Benéz a tavasz

Dunaújváros határában az elhagyatott Szávits kastély (kúria).

Laci, kicsit elhanyagolsz minket, ami azért is baj, mert hogy ezek a képeid nagyon erős üzenetek, de ha ilyen ritkásan jönnek, akkor a képi párbeszéd nem tud folyamatos lenni, akkor ezek csak egyfajta helyzetjelentések, mint egy messziről jött képeslap. Jó az üzenet, szépek a tónusok, az árnyékok, az, ahogy a földre vetül a kinti világ, talán egy picit az ég utómunkája lehetne precízebb, hogy ennyire ne lógjon ki a lóláb, de ez orvosolható, sőt, azt kell mondjam, megérné azt a plusz fél órát, amíg kikísérletezed, hogy hogyan lehet ezt úgy helyretenni, hogy ne vegyem észre, hogy bele kellett nyúlni - ami persze szakmai szempontból logikus, hiszen ahhoz, hogy megjelenjenek a formák a padlón, kell fény, és ezt a tónusterjedelmet a digitális nem tudja átvinni magától. Talán annyit még, hogy ahhoz, hogy igazán közel érezzem magamhoz, két dolgot változtatnék: az egyik a beltér, ott egy fényértékkel talán visszább hoznám a sötétből, hogy legyen húsa a térnek, a másik meg az élesség. Tudom, hogy nagyon fontosnak számít ma az, hogy egy kép mennyire éles, sőt, azt is látom, hogy sok helyütt ez mintha valami értékjelző lenne, ha éles, jó kép, ha nem éles, nem jó - de ez tévedés. Sőt. Az élesség erősíti a jelenvalót. De ez ritkán áll párhuzamban a kép "akaratával". Azaz egy érzelmi megközelítés ritkán tűéles. Emellett van persze egy prózaibb ok is, ami miatt azt mondom, hogy nem kell ennyi élesség, az pedig az, hogy sokszor átfordul a dolog, és főleg kisebb méretnél elkezd az élesebb formák határvonala inverzbe átmenni, mintegy szellemkép. Na, azt gondolom, hogy ha megvan a RAW, akkor ezen lehet még molyolni és finomítani. És megérné. (hegyi)

Miért a hónap képe:

A hónap képe címet márciusban Pálfi László kapja. Nem is tudom hogy kezdjem. Nem nagyon kellett még nekem képet értékelni. Nem is hiszem, hogy túl szakmai jellegű leszek. Elmondom inkább miért tetszik nekem ez a kép. Alapjában véve jó kapcsolatot ápolok az álmaimmal. Nem az elérhető, elérhetetlen vágyakra gondolok, hanem a mesékre, mesebeli világokra amiket éjszaka, alvás közben látok. Erre akkor jöttem rá, amikor egy-egy rémálmom hónapokig, fél évig, napi, heti rendszerességgel visszatért. Azért mondom, hogy rémálom, mert másnak talán az lett volna. Én szerettem őket. Aztán leírtam és elmúltak. Sajnáltam. Ha egy kép eszembe juttatja az álmokat, ha egy képet látva arra gondolok, hogy olyan mint egy álom, akkor az nálam már nyert. Elidőzök felette, szeretek ránézni. Elszakít a valóságtól. Jó érzés. Ez a kép sok mindent mesél. Kicsit úgy érzem, mintha két álom közötti átvezető képet látnék. Azt mondom kép, de valójában mozgalmas. Állunk, nézünk, próbálunk előre lépni, érezzük a szellőt. A kevés, de mégis túlszaturált színek megelevenednek a sötétben. Szeretnénk kinézni, de nem mozdul a lábunk, hiszen álmodunk, ott nem úgy működnek a dolgok, ahogy a valóságban. Ez nem rossz érzés. Csak más. Minél tovább időzök a képnél, annál több dolog jut eszembe. Ezért választottam ezt a képet. Két apróságot negatívumként megemlítek, remélem nem veszik ezért a fejem. Jobb oldalon picit zavar a sötét kiszögellés vagy mi. Talán egy ajtó nyílik, nem tudom. A másik a cím. Ez utóbbi persze lehet hogy csak nekem nem tetszik. Egy álomképnek nem jó cím. (Ezt ne vegyék jegyzőkönyvbe). Utolsó gondolatként szeretnék megemlíteni egy társasjátékot. Dixit a neve. Asszociációs játék alapjában véve. Több száz álomszerű képpel. Ez jutott még eszembe róla. Nem most. már elsőre is. Köszönöm Laci, hogy elkészült ez a kép, és írhattam róla, és elolvastátok. Gratulálok! (Valló Zoltán)

Hozzászólások

Köszönöm mindenkinek és büszke vagyok rá, hogy a hónap képe lehetett. Köszi

ma esti kedvencem is, ezt is választottam adásom mellé.
köszönöm

http://latszoter.hu/radio/krak-csendmano

Gratulálok én is, jó választás!

Gratulálunk, áprilisban Laci válogat!

Nekem negyon tetszik ez a fotó, a maga melegséget sugárzó színeivel és filozófikus mélységével. A melegséget "viszi el" az az Arisztotelészi gondolat, hogy egy barlangban élünk és csak az árnyjátékot szemléljük. Pont e miatt a gondolatiság miatt nekem nem hiányzik a szoba terének, "húsának" a megmutatása. Gratula!

kíváncsi vagyok az újraértelmezésre

Köszönöm Zsolt, azt hiszem igazatok van az égbolt túlhangsúlyozásával kapcsolatban, és igen elismerem hogy gyakran beleesek az élesség bűvöletébe. Megvan az eredeti raw, tehát megpróbálom kihozni belőle a maximumot.És ahogy ígértem Zsolt igyekszem gyakrabban jelentkezni.

Tetszik a hangulata és a kompozíciója is. Kis technikai probléma a kinti ég besötétítése.

Új hozzászólás