Idős korizók

A Városligeti műjégpályán gyerekkoromban ott keringőztek a fura ruhába öltözött idős emberek. Mostanra már nincsenek furi ruhában, de még mindig megadják a módját. Nagyon szeretetre méltó, eltűnő világ ez.

Az egész olyan, mint egy Fellini-film. Még az arcok is, meg az egészben van egy ilyen olaszos temperamentum nekem, amiből nem csak a régi idők sugároznak, hanem a jelen kapcsolódása is. Tehát itt nem csak arról van szó, hogy valami letűnt kor hírnökei libbentek ide elénk, mint egy mesében, mert itt a jelen is megvan, a kor látszódik, és minden technikai megoldása mellett is, ez egy nagyon konkrét portrévilág. Nem nagyon kegyeskedünk itt, ezekkel az emberekkel, de ez nem baj, mert szerintem ők vállalják azt, hogy hány évesek és hogy néznek ki. Nekem legalábbis ez így tűnik. Van benne egy kortalan elegancia, miközben az a nyakba akasztott kulcs, az meg zseniális! Az olyan, mint hogyha a lakótelepi gyerek, felnőtt volna hirtelen, tehát tényleg fantasztikus. És hát ez a sapka ott a szélső bácsin, na, az nagyon izgalmas. Talán egy kicsivel többet adtam volna derékból, mert most olyan, mint hogyha a hölgy szép lassan el is csúszna hanyatt. És azért ők biztos csináltak valamit a lábukkal is, nem csak a fejükkel. Így olyan, mint hogyha egy ilyen régi, ovális képkeretbe kívánkozó kép lenne, tehát megvan ennek is a húzása, de megnézném, hogy milyen lehetett volna ez akkor, ha megvan a lábtartás, vagy a pózból adódó kapcsolódás is, nem csak a kezek kapcsolata. (hegyi) értékelés:

Miért a hónap képe:

Idős korizók... Kétezer-tizenkettő október havában számomra ez a fotó a legfontosabb. De a dátumot nyugodtan el is hagyhatom, és mondhatom, hogy számomra általában nagyon fontossá vált Hajdrák Tímea fotója. Egyszerű, tiszta, közvetlen fénykép három idősödő emberről, akik összekapaszkodva mosolyognak a háttérben éppen hogy kirajzolódó városligeti műjégpályán. Persze számomra a környezet csak szekunder jelentéssel bír most.    A fotón egy nő áll, aki karját nyújtja az oldalán álló férfiaknak. A mozdulat a ragyogó primadonnák, és a valóban gáláns urak világát idézi nekem. De van egy tört fény is, egy "katedrálüvegen átszűrődő” mosoly a nő arcán. Talán egy picit megfáradt már a korizásban, vagy talán éppen megcsúzott, de bárhogyan is, ő sugározza ezzel az eltűnő világ aranybarna árnyalatát. Nyakában kulcs, kezén puha, prémes kesztyű, mozdulata bizalomról mesél. A férfiak büszke pillérek mellette. E képi háromszög számomra így egyben a stabilitásról árulkodik, nem csak képletesen, de feltehetően konkrétan is biztosan állnak e csúszós téren. Mégis, az igazán fontos akkor rajzolódik ki, amikor a modellek szemébe nézek, és abba "belelátok"... Mert minden érzékelhető vagy vélt nehézségeik ellenére is van egy egyetemesen nemes egyszerűség a tekinteteikben, amely nem több, és nem kevesebb számomra, mint az életöröm egyszerűsége, a bólintás, a fel- és az elismerés bölcsessége. És ezért lesz különösen fontos számomra Timi fotója. Mindezen keresztül erőt képes sugározni, és ez az erő az, amelyet igazán méltatni szeretnék, és felhívni rá mindenki figyelmét: felderít, és reménnyel tölt el ez a képi üzenet. Így érdemes, valami ilyesmi lenne az a bizonyos cél... Az öröm, és az emberi méltóság a maga természetes szerénységében itt ténylegesen testet ölt.    Azt sem hallgatom el, hogy fantáziám örömére is szolgál a fotó, hiszen játszani is enged. Olyan sok réteg, oly sok jel, jelzés és szimbólum sorakozik itt nekem, hogy szívesen időzöm az Idős korizók előtt. Az arckifejezések, a mozdulatok, a kulcsok, az öltözékek, a kapcsolati láncolat finom kis rejtélyei, rezdülései kíváncsisággal töltenek el, történeteket szőnek gondolataimban, és inspirálnak. Tudom már egy ideje, hogy ezek és az ilyen rezdülések azok, amelyek képesek idővel újra a felszínre emelkedni egy írásban, egy grafikán, vagy akár csak egy jóízű baráti mesélős beszélgetésben is. Elszakadnak anyagi hordozójuktól, és beépülnek az emberbe. Ezek azok a keresztszálak, amelyek végül is szövik a természetes úton fakadó kultúra szövetét - szülessen az bár amatőr kedvtelésből, vagy éppen mesteri professzionalizmusból. Timi, köszönöm szépen az élményt! (Mészáros István)

Hozzászólások

Kedves Timi! Boldogság című műsoromhoz ezt a fotódat választottam ajánlóképnek, köszönettel.

Kedves Sándor! Nagyon szépen köszönöm, nagyon melengető, amit írtál! Timi

Kedves Tímea, én egyszerre találtam nemrég szembe magam az összes, az ősz folyamán feltöltött képeddel, és nagyon nagy hatással voltak rám. Ritka érzékeny szemed van a dolgok meglátására, és bámulatos spontaneitással fogalmazol. Gratulálok a hónap képéhez – de a többihez is.

Max. gratula Timinek, ez a minimum elismerés erre a képre! És persze Istvánnak is a nagyszerű választásért, alapos indoklásért.

Köszönöm István, nagyon tetszett, amit írtál, és nagyon megtisztelő, hogy nekem adtad ezt a címet! Ági neked is köszönöm a gratulációt!

Gratulálok, Timi, megérdemled!
István, neked is gratulálok, ennél jobb választást nem tehettél volna :)

Én is úgy látom, és érzem, ahogy te. :) Örülök, hogy észrevetted, hogy az örömöt is meglátom, nem csak a keserűséget. Jó hétvégét!

Önmagában az idősebb korosztály a fiatalabbak szemében képviselik az eltűnő világot. De itt e jégpályán most más (is) eltűnőben van. E három nagyon kedves ember természetes bája, és hihetően természetes mozdulatuk (amely más emberekkel, vagy arckifejezéssel manírnak hatna talán - itt nem!)
Ebben az egészben benne van egy letűnő gálánsság, tisztelet a nők iránt is, és a nő is milyen természetesen bízza magát a férfiakra. Nyakában a kulcs képletesen csillan meg számomra... Nagyon kedves, nagyon szép. Életigenlése miatt is nagyon szerethető fotó, nem csak kordokumentum jellege miatt fontos számomra. Boldog emberek... Annyira örülök, hogy keresed ezt (is) a fotóiddal, mert ez is van még, és van mit tanulnia a soron következőknek, akár nekünk is (korosztálynak). Valahogy így érzem.

Hú, azt hittem Cousteau kapitányt sikerült lekapnod. Az aztán az eltűnő világ...

Új hozzászólás