Hónap képe

A hónap képe című kezdeményezéssel azt szeretnénk, ha egymás képeire, munkáira figyelve, azokat nyomon kísérve egymásnak dobnátok a labdát, azaz az első hónap képét mi választottuk ki, viszont innentől minden hónapban az választ, aki az adott hónap képe címet kapta. 30 nap áll rendelkezésre nézegetni a képeket, és kiválasztani azt az egyet, amit adott hónap legjobb képének gondolsz, ami hozzád a legközelebb áll. Nem csak a leckékre érkezett képek közül lehet választani, hanem a szorgalmiba küldött munkákból is.

De nem elég csak kiválasztani az adott képet, hanem személyes ajánlót is kell írni hozzá, miért azt választottad, mi fogott meg benne. A hónap képe tehát egyfajta láncreakció. Reméljük örömet leltek a játékban!

Egy kihalt laktanyában

2017. július

Huszárné Lovász Mariann

Egy kihalt laktanyában

Dilemmában voltam, de végül mégiscsak Mariann fotóját választottam július hónap képének. Nagyon tetszik a hangulata. Az elhagyatott, lepusztult helyszín és az élő alany ebben a fehér ruhácskában, ami mint a tisztaság, az újrakezdés, együtt olyan ellentétet és harmóniát mutatnak, amit igazán kedvelek. Csáth Géza Este című történetéből jutottak eszembe a következő sorok: „A pajkos Tavasz most fiatal, szentimentális leányhoz hasonlított, aki elbúvik valahová a fák közé, és csendesen könnyezik anélkül, hogy okát tudná. A szellő elállott. Enyhe, édes léghullámok mozogtak a magas házak között. És a körúton újra csend volt.” Köszönöm! (Pápai Adél Zoé)

PAZ/365/II/ Háromszázharminchat - Tükör.2

2017. június

Pápai Adél Zoé

PAZ/365/II/ Háromszázharminchat - Tükör.2

Mit látunk a képen? Egy fűben fekvő tükröt, a tükörben pedig, fenyőfa ágait és az égen egy repülő kondenzcsíkja. Zoé képe számomra a június legizgalmasabb munkája a Látszótéren. Ez a kép nagyon jól bánik a színekkel, a mélységélességgel, történettel. Az utóbbi időben egyre több fekete-fehér képet csináltál, amik nagyon jók szerintem, de ez a színes a kedvencem a júniusiak közül. Nekem sokkal nehezebb színesben jó képet csinálni. Értem ezen azt, hogy ami a fejemben van arról, hogy mit szeretnék látni ahhoz képest, ami végül a képernyőn megjelenik. A képednek van egy nagyon karakteres színkészlete ami egy összetéveszthetetlen dolog és tetszik nekem. Az a finom átmenet a két komplementer szín, a vörös és a zöld között. Ebben a képben a vörös árnyalatai dominánsak. Ami viszonylag ritka, mert fordítva van a képeken legtöbbször amikre vissza tudok emlékezni. Ez a vöröses, sárgás köd – amit nem tudom, hogyan csináltál, arra tippelnék, hogy egy ablakon keresztül talán - megszínezi a kükörben látszó ég kékjét és finoman lilás lesz. Itt érkezünk el a kép középpontjára a fenyőágak mögül előbukkanó kondenzcsíkhoz. A heti feladatként megadott “tükör” itt kétszeresen állítja fejére a világot. Egyrészt lefelé nézve a kamerán keresztül a kéklő eget látjuk. Ennek szép referenciapontjai a keret körül kirajzolódó fű és apró virágok kilapuló koszorúja. Másrészt a fenyő, amelynek az ágai lefelé néznek, fejjel lefelé! Ez az ami miatt az az érzésem, hogy tovatűnt repülő a kép bal felső sarkából a jobb alsó felé haladt. Ami egyáltalán nem biztos, hogy így van, mégis ezt gondolom. Ezek a részletek azok, amikben jó elveszni. Gratulálok! (Gyulovics István)

365_328

2017. május

Gyulovics István

365_330

Amikor újra és újra átlapoztam az e havi fotókat, ennél a mesefiguraszerű fotónál időztem a legtöbbet. Talán azért, mert meg akartam érteni, mert mindig mást juttatott eszembe, így odébbállva a mesevilág farkasától, vagy az Au által említett lófejtől maradt meg bennem ez az izzadságos napi munka közbeni-utáni sarokkép, amelyet Gyulovics István tett közzé, neki szól a májusi gratuláció, mert én ezt választottam a Hónap képének! További jó fényeket Pista, s hogy a munka jóütemben haladjon, júniusban küzdj meg a következő választással! (Frantisek Balga)

3F365.2.282

2017. április

Frantisek Balga

3F365.2.282

Feri képe történetiségét illetően hatott rám, a sűrítésével. Bevallom, erről a képről Ferivel váltottunk levelet, mert véleményem szerint ha ez aktban készül el, akkor kevésbé lenne zavarba ejtő, mint így. Tudom, meglepő első olvasásra ez a gondolatsor, de próbálom elmagyarázni. Az elsődleges üzeneti réteg a várakozásé, szemlélődés, a bent és kint, ez érthető és világos. De azzal, hogy minden álomszerűsége ellenére megmaradunk a valóságnál, és ezt a ruha erősíti fel, azzal olyanná lesz a kép, mintha valami öregek otthonában készült volna, ahonnan már nincs tovább, nincs kiút, kijárás. Ezt erősíti az ablak keresztje és az is, hogy miközben a figura kifelé néz, tehát számára a külvilág fontos, de mi, a nézők ebből semmit sem érzékelhetünk. A bentitől elfordult, de a kintihez is csak szemlélőként van köze, karba font kezével a nyugalom mellett a tétlenség, elutasítás, tehetetlenség is bekapcsolódik. Ha akt készül, átkerül a szociografikus irányról a hangsúly az általánosra, a formákra, és egyből eltűnik ez a nyomasztó érzet. Remélem, Feri ezt egyszer megcsinálja aktban is, úgy, hogy az asztalon is lesz egy hamutál vagy egy szemüveg, könyv, valami, ugyanígy életlenben, mint most van. Szóval egy szónak is száz a vége, ez a kép jó, erősen üzen, emellett ha a havi anyagot nézem, Feri az egyik legösszeszedettebb alkotó. Nem mondom, hogy minden képe találat, de érződik rajta, hogy dolgozik azzal, hogy birtokába vegye a képnyelvet, és ez fontos. (hegyi)

365/272 - Lakatos Mónika

2017. március

Hegyi Zsolt

365/272 - Lakatos Mónika

Ezt a portrét szeretném nézni egy hónapon keresztül a nyitólapon, mert tiszta, egyszerű, mégis sokat mond. Továbbá a tisztasága és tartalmassága nem csak technikailag a fotóra igaz, hanem a portréalany, Lakatos Mónika tekintetére is, amit megörökített Zsolt. Egyre kevesebbszer találkozom a Téren ilyen igényességű új portrékkal, sőt, jelzők nélkül is mondva: portékkal, és ha előfordulnak, akkor is leginkább Zsolt munkáiban. Pedig a Tér szellemi mentorának, Demeternek életművét jelentős részben ezek a tiszta tekintetű, mélyen emberi portrék alkotják. Zsolt e fotójának választásával ezt az igényemet is szeretném kifejezni, és magamat is emlékeztetni erre a célomra. Amikor ezt írom, sejtem, Zsolt tiltakozni fog döntésem ellen, mivel ő maga alkotta meg szabályként, hogy a "pedellus" fotója nem választható hónap fotójának. Én azt mondom, hogy néha meg lehet szegni a gátló szabályokat, főleg ha objektíven szemlélve kikezdhetetlen alapjai vannak, mint most itt, e remek fotóval, amely iránymutató lehet mindannyiunknak. (Mészáros István)

Variációk rétegekre

2017. február

Mészáros István

Variációk rétegekre

Február hónap képének Mészáros István Variációk rétegekre című sorozatát választom, ha konkrétan egyet kell kiszúrnom, akkor az a négyes vagy az ötös kép lenne. Jó elképzelés, jó kivitelezés, nagyon igényes munka. Szeretném megemlíteni, kik voltak még versenyben nálam a címért: nagyon tetszik Frantisek Balga Elmúlás és Átváltozás című képe, Gerlei Gábor Tulipánok című képe és szintén az első helyezett Mészáros István Quo Vadis sorozata. Mindenkinek további jó munkát, jó fényképezést kívánok! (Schummel Dénes)

2017. január

Schummel Dénes

vacok

Azért ezt a képet választottam hónap képének, mert pont erről szólt a január, a hidegről és kiszolgáltatottságról. Elemezni nagyon nem szeretném a képet, a témája a fontos számomra, és ezt teljesen jól szolgálja a kép, jó street fotó. (Bach Viktória)

365.170

2016. december

Bach Viktória

365.170

Viki a 170. napon készített egy olyan portrét, ami nálam a hónap képe! Nem biztos, hogy boldog pillanat, sőt. De talán pont mindig azok az erős portrék, amelyek nem a vidámságról szólnak. Nagyon jó döntés volt, hogy a fókusz a hajszálakon van, és nem a szemen. Minthogy a szem csukva, érezni a fáradtságot, azt, hogy ez nem az a pillanat amire vágyunk. A haj kuszasága mutatja igazán, hogy a gondolatok szerteszét, amolyan "csak legyen már vége" érzést ad. Szinte várjuk, hogy rendeződjön el minden, mint a hajunk egy simításra. A fekete-fehérség pedig szerintem nem is kérdés egy ilyen erős képnél, egy ilyen mondanivalónál! Egyszerre magával ragadó, felkavaró, és csak úgy ott hagy a semmi közepén a saját gondolatainkkal! Köszönöm a képet Bach Viktóriának! Köszönöm a választási lehetőséget Bokros Szilárdnak! Egyúttal köszönöm Zsoltnak és mindenkinek, hogy nézhetem a mindennapjaitokat és a munkáitokat egész évben! BUÉK! :) (Szentgyörgyi János)

Putto II/127

2016. november

Szentgyörgyi János

Putto II/127

Ezt a képet választom a hónap kepének: egyrészt mert nagyon tetszik ez a kávéscsészés sorozatod is, meg a minimalista is, meg mintha lenne egy ilyen témákon átugró színes sorozatod is, ami mégis valahogy egy külön sorozatot alkot magában, és ezek mind tetszenek, ez a kép meg ott van az egész metszetében. Gondolom a piros-fehér-zöld szín választást a véletlen hozta, aztán van egy csomó magán asszociációm, valószínűleg mások nem hadirokkantra asszociálnak a székről, stb... Mindenesetre ez egy gondolatok sorát elindítani képes kép. Amúgy is valami "modern idők" vagy "korunk problémái" kategóriás képként értelmezek magamban nagyon sok olyan képet, ami valójában valószínűleg nem az ("Gondolta a fene!" ahogy Arany János mondta a híres anekdota szerint). Szóval értelmezésbe inkább nem mennék bele. Mégis miért pont ez és miért nem egy másik képed, hiszen van egy csomó másik is ami lehetett volna. Az igazság az, hogy nehezen megfogalmazható hajszálakon múlott. Eleve nem fekete-fehér képet választottam volna tőled, az neked nagyon megy ugyan, de a színes képeidet sokkal érdekesebbnek, izgalmasabbnak találom. A színekkel és a a színek eloszlásával valami a formáktól elkülönülő többletet látok a képeiden, különösen ezen. Olyasmire gondolok, hogy pl valószínűleg fekte-fehérben ezen a képen a szék fa anyagának az apró hibái jobban kijöttek volna, színesben viszont ott is vérzik ahol nem sérült. Ráadásul a szín miatt is tud ennyire elkülönülni az előtérben lévő kávéscsészétől, annak ellenére hogy ez a piros azért nagyon tolakodna. Fekete-fehérben amúgy mellesleg a csésze egy széken lenne. A másik oldala a dolognak az, hogy néhány éve szenvedtem egy csomót azzal, hogy kávézást felülről próbáljak fényképezni, és nem jött össze, egy idő után feladtam, és valami ilyet szerettem volna összehozni ami ezen a sorozatodon, főleg ezen a képeden van. Szóval egy ilyet összehozni nem egyszerű. Gratulálok és kíváncsian várom a sorozataid folytatását. (Bokros Szilárd)

109/365 Légy Valaki

2016. október

Bokros Szilárd

109/365 Légy Valaki

Hangulata, leírása, színei és az első benyomás az, ami miatt emellett a kép mellett döntöttem. Minden további, amit utólag kaptam a keresőkön keresztül erröl a helyről ugyan kiegészít vagy pontosít, de nem találtam hatásosabb képi megfogalmazását e pontjának a világnak, még akkor sem, ha más színek dominálnának vagy átfestenénk mi is e feliratot. Szóval arra bíztatlak Szilárd, hogy a számodra megszokott houstoni világot továbbra is jelenítsd meg előttünk a maga nemes egyszerűségében, szépségében! (Frantisek Balga)

CF365.2.90

2016. szeptember

Frantisek Balga

CF365.2.90

Nálam a hónap képe vitathatatlanul Ferié lett. Nagyon szépek a színek, az arányok, kellemes ritmusú kép. A fű textúrái üdítően hatnak. Külön élvezet szemmel bejárni ezt a tájat, amelyen végigkalauzol az út és a töltés, a víz is egy külön meglepetés. Az pedig külön dicsérendő, hogy ahogy látom, Ferinek nagyon korán kellett ehhez a képhez kelni, és megcsinálni, mert még a hajnali köd ott tanyázik a fák között, egyfajta titokzatos légkört adva neki. Köszönöm a vizuális élményt, és csak remélni tudom, hogyha egyszer nekem is megadatik ez a látvány, fogom tudni hozni ezt a minőséget! (Székely Roland)

47/365 Álom 2.0

2016. augusztus

Székely Roland

47/365 Álom 2.0

Tudom, hogy hülyén hangzik, de rettegtem attól, hogy egyszer a hónap képe lesz az egyik fotóm. Rettegtem azért, mert tudtam, hogy akkor a következő hónapban nekem kell választanom egy képet, és írnom is kell róla. Az írással, az indoklással vannak problémáim. Nehezen tudom megfogalmazni, mi miért tetszik vagy nem tetszik. Gondolkodni se nagyon szeretek ilyesmiről. úgyhogy most vért izzadok. Szóval Székely Roland "Az álom" című képét választottam a hónap képének. Szeretem ezt a képet - mert olyan emberi. Zárkózott, mégis kitárulkozó. Őszinte. Elárvult. Magányos. Kisfiús. Eljátszom a gondolattal, mi vagy ki küldhette a padlóra. Anyai ösztönöket ébreszt. Legszívesebben ölbekapnám, és bedugnám egy puha ágyba. Betakargatnám. (Huszárné Lovász Mariann)

29.365 (Az igazi férfi)

2016. július

Huszárné Lovász Mariann

29.365 (Az igazi férfi)

A hónap utolsó előtti napjáig három látszóteres, hét fotója tetszett annyira, hogy komoly fejtörést okozott, melyiküknek adjam a hónap képe stafétát. Zoé ötletes meglátásai, Roland merész kísérletei, és Viki külhoni hangulatlenyomatai maradtak nekem július hónap végére igazán emlékezetesek. Majd jött a 365-ben feldobott igazi férfias témakör, és vele Huszárné Lovász Mariann 29.365-ként kódolt férfitéma megoldása. Itt az elején elmondanám, hogy a fotónak technikailag több kisebb hibáját is látom, viszont ránézésre megvan a fotó üzenete, képileg azonnal működik, címezni sem kell, értem, felismerem, és szó mi szó, csípőből azonosulni tudok vele. Képben mesél el nekem valami nagyobbat, ami túlmutat a szereplőin, a helyszínen, a maga világán.

Egy érezhetően középkorú, vagy annál is picit előrébb tartó férfi nézi egy érezhetően ifjabb hölgy tükörképét. A nő egy ajtóban pózol. Nem lehet tudni, hogy melyikük hány éves, de azonnal bevillan korukról az érzet. A férfi ahogy visszafordul, figyeli a tükörkép érinthetetlennek tűnő árnyjátékát. Ezzel, a tükörnek a valóságot csak áttételesen  közvetítő szerepével számomra finoman mesél a férfiről, és így ki is emeli a klisék közül ezt a megoldást.  A női modell árnyékban tartásnak is fontos szerepe van, elfedi a modell személyét, szimbólummá emeli, álomszerűsíti, és így szinte csak képletesen beszél, a formákra fókuszál, az ismert csábító, kacérkodó, bohó  mozdulatról mesél, amely meglebegteti az erotika fátylát is, de finoman, éppen csak annyira, ahogy mondjuk átfuthatnak az emlékek. És ezzel megbújik itt egy idősebb ember visszatekintése is, vagy akár felismerése is, ahogy csodálja a fiatalabbat, felfogható, hogy amaz tükröt tart neki, látja talán magát, belelátna egy pillanatra a teremtő jókedvébe, és megérezhetné annak elmúltát is. Telve hasonlóan finomhangolt tartalmakkal engem akadálymentesen ránt mélyre, és a megtalált pozitúrák, irányultságok mind jótékonyan teszik gördülékennyé számomra ezt az elmélyülést.

Végezetül jóemlékű filmjeleneteket is idéz a fotó - óvhatatlanul beugrik Kim Basinger pózolása a 9 és fél hétben, vagy beugrik Sorrentino Ifjújág c. filmplakátja is, de számtalan hasonlót sorolhatnék. Számomra ez az érezhető közelség is feledteti a kisebb hibákat, és mivel magam sem vagyok tökéletes, sőt zavarba is ejt minden tökéletes, így marad bennem a mosolygó felimserés szavak nélkül is, hogy igen, az ember végül is ilyen, és az igazi férfi ilyen is.

Utóiratként említeném, hogy Mariann korábbi képein is gyakorta érezhető volt számomra szociális, és humánus érzékenysége, de azt gondolom, hogy az itt keresett stilizálással, és hétköznapiból kiemeléssel válhat fotószerűen egyetemessé a célja, és a talált pillanatokból így szándékos iránymutatás eszközévé is válhat számára a fotó, amelyben felismerhetjük önmagunkat, módunk van megbarátkozni magunkkal, és ezáltal másokkal is. És ez egy nagy küldetés lehet. Köszönöm! (Mészáros István)

Üveg és váza, betakart

2016. június

Mészáros István

Üveg és váza, betakart

Irhatnam, hogy junius keves kepevel sem volt egyszeru a valasztas, mert nem volt. De megiscsak oka van annak, hogy vissza-visszajovok ide.  A formak, a kompozicio es a tonusok nyilvanvalosagaval egyutt is annyi iranyba el tudok indulni, olyan hosszu idore elfoglalnak a kep altal gerjesztett gondolatok, hogy nem tudom nem ezt a kepet megjelolni a szamomra legkedvesebbkent a juniusi megoldasok kozul. Megtalalom benne a gyaszhoz, bucsuhoz valo viszonyulast eppugy, mint az erdek nelkuli erzelmek csendes oszinteseget vagy egyszeruan a formak kifejezokepesseget. Szivesen neznem ezt a kepet falon, koszonet erte. (Bobák Csaba)

P366/359 - Icarus

2016. május

Bobák Csaba

P366/359 - Icarus

Azért választottam Csaba képét a májusi hónap fotójának, mert annyira kézenfekvő, annyira egyértelmű volt, hogy ennek pihének és kéknek és aranynak a kombinációja a "május", hogy amint megláttam, már tudtam, hogy az Icarus az, ami magába foglal minden érzést és gondolatot, ami ilyenkor átjárja az embereket - legalábbis engem. Nekünk 365-ösöknek amúgy is különleges ez a hónap, hiszen véget ért a projekt. Kicsit olyan, mint a tanév vége, kirepülés az iskolapadból, a napi rutinból, jön a vakáció. Persze Icarus története nem a legvidámabb mesék közé tartozik, de akárhogyan is nézem, nem tudom meglátni ebben a fotóban a tragédiát, csak a napot és a szárnyalást, semmi mást. Megvallom, nagyon nehéz megindokolnom, hogy miért ezt választottam, mert tényleg annyira magától értetődő, mintha azt kellene megmagyaráznom, hogy miért jó lélegezni, bőrön érezni a napot és a szelet vagy hűsölni a vízparton. Nem is húzom tovább. Csaba, köszönöm ezt az élményt, ezt a hangulatot, amit az Icarussal teremtettél. (Pápai Adél Zoé)

PAZ365/320

2016. április

Pápai Adél Zoé

PAZ365/320

Hónap képe, meg egy nagyon elkapott pillanat: ez az a tekintet, amely április közepétől tartotta a maga dobogós pozícióját. Érzelmileg töltött, hatásos, egyszerű és nagyon kifejező. Nekem többre nem volt áprilisban szükségem, hogy ezt válasszam. Köszönöm Zoé és további ártatlan tekinteteket! (Frantisek Balga)

365/274 - Visszaszámlálás

2016. március

Frantisek Balga

365/274 - Visszaszámlálás

Furcsa érzés, hogy újra én választhatok. 365 nap hosszú idő, és rég volt a július, amikor azt a mozgalmas, kinti és nagyon nyári képet lőttem, ami először adta meg a lehetőséget, hogy én válasszak. Augusztus végén Zsuzsa képét választottam, egy tökéletesen megörökített, színes, kinti pillanatot. Tavaly nyár elején kezdtük ezt a közös projektet, nagy lelkesedéssel. Voltak, akik időközben kiszálltak, voltak, akik bekapcsolódtak, de érezhetően azóta is fontos közös élmény ez mindenkinek, aki benne van. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon örülök, hogy belekezdtem, ugyanakkor nagyon várom azt is, hogy vége legyen. Leginkább azért, mert az azt fogja jelenteni, hogy újra nyár van. Hosszú volt nekem a tél, és nehezen indult az év, februárban sokat foglalkoztam a saját fejemmel és azzal, ami bennem van, kicsit a túlélésért küzdöttem, és az önportréban találtam menedéket. A március szerencsére már tavasz, és ezt nagyon érzem magamban, és nagyon érzem a márciusi képeken is. Mégsem kinti képet választottam, hanem egy önportrét. Az első márciusi képet, amivel megkezdődik a visszaszámlálás. Aureliano azt írta: "A visszaszámlálás már elkezdődött, de nem felfelé megyünk, hanem visszavonhatatlanul és egykedvűen lefelé. Szuper!" Ez a kép engem jó kedvre derít. Érzem, hogy a visszaszámlálás elkezdődött, és azt is érzem, hogy vidámabb napok jönnek, ha akarjuk, ha engedjük. Viccesen kell felfogni, ami még hátra van, és könnyebb lesz, bármi is lesz. (Zsova Kriszta)

365/267 - Vagyok is, meg nem is

2016. február

Zsova Krisztina

365/267 - Vagyok is, meg nem is

Tömören: Kriszta egy kiváló önportré sorozatba kezdett februárban, és én ennek a sorozatnak egyik darabját választottam hónap képének. Azt gondolom, hogy nem is kellene részleteznem tovább, de így száraz tény maradna, miközben nem ez van bennem! Sok, szememnek, szívemnek nagyon kedves fotót láttam a hónapban. Színes foltok, és humoros pillanatok varázslóitól az örök kísérletezőkön át, a lenyűgöző, filmszerű pillanatokat megörökítő, vagy spontán pillanatokból építkező társak fotóikig sok szépet, elgondolkodtatót vagy éppen hangulatfestőt, kísérletezőt láttam, melyből számos meg tudott szólítani. Szinte olyan ez, mint egy családi összejövetel, ahol a régen látott, hallott közelebbi és távolabbi rokonok mesélték és mutatták életüket, kínzó vagy éppen boldog napjaikat, groteszk eseteket, megejtő pillanatokat. És mint egy ilyen összejövetel után, hazafele bandukolva a fejemben még a sok történettel, az egyik jobban zakatol bennem, talán mert jobban is ismerős a magam otthonából, vagy mert jobban kaput nyitottam neki. Hát, ez történt velem. Gratulálok Krisztának a felfedezett úthoz, és köszönöm neki az élményt! (Mészáros István)

Szerintem a haiku

2016. január

Mészáros István

Szerintem a haiku

Nem kevés vajúdás után született meg a végeredmény, szívem szerint 3-5 fotót választottam volna január hónap képének. Azért döntöttem végül István alkotása mellett, mert a hideg, sötét téli hónapokban hozott egy olyan üde és törékeny hangulatot, ami kizökkent a fagyból és kedvesen emlékeztet, hogy jönnek még jobb napok is. Bár Janis Joplin rózsáról énekel, de nem tudok elvonatkoztatni ettől a daltól. "Just remember, in the winter / Far beneath the bitter snows / Lies the seed, that with the sun's love / In the spring, becomes the rose." Köszönöm ezt a lélekmelengetést! (Pápai Adél Zoé)

PAZ365/188

2015. december

Pápai Adél Zoé

PAZ365/188

Több fotó is sanszos volt, aztán hosszú dilemma után választottam Zoénak ezt a képét. Tetszik az a természetesség, ahogy megválasztja a témát, úgy általában a látásmódja, s az, ahogy itt komponál. Én szeretem, ha a kép nem direktbe tolja a szemembe mit kell látnom, éreznem, ha rám bízza a történetet. Ez a fotó így mesél nekem: halk zeneszó, csendes üldögélés, kevés beszéd - a már kiürült poharak mellett. Köszönöm az élményt Zoé. (Homonnay-Tóth Zsuzsa)

365/147.

2015. november

Homonnay-Tóth Zsuzsa

365/147.

Van a képen egy olyan egyensúly ami nagyon tetszik. Arkhimédészi pont. Innen lehetne a világot egy emelővel kimozdítani ha ilyen hely létezne. Ellentétek találkozása mozgalmas erőegyensúly egy nyugis képen. Egyszerre múlt és jelen. Cél és eredet. Élet és halál, tűz és föld, lágy és kemény hajlékony és szilárd találkozása; és persze a határon történnek az érdekes dolgok. Ráadásul pont fordított a helyzet mint a látszólagos. És mindez rajta is van a képen, keresni sem kell, önként mesél. (Bokros Szilárd) "84. Okost, meg bölcset csukj be sorra, és Bocsáss ki minden tébolyult urat: Meglátod, nem lesz változás, - egész Világ a kedves régiben marad. Vón emberekben egy csöpp józan ész, E mondásom megállná a sarat; De nincs ily »támpont«, - hát mint Archimédes, Ott hagylak, hol vagy, ó szép föld, te édes!" (Byron: Don Juan, Fordította Ábrányi Emil)

365/112 hajók

2015. október

Bokros Szilárd

365/112 hajók

Fehér habok, mintha felhők, elázott papírhajók.... Férfibánat és irónia. Mintha játék lenne, közben fáj is. Igaza van Zsoltnak, könnyű és nehéz ez egyszerre. Nekem is tetszik, gratulálok! Ezért választottam ezt a képet. (Borsay Márti)

marti_365/110

2015. szeptember

Borsay Márti

marti_365/110

Azt hiszem, nem titok, hogy Márti képei nagyon közel állnak hozzám. Az a könnyedség, ahogyan összekomponál, egymástól nagyon távol álló, képi elemeket, nekem kicsit olyan, mint amikor a kitérő egyenesek összetalálkoznak, és barátságos vállveregetés után, széles mosollyal arcukon, anekdotázva elsörözgetnek egy napsütötte teraszon. Azért ezt a képet választottam, mert lenyűgöz ez a gondosan berendezett négyzet látszólagos, ugyanakkor finoman bohókás rendetlensége. Azokat a puha zöld lapuleveleket pedig órákig tudnám nézni. Köszönöm az élményt. (Homonnay-Tóth Zsuzsa)

365/62.

2015. augusztus

Homonnay-Tóth Zsuzsa

365/62.

Kedvelem az absztrakciót, a minimált, a fekete-fehéret, megérintenek a fájdalmas-szomorú impressziók, az emberi drámák, sok képet választhattam volna, de szívemhez mégis a színes áll a legközelebb, az élő, a lélegző, a tér, a spontaneitás, minden, ami elvarázsolt, ami gyermeki. Így ez a kép is azonnal megfogott közvetlenségével, a reggeli fényekkel, a párába burkolózó dombokkal. Hallom a lovak ügetését, a szekér recsegését, érzem a tüdőmben a friss levegőt, és én is ott ülök a szekéren kezemben a fényképezőgéppel, és örülök, hogy élek, hogy ott lehetek, és rám mosolyognak a másik szekérről. És örülök, hogy ezt megörökíthetem és megmutathatom másoknak is, és ámulok, hogy nem borul le az a hatalmas adag széna vagy szalma az utasokkal együtt egy nagyobb döccenőnél. Köszönöm ismét Szentgyörgyi Jánosnak, hogy augusztusban én választhattam, és köszönöm Homonnay-Tóth Zsuzsának ezt a képet. Bár láthatnám nagyobb felbontásban! (Zsova Kriszta)

48

2015. július

Zsova Krisztina

48

Több mint 40 oldalnyi kép közül kellett válogatnom, bár ez nem panasz, nagyon jó volt ennyi képet végignézni. Cserébe nagyon nehéz volt kiválasztani egyet, ami a hónap képe címet viselheti. Miért is e kép? Kriszta 48. képe egyszerre hoz nekem mindent, egyszerre gyermekkor, egyszerre barátság, szociofotó, házi kedvenc, nyaralás. Nincs semmi fényűzés, flancolás a képen szerintem még utómunka is csak minimálisan. Külön öröm számomra, hogy fekete-fehér, ezzel is tisztítva a feleslegesen. Megmutatja az élet apró örömeit, egy vasárnapi délutánt a gyerekekkel, a kutyával, nyugalom van és gyerekkacaj. Nem bonyolítja túl, elkapott pillanat ez, de talán a legszebb, legőszintébb pillanatok egyike. Gratulálok Krisztának, övé a hónap képe! (Szentgyörgyi János)

csak egy nap

2015. június

Szentgyörgyi János

csak egy nap

Egy futócipő, egy élére vasalt szövetnadrág és egy gyűrött nylon szatyor. Így elsőre stílus kavalkádnak vagy inkább ízléstelen öltözködésnek tűnik. Talán az is. De elég ez egy képhez? Elég lehet, ha megindít benned valamit. Egy kép akkor vagy attól (is) lehet jó, hogy kérdéseket vet fel, történetet indít meg a nézőben. Miért ez a sportcipő szövetnadrág párosítás? Nylon szatyorral? Ki ez az ember? Egy hajléktalan, aki azt vesz fel amit talál vagy kap? Az élete egy szatyorban elfér? Ellenben a cipő ahol kell hófehér sehol egy kosz folt, a nadrág élére vasalva és a szatyor se viseltes. Akkor miért? A képből valahogy árad a szomorúság a reményvesztettség, valami olyasmi hogy már mindegy mit veszek fel nem érdekel a divat a külsőség, csak megyek és teszem a dolgom, de ember maradok. Van egy nagyon erős tartalmi kontraszt a képben. De lehet, hogy nem, lehet teljesen másról van szó. Az is lehet, hogy a kép készítőjének teljesen más járt az eszében amikor a kép készült, mint amit belőlem hoz ki a kép. Sok minden lehet, de egy biztos. Szentgyörgyi János Csak egy nap című képe a hónap képe nálam. (Pálfi László)

Bach Viktóriának

2015. május

Pálfi László

Bach Viktóriának

Az a helyzet, hogy először egyáltalán nem ezt a képet szemeltem ki. Aztán amikor már szorított az idő, hogy végre írni is kellene valamit, még egyszer utoljára átpörgettem a májusi termést, és megakadt a szemem ezen a fotón, ami korábban valahogy kimaradt. Egy kicsit vacilláltam, engedjek-e a gyermeki énemnek, végül azt mondtam, miért is ne, még stílszerű is lenne, úgyis volt itt mostanában egy Alfa Holdbázis nosztalgiahullám. Szóval van itt ez a nem túl jó karban lévő, ismeretlen funkciójú torony meg a csillagos ég, a képen meg valami teljesen más van: egy monumentális űrhajó, ami valahová a végtelen űrbe tart. Ráadásul ez nem a Star Trek áramvonalas, formatervezett űrhajója, hanem gyerekkorom kelet-európai tudományos-fantasztikus könyveinek alapvetően a célszerűséget figyelembe vevően tervezett űrjárműve – az, amivel az űr pionírjai indultak felfedezni a galaxist. (Azt azért tudni kell rólam, hogy mindig is jobban szerettem a szovjet/lengyel scifit a nyugatinál.) Egy szó, mint száz, sikerült az eredeti látványt egy egészen más valóságba átemelned, ráadásul sikerült egy kis nosztalgiát ébresztened egy harmincas fazonban, amiért külön köszönet jár. (Koscsó Gábor)

Csend

2015. április

Koscsó Gábor

Csend

Reggel nagyon korán kelek. Kávé, beöltözés, cucc összerak és indulok. Busszal ameddig lehet, onnan gyalog. Nos, ekkor már kezdődik. Kezdődik az az érzés, ami miatt kijárok a természetbe. Csend van, mérhetetlen csend. Pedig már ébredeznek a madarak, csirregnek, csivitelnek, csiripelnek és ki tudja még milyen hangot adnak ki. Ha fúj a szél, akkor zúgás van, susogás, nyikorognak az összeérő fák törzsei egészen kísérteties hangot adva. Ha úgy adódik, felversz egy egy fácánt, nyulat vagy őzet. És mégis csend van. Csend a város zajai a vasgyár zúgása, dörömbölése, sziszegése, surrogása, dübörgése, csattogása után. Mélységes nagy csend. Ezt szeretem. Kitisztul a fülem, az agyam. Kikapcsol, kikapcsolok. Relaxálok, megtisztulok, feltöltődök. Van hogy el sem kattintom a gépet, csak megyek, sétálok, ülök és hallgatom ezt a relatív csendet. Koscsó Gábor Csend című képét választottam a hónap képének, mert azt érzem a képet nézve, amiért én is természetjáró, -szerető embernek vallom magam. Érzem azt a csendet, érzem az illatokat, és mérhetetlen nyugalmat érzek a képet nézve. Viszont van egy kis feszültség is bennem, egy jóleső feszültség. Várom mikor csobban meg a víz, mikor szál le vagy el egy madár a vízre vagy a víz felett, mikor bukkan elő egy inni vágyó vad feje a parton. Jó lenne ott lenni és jó lenne többet vissza se jönni… Gratulálok Gábor, köszönöm ezt a képet! (Pálfi László)

Benéz a tavasz

2015. március

Pálfi László

Benéz a tavasz

A hónap képe címet márciusban Pálfi László kapja. Nem is tudom hogy kezdjem. Nem nagyon kellett még nekem képet értékelni. Nem is hiszem, hogy túl szakmai jellegű leszek. Elmondom inkább miért tetszik nekem ez a kép. Alapjában véve jó kapcsolatot ápolok az álmaimmal. Nem az elérhető, elérhetetlen vágyakra gondolok, hanem a mesékre, mesebeli világokra amiket éjszaka, alvás közben látok. Erre akkor jöttem rá, amikor egy-egy rémálmom hónapokig, fél évig, napi, heti rendszerességgel visszatért. Azért mondom, hogy rémálom, mert másnak talán az lett volna. Én szerettem őket. Aztán leírtam és elmúltak. Sajnáltam. Ha egy kép eszembe juttatja az álmokat, ha egy képet látva arra gondolok, hogy olyan mint egy álom, akkor az nálam már nyert. Elidőzök felette, szeretek ránézni. Elszakít a valóságtól. Jó érzés. Ez a kép sok mindent mesél. Kicsit úgy érzem, mintha két álom közötti átvezető képet látnék. Azt mondom kép, de valójában mozgalmas. Állunk, nézünk, próbálunk előre lépni, érezzük a szellőt. A kevés, de mégis túlszaturált színek megelevenednek a sötétben. Szeretnénk kinézni, de nem mozdul a lábunk, hiszen álmodunk, ott nem úgy működnek a dolgok, ahogy a valóságban. Ez nem rossz érzés. Csak más. Minél tovább időzök a képnél, annál több dolog jut eszembe. Ezért választottam ezt a képet. Két apróságot negatívumként megemlítek, remélem nem veszik ezért a fejem. Jobb oldalon picit zavar a sötét kiszögellés vagy mi. Talán egy ajtó nyílik, nem tudom. A másik a cím. Ez utóbbi persze lehet hogy csak nekem nem tetszik. Egy álomképnek nem jó cím. (Ezt ne vegyék jegyzőkönyvbe). Utolsó gondolatként szeretnék megemlíteni egy társasjátékot. Dixit a neve. Asszociációs játék alapjában véve. Több száz álomszerű képpel. Ez jutott még eszembe róla. Nem most. már elsőre is. Köszönöm Laci, hogy elkészült ez a kép, és írhattam róla, és elolvastátok. Gratulálok! (Valló Zoltán)

Ábránd

2015. február

Valló Zoltán

Ábránd

Február hónap képének Valló Zoli ábrándozását választottam. Jó látni egy érzelmes, őszinte, egyszerű férfi önportrét, amit gondolom nem volt könnyű dolog elkészíteni. Én is sokszor próbálkoztam önportréval, tudom, hogy mekkora munka, kiszámítani, hogy honnan hová jön a fény, hova tedd a fényképezőgépet, mikor kattints, mindehhez képest merre nézzél, milyen arcot vágjál. A képen a komolyság mellett jelen van egy kis játékosság is, ami megbontja a szigorúságot, és megfűszerezi a képet: az arcon lévő árnyékcsíkokra gondolok. Nem tudom mennyire volt véletlen, hogy így estek az árnyékok, mindenesetre nagy dicséretet és figyelmet érdemel ez a látszólagos apróság, az is tetszik, hogy a kép fekete-fehér, jó választás, hogy így készült el. Gratulálok Zolinak az őszinteséghez, hogy meri vállalni ezt az érzelmes férfi arcát, nem akar szerepelni, sem keménynek, vagánynak tűnni, egyszerűen csak kinéz az ablakon, és ábrándozik. Februári hónap képe a tiéd, Zoli, mert megérdemled. (Bartos Ágnes)

Téli út

2015. január

Bartos Ágnes

Téli út

Régebben még a kezdetekkor nem kedveltem Ágnes munkáit. Egyszerűek, esetlenek voltak számomra, ami persze természetes az elején, ezzel nincs is gond. De az utóbbi időben azt érzem, hogy kezdi megtalálni a maga stílusát és mindig meglep egy-egy fotóval, mikor az alkotó nevét elolvasom, hogy „jéé ez az Ágnes képe!”. Tetszik a fekete-fehér, a makró világ, a részletek, nem csak ezen a képen. Remélem még sok hasonló próbálkozást, munkát láthatok tőle, mert tényleg szeretem ezt a stílust. A megfigyelésein - legyen szó emberről, tájról, épületről, hangulatról - átjönnek az érzések, ami szerintem nagyon fontos a fotónál, hogy hang nélkül tudjunk beszélni. (Mikolics Mariann)

a pucér szakács

2014. december

Mikolics Mariann

a pucér szakács

Egy lány, egy könyv, néhány fotó egy üres falon. Egy cím, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni, így inkább eleve figyelmen kívül hagytam. Alig néhány képi eszköz, mégis az egész valami titokzatosságot sugall, már első pillantásra úgy éreztem, hogy itt valami titok lappang, megannyi asszociáció és gondolat indult el bennem, próbáltam rájönni ki vagy mi lehet ez a lány. Mariann megfejthetetlen, hihetetlenül szuggesztív tekintete az, ami működteti a képet, emellett minden más elem csak háttérbe szoruló kiegészítésnek tűnik, tulajdonképpen nem is számít, milyen könyv van a kezében, vagy mi van a falon. Az alsó, homályos, felhőszerű sáv tovább növeli a rejtélyt, egy másik világba, egy furcsa odaátba helyezve a főszereplőt - talán emiatt jutottak olyan gondolatok eszembe, hogy nem is földi lényt látok, hanem egy titokzatos, ámde tanácstalan idegent, aki választ vár egy ki sem mondott kérdésre. A cím alapján persze gyanítom, hogy Mariann eredeti szándéka és üzenete nem ennyire földtől elrugaszkodott - az előbbi számomra nehezen értelmezhető, utóbbi pedig túlságosan is direktnek tűnik. Köszönöm ezt a fotót, egyrészt tényleg megfogott, másrészt ismét elmélkedésre késztetett a kép-alkotó-befogadó viszonyrendszer bonyolultságáról. (Koscsó Gábor)

Vándor

2014. november

Koscsó Gábor

Vándor

Többször nekifutottam a válogatásnak és ezt a képet választottam - hogy miért ezt? Talán a hangulata miatt, s mert fekete-fehér. A finom, lágy tónusok kiemelik a mélabússágát a képnek. A piciny ember ahogy áll a hatalmas hegytető tetején, azt sugallja számomra, hogy ámbár meghódítottam a hegytetőt mégis magányos vagyok. A kép kompozíciójával talán annyi problémám van hogy a bal oldal kicsit üres, talán ha jobb oldalon lévő fa valahogy a bal oldalra kerülne még inkább kihozná a kép mondanivalóját s nem dőlne jobbra a kép. Mindemellett szeretem és gratulálok Gábornak! (Medvegy Bara)

Daruk és Én

2014. október

Medvegy Bara

Daruk és Én

Amikor erre a képre ránézek mindig olyan érzésem van mint amit Dani írt alá: "ingom sincs ám, hogy mit látok amúgy, de még két adagot kérek intravénásan ebből ... nagyon ütős." Van benne valami félelmetes, valami szürreális, valami nyugtalanító, de mindezek által lesz ez a kép maradandó számomra. Érezni a szabadság utáni vágyat a függesztett madarak és az utcakép közös látványa miatt. Érezni ugyanakkor egy hitchcocki dermesztő érzést is amint szereplőt megtámadják a daruk, vagy épp fordítva? Nagyon összetett kép ez, s akármennyiszer nézem mindig valami mást ad! Gratulálok Barának és sok ilyen jó képet kérek, kérünk még tőle! (Szentgyörgyi János)

Ön itt áll

2014. szeptember

Szentgyörgyi János

Ön itt áll

Az van ezzel a hónap képe dologgal, hogy így, hogy stafétában adjuk át a képválasztás jogát, mindig az előző alkotó szubjektív értelmezése kerül előtérbe … ez alatt azt értem, hogy nem feltétlenül a „legjobb” kép lesz a hónap képe, hanem az előző hónapos valamilyen saját értelmezése választja ki a következőt. Jelen esetben én most egy olyan fotót választottam ami nem is feltétlenül fotó, így több jó fotót is megfosztva a hónap képe címtől. Ez a kép bár fotó - és még a technikai jellemzői is olvashatóak a leírásban - valójában nem használja ki a fotográfia nyújtotta lehetőségeket, hanem a képkivágással, a fekete-fehér móddal egy absztrakt, grafikai irányba mutat. Ez számomra vonzó. Úgy értem, hogy ezt ha nagyon nekifekszek akár gép nélkül is elkészíthetném fotogram formájában. Ha megnézzük János korábbi képeit látjuk, hogy tud ő bánni a masinájával, de ebben az esetben lemond rengeteg dologról a fotó eszköztárából (még mindig úgy érzem, hogy ez nem érthető amit írok szóval egy példa: képzeljük el ezt a képet úgy, hogy a felső képnegyedek valamelyikébe kerül a keretezett grafika és valaki épp elhalad előtte, vagy megáll és nézi. Ne adj Isten színes. Máris mást mutat, máris fotószerűbb az egész). Persze túlmutat a képen látható grafika reprodukciós dokumentálásán, de ezt úgy teszi, hogy közel marad a keretezett kép kifejezési módjához, mintegy továbbgondolva azt, rávilágítva arra, hogy a képkereten kívüli világ valóban az amit a képen ábrázolnak. Mintha semmit nem akarna csak még egy kört rajzolni a beláthatatlan labirintus köré. Ebben a formában ez a fotó egy rajz és ennek a rajznak a metaforikus üzenete rezonál a belső világomra. (Juhász Dániel)

Menjünk haza rakétával!

2014. augusztus

Juhász Dániel

Menjünk haza rakétával!

Hosszas latolgatás után, mert hiszen itt volt Demeter két, ritka csemegének számító portréja is, az augusztusi fotók közül végül, teljesen szubjektív módon, Juhász Dániel: Menjünk haza rakétával című képét választottam a hónap képének. Azért ezt, mert Dani gondolatvilágát és közlésmódját nagyon közelállónak érzem az enyémhez. Tetszik a fotó, mert spontán(nak tűnő), mert hétköznapi, ellesett pillanat. Tetszik, mert előhív rég feledett történeteket – ez által megszólít, s mesél. S persze tetszik a nyelv is, ahogy teszi mindezt; a kreatívan alkalmazott panoráma. Mindenkinek jó görgetést kívánok! Dani, gratulátum! (Homonnay-Tóth Zsuzsa)

el...

2014. július

Homonnay-Tóth Zsuzsa

el...

Én Hommonay-Tóth Zsuzsa "El..." című munkáját választom a hónap képének, aminek több oka is van. Az első az az, hogy nagyon kedvelem Zsuzsa képeit, és mivel most lehetőségem is van ezt kifejezni, élnék vele. Érzem bennük a spontaneitást, amitől nagyon jól tudnak működni, hangulatot közvetíteni. Na már most, amiért számomra az El... izgalmas, az a kétség a spontaneitás és a megrendezettség között. Nyilván minden kép valamilyen szinten megrendezett, ahogy film sincs montázs nélkül, hiszen benne van a választás, annak a joga, hogy mit mutatok meg és mit nem. Ennél a képnél pedig érzek egy spontán történést, egy az életből kiragadott pillanatot, de az a pillanat be van fagyasztva, és nemcsak azért mert egy fotót látunk. Olyan ez, mint a valóság újra-teremtése. Valami éppen történik, és én azt mondom a szereplőimnek, hogy állj, elkészül a fotó, aztán mehettek isten hírével: "be lett fagyasztva a pillanat". Na de, megmaradva a filmes sémánál, ez a kép számomra bressoni (akinek egyébként nem szeretem a filmjeit, de a filozófiai háttér viszont baromi izgalmas), mert a lényeg az valószínűleg a kereten kívül van, és akaratunkon kívül is elindít egyfajta "történetmesélést", hogy akkor most itt mi is zajlik, mi történik a képen kívül. Kik ezek az alakok, honnan hova tartanak, stb. És persze ennél részletesebb filozófiai fejtegetésbe is bele lehetne menni, de én most megállnék ennyinél. És arra még ki se tértem, hogy maga a kép vizuálisan is milyen jó, nemcsak gondolati síkon. Szóval szerintem ez a hónap képe. (Bach Viktória)

Hegyi Zsolt-2014.06.03. 00:20

2014. június

Bach Viktória

Mama egyedül van

Június hónap képének, vagyis munkájának Bach Viki filmjét választottam. Még nem nyert film ebben a havi versenyben, furcsa is a dolog, mert ritkább a film az oldalon, mint a fotó, és hát két külön műfajról is van szó. Mindenesetre, engem ebben a hónapban ez a film fogott meg a legjobban. Először is gratulálok a Mamának, másodszor respekt Vikinek, hogy ezt így össze tudta hozni, mert tudom, hogy nem könnyű találni egy ilyen főszereplőt, aki így, ilyen nyíltan és egyszerűen adja oda magát a filmhez. Én is próbáltam párszor Mammuccsal ilyesmit, volt, amikor összejött, volt, amikor nem, szóval átérzem a feladat megvalósításának nehézségeit. Másodszor a film témája is nagyon tetszik, nagyon emberi és őszinte. Jó volt észrevenni az ismerős helyszíneket, amiket a Viki előző fotóin már láttam, és nagyon tetszik a visszatérő motívum, ami az egész filmet végigkíséri, nevezetesen a cigaretta. Az elmesélt gyerekkori történet is, és a mesélési stílus is tetszik, sajnos ennél szakmaibban nem tudom elemezni, mint a kameramozgás, hang, ilyesmi, de nekem nagyrészt jónak tűnik minden. Mindent egybevéve gratulálok, köszönöm, és várnék még további történeteket Mamától. (Bartos Ágnes)

Deák tér

2014. május

Bartos Ágnes

Deák tér

Sokat vívódtam Viki esője és Ágnes Deák tere között. Viki esős képéről már leírtam, hogy mit gondolok, és van még esélye, hogy megnyerje a pályázatot, ezért is inkább Ágnes képét választom a hónap képének. Ágnes képében az tetszik igazán, ahogy kifejezi ezt a mai világunkra jellemző tétovaságot, ahogy az alak kifelé tekint a képből, legszívesebben jobbra kimenne a képből, de csak balra, a kép másik oldala felé lehet haladni. Számomra egyenesen csalafintává teszi a képet ezzel a politikai asszociációs bal-jobb oldali játékkal. Szóval több szálon is elindítja bennem a gondolatokat. Mindezt egy kellemes meleg színvilággal, egy szépen leegyszerűsített formavilággal. Ezért választottam Ágnes képét a hónap képének. (Mácsai Ferenc)

Cím nélkül

2014. április

Mácsai Ferenc

Cím nélkül

Mivel nagyon szeretem a monochrome alkotásokat ezért egy fekete-fehér képet választottam. Másodsorban, végignéztem nagyon sok jó képet, és Mácsai Ferenc munkái voltak a legszembetűnőbbek számomra. Persze, nagyon sok kitűnő fotós van még itt a Látszótéren, tehát sértődés ne essék, de én most az ő munkáját emelném ki legszívesebben. Nagyon megragadott a fénnyel való játék a sejtelmesség ezen a felvételen. Nagyon tökéletes és egyben izgalmas kompozíció. Tetszik ahogy a teret kitölti, kicsit szarkazmussal szólva a "semmivel". No de ez csak amolyan vicc volt. Örülök ennek a képnek s köszönöm Mácsai Ferencnek, hogy ezt megosztotta velünk s így gazdagabbak lettünk egy vizuális élménnyel. Számomra ez a "megfogott" pillanat a hónap képe. (Robert Biri)

Az egész világ egy nagy tükör

2014. március

Robert Biri

Az egész világ egy nagy tükör

Először is szeretném megköszönni mindenki munkáját sok jó kép született, de csak egy lehet a hónap képe. Nem vagyok hozzáértője a fényképészetnek, így nem szakmai szemmel néztem. Az érzelmeimre és az ösztöneimre hallgattam, így választottam ki Robert Biri Az egész világ egy nagy tükör című munkáját. A képre nézve sok kibontakozó történetet látok. Eleinte kicsit zavaró a zsúfoltsága, a sok információ, de tovább nézve mielőtt végleg elvesznék észreveszem, hogy van egy üres szék a képen, ami arra ösztönöz, hogy üljek le és legyek a részese. Minden alkotás lényege az, hogy a készítő megosszon egy élményt, közvetítsen valamit. Ebben az esetben pont a szabadság fogott meg, hogy rám bízza, melyik történetben szeretném meglátni önmagam. Játékra hív, és én szívesen játszom újra és újra a kibontakozó lehetőségekkel. Külön tetszik, hogy fekete-fehér, így olyan színeket képzelek mögé, amilyeneket csak akarok. Robert viszonylag új még köztünk, de több képe is hatással volt rám, szeretném minél több arcát látni még a téren. Gratulálok! (Szűcs Nikoletta Clio)

A felszín alatt

2014. február

Szűcs Nikoletta

A felszín alatt

Nagyon erős volt a februári mezőny, de - félreértés ne essék, senkit nem akarok megbántani - egyértelmű volt számomra a döntés. Bármennyire is szeretnék, de nem tudok belekötni a képedbe. Pedig hidd el, próbáltam. Próbáltam esélyt adni a többi képnek is, de valahogy, mintha ennek a képnek gravitációja lenne, mindig visszazuhantam bele. Na jó, fogadjuk el, ez lesz a hónap képe. Miért? Először én sem értettem. Nincsenek benne cuki cicák, acélos tekintetek, tűéles "sütrólahogymilliósgép" textúrák, csak VAN. Van, de nagybetűvel. Egyszerűen a hangulat rabul ejti az embert, a nyüzsgő városok alatti késő éjszakai underground feeling. Mintha kicsippentettél volna egy darab hangulatot a Fight Clubból és jól arcon csaptál volna vele egy aluljárót, zseniális. A hideg neonfény, a huzatos alagutak és lent a forró fény ami menedéket ad a külvilág ridegsége elől. Mindenki nevében köszönöm a képet és az élményt! (Haskó Kristóf Mózes)

stáció

2013. december

Tóth Annamária

stáció

Nagyon sok méltó kép közül választottam Annamária Stáció című képét, mégpedig azért, mert - számomra - olyan világa, összhatása van, ami miatt ha ránézek, mindig elvisz valahová. Elvisz egy sejtelmes világba, elvisz keletre, elvisz nyugatra, de semmiképpen nem hagy állva, címével ellentétben. Mindig kapok tőle egy kis kereszténységet, hitet, Indiát (talán a színek miatt?), egy kis Spanyolországot, de gyűlöletet és elvesztett hitet is (eltaposott virág), tanácstalanságot, indulatot. Vannak fontos állomások az életünkben, ahol megállunk, vissza majd előretekintünk, ilyenkor átértékelődnek a dolgok, belül. Ez a kép egy ilyen átértékelődést ad nekem, ez, talán így az ünnepek alatt, illetve újévkor még inkább aktuális. Boldog, fényekben és élményekben gazdag, boldog új évet kívánok mindenkinek! (Szentgyörgyi János)

tükörben

2013. november

Szentgyörgyi János

tükörben

Azért ezt a képet választottam, mert bizonyos érzéseket indított el bennem. A helyszín ismerős, talán még én is próbálkoztam hasonló képpel, de ez most felülmúlja mindazokat. Egyrészt nagyon szépek a geometriai alakzatok, egyenesek, párhuzamosok, ezt a rendet pedig az eklektikus épület tükörképe oldja fel. Tulajdonképpen egy klasszikus kép, némi csavarral, de valamiért nekem most ennél jóval több. A Halászbástyát megszemélyesítve, nekem egy emberi történet indult el a fejemben arról, mikor felkelünk a magunk kis tökéletes világában, és belenézünk a tükörbe. Rosszabb esetben darabokban látjuk magunkat és azokat a darabokat nekünk kell a helyére tologatni. Jobb esetben már túl vagyunk ezen és elfogadjuk, hogy nem lehetünk tökéletesek, és amit tökéletesnek gondolunk valahol az sem tökéletes és megállapítjuk, hogy jók vagyunk úgy ahogy. Legjobb eset, mikor megtalálod azt a valakit akiben ha tükröződsz, magadat látod, és az a valaki szintén önmagát látja benned. Látod a saját tökéletességedet és esendőségedet a másikban, és felismerések sorozatával megtanulod elfogadni magad. Egyszerre adsz és kapsz. Talán ez a legszebb emberi kapcsolat! Köszönöm az élményt! (Fehér Éva)

Mélyvíz

2013. október

Fehér Éva

Mélyvíz

Ezt a képet választottam a hónap képének. Egyszerűségében gyönyörű információkat hordoz magában. Egy kép működése nem csak azon múlik, milyen technikát alkalmazunk, hanem azon is, mit vált ki a nézőből. A technika egyébként tökéletes, nem kíván ennél többet. Ez egy olyan kép, melyek hordoznak régi emlékeket, meg nem történteket, gondolatokat, érzelmeket. Bizonyára, ha 5-10-15 év múlva újra vetnék rá egy pillantást, akkor is így gondolnám, mert árad belőle egyfajta megfoghatatlan időtlenség... állandó jelen, állandó csend... köszönettel: Orosz Sanya

M4, Budapest, 2012

2013. szeptember

Orosz Sándor

M4, Budapest, 2012

Lenyűgöző számomra ez a világ, amit Sándor mutat, mert egyrészt rendkívül pontos, éles, kézzel fogható az utolsó cső és csavar is, másrészt szédítő és szemöldököt felvonó képek, amik kiveszik a kapaszkodót a kézből: úgy meg van hajlítva a fény, hogy nem tudni mi görbe és mi egyenes. Ez a görbe tükör szerintem tökéletes ilyen földalatti terek megmutatásához, amik a valóságban valószínűleg sokkal unalmasabbak. Ha akarom, ezek most izgalmas látványtervek egy sci-fi-hez, vagy éppen egy antiutópia nyomasztó és szorongató termei, a maguk torz irányaival és távolságaival - egyszerre nyűgöznek le és hívnak asszociációs táncra. A remek koncepció mellett a technikai tudástól is lobog a hajam, mert a távolba vesző beton textúrája is tapintható - a fények ritmusa pedig olyan, mintha filmes stáb világította volna be. Ezek mellett Sándor finoman játszik még a színvilág hangulatával és a képek asszimmetriájával is. Jó rendezőként instruálta a színeket, van, ahol majdnem monokrómba tűnnek és van, ahol fontos szerepet játszanak - az enyhe egyensúlytalanság pedig megbillenti a fejet és finom lendületével hív a kanyar utáni rész továbbgondolására. Gratulálok ehhez a remek képsorhoz, köszönöm, hogy elhoztad ide, köszönöm az élményt! (Halász Zoltán)

Fénytörés

2013. augusztus

Halász Zoltán

Fénytörés

Megszólított ez a kép. És ezt mondta: "A képek szüntelen ott vannak körülötted a mindennapjaidban, ám neked kell észrevenni, s fényképpé látni őket! Légy résen akkor is, ha csak az udvarra mész ki reggel, mert a Fénytörés olyankor is ott játszik a lábad alatt, a korlátárnyék csigavonalaival hígítva világossá a sötétséget, egyeneseivel ritmussá formálva a kuszaságot, izgalmas mintákba öltöztetve a betonlépcsőt! Figyeld meg, hogy ilyenkor akarva-akaratlanul is a régi iskola előtt tisztelegnek! Ez pedig nagyszerű!" Mindezt üzente egyszerre. És átlósan. (Hajgató Noémi)

Ki az?

2013. július

Hajgató Noémi

Ki az?

Tetszik ez a kép, mert súlya van ennek az önarc elfedésnek. Nagyon jó képi megfogalmazás, gratulálok! Szeretném, ha mindenki ezt nézné egy hónapig! Ez olyan egyértelmű kép, nem nagyon tudtam róla hosszasan írni, egyszerűen hatásos, egy érett ember önvizsgálatának az eredményét látom, és az mindig szimpatikus. (Borsay Márti)

Születésnapodra

2013. június

Borsay Márti

Születésnapodra

Több jó képet is találtam az elmúlt hónap képei között, és nehéz is volt a választás. Mégis Borsay Márti Születésnapodra c. képét választom a hónap képének. Azért választom ezt a képet, mert számomra jól tükrözi a mai magyar valóságot. A sötét erdő jól szimbolizálja a kilátástalanságot, azt a helyzetet, amelyből nem találunk kiutat. Ám ez a helyzet szerintem nem jönne át a terített asztal nélkül, vagyis úgy kellett oda az az asztal, mint egy falat kenyér. Mert nekem az üres terített asztal abban a környezetben arról mesél, hogy hiába akarunk fejlődni, nincs rá lehetőség, nem tudunk terülj-terülj asztalkámat varázsolni. És az már egy másik kérdés, hogy Márti mit akart kifejezni ezzel a képpel. (Mácsai Ferenc)

Tiszteletem Balla Demeternek

2013. május

Mácsai Ferenc

Tiszteletem Balla Demeternek

Mélyenszántó elemzésbe nem mennék bele, mivel ezt nálam képzettebbek és tapasztaltabbak majd megteszik, így inkább csak arra térnék ki, hogy mitől ez a hónap képe. Véleményem szerint ez a társaság ami itt összegyűlt a Látszótéren attól olyan kellemes és konstruktív, hogy folyamatosan segítjük egymást, reflektálunk egymás munkáira. Látható ez a címben, a koncepcióban, és látható a hozzászólásokban is. A tiszteletadás, a bátorítás, az építő kritikák mind jelen vannak, és talán ennél a képnél érződtek a legjobban eme hónapban. Köszönöm ezt a fotót Ferenc, tiéd lett a hónap képe. (Babinszki Ádám)

Cím nélküli

2013. április

Babinszki Ádám

Cím nélküli

Nem vagyok a szavak embere, pláne ha egy elemzésről van szó, vagy más munkájáról. Egyfelől ropppant nehéz egy objektív dologról, képről objektíven nyilatkozni, hiszen akaratlanul is beleviszi az ember a szubjektumát. Saját érzések, saját emlékek, gondolatok, tetszik, nem tetszik fogalmak viaskodnak, mikor itt a kép. A kép ami lehet nem teljes mértékben adekvát, de mégis pont ez az ami megfogott. Nem egyértelmű, mit is látunk, hol van, milyen anyagból tevődik össze, de gondolkodásra késztet. Ahány ember annyi gondolat, érzés, emlék, asszociáció és pont ez az ami tetszik ebben a képben. Nem akarja a képembe tolni hogy mit kell lássak, hanem megadja a lehetőséget, hogy azt lássam ami nekem fontos, ami belőlem építkezik, ami az én életemmel, gondolat- és érzelemvilágommal összefügg. Belevonja a nézőt és gondolkodásra késztet, ez az ami ennél a képnél nekem nagyon tetszik. Gratulálok! (Fehér Éva)

Kísérlet

2013. március

Fehér Éva

Kísérlet

Szabó Béla kiemelésében olvastam ezt a találó, ide vágó gondolatot: "Meztelenül lenni annyit jelent, hogy meg vagyunk fosztva ruházatunktól és a szó valamelyest magába foglalja azt a zavart, amelyet többnyire ilyenkor érezni szoktunk. Az „akt” szónak ellenben a művelt nyelvhasználatban nincs kényelmetlen mellékzöngéje. Elménkben nem egy szégyenkező és védtelen test dereng fel hallatán, hanem egy kiegyensúlyozott, viruló és magabiztos testé: az átlényegült testé." (Kenneth Clark: Az akt, 1956.). Úgy gondolom Évának sikerült az átlényegülés, testét vászonként használni (ahogy Zsolt is említette), fényfestésre. Ezen felül, benne van az a plusz játékosság, a könnyed nőiesség; ami miatt - tökéletlensége ellenére is - megragadt a fejemben.. De nem ez a fő ok amiért választottam. Sokkal inkább az, ahogy Éva megismeri magát, kísérletezik. Nagy lépés egyéni alkotói útján. Fontosnak érzem saját gátjaink megismerését majd ledöntését, ha ez lehetséges. Ezért is örülök a Kísérletnek. Gratula! (Tingecz Dávid)

Moll

2013. február

Tingecz Dávid

Moll

A hónap képének egy olyan képet választottam amely játékos, jól elkészített, mégis könnyed. Volt bőven miből választani, a játékosság nem hiányzik a társaságból. Az első körben a választékot azért csak le tudtam egy tucatra szorítani. A sokat sejtető egyszerű megoldásokra mindig is buktam. Még felsős koromban láttunk rajzórán egy "Hajnal" című képet, ami absztrakt módon egy derengést ábrázolt egy vízszintes piros csíkkal középtájon keresztbe. Mind a mai napig a kedvenc képem lenne, ha tudnám, honnan szerezte a rajztanárom. Van bennük valami Arisztotelészi humor: eltér a várttól, de az ember mégis ráismer, ráismer arra, hogy jé, ilyen egyszerűen is lehet, mint mikor egy olimpiai gyűrűgyakorlatot néz az ember, és hát tényleg így kéne ezt csinálni, szép könnyeden és erőlködésmentesen fellendülni kézenállásba a gyűrűn, és ott csak úgy megállni, ha az ember el nem rontja el, se lehet téveszteni. Ennek a képnek a titka nálam, amiért annyira tetszik, az valószínűleg pont itt van: minden rajta van ami kell, de semmi extrát nem látok, ami felesleges lett volna. Egy másik ok, amiért ezt a képet választottam, hogy nem korrektív hanem kreatív gondolatsorokat indít el. Amikor ránézek a képre, nem az a kérdés merül fel bennem, hogy csináltam volna másként, hanem olyanok például, hogy miként lehetne elkészíteni egy "dúr" című képet. (Bokros Szilárd)

Kockadobás soha nem törli el a Véletlent

2013. január

Bokros Szilárd

Kockadobás soha nem törli el a Véletlent

Mintha egy régi festmény, vagy fénykép reprodukcióját látnám, mintha egy XX. század elején élő fotós műtermében lennék. Az öltöny, a nyakkendő, a mellény már eleve elvonatkoztat a mai kortól, erre már csak a tekintet és a mozdulat tesz rá még egy lapáttal. Hogy Szilárd képes volt egy lecke erejéig így beöltözni, ilyen pontosan kidolgozni egy egész filozófiai gondolatot, ez már eleve díjat érdemel. Az utómunka is említésre méltó, mármint amit a kockáknál láthatunk. Szerintem ez lenne a fényképezés célja, erre tanítanak itt a Látszótéren is, erre kezdek már én is lassan rájönni, hogy semmit nem szabad a véletlenre bízni, mindent érdemes eleve kigondolni, pontosan megtervezni. Ezt láthatjuk itt. Egy gondolat, egy egész filozófiai eszme kivetítése egyetlen képkockára. Miután a döntést meghoztam, végignéztem Szilárd eddigi önportréit, mondhatni elég sokat készített, kereste a technikát, a gondolatokat, a formát, és azt hiszem, hogy itt megtalálta. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen itt egy felvett szerepet láthatunk Szilárdtól, de mégis sok mindent megtudhatunk róla is: a gondolatairól, a műveltségéről, a precizitásáról. Szeretnék még több ilyen munkát látni tőle, különböző szerepekben, különböző gondolatokat előadni. Ezt pedig köszönöm. Szilárd, tiéd a január Hónap képe díj, mert megérdemled! (Bartos Ágnes)

Száj (ism.)

2012. december

Bartos Ágnes

Száj (ism.)

Nehéz helyzetben vagyok a Hónap képe kapcsán. A decemberi anyag ugyanis számomra sokkal erősebbnek tűnt a korábbiaknál: sokkal több kimagasló képet láttam mint máskor. Szokás mondani, hogy a jó fotós onnan ismerszik meg, hogy jól tudja kiválogatni a képei közül azokat, amik tényleg hatnak. Nem tartom magam jó fotósnak, így a válogatás is nehezen megy a számomra. Tímeától kaptam a stafétát, és neki is számos olyan képe volt decemberben ami alapján akár rögvest vissza is adhattam volna neki. Ugyanígy nem lehet szó nélkül elmenni Dobos Sándor nagyszerű sorozatai mellett sem, ami pedig olyan egységesen erős anyag, hogy kiemelni belőle egyet számomra képtelenség lenne. Az az anyag szerintem már kiállításért kiált. Engedtessék meg, hogy a többi nagyszerű képet és alkotóikat ne itt méltassam, hanem rákanyarodjak a lényegre.    A választásom végül az első megérzés nyomán Bartos Ágnes képére esett, ami a maga egyszerűségében hatásos. Nagyon erősnek érzem a képet kompozíciós szempontból is, holott nem a legklasszikusabb megoldásokkal él. A száj határozott sarokba szorítása hangsúlyt is ad neki, de közben hagy teret arra is, hogy elkalandozzunk a válla felé is. Ettől lesz az egész képnek egyfajta könnyedsége, kisugárzása, amire talán összesítve az érzékiség lenne a megfelelő szó. Elsőre egyébként azt hittem Ágnes anyai örömök elé néz, annyira sugallja számomra a kép azt a jellegzetes anyás mosolyt, azt a belső derüt ami az anyákra jellemző. Azért is lett nálam a hónap egyik legemlékezetesebb képe, mert nagy ugrásnak tűnik számomra Ágnes munkái között. Picit olyan, mintha felvett volna, és erősen követni kezdene egy olyan fonalat, utat amit korábban nem igazán érzett a magáénak, és most helyére került benne a dolog. Boldog új évet, jó utat kívánok! (Nagy Zoltán A.)

Rezonancia

2012. november

Nagy Zoltán A.

Rezonancia

A Rezonancia című képet választom a hónap képének. Zolival már régről virtuális ismerősök vagyunk. Nem az ismeretség miatt választottam ezt a képet. Leginkább a rend és a harmónia az, ami vonz benne. A felszín texturáltsága is ad egy rendet a képnek, amit viszont nagyon szabályosan de ugyanakkor felszabadítóan megbont a fényfolt és a finom fénykülönbségek. Lehetne tovább ragozni, de nem érdemes. Szép, kitisztult, hűvös kép ami ugyanakkor melegséget is áraszt. (Hajdrák Tímea)

Idős korizók

2012. október

Hajdrák Tímea

Idős korizók

Idős korizók... Kétezer-tizenkettő október havában számomra ez a fotó a legfontosabb. De a dátumot nyugodtan el is hagyhatom, és mondhatom, hogy számomra általában nagyon fontossá vált Hajdrák Tímea fotója. Egyszerű, tiszta, közvetlen fénykép három idősödő emberről, akik összekapaszkodva mosolyognak a háttérben éppen hogy kirajzolódó városligeti műjégpályán. Persze számomra a környezet csak szekunder jelentéssel bír most.    A fotón egy nő áll, aki karját nyújtja az oldalán álló férfiaknak. A mozdulat a ragyogó primadonnák, és a valóban gáláns urak világát idézi nekem. De van egy tört fény is, egy "katedrálüvegen átszűrődő” mosoly a nő arcán. Talán egy picit megfáradt már a korizásban, vagy talán éppen megcsúzott, de bárhogyan is, ő sugározza ezzel az eltűnő világ aranybarna árnyalatát. Nyakában kulcs, kezén puha, prémes kesztyű, mozdulata bizalomról mesél. A férfiak büszke pillérek mellette. E képi háromszög számomra így egyben a stabilitásról árulkodik, nem csak képletesen, de feltehetően konkrétan is biztosan állnak e csúszós téren. Mégis, az igazán fontos akkor rajzolódik ki, amikor a modellek szemébe nézek, és abba "belelátok"... Mert minden érzékelhető vagy vélt nehézségeik ellenére is van egy egyetemesen nemes egyszerűség a tekinteteikben, amely nem több, és nem kevesebb számomra, mint az életöröm egyszerűsége, a bólintás, a fel- és az elismerés bölcsessége. És ezért lesz különösen fontos számomra Timi fotója. Mindezen keresztül erőt képes sugározni, és ez az erő az, amelyet igazán méltatni szeretnék, és felhívni rá mindenki figyelmét: felderít, és reménnyel tölt el ez a képi üzenet. Így érdemes, valami ilyesmi lenne az a bizonyos cél... Az öröm, és az emberi méltóság a maga természetes szerénységében itt ténylegesen testet ölt.    Azt sem hallgatom el, hogy fantáziám örömére is szolgál a fotó, hiszen játszani is enged. Olyan sok réteg, oly sok jel, jelzés és szimbólum sorakozik itt nekem, hogy szívesen időzöm az Idős korizók előtt. Az arckifejezések, a mozdulatok, a kulcsok, az öltözékek, a kapcsolati láncolat finom kis rejtélyei, rezdülései kíváncsisággal töltenek el, történeteket szőnek gondolataimban, és inspirálnak. Tudom már egy ideje, hogy ezek és az ilyen rezdülések azok, amelyek képesek idővel újra a felszínre emelkedni egy írásban, egy grafikán, vagy akár csak egy jóízű baráti mesélős beszélgetésben is. Elszakadnak anyagi hordozójuktól, és beépülnek az emberbe. Ezek azok a keresztszálak, amelyek végül is szövik a természetes úton fakadó kultúra szövetét - szülessen az bár amatőr kedvtelésből, vagy éppen mesteri professzionalizmusból. Timi, köszönöm szépen az élményt! (Mészáros István)

Itt szoktam látni

2012. szeptember

Mészáros István

Itt szoktam látni

Több kép is fennakadt a rostámon, kicsit nehéz volt választani, de végül e kép mellett döntöttem. Mindig is az olyan képek tetszettek igazán, amelyek beszédesek, és ez olyan. Csak egy arcot látunk a képen, csak egy tekintetet, de abban benne van a tulajdonos eddigi élete. Őszinte, tiszta, szerethető kép, kilép a családi album keretéből. Köszönöm. (Mácsai Ferenc)

Ablak

2012. augusztus

Mácsai Ferenc

Ablak

Ebben a hónapban több olyan kép is volt, mit szívesen választottam volna, de mivel csak egyet lehet, a Mácsai Feri Ablak című képét választom. Nincsenek univerzális szempontjaim, a választásnak teljesen személyes oka van: egyrészt azokat a képeket szeretem, amiket én is szívesen elkészítettem volna, azokat, ahol érzem, hogy az alkotó az én húromon pendül, másrészt pedig azokat szeretem, amiket én képtelen lettem volna elkészíteni, mert belőlem hiányzó világot képvisel. Úgy hiányzó világ, amit magamban fogyatékként ismerek fel. A Feri képe a visszafogottságával, lágyságával, szerénységével nem árulom el melyikbe tartozik. Gratulálok Feri, szép kép! (Borsay Márti)

cím nélkül

2012. július

Borsay Márti

cím nélkül

Gyerekkoromban gyakran nyaraltam vidéken a nagymamámnál. Nagyon élveztem, hogy rengeteg régi tárgy volt az udvaron, a pajtában és mindenhol. Mindennek külön története volt, amiket alaposan kikérdeztem a nagyszülőktől. Mindig találtam újdonságot (régiség újdonságot), amikkel játszahattam, játszhattunk, merthogy a szomszédban lakott négy gyerek, akikkel ilyenkor mindig megtaláltuk egymást. Persze sokszor választottunk olyan játékszereket magunknak, amit ha megláttak a felnőttek kihullott a hajuk az idegességtől. Ezen nyaralások alatt mindig fontos szerepe volt a kapunak. Sosem sikerült megértenem, milyen logika alapján engedik néha azt, hogy csak a kapun belül, vagy csak a kapun kívül lehet játszani. Mindenesetre nagyon emlékezetesek voltak ezek a hetek számomra. Amikor megláttam ezt a képet, egyből ezek az emlékek törtek elő bennem, gyorsan a hatása alá kerültem. Többször visszajöttem már ehhez a képhez, és minél többször nézem, annál erősebb aggodalmat szül bennem. Elsőre egyértelmű volt, hogy gyerekek játszanak, és ezzel el is intéztem magamban a dolgot. De minél jobban nézem, annál inkább eltöprengek, hogy ezek a fegyverek igaziak, vagy játékok. Ráadásul a technika, nem a gyerekkorba visz, hanem nagyon is a jelenbe. A színek, a köntös, a fegyverek mind-mind erősen a jelenben tartanak. Ekkor már elgondolkodom, hogy vajon nem egy balkáni ország falujában a legújabb kori háborúk utáni időszakban járunk, ahol ezek a gyerekek a háborúból visszamaradt fegyverekkel játszadoznak... Ez a furcsa kettősség lengi be az én fejemben ezt a képet, és valami egészen finoman tekeregnek ezek a szálak, folyamatosan leköti a figyelmem, és folyamatosan vissza kell néznem egy pillanatra miután már elfordultam azzal a tudattal, hogy sikerült megfejteni... De mindig marad a kérdés. Mi van ha mégsem? Viszont egy dologban nem maradt számomra kérdés, abban, hogy ez a kép a hónap képe, amihez gratulálok Mártinak, és ezzel tovább is adom neki a stafétát! (Zámbó Attila)

Ne menj el!

2012. június

Zámbó Attila

Ne menj el!

Nekem ez a kép a hónap képe. Mert érzelmeket ébreszt és kavar fel. Nézem ezt a kislányt, a tekintete ismerős, anyám szerint én néztem így nyitott koporsóban fekvő apámra a temetés előtt. Így néztek rám a gyerekek, mikor a gyerekosztályon dolgoztam, és a műszak leteltével készülődtem hazafelé. Így néztek a lányaim munkába siető apjuk után. Attila gyerekportréi mindig megállítanak és elgondolkoztatnak. Mindegy számomra hogy színesek, vagy fekete fehérek, szomorúak vagy vidámak. Emberi érzéseket közvetítenek. És ez a fontos. (Huszárné Lovász Mariann)

Kata lányom

2012. május

Huszárné Lovász Mariann

Kata lányom

Nagyon szeretem Mariann képeit, ezeknél jobban már csak a képekhez írt leiratait szeretem olvasni, amik nem magyarázzák, hanem kiegészítik a fotók üzenetét. Szerintem Mariann tökéletesen jól kihasználja a feltöltésnél adott lehetőséget, ami ugye arról szól, hogy írjunk egy pár szót a képről, a képhez. Ha röviden kellene jellemeznem Mariann világát, akkor a következő két szó jutna kapásból eszembe: tisztaság és őszinteség. Május hónap képének a Kata lányom című munkáját választottam, ez a kép is jó illusztráció a fent említett két jelzőhöz: tiszta kompozíció, őszinte érzések. Nem csak egy egyszerű nagyítós játékot láthatunk a képen, hanem egy őszinte, de játékos portrét is, ahol tisztán megfogalmazódik az anya-lánya kapcsolat is. Kép a képben játék is ez, szeretem a nagyítóüveg tükröződését, de szerencsére ez nem viszi el a figyelmet Kata arcáról, szeméről. Nekem külön öröm az is, hogy a fehér-fekete képet láthatunk, így a környezet csak mellékszereplő lehet Kata mellett. Mariann erénye többek között az, hogy általában nagyon pontosan és tömören tud érzéseket megfogalmazni, sokszor meglepődöm és csak csodálkozom, hogy ezt így is lehet. Mariann, sokat tanulok tőled ilyen téren, köszönöm. A Hónap képe díjat pedig te kapod, mert megérdemled. (Bartos Ágnes)

A Gombánál

2012. április

Bartos Ágnes

A Gombánál

Két éve veszek részt a Látszótér (lánynevén: Estiskola) közösségében. Bartos Ágnes munkái kezdettől felkeltették a figyelmemet, tehetséget és egyéniséget véltem felfedezni munkáiban. Sokszor kommentáltam is azokat, különösen, ha úgy gondoltam, hogy jelentős lépést tett valamelyik képével. Mióta Budapestre költözött, a nagyváros képei új színt jelentenek munkáiban.    Szeretném itt egymás mellé tenni két azonos témájú képét, mindkettőn egyik kedvenc témáját, saját kezét használja. Az egyik első föltett képe (Ágnes kicsi keze), a másik három évvel későbbi (Jobb kéz).    A két kép közti különbség jól ábrázolja a megtett utat. Az első, a lecke kissé közhelyes, primér megközelítése, a másik pedig, az Ágnes - fényképezésében megjelenő - képzőművészeti gondolkodását mutatja.    A hónap képének választott munka A GOMBÁNÁL című sorozat Ágnestől. Ebben a három képben is az előbb említett képzőművészeti megközelítést látom. Ez a sorozat történetet mesél, de nem irodalmi, hanem vizuális történetet. Az ívek és körcikkek izgalmas történetét járja körül. Az első kép, a körcikk, az árnyék és a fény rendkívűl izgalmas meséje, amint megrajzolják az ott járó emberek számára geometriájukat. A második, a körcikk és az épület története, ahol a ház kupolája felesel a gombával. A harmadik pedig, az ívek uralma Ágnes portréján.    Mindhárom kép, külön-külön is nagyszerű, de így hármasképbe állítva (gy.k.: triptichon), erősítik egymást, és az ívek és körcikkek megkerülhetetlen jelenlétét és az ábrázolás izgalmát demonstrálják. Remélem, hogy még sok ilyen színvonalú munkát látunk Ágnestől, és egyre gyakrabban.    Képeid eddig is sok örömöt okoztak, szeretném, ha ezután is így lenne! Gratulálok! (Bojtár Tamás)

Ablakok

2012. március

Bojtár Tamás

Ablakok

Bojtár Tamás fotója számomra nem szimplán jelentés egy építészeti megoldásról, egyszerű leképezés, hanem egy szimbolikus utalás az ablakkal, mint fogalommal. Ezt Tamás ki is fejezi, írja: „Ablakok az időre”, így alkotói gesztussal, nem elhanyagolhatóan fogva a kezünket… Fontos Tamásnak az idő jelentősége, változékonysága, mulandósága és ha jól sejtem itt a felvételénél nem az eltérő stíluskorokra érti, sokkal inkább mint emberi létünk illékony sajátosságára. Ezt abból is érzem, vélem, hogy tartalmi síkon egy rím Tamás Tükrök című korábbi fotójára – idő és tükör (’énkép’) dimenziójában. Több alkotó, több munkája is felmerült bennem, mint lehetséges hónap képe, viszont itt éreztem leginkább azt az érzelmi kötödést, viszonyt, ahogy Tamás a téma felé fordul, nem mellesleg esztétikailag és kompozícióját tekintve is igényes kivitelezésben. Nekem ez a személyes érintettség volt a fontos, amit úgy jelképez, ölt képbe hogy az nem arcba hatoló, de kiérződik belőle a háttér kapcsolat. Az ablak, mint szimbólum – „a belső és a külső világ, valamint az evilág és a túlvilág közötti kapcsolat kifejezője. A ’fény’(!), az isteni üdvösség közvetítője(…)”. Távol álljon tőlem szakrális következtetéseket levonni ebből, viszont nem elhanyagolható mit jelent számunkra az ablak mindennapjaink során. Ugye, olyan lezáró szerkezet ami ’levegőt’ és ’világosságot’ enged a ’belsőtereinkbe’. Véleményem szerint, egy lepel ápol és eltakar, ha akarjuk mutat, látni enged és láthatóvá válunk általa… Nem régiben volt látható André Kertész retrospektív kiállítása; ott értettem meg, illetve értem tetten hogy mennyi mindent (érzés és gondolat) kifejezhetünk egy ablak segítségével. Nagyon érdekes volt nekem, hogy miként változik meg az ablak jelentése számunkra életünk során, érzelmi hátterünk következtében [gondolok itt, Kertész New Yorkban megélt „bezárkózása” – a Washington Square-i lakásából született képei; vagy a polaroid sorozata dísztárgy emlékekkel, amik feleségének elvesztése követően készültek]. 
Mint e fotón is látszik az ablak lehet egy tükör a külvilágnak vagy magunknak, ami olykor torz is, vagy azzá válhat. Viszont benne van Tamás felvételében a ’nyitó’ szándék, tehát ez nem egy zárt rendszer. Amivel egyén szintjén, képesnek kell lenni nyitni de mint ez a képen is látható, kell hozzá a másik fél ’nyitottsága’, azaz erre való hajlandósága; különben nem lesz meg az összhang, a megértés lehetősége. Ha kinézünk az ablakból egyértelmű a kép a képben effektus – ezen a fotón dupla csavarként van ez megjelenítve, a külvilág sokszínűsége és a lét megismerhetetlenségének az érzete (ahogy ez olvasható több ablak értelmezésben is). Úgy gondolom ezt itt látni, tapasztalni nagyon izgalmas dolog. A vártnál vagy kívántnál már így is bő lére eresztett indoklásomat azzal szeretném zárni, hogy buzdítsam, biztassam az alkotókat, a felhasználótársakat Tamás képe kapcsán, hogy keressék meg a saját ablak-képüket! És tegyék mind ezt sorozatban gondolkodva akár éveken keresztül, vagy életszakaszokhoz kötve. Feltételezem nagyon érdekes és egy adott idő távlatából visszanézve tanulságos lehet. Köszönöm Tamásnak ezt az őszinte felvételt és egyúttal át is adom a ’virtuális-botot’! Gratulálok! (Tingecz Dávid)

Lukszék farsangja

2012. február

Tingecz Dávid

Lukszék farsangja

Mivel az egyszemélyi zsűrizés messzemenően szubjektív, ezért kevéssé alkalmas általánosító megállapítások levonására. Az azonban mégiscsak jelent valamit, hogy nálam februárban a hónap képe hetes „döntőjébe” bejutott képek közül 6 önarckép volt (*), és egyáltalán nem azért, mert különösebben vonzódnék az önarcképekhez – sőt. Inkább arról van szó, hogy gyümölcsözni látszik a Látszótérnek az a törekvése, hogy az önportréknak különös súlyt adjon.    Mégis – nálam, és ettől a fenti megállapítás még igaz marad – a Hónap Képe címet Tingecz Dávid Lukszék Farsangja kapta. Zsolt olyan bőségesen körbejárta a kép jellemzőit, hogy itt csak ismételni lehetne őket. Amit én legfontosabbnak tartok – és ez az egész Tingecz-jelenségre igaz - az Dávid szuverén egyénisége, mely igen változatos technikákon, változatos tematikán keresztül is képes érvényesülni, és képeinek tingeczes karaktert adni. Egy fotósegyéniség bontakozik itt ki előttünk, egy cikk-cakkos pálya, melynek eredője mintha egy határozott irányba mutatna. Ennek a formálódó karakternek egyik legizgalmasabb vonása egy ritka adottság: az erős érzelmi hatás kiváltásának képessége. Szinte már katartikus hatásról kell beszélnünk, ha végigolvassuk a Lukszék Farsangjához írt bejegyzéseket. Számomra külön értéket jelent, hogy a képre adott reakciók nem mindig pozitívak, hogy a kép sokszor heves elutasítást vált ki. Dávid azonban úgy tud provokálni, hogy nem rombol. Ez nagy szó! Gratulálok. (Dobos Sándor) ______ (*) Bojtár Tamás: Tükrök Gimesi András: A fürdőkádban Léder László: Önkép Szabó István: Önirónia Tingecz Dávid: Feminin én Varga Tamás II.: Az istenek a fejükre estek

ÖT KÉP BALLA DEMETERNEK

2012. január

Dobos Sándor

ÖT KÉP BALLA DEMETERNEK

A struktúrákat szeretem ezeken a képeken, hogy nem nyilvánvaló, hogy egy fáról van szó. Illetve a sorozat végére azzá válik, de addig végig kell nézni 2-3 képet. És ezért szeretem Sándor munkáit, mert nem egyértelműek, rétegekből állnak, és mindezt a jelentéstöbbletet úgy hordozzák, hogy esztétikai értékük megmarad. Egy jó kép nem feltétlenül szép, de ebben az esetben szerintem erről szó sincs. Ráadásul a tisztelet Balla Demeternek leckébe került és azok a képek valahogy mindig különösen jól sikerülnek mindenkinek, mert bennük van a szeretet és természetesen a címben foglalt tisztelet. De mindezt úgy, hogy közben mindenki önmaga marad. Örülök, hogy ezek a képek is Dobos Sándorosak maradtak, hogy megőrizte Sándornak azt a fajta különlegességét, hogy mesét tár a szemünk elé, fantázia és valóság olvad össze, néhol becsapva érzékeinket. (Bach Viktória)

Gobelin

2011. december

Bach Viktória

Gobelin

Azért ezt a fotót választottam a hónap képének, mert számomra ez testesíti meg a fotográfiának azt a világát, amit én is képviselek/képviselni szeretnék. E világnak, reálisnak csöppet sem mondható világnak a képét, melyben egyesül a szürrealitás a fotográfiával szemben, avagy mellett. Képrészletek egymás mellé, alá, fölé - egybe rendelése, egyetlen műbe olvasztása, ahol e képrészletek, kontextusok révén új asszociációkat teremtenek. Ezen asszociációk pedig egyfajta szürreális álomba rántanak, ahogy Viki képén is lebegünk a világunk felett. Mindenki saját kis világa felett… (Medvegy Bara)

Noé

2011. november

Medvegy Bara

Noé

Azért ezt a képet választottam a hónap képének, mert számomra ez a kép testesíti meg azt, amiért általában szeretjük a klasszikus fotográfiát. Azt az illúziót kelti, hogy egyetlen pillanatba sűrűsödhet egy egész élettörténet. (Borsay Márti)

szörpök

2011. október

Borsay Márti

szörpök

Hadd mondjam el, hogy miért tetszik nekem annyira Márti képe: nem képelemzés, hanem önvallomás formájában. Sokat gondolkodtam rajta, hogy hol kezdődik az élet: hogy lesz a szerves és szervetlen molekulákból egy érző lelkű élőlény. Végül néhány évi biokémia-kutatás hozta meg számomra a választ. A molekulák önmagukban élettelenek. Az értelmüket, jelentésüket, jelentőségüket az átláthatatlan rendszer hordozza, amiben összesodródnak.    Ez a felfedezés döbbentett rá arra, hogy az élet nem az egysejtűeknél vagy a vírusoknál kezdődik: az élet minden rendszer közvetlen következménye. Szerintem élnek a keringő galaxisok, egy patak medrében a kavicsok, a számítógép elektromos impulzusai vagy a tőzsdepiaci tranzakciók.    És élnek a szörpök is. Mártinak sikerült az, ami a Nagy Természetfelettinek is csak egy kisujj-mozdulatába kerül. Indifferens darabkákból létrehozott egy érvényes rendszert, azaz életet teremtett. Az élet a világegyetemünk legdrágább kincse. Márti anya lett.    Mindannyian ezt szeretnénk: összekomponálni formákat és színeket; hangokat és ütéseket; mozdulatokat; szavakat; számokat egy érvényes rendszerré. És ha sikerült, örömmel fúrjuk bele az ujjainkat a csillagok közé, ahogy a Nagy Természetfeletti, mikor mi megszülettünk.    Ez a kép ezer szálon szövődik az életembe. Dobolok, fényképezek, írok, anya vagyok, és az életprogramom a körülöttem nyüzsgő rendszerek titkainak a kifürkészése. Barátaim a patakmedri kavicsok, az internet, Nesztor Iván zenéje, Váli Dezső műterem-festményei, és Márti fényképe. (Hegedűs-Gáspár Vera)

Születésnapi buli

2011. szeptember

Hegedűs-Gáspár Vera

Születésnapi buli

Elindítunk egy játékot, ahogy ez a Hónap képe rovatban leírásra is kerül, az első labdát én Verának szeretném dobni. Azért neki, és azért ezzel a képpel, mert azt szeretném, ha összekapcsolnánk a többiekkel azt a nézőpontot, amit Vera képvisel itt, a Látszótéren, és kíváncsi vagyok arra, hogy Vera kit hív be ebbe a játékba majd a következő hónapban. Még akkor is, ha a megfogalmazásodban vannak pontatlanságok, de az érzelmi megközelítések nagyon pontosak. Nagyon erős az az érzelmi szál, amit Vera a képeibe belesűrít, és erre ez a kép az egyik legerősebb üzenet. Azért ez a kép az én választásom, mert ha Vera munkáját globálisan kellene néznem, főleg az elmúlt idők munkáját, akkor azok a keresések, amiket Vera elindít ebben a képben nagyon jól sűrűsödnek. Tulajdonképpen egy nagyon jó üzenet Vera lelkiállapotáról, arról a helyzetről, ahol felnőttként tart. A kívülállás és a körbe bekerülés, a befogadás és a befogadottság érzése, és ennek a problematikája mind rajta van ezen a képen. Sőt, nem kell nagyon megerőltetni magunkat, hogy ezt az érzésvilágot, amit a kép közvetít, áttételesen a Látszótérre is értelmezhessük, hiszen mi vagyunk a felnőttek is, és mi vagyunk a gyerekek is egy személyben, egymásra terítjük a védőernyőt. Kíváncsian várom, hogy a következő hónapban Vera kit választ, a figyelem most Verán van, ő fogja eldönteni, hogy melyik munka a következő hónap képe. (Hegyi Zsolt)