

Ferikém, ez így inkább vicces cseh kisrealista mozi, mint fotó, nem nagyon érteni, mi van, a bácsi mit csinál. A leirat konkrét, de a képnek is kell tudnia mesélni. (hegyi)

Valahol Koreában

Istvánnak volt egy hasonlója, ott is mondtam, amit itt, hogy a kép fele kábé nem nagyon érdekes, mert nem történik semmi megragadható benne, ami meg érdekes lehetne, azt a mobil problematikája a zajjal és részlethiánnyal, az megöli. Sajna ez így nem működik, ehhez fényképezőgép kell, ha technikai oldalról nézem, de ott is kérdés lenne a miért. (hegyi)

Pipacsbimbók

Az ötlet jó, és az is jó irány, ahogy ezt tónusban megoldottad. Az egy másik kérdés, hogy hogyan lehet innen eljutni oda, hogy a kép ne talált kép legyen, hanem egyedi, rád jellemző alkotás. Ehhez az kell, hogy elszakadj a konvencióktól. Ez így egy tanulmány, annak nem rossz, de nincs kész. Láttam valamit, megfotózom, aztán laborban majd dramatizálom, amennyire hagyja. Mondom, miért nincs kész. Egyrészt a pipacsbimbók ilyesféle gravitációja amit mutatsz, kókadó farokra is utal, csüngés, lemondás, fene tudja. A háttér miatt azonban nincs módod arra, hogy ezt elforgasd, játssz vele, és itt kezdődik a probléma, ezért mondom, hogy talált kép. A háttér ugyanis zavaros. Van, ahol jól mutatnak a formák, van, ahol a kiégett részen van a pipacsfej, esetleges. Aztán ott van az is, hogy 4 fej van. Nem jó. 3, 5, sok, de a 4 az nehezen indokolható kompozícióban. Pontosabban lehet, persze, hogy van egy hármas összetartozás, és egy meg a renitens. De akkor Feri le kell mondani a kurva kicsi mélységélesség divatról. És itt jön megint a háttér problémája. Amiből az következik, hogy tudva, hogy kurva sérülékeny a pipacs növény, ezt elő kell készíteni, háttér, világítás, minden, akár szabadban, de egy ennél kevésbé zavaros hátteret használva, kifeszítve, belógatva, és amikor minden oké, akkor leszedni ezeket, beállítani, exponálni, minderre ha fél óra van, sokat mondok, mielőtt pusztulásba menne át a növény. Hát, így. (hegyi)
értékelés:

Sziámi

Az ötlet jó. Tanulmány ez, amit meg kellene csinálnod majd. Az jó, ahogy a két fél működik, és az is, hogy a tükröződést próbáltad imitálni. A tónusok is rendben. A tartalommal kell még molyolni. Ugyanis az el kell dönteni, hogy tükröződést akarsz, tükrözést, vagy akarsz-e a két fél között különbségeket is. Most ahol a fejtetők találkoznak, ott az nincs megoldva. A másik a szélein, ahogy el van mismásolva, hogy az most valami tárgy, ami takar, vagy ruha, vagy el van maszatolva, hogy ne jöjjön ki, hogy nincs kigondolva, hogy test legyen vagy ruha vagy mi. Ezekkel kell még foglalkozni. (hegyi)
értékelés:

Fly, Robin, fly!

Nos, Feri, én ezt pártolom, jó irány és jó a mondanivaló is, tetszik, amit kitaláltál. Formailag és tónusban is rendben vagyunk. Ami viszont nekem problémás, hogy ezt a széles verziót alkalmazod, ami érthető, ha azt veszem, hogy a két oszlop benne legyen, viszont ha tartod a 3:2-es arányt, az annyit adna hozzá, azon túl, hogy kevéssé lenne fura az arány, hogy lenn is, fenn is több lehetne, és akkor ez a repülés-kényszer, elszállnék-nem lehet ellentérpár is jobba kijönne. Ezt egyrészt azzal lehet elérni, hogy nem vágsz ennyit, nyilván, másrészt mivel úgyis dőlnek az oszlopok, még lentebbről fotózod, ezzel még erősebben adva annak, hogy felemeld magad. Ami anatómiailag kérdéses, az a hasnál a vágás. Ott is lejjebb kéne menni. Én adok erre 3 csillagot, ha te meg küldesz egy ismétlést. (hegyi)
értékelés:

Kamzík - a pozsonyi tv torony

Talán alul ott vágva, ahol a bal fa kimegy a képből, nem tudom, nekem ez így elég kevés, értem, persze, épített, organikus, bujkálás, minden, de nem működik. (hegyi)

Tarkóra tett kezekkel

Egyrészt végre. Végre elkezdesz a komfortzónádból kimozdulni. Ez szuper. És a kép is alapvetően jó, benne van az a kettősség, hogy a tarkóra tett kéz mennyiféle asszociációt tud beindítani. Még erősebb lenne, ha jobbra nem fordulnánk be feketébe. Tudom, mondani könnyű. Szóval csináltam egy verziót, persze béna, mert az eredetiből könnyebb varázsolni, és hát nem is enged sok lépcsőnyi világosítást a digit, ennyire nem szereti, ha belenyúlnak, de megmutatom, hogy érezd, mire gondolok. (hegyi)
értékelés:

Egy újabb önportré

Feri, kommentben Pistának kiválóan leelemezted a képet. A függöny jó, semmi baja, sőt. Csak kéne még a térből, hogy a szociója jobban jöjjön. A kezek. Egy bögre a kézben. Valami, ami sztorit csinál. Így ez most nem elég. De jegyezd meg, hogy, hol, mikor, hogyan, mert ezt jó lenne nyáron ismételni, jobb fényekkel, kevesebb gönccel. (hegyi)

Magányosan

Feri, ez semmi. Nem kép. Nincs oka a képen, hogy miért készült el. Nem több, mint egy tárgyfotó lenne, de ahhoz a tárgy nem elég egyedi, hogy megörökítsük, így, mindenféle üzenet nélkül egymagában nem áll meg. ez nem azt jelenti, hogy ne lenne jó akár egy csendéletben, bár sok bajod lesz ezekkel az apró zizi mintáival. (hegyi)

Ébredezés

Feri, ez nincs megoldva, ez nincs kész. Egyrészt nagyon kopog, nagyon kemény és túl nagy a kontrasztkülönbség. Másrészt be van mozdulva - ami nem lenne baj - de rá is van lélesítve, ami eleve baj, nem szabad használni élesítést, mert csak ront, így együtt meg egymásnak a két dolog ellentmond. Az jó, hogy a két tárgyon gondolkodsz, de világítással a kettőt tónusban közelíteni kell, ekkora átfogásnál el fog billenni az egész. Ha érdekel, esetleg kéne ismételni. (hegyi)

Dilemma

Feri, ezt elég lazán dobtad ide, nem sokat vacakoltál az élesség pontjával, a fejedre nőtt kalappal, van humora, de nem tudom, mennyire volt ez a cél, mert a gesztus meg nem vicces, a kompozícó feleslegesen négyzetes, mert a lámpa függesztéke felett vágni kellett volna, szóval hmm, visszaadom. (hegyi)

Délutáni kávé - otthon

Az alap jó. A fejed, a festmény, mama mozdulata, minden oké. De a te zoknid alatt már vágni kell, mert akkor lesz feszes az egész, enélkül elkezd lötyögni. Ha volna lehetőség, érdemes ilyenkor kicsit oldalirányba többet hagyni, mivel az ilyen időzített vagy távirányított exponálásnál kisebb a kontroll, így könnyen a szélre vagy azon túl is kimozoghatnak a modellek, ezt ha többet hagysz rá, lehet korrigálni. (hegyi)
értékelés: