Születésnapi buli
Miért a hónap képe:

Elindítunk egy játékot, ahogy ez a Hónap képe rovatban leírásra is kerül, az első labdát én Verának szeretném dobni. Azért neki, és azért ezzel a képpel, mert azt szeretném, ha összekapcsolnánk a többiekkel azt a nézőpontot, amit Vera képvisel itt, a Látszótéren, és kíváncsi vagyok arra, hogy Vera kit hív be ebbe a játékba majd a következő hónapban. Még akkor is, ha a megfogalmazásodban vannak pontatlanságok, de az érzelmi megközelítések nagyon pontosak. Nagyon erős az az érzelmi szál, amit Vera a képeibe belesűrít, és erre ez a kép az egyik legerősebb üzenet. Azért ez a kép az én választásom, mert ha Vera munkáját globálisan kellene néznem, főleg az elmúlt idők munkáját, akkor azok a keresések, amiket Vera elindít ebben a képben nagyon jól sűrűsödnek. Tulajdonképpen egy nagyon jó üzenet Vera lelkiállapotáról, arról a helyzetről, ahol felnőttként tart. A kívülállás és a körbe bekerülés, a befogadás és a befogadottság érzése, és ennek a problematikája mind rajta van ezen a képen. Sőt, nem kell nagyon megerőltetni magunkat, hogy ezt az érzésvilágot, amit a kép közvetít, áttételesen a Látszótérre is értelmezhessük, hiszen mi vagyunk a felnőttek is, és mi vagyunk a gyerekek is egy személyben, egymásra terítjük a védőernyőt. Kíváncsian várom, hogy a következő hónapban Vera kit választ, a figyelem most Verán van, ő fogja eldönteni, hogy melyik munka a következő hónap képe. (Hegyi Zsolt)

Család

Ez egy nagyon erős üzenet. Néhány képpel ezelőtt valaki már küldött egy ilyen tengerpartos élményt, és Munkácsi Márton képét tudnám mondani, ami szintén egy kapcsolódási kép lehet. Ami ebben izgalmas, nem csak a fényviszony, és nem csak az, hogy tényleg, mint egy fal, magasodik ide ez a hullám, és mint egy nagy cunami, próbál ide ránk borulni, hanem az, hogy itt három szereplő van a képen, és a három szereplőnek van egymáshoz való viszonya, és ez a viszonyrendszer nagyon jól érzékelhető. Van két felnőttünk, és van egy gyerek. A két felnőtt áll a kép bal oldalán, a múltban, és a gyerek a kép közepéből már kibillentve, és mutat is a jövő felé. Nagyon izgalmas ez az üzenet, nagyon jó, hogy jelképszerűen belekerül ebbe a képbe. Ez a jelkép az, ami az emberben felkelti a kíváncsiságot is, és egy kicsit a szorongást is, és egyből átérzi azt a helyzetet, amit az a két felnőtt érezhet. Persze, lehet, hogy ez egy vidám szituáció volt, és volt a még egy negyedik szereplő is, aki mondjuk, a kisfiú felé mutat, de mégis azt gondolom, hogy amit most kaptunk, ebben a kivágatban, ebben a komponálásban, ez a történet nekem az útrabocsátásról beszél, arról, ahogy az ember a gyereket elengedi az első lépéseinél a nagybetűs életbe. Ott állunk a parton, figyelünk rád, de neked kell megküzdened az elemekkel, abba a folyóba, abba a tengerbe neked kell belegyalogolnod, nem segíthetünk tovább, nem adunk mankókat a hónod alá, hanem neked kell megtanulnod járni. Nekem ez van ebben az üzenetben. Kompozícióban talán a kép fölső részéből, az ég részből én valamennyit levettem volna, talán egy ujjnyit, és akkor még fókuszáltabb lenne ez az egész, de tökéletes leckemegoldás, köszönöm szépen. (hegyi)

A folyó hangjaa

Mintha egy kőnyomatot látnék, olyan ennek az egész képnek a hatása. Szépek a tónusok, a színek, örülök neki, hogy nem valami szépia tónust kapunk. Nem tudok mást mondani, nyilván itt a természeti formákból indulunk ki, és ezeket akvarellszerű művészi szinten, mint egy pasztellrajz, fogjuk föl. Ezt azzal érte el Vera, hogy mozdított a kamerán, és ez a harántirányú elmozdulás okozza ezeket a csíkokat, ami egy esztétikailag tökéletesen elfogadható irány, és az üzenethez is hozzáférek, mert mindenkinek vannak olyan gyerekkori élményei, amit hozzá tud az ilyen folyóparti helyzetekhez kötni. Finom munka és nőies is. Ezeket a regéseket, rezonanciákat nem biztos, hogy egy férfiember olyan könnyen észreveszi, ehhez kell az a plusz, amit a női alkotók hordoznak magukban, hogy ezekre szenzitívek legyenek. Jó a tömegelhelyezés is, kicsit a jobb középső-fölső résznél kiég a vízfelület, azzal nem ártott volna valaminek történni, jobban örülnék, ha az nem menne el fehérbe. Ennyi az esztétikai hozzáfűzésem. (hegyi)

Pici fa köve

Lehetne ez akár makrofotó is, annyira kicsi tárgyakkal dolgozunk. Nagyon szépek a színek és a formák. Talán kompozícióban mondanám azt, hogy valamennyit még kellett volna erre odafigyelni, dolgozni ezzel, mert ezeket a flekkeket biztos, hogy meg lehet találni ezen a kövön máshol is, úgy, hogy ez a fa, és az ő árnyéka ne dekomponáltan a kép jobb oldalára kerüljön, hanem ő indítsa ezt a történetet. Így most olyan mellesleges a dolog, hogy úgy véletlenül odakerült. Egyébként maga az üzenet teljesen rendben van. (hegyi)

Füst és fák

Olyan nekem ez a kép, mintha egy konstruktivista festmény, vagy grafika lenne, Kassákot tudom idehozni példának. Tessék megnézni a képen lévő, képalkotó elemek által létrehozott folthatásokat. A háttérben lévő fák rendje, azok az oszlopok, függőlegesek, azok a trapézformák, majd erre egy átlósan határozott háromszögvonalban terjedő füst kerül rá, mint egy réteg. Ha nem kékben lenne, hanem vörösben és feketében, akkor lehet, hogy jobban lehetne érteni azt, hogy miről beszélek, de ez csak transzpozíció kérdése. Egyetlen egy dolog, ami nekem fölmerül, mint kérdés, hogy ha esetleg egy kicsit mozdítunk a kamerán, akkor lehet, hogy a képnek a bal oldalára valami még beúszik, és nagyobb hangsúlyt tud kapni ez a keresztülhúzódó drót. Egyébként abszolút rendben van a kép, és ami a Csend leckét illeti, van egy filmes hangulata, ami hozza ezt a filmes csendet, amikor a vonósok a háttérben elkezdenek cincorogni, és valami drámai feszültség előtti csendet kapunk. (hegyi)

Erdőben 2

Megint egy érdekes tömegelhelyezést látunk, a képnek a jobb oldalán van egy nagy sötét flekk, utána, annak mintha egy árnyéka lenne, egy másik fát látunk, de már egy rétegen keresztül, egy füstfelhőszerű, ködszerű rétegen keresztül, majd megint a háttérben még egy távolabbi rész. Ez így önmagában is egy elég érdekes térrendezést jelent, ebbe van bekapcsolva az a három villanyzsinór, ami átlósan a kép tetejénél megjelenik, és mint egy sorvezető, viszi az ember szemét jobbról bal felé. Az is egy érdekes kérdés, hogy ha elfogadjuk azt, hogy a múlt köthető a baloldalhoz, és a jövő a jobb oldalhoz, az írásképünk is balról jobb felé történik, tehát olvasni is általában balról jobbra olvasunk, ez a kép ennek a ritmusnak az ellentétére dolgozik, ha a tónusokat veszem. Ha egyébként a ritmusokat veszem, vagyis ezt a három vonalat, akkor mégiscsak visszahúz ebbe az irányba, tehát van egy dinamikai játék jobbról balra, balról jobbra. Ezen kívül persze van egy meseisége is ennek a történetnek, de mint folt, mint tömegelhelyezés, ettől válik izgalmassá. Ami engem zavar, az a kép bal felső részén lévő fehér folt, az sajnos ezt az egész történetet gyengíti. Ha már elektronikus képről beszélünk, akkor megoldható ennek a korrigálása elektronikus formában is akár, vagy ezt az expozíciónál lehetett volna esetleg figyelni, hogy ott ez ne kerüljön ebben a formában a képre, ha egy kicsit elmozdulunk, akkor is megmarad a kompozíciónk. (hegyi)

Erdőben 1

Két ok van, ami miatt ez a kép izgalmas. Az egyik az a fénytani helyzet, amiben Vera ezt a képet elkészítette, gondolok itt a háttérben lévő felhőkre, vagy, ha megnézzük, pont annál a résznél, ahol ezek a kékes felhők vannak a háttérben, a fa levelein is megcsillan a fény, és ez nagyon jól elválasztja egymástól ezt a két formát. Másrészt, ami izgalmas, a folthatásoknak a szerepe. Miközben a kép közepén van egy jellegzetes fa forma, eközben a kép két oldalánál egy-egy torzó, egy-egy sziluettes fa részlet is megjelenik, és ezek a maguk formáival és tömegükkel dinamikát visznek ebbe a képbe. Attól, hogy dőlnek a fatörzsek, attól, hogy ez az egész ellenpontként dolgozik a dőlés irányával, mint tömegelhelyezés, ez egy izgalmas kérdés lesz. Nem tudom, hogy figyelt-e meg valaki már ilyet, amit most mondani fogok főleg férfiakra igazak, ha saját magamat megnézem, akkor tusolás után az ember hasán a szőr hasonló kis formákba, csomókba tud összeállni, mint az a fa, amit a kép közepén látunk. Ez is egy nagyon érdekes dolog, hogy akár, ha elvonatkoztat az ember, akkor ezt az egész formai játékot át tudja transzponálni magában, és ennek is segítsége az, ami a háttérben történik. Van ebben valami olyan izgalmas játék, ami túlmutat önmagán, túlmutat azon, hogy itt egy őszi, vagy egy kora tavaszi helyzetet látunk, lényegesen többet kapunk, és ez a színekkel, a formákkal és a fényekkel való játéknak köszönhető. (hegyi)

Fényjáték

Az az érdekes ebben a képben, hogy egy olyan fénytani helyzettel játszik a kameracsillanástól kezdve az áttűnések, a pára, az üvegházon visszacsillanó fény, annyi minden van erre a képre rátéve, hogy az ember csak csodálja és nézegeti, és nem tud betelni vele. Talán egyetlen egy problémám van a képnek a fölső részével, hogy azt a fölső fél centit én lehagytam volna, ahol már nagyon kifut a háttér. Tömegelhelyezésben is jót tett volna ennek az ügynek, és nem vinne minket onnan fönt el. Most a súlyponttal, ezzel az elhelyezéssel, az alsó rész nem tud versenyre kelni, pedig az az izgalmas, miközben a fény a háttérnél is izgalmas, és ez a szín játék is az, de most ez, hogy fönt engeded ennyire kifutni a tetejét a képnek, ettől nem tudok odafigyelni elég erővel a képre, nem marad egyben a képkereten belül a helyzet. Nagyon jó megfigyelés, nagyon szép, konkrétságában is lírai, és én ennek nagyon örülök. Ez egy három csillagos kép egyébként. (hegyi)

Út

Valamiért nekem erről a képről a Kill Bill c. film jut eszembe, meg ne kérdezzétek, hogy miért, mert nem tudom megmondani. Talán a tekintet, talán a tükör használata, az egész olyan, hogy valamit ez a lány észrevett a tükörben, és mindjárt visszafordul, és valamilyen gesztussor elindul, aminek nem tudjuk, hogy mi lesz a végkimenetele, de valószínűsítjük, hogy nem biztos, hogy az olyan nagyon jó lesz nekünk. Nem egy vidám kép, még akkor sem, ha egyébként maga a sztori, amikor történt, lehet, hogy egy vidám helyzetnek volt egyik része. De hogy ebben a pillanatban nem a Disneyland-re gondolt az alkotó, abban egészen biztos vagyok. Én ezt azért tartom jónak, mert azáltal, hogy ennyire a semmiben lebeg ez a tükör, olyan az egész, mintha valamilyen helyzetből, valami kukucskálóból is elképzelhetnénk, hogy kinéz valaki, és azzal történik egy farkasszem-nézés, és az megint egy másik izgalmas történet. Szóval nagyon dinamikus a kép, nagyon jól működik. Ha a leckebesorolást nézem, hogy Utazás és megérkezés, hogy itt a képcímből is arra juthatunk, hogy ez valamilyen utazási helyzet. Az utazás mindig egy ambivalens érzés, akkor is, ha az ember elindul, és akkor is, ha megérkezik, és ebből valamennyit most sikerül érzékelnünk: a kíváncsiságot a külvilág felé, de a visszatekintést is, azt is, hogy vágyom is én erre az útra, de valamiért mégis szomorúan gondolok vissza az előző helyzetre. Három csillagos kép lenne ez, ha értékelném csillagokkal. (hegyi)

Jucika néni

Kedves portrét látunk, mindazzal együtt, hogy az idő múlásáról beszél a kép, de mindezzel együtt a szeretetről is. Attól függetlenül, hogy az idős kor milyen jeleket, és milyen nyomokat hagy az ember arcán, megmaradnak azok a gesztusok, amik igenis fontosak. Még akkor is, ha Jucika néni a portré elkészítéséhez nem készült nagyon neki, nem tette be a protézisét, nem csinált valami extra kontyot a hajával, talán ettől válik az egész őszintévé, és keresetlenné. Amire figyelnék, az a háttér. Nagyon jó a játék azzal, hogy háromféle szürke tónussal dolgozunk, de akkor nem szabad ennyire szűkre vágni a képet, kicsit többet kell adni a háttérből, hogy ezek a ritmusok jobban tudjanak érvényesülni. Egyébként szerethető kép, bár tőlem távolabb áll, hogy ennyire naturálisan ábrázoljak egy portrét. (hegyi)

Napnyugta

A hidas, előző kép is hasonló technikával készülhetett, mint ez, mégis más az élmény, olyan mint egy tánc, mint egy ringlispíl kiragadott pillanata. Mennyire érdekes, hogy ez ringlispíl történet azt az élményt hozza, mintha víz alatt történne az egész, mintha hínárok között lennénk, ezekkel a faágakkal. Mindez létrehoz, ezekkel a megcsúszásokkal, a fonalakkal, egy absztrakt formát. Nagyon erős gesztus. Ami ebben a képben abszolút erős, az a jobb oldala. Értem én a szerepét a kép bal oldalán lévő nagy fehér flekknek is, és tömegelhelyezésben fontos, mégis az izgalmas dolgok a jobb oldalon történnek. Annyit szeretnék Verának mondani csak, hogy mint kísérlet, ezek jó irányok, és esztétikailag jó formák jöttek most is létre, de ha ennek az élménye megvan, akkor talán érdemes lenne belemenni egy kicsit mélyebben is ebbe a dologba. Leásni még egy réteget mélyre, mert most a bűvész kezét is figyelem, és nem csak azt, ahogy elvarázsol. Elkezdek azzal is foglalkozni, hogy hogyan hozta létre. Ha ezzel foglalkozom, és valahogy meg akarom fejteni a titkot, akkor ott nem csak az visz előre engem, hogy mit kaptam, mint élmény, hanem létrejön egy kíváncsiskodás is. Szerintem akkor van valami a helyén, ha nem is feltétel nélkül, de mint néző, elfogadom, és miután elfogadtam, keresem a magam párhuzamait benne. Jönnek az élmény-rétegek, és mindenkinél mást hív elő. De ha a technikával kezdek el foglalkozni, hogy vajon Vera hogy csinálta azt, hogy az egész így megtáncoltatódott, és közben az elmosódottság mellett még ott van valami, akkor nem biztos, hogy nyert ügyünk van. Akkor egyszer csak ott ülünk a szoba közepén, és egy egész társaság a mi képünket próbálja megfejteni, hogy hogyan is csináltuk, és nem biztos a társaságban van a hiba, hanem lehet, hogy túl erős tintával írtunk. (hegyi)

Varázslatos garázsablak

Akárhányszor megnézem ezt a képet, ami a varázsablakban visszatükröződő fényjelenséget és felhőket illeti, mindig azok a régi amerikai tévék jutnak eszembe, amik nagy fadobozok voltak, viszonylag pici képernyővel, és talán 2-3 tekerő volt a képernyő aljánál. Az élmény ez, még akkor is, ha ezek még akkor fekete-fehér tévék voltak. A leleményesség ezekből is színes tévét tudott csinálni azzal, hogy különböző fóliákat ragasztottak a képernyő elé, és akkor volt kék ég meg zöld fű. Igaz, hogy mindig kék volt, meg zöld, a riporter haja is kék volt, meg a pólója zöld, de kicsire nem adunk. A kép két részből áll. Az egyik része viszonylag jól dekódolható helyzet: a garázsablak. Ha ezzel kezdek el foglalkozni, akkor nem biztos, hogy a varázslatos szó jut elsőre eszembe, még az is lehet, hogy ebben nekem több a thriller-élmény, mint a varázslat, de mindenképpen vonzó, nagyon figyeli ezt az ember. Ennek ellenpontja a kép másik oldala ahol gondolom, ennek az épületnek lehet a folytatása, nagyon sötétben van tartva, valami növényzet is van ott, és az egy másik titok. Olyan, mintha ez a két rész feleselne egymással, mintha két történetet mesélnének: az egyik a jó történetet, a vidámnak tűnő történetet meséli el, a másik a kicsit ijesztőbbet. Azáltal, hogy ez a kettő egy képen szerepel, a feszültség is erős. A mostanában beküldött Vera-képek közül nekem ez a legizgalmasabb kép, pontosan attól, hogy folyamatosan, dinamikusan mozgatja a szemet. Figyelek arra, hogy ki fog előugrani a háttérből, várom, hogy mikor nyílik ki ez az ajtó, és mozdul el ez a nyugalmat sugárzó felhő, és kit és mit fogok meglátni az ajtó mögött. Izgalmas, köszönöm. (hegyi)

Ég a híd

Olyan ez a kép, mint egy lenyomat. Eszembe jut róla az az idő, amikor általános iskolában Ágfalván kellett csinálni környezetismeret órára lenyomatokat levelekből. Préseltük a könyvek között, aztán némelyiket az ember ottfelejtette, és hosszú idő után került csak elő. A másik emlék, amit előhív ez a kép, amikor anyám szanatóriumban volt Balfon, és én is írtam levelet meg ő is, és ő szedett virágokat a szanatórium kertjében, és azokat lepréselte, és beletette a levélbe. Egy kicsit hasonló érzés van ennél a képnél, miközben az egésznek a drámaiságát fokozza a háttér, ami sok minden lehet, de mindenféleképpen valami fa deszkázat - az a csillanás, ami a kép tetején látszik, ami egy hosszabb expozíciónak tűnik, ez a roncsolással együtt olyan, mintha víz alatti felvételt látnék, mintha valami emléknyomot nagyon mélyről, nagyon messziről hoznék föl. Nagyon érdekes a felvétel azzal a technikai megoldással, amit Vera talált magának. Olyan, mintha egymásra fényképeződnének rétegek, és ezek a rétegek az életünk, az emlékeink rétegei is. Nagyon köszönöm, ezt a többieknek mondom, hogy ez egy három csillagos munka erre a leckére. (hegyi)