Családfám
Családfám

Sokszor mondtam már a Márti-képek kapcsán és itt ennél a két részes sorozatnál is fontos megjegyezni, hogy a Márti alapvetően filmes. Történeteket mesél el, valószínű ez az oka itt is a házi feladatnak, hogy nem egy önálló képet, hanem egyik képet a másikra vonatkoztatva egy történeti építkezést látunk. Teljesen indokolt a két egymás mellé helyezett kép, érthető is és csak egy teljesen személyes megjegyzés, hogy a vágy bennem ott van, hogy majd ezeket láthatom mozgófilmen. Az, hogy nem filmet látunk, lehet az az oka, hogy bonyolult dolog, számítógép és egyéb szerkezetek kellenek hozzá, ez csak egy teljesen zárójeles megjegyzés tehát. A köldök kapcsán volt többször vita erről, hogy nem véletlen, hogy a tízes utáni leckéknél egy magasabb szintet, és hívószavakat használunk és így jelent meg ez a furcsa lecke és arra kértünk benneteket, hogy próbáljatok meg magatokban mélyebb összefüggéseket, összetettebb eseményeket létrehozni, elküldeni. Az én sejtésem szerint ez a kép pontosan ezekbe a régiókba érkezik el, nem tudom, hogy sajnos-e vagy nem, csak a magam érzése, hogy ez a kép nagyon jó mind a két része, de nagyon szomorú. Ezt abból lehet sejteni, hogy közérthető, jól megfogalmazható, jól megfogható kódokkal dolgozik. Egy emberi alakot látunk az éjszakában, aki valami parkban a nyírfák között egyedül áll, sejteni a képről, hogy egy női alak, mint egy kis főzőkötényben, vagy nyári szoknyában, talán a napot is sejthetjük a ruhán, ami a farmer és a póló fölött látható, lehet érezni a képből, hogy ez egy kora tavaszi kép, és ebből érzékelhető valami ellentét, hogy a ruhán lévő szövegek egyfajta öniróniával manifesztálódnak, és az alany szemben áll, mint egy bemutatkozásnál, vagy igazolványképen, mintegy lajstromban, a régi képeken látható ilyen, amikor a parasztház elé a gazda, a feleség és a gyerekek kiállnak, beállnak egy büszke pozícióba és 120 évvel később tekintenek ránk a régmúlt időből. Ez egy lenyomat, bizonyíték arra, hogy én, aki a gép elé álltam, létezem, abban az éjszakában, abban a pillanatban, a világban, ami körülvesz, én ilyen voltam. Nagyon jól látható a képen a szembenézésnél az arc, ami enyhén szólva sem örömet, hanem egyfajta kiábrándultságot, áldozati állapotot, helyzetet tükröz. Nagyon esendő a kép első fele és a második felében ugyanez az emberi alak, mintegy furcsa levelek nélküli fa, elhajlásokkal, egymásra exponálással megváltozik, és szinte három különböző személyiséggé válik, ahol a talajhoz, a valósághoz erősen két lábon állva kapcsolódik az ő maga gyökereivel, vagy gyökértelenségével és a kép felső felében ahol az emberi arc újra látható ezekkel az elhajlásokkal, széttárt karokkal, mint egy mágikus fa, vagy szarvas, előttünk van ez a furcsa szimbólum. Olyan, mint egy sziklarajz, vagy egy barlangban egy vadásznak a megfestett mágikus képe lenne egy szarvasról. Azt is lehet látni, hogy ez az összetett forma úgy jön létre, hogy a személy, akit látunk, elkezd játszani, elkezd mozogni, elkezd kitárulkozni, talán a két kép így értelmezhető egészen pontosan, hogy valami a mostani üzenetben ott lehet a szalonképes, a logikus, az értelmes mögött, a lázadás, a tánc, az öröm, a gyermeki létezés és minden, ami akár a kreativitásra is utalhat, hogy ez a történet lezáródik az egészben.
   Nagyon fontos itt megjegyezni még egyet, hogy ennek a két képnek van címe és az a címe, hogy a családfám. Márpedig mind a két képen az alkotót lehet látni, nincs itt segítség vagy barátok, áll egy kopár nyírfaligetben és nagyon megejtő és pontos az üzenet, ha elfogadjuk a címet, mert ez a családfa ő maga. Ez a fa egyedül álló fa és ez a családfa nem tud kapaszkodni, utalni más fákhoz, nem a felmenőket lehet látni, hanem egy embert, aki ezen a talajon egyedül áll és ő maga a családfája, ő maga a története saját magának, ő maga az, hiszen ha visszagondolunk, hogy a XIX. században ez milyen nagy divat volt, ezekkel a gallyakon ábrázolni, hogy a dédnagypapa és a császári lovassági ezredes hanyadik ágon helyezkedik el, szóval ezen a régi családfa motívumhoz hasonlító második képen nem találunk senki mást. Csak a Márti van, csak a Márti a gallyak, csak ő a gyökér, én úgy gondolom, hogy a 10-es lecke köldök házi feladatával, mert azt is mondtuk, hogy az a gyökér, az ősiséget jelzi, nagyon pontosan küldött nekünk egy üzenetet arról, hogy ő ott most, ahol van, milyen viszonyban van a világgal, emberként, nőként, ha akarom magyarként, megpróbálom összefoglalni egyszerűbben: az a probléma a Mártival, hogy nem ömleszti folyamatosan a képeket, de ha küld, akkor az ütős. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Oké Márk, de néha hosszabbakat is neszóljál be, mert így nem fog kijönni a 20340!:)

Gábor, de akkor mivel telnek az unalmas órák? Ez arra lett volna gyógyír eredetileg. Olyan lenne, mint egy zarándokhely. Bizonyos utat meg kell tenni hozzá, hogy végre elégedetten cigizni lehessen, vagy másegyéb:)

De mindegy na, jó játék volt így is:)

Ctrl-end-et csak én ismerem?

Hát akkor én ide nem írok...

Jelentem, 20340 hozzászólásra van szükség, hogy az én montiromon egy óráig tartson a görgetés. Hú, lesz mit csinálni!:)

(Ebbe beleférnek a Márk beszólásai is:)

Nem értem, miért nem egy jobb Márti-képnél csaptok ekkora "hacacárét".:D

Gábor: perszehogy! ki lehet váltani, de amennyi cigizést itt el lehet képzelni, annyit nem győznél helyettesíteni. Persze nem akarlak lebecsülni:)

Árpi, nekem akkora monitorom van, hogy jelenleg 19 lendületes egérgörgetéssel a hozzászólások alján tudok lenni. Mindjárt megfigyelem, hogy ez mennyi időt vesz igénybe, és akkor tudunk következetni, hogy mennyi hozzászólás kell ahhoz, hogy egy óráig tartson a lejövetel. :)

És bejelenthetnénk a ginissz bizottságnak, és vehetnénk rajta malacokat, mert azok mindent megesznek, és utána jó haszonnal el lehet adni a húsát, amiből tudunk venni még több malacot, és még olcsóbban tudjuk majd adni a húsát, ezzel kiszorítva a környékbeli konkuranciát, és a következő évben még több haszonra tennénk szert, amiből még több malacot vennénk... és ha valaki ránkfogná, hogy azért vagyunk olyan rohadtul gazdagok, mert malacunk volt, akkor a képébevágjuk, hogy ez egy marhaság! (hű de gáz)

Majd ha már több lesz itt a szöveg, akkor ki tudom tölteni vele az unalmas óráimat, hogy lejöjjek ide az aljára szkrollal, és beírjak valamit.

Ugya a cigi nem kötelező?
(Esetleg majd én fingok ahelyett is.)

Mit kétszáz? Akkor már a végtelenbe, és tovább! :)
(Mondtam volna még, hogy oké, gitározni tilos, de fingani ér! csak nem mertem)

vagy a börtönablakábant

Énekelni gitár nélkül?

lehetne ez a bejegyzés egy olyan hely a nagy nagy virtuális térben, ahová vissza-vissza térünk, leülünk a fa alá..elszívunk egy cigit, megiszunk egy kávét...zenét hallgatunk..
vakarjuk a macskánk hátát..és nézzzük a Tűz Tévét..
olyan romantikus lenne...

csak az ne legyen má, hogy valaki elővesz egy félig fel(vagyle)hangolt gitárt és bitliszt vagy omegát énekel.. :))))))))))

hát...
az már szinte hihetetlen lenne...

hehehe
télleg olyan picit..
csakne mkellett annyit izzadni hozzá a nagy melegben..
bár eszembe jutott közben, hogy biztos lehetne írni egy olyan vírust ami magától
beszámol :)))
és akkor csak egy entert kellett volna megnyomni..

dehogy rontottad
tul lépni lehet :))))))))))))))))

Ez kicsit olyan volt, mint az egyedül szaunázás:)
Valóraváltó géped van, Roli!:)
És most akkor elrontom, ha hozzámszólok egy százegyediket?

nem bírom tovább..
95

huu
pedig télleg nem néztem meg a blogodat...
csak ezt dobta ki a Gugli Isten..

hu
az a konvertet az érdekes lehet

Ezt épp reggel linkeltem a blogomban:) úgy látszik ma ez a reklám mindenkiek.
De én találtam egy punikód kokvertert is, és te jutottál eszembe:)

egyszer karácsonyra megakartam csinálni a szüleimnek a családfánkat fotómontázsosan..festményesen
hát belesültem...

egyébként meg 91

Köszönöm szépen Gábor és Nóra, ezek nekem nagyon tetsző asszociációk!

És egyben egy triskelion is, azaz fejlődés, haladás, mozgás. :-)

Márti, szerintem ez egy sámánhitet idéző képsor. Egyszerre vagy rajta maga a sámán, és az életfa, a világfa is, ami kapocsként szolgál a sámán és az ősök között.

:D:D:D Ez jó történet volt.:D

Márk, akkor elmagyarázom, mert butának mutatod magad (többek között).

Amikor egy képet elemzünk, akkor vannak dolgok, amikről nem esik szó, épp a nyilvánosság okán. De egy zárt fórum más helyzet, másféle összetartó erő lehet. Mondtam, hogy egy lehetőség. Nem kötelező élni vele.

Mondok egy példát. A táborban volt mód szaunázni Szőke által épített szaunában, ő fűtötte, jóféle fákkal. Nem jutott rá idő, nem volt nagy igény vagy akarat rá. Én meg úgy voltam vele, hogy ha már befűtötte nekünk, ha már ott a helyzet, hülye lennék nem kipróbálni. És nem bántam meg. Ilyen ez.

még valami: a köldök úgy középpont nekem, olyan középpont jutott eszmbe, mint egy lencse gyújtópontja, vagy, mint tölcsér alja dugóval, esetleg lyukkal. (Ezt még nem döntöttem el:) Ez olyasmi, mint a családfa lényege, nem?

Nekünk ennél nagyobb nyitottságra ott sincs szükségünk. De értem én.

Márk, minden egy lehetőség. Ha nektek itt kényelmes beszélgetni, itt beszélgettek. HA ott akartok, akkor ott. Annyi a különbség, hogy az inkább a beszélgetésre lett kitalálva formailag, vagyis könnyebb bekapcsolódni és könnyebb megtalálni dolgokat. Ezen kívül a fórumba csak ti tudtok belépni, olvasni, más nem.

A köldök nekem középpont, és ...erről én jutottam az eszembe:)
Na de komolyan:
Már nem tudom hogyan, de egyszer véletlenül összekötődött bennem a köldök, a középpont és az, hogy én vagyok minden ősöm. És erről azt gondoltam, hogy lefényképezem a családfámat, ami én magam leszek. Mert tulajdonképpen tényleg az vagyok Minden részletem valaki másból ered. Talán csak a gondolataim a sajátok.
Amúgy azért gondoltam először arra, hogy eljásztok egy fát, -ami így leírva is elég hülyén hangzik, nem tudom miért nem vettem észre hamarabb-, mert arra gondoltam, hogy a családfa amúgy nem ez, és én akartam máshogy mutatni. Nem gondoltam szájbarágni. Közben jutott eszembe, de ezt már mondtam, hogy nem is kell ez a fa-ság:) és akkor csak úgy megálltam, és kész.

Nem akartam amúgy szomorúra, színesben jobb az alsó, csak a kettő kép a különböző vakufények miatt nem lett egyforma színű, és akkor gondoltam, hogy legyen így, ff-ben.

Remélem érthető lett.

Árpi jókat mondtál, mondjál nyugodtan máskor, másnak is!

Bocs, nem akartam bunkó lenni. Csak senki nem merte megmondani, én meg béna vagyok, és így sikerült. De azért jó, hogy van, de a szövegelés nagyja itt zajlik mégis. De néha-néha oda is kerül valami. Bocs tényleg, én megértem, hogy értünk van minden. Bocs.

Márk, kösz, kedves vagy.

Gábor, nagyjából jófelé kapisgálsz, mert az igazi értelme az lenne, hogy az ide nem feltett képekről is indulhasson beszélgetés, mert ugye nem minden lecke. Mindemellett tárhelyet nem tudok adni, de gondolom akik ilyen képmutogatósok, azok tudnak neked segíteni, hol a legegyszerűbb tárhelyet csinálni a képeknek.

Akkor most én is próbálkozom egyet, bár nem szoktam. Szóval szerintem/nekem ez a kép azt fejezi ki, hogy Márti magában hordozza az egész családját, hiszen az értékrendet legtöbbször a családjának, bővebben a környezetének köszönheti az ember, és ebből a közegből való kiszakadást, mint a köldökzsinór elvágását jelképezi. Ezért találom jobbnak ide az alsó képet, a felsőt pedig kicsit túlmagyarázásnak érzem. Ugyanakkor nem értem, hogy miért van szomorú hangulata aképnek, hiszen ez egyben a szabadságot is jelenti. Persze ez ember kérdése, hogy hogyan éljük meg. Remélem nem írtam nagy zöldségeket.

Szóval nem tudom. Lehet, hogy csak Én vagyok a zokni, de nekem ez a kép inkább arról szól, hogy hajladozol mint a fák a szélben, meg akarsz felelni másoknak, (pedig annyira már ismerlek hogy tudjam nem így van) mintsem arról amit a cím is takar.

Mondhatom, hogy értem a képet. Már csak a leckét nem értem, hogy miért köldök.:-)

Gábor, használd külső tárhelynek a flickr.com-ot. Szinte semmi kötöttség nincs.

Szerintem odamegyünk majd a fórumra, ha majd nem lesz muszáj, meg előírt program odamenni:)

:) Neked aztán van huzatod!

Attól még a fórum 95%-a elhalálozott. Ez egy tény, amit mondok a Pedellus 10. fórumra való célzására.

Szerintem meg nem.
Ha lehetne oda könnyedén képeket betenni (nem úgy, hogy elöbb keresek egy helyet, ahova feltöltöm, oszt távolról belinkelem, hanem valahogy triviális módon), akkor szerintem az ilyen csevelyek hamar átmennének oda, mert amint azt mondanám, hogy van nekem egy hasonló képem, amit megmutatnék (márpedig nekem néha van ilyen késztetésem) azt itt hozzászólásban nem tudom megtenni, de ott menne.

Zsolti, asszem a fórum a születése pillanatában elhalálozott.:-)

Új hozzászólás