Lukszék farsangja

Szögezzük le az elején, hogy ez egy montázs kép, sejtésem szerint a fal, a fali kép, a család szereplői mind különálló darabok, és az alkotó tervasztalán álltak össze közös képpé. Erre utal az is, hogy a méretarányok nem minden esetben valósak - lásd legkisebb gyerek mérete arányaiban úgy viszonyul a nagyobb gyerekekhez, mintha azok lennének a szülei, miközben ők (nagyobb gyerekek) szintén a gyerek-szülő méretarányban vannak jelen, vagyis a legkisebb gyerek mérete túl kicsi lett, ezért anatómiailag ő most kb a csecsemő mérete, de akkor meg a fejméret nem stimmel, hiszen a csecsemőkorú gyerekek fejmérete arányaiban a testükhöz képest nagyobb. Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert ha van hibája a képnek, akkor ez a méretbeli átgondolatlanság az, ami hiba, és talán az, hogy ezek alapján nem tudom eldönteni, hogy magán az elgondoláson túl mi az, ami a montázs, kollázs, és mi az, ami valódi fotós erény, eredmény. Ennyit a technikáról.    A kép erős érzelmeket kelt azon nézők körében, akik a képen látható maszk kultúrtörténeti értelmezésével tisztában vannak, a Ku-Klux Klan az amerikai fehérek között, részben a színesbőrűek, részben a katolikusok ellen szerveződött, ennek egyik jelképe a fehér csuklya. De ez csak a felület, úgymond a vivőhulláma annak, hogy mit is látunk a képen és mi az üzenet, hiszen a maszk, az álarc megtalálható a karneválokon, a farsangokon, itthon a busójáráson is. A kép több rétegen üzen. Az egyik egy dokumentumfotó, mintha családi emlékkép lenne a falon, amire a fekete-fehér is ráerősít, ez a kép egy Klan gyűlésen készült, amelynek központi eseménye volt az amerikai zászló, a kereszt, a biblia és a körben álló "hívők", akik aztán a kereszt meggyújtásával rituális szertartásban indultak toborzásra és/vagy pogromokra. Ez a kép egy régies keretben, mintegy családi történetként szerepel a kép bal oldalán (múlt), és ehhez képest a kép jobb oldalán a jelenkor, a család látható, anya, apa, fiú, lány, kisgyerek. A család, ha leszámítjuk a maszkokat, szokványos családmodell, a csípőre tett kéz, a maga előtt kulcsolt kezek, a vigyázzállás, az ujjvakarós tartás és a plüssállat jól szimbolizálja azokat a viszonyokat, amikkel a hétköznapi családfotókon is szembetalálkozunk, a feszengés, a beállítottság, a pillanat örökkévalóvá alakulásának szorongásai, a szülői akarat, a gyerekek lázadása vagy kényelmetlensége, a koruktól függő viszonyrendszerek mind-mind megtalálhatóak és beazonosíthatóak. Ami közössé teszi mindezt, az a maszk. Kérdés: mikor és miért öltünk magunkra maszkot, álarcot? Mi a szerepe az álarcnak? Az álarc minden korban, minden ünnepen azt jelképezi, hogy egy felvett szerepet játszom, hogy kilépek a hétköznapból, hogy "ál" arcot öltök, vagyis a saját személyiségem fölé, elé helyezek egy másikat, egy jelmezt, amivel vagy teljesen azonosulok, vagy szerepet játszom. A maszkok használata az átlényegülés, a megjelenített szereplővé való átalakulás jelképe, kapcsolat a spirituális világgal, de társadalmi szerepek megjelenítésére is alkalmas, elválaszt a külvilágtól, védi az "én"-t. Ugyanakkor a belső félelmek kivetítésére is, átélésére is (busó rítus, misztériumjátékok) alkalmasak, hiszen álarc mögött felszabadultabban lehet részt venni ezekben a játékokban, rítusokban. A képen a szereplők mind álarcban vannak, kivéve a legkisebb gyereket. A legkisebb gyerek, szintén szimbólum, a mese és mondavilágból ismert alakja mindig a próbatételek sikeres véghezvivője, a jellemfejlődés csúcsa, a remény és siker zálogosa. Ez a legkisebb gyerek most ráadásul egy visszacsatolás is, ugyanis itt kapcsolódunk vissza a kiinduló KKK történethez, hiszen ez a gyerek színesbőrű, azaz míg a család tagjai középosztálybeli fehér emberek, és ők hordják az álarcot, addig a legkisebb gyermek az egyetlen, akinek arca van, jól felismerhető jegyekkel. De az ő fejtetőjén is ott az álarc, tehát ő is részese volt (vagy lesz) a játéknak, csak a fénykép elkészülésekor tolta a feje tetejére azt. Azáltal tehát, hogy az ő fején is ott a maszk, és azáltal, hogy minden gesztusa a gyermeki szabadságról és örömről szól, ő is bevonódik ebbe a játékba, és ez az a pont, ami egyértelművé teszi a kép üzenetét, itt nyílik ki a történet, és ez úgymond a happy end is egyben, ez ad felmentést a nézőnek, és ez adja a reményt is, tehát ez az, ami túlmutat a primer üzeneten.    Igyekeztem a képen látható elemekről beszélni és nem keverni bele saját történetet, szubjektív meglátást, hiszen mindenki maga szőheti tovább, hogy akkor most ez a kép egy család múlttal való tevőleges és rituális (maszk-álarc játék) szembenézéséről szól (történeti háttérrel a képpel a falon), vagy felhívás arra, hogy a rasszizmus a mai világban is jelen lévő fenyegetés és óvni, tanítani kell a gyerekeket, de az biztos, hogy ha a képi jeleket és szimbólumokat figyelmesen olvassuk, akkor az egyértelmű, hogy ez az üzenet mindenképpen szembesíti a nézőt a saját álláspontjával a rasszizmust illetően, és ez mindenképpen fontos, akkor is, ha felkavar, akkor is, ha nem könnyű felfejteni a rétegeket. A család leckének ez nem megoldása. Ugyanakkor mindenképpen három csillagos kép, és köszönöm, hogy beszélhettem róla. (hegyi) értékelés:

Miért a hónap képe:

Mivel az egyszemélyi zsűrizés messzemenően szubjektív, ezért kevéssé alkalmas általánosító megállapítások levonására. Az azonban mégiscsak jelent valamit, hogy nálam februárban a hónap képe hetes „döntőjébe” bejutott képek közül 6 önarckép volt (*), és egyáltalán nem azért, mert különösebben vonzódnék az önarcképekhez – sőt. Inkább arról van szó, hogy gyümölcsözni látszik a Látszótérnek az a törekvése, hogy az önportréknak különös súlyt adjon.    Mégis – nálam, és ettől a fenti megállapítás még igaz marad – a Hónap Képe címet Tingecz Dávid Lukszék Farsangja kapta. Zsolt olyan bőségesen körbejárta a kép jellemzőit, hogy itt csak ismételni lehetne őket. Amit én legfontosabbnak tartok – és ez az egész Tingecz-jelenségre igaz - az Dávid szuverén egyénisége, mely igen változatos technikákon, változatos tematikán keresztül is képes érvényesülni, és képeinek tingeczes karaktert adni. Egy fotósegyéniség bontakozik itt ki előttünk, egy cikk-cakkos pálya, melynek eredője mintha egy határozott irányba mutatna. Ennek a formálódó karakternek egyik legizgalmasabb vonása egy ritka adottság: az erős érzelmi hatás kiváltásának képessége. Szinte már katartikus hatásról kell beszélnünk, ha végigolvassuk a Lukszék Farsangjához írt bejegyzéseket. Számomra külön értéket jelent, hogy a képre adott reakciók nem mindig pozitívak, hogy a kép sokszor heves elutasítást vált ki. Dávid azonban úgy tud provokálni, hogy nem rombol. Ez nagy szó! Gratulálok. (Dobos Sándor) ______ (*) Bojtár Tamás: Tükrök Gimesi András: A fürdőkádban Léder László: Önkép Szabó István: Önirónia Tingecz Dávid: Feminin én Varga Tamás II.: Az istenek a fejükre estek

Hozzászólások

Yes, sir, Yes!
ohh.. nah először privátba akartam írni erre.. aztán csak elvittek afotók.., na most potlom.

És akkor március 1-től felkerült termést Dávid nézegeti a hónapban, és ő választ. :) De titkosan, csöndben.

Kedves Sándor!

Köszönöm szépen az ajánlást, és még jobban az indoklását!! Teljesen meglepődtem, valahogy a figyelmemen kívül maradt a Hónapképe..Nagyon örülök hogy ilyen megfogalmazást adtál közre irányomban, kifejezetten tetszett és noha én ezt nem látom amit le írtál, de jó érzések sorával tölt el hogy ezek a gondolatok öltöttek formát benned! Remélem lesz még szerencsénk! [Ez egy számomra fontos visszajelzés volt..]
Minden jót!
Dávid

Sziasztok, köszi mindent! :)

Gergely! Örülök hogy kifejtetted, így már jobban értem hogy mire gondoltál! Köszi! :)

Gábor! Köszi hogy műsorod illusztrációjául választottad a képet!

Márti, Ágnes, M. István, Tamás, Sz. István, köszönöm a gratokat, örülések részemről! :)

Minden jót Hölgyeim Uraim! :)

Tőlem is egy nagy gratuláció.

Gratulálok a hónap képe gazdájának és választójának is.
Kedves Sándor! Hiányoznak a képeid is, gondolom velünk voltál februárban, még ha csak sordinoban is. Remélem, hogy most már újra láthatunk tőled munkákat és véleményeket is. Várom.

Ha már itt ez a friss ropogós kép, legyen ez a csütörtöki adásom illusztációja.
(2012.03.01 20:30 http://latszoter.hu/radio)

Huhhhh.
Most commented ever? :)
Hogyha beszóltam, akkor oda is állok a "pofonomért", no.
Az egyetlen oka annak, hogy a kép elkészültét firtattam, illetve mivel "kitérő válasz" okán a kivitelezést pejorative szóba hoztam, az az irigység volt, valljuk be.
Már első pillantásra hókon csapott a kép mind mondanivalójában, mind kivitelezésében... Amik engem zavartak, apróságok csupán (fények, árnyékok - de lehet, h ez szubjektív),no de egyrészről részletmániás vagyok (persze ez még sokszor nem érhető tetten a saját munkákon - de ez inkább elfogultság, mint lustaság), másrészről meg pont ezek miatt vált számomra túlságosan montázs-szagúvá a dolog. Ez utóbbi érzés, illetve a már elején említett irigységi multiplikátor-hatás kettőse kérdőjeleztette meg velem az egészet, gondolván, hogy egy "sima montázs" a dolog - saját fényképi alapok nélkül. Ez mondjuk a Feminin-én c. után érthetetlennek tűnt, és már-már bosszantónak, hogy egy ilyen ötlet így el lett kapkodva (az általam még nem is ismert) Általad.
Visszavonva.
Mea culpa.
Kalap a magasban.

(A keretes szerkesztés pedig csupán saját hsz-emre vonatkozott.)

Huhhhh.
:)

Kedves Dávid! Én is érdeklődéssel olvastam a leírásaidat. Jó látni a lépéseket, amikből végülis egy kép születik.

:)) JAja valahogy így..
Leginkább ami időt vesz igénybe (nem beszélve a fotósorozatokról-esszékről) az az invenció alakulása formálódása, le fényképezni olykor elég 5perc is illetve csak egy pillanat de akkor ott kell lenni vagy várni rá vagy előidézni stb.. elég sok tényezős a dolog de az időnek így vagy úgy nagy a jelentősége és szerepe szvsz. :)
Én türelmetlen vagyok és míg buzog bennem a vágy vagy láng addig szeretnék értesülést, reakciót kapni, még melegében frissiben tudjam alakítani. Persze ez nem biztos hogy így van jól :)
Kíváncsi vagyok a fotódra! Nagyon izgalmasak a fotozásnak vagy a képalkotásnak mindegy honnan nézzük az a része is amikor még a gép, be se lép a folyamatba;pláne közben..

Tök jó :) Ügyes! (A legkisebb nekem kislány amúgy.)

Írod a napok, hetek érlelő hatását, a türelem szükségét... Igen, ezzel kapcsolatban van nekem is új élményem. Megdöbbentő tapasztalatom van... Mit lehet tipródni itt is... Kérem, nekem nem ezt mondták a fotósboltban! Azt mondták, "vegye meg eztet, kattincson és kész, látya?" :))) Persze ez vicc. Tudom, hogy aki komolyan csinálja, mi munkát beletesz. De ilyen intenzitással a magam kezdő szintjén eddig nem tapasztaltam meg. Egy fotóval napokat el lehet dolgozni... ijesztő... Ne legyen félreértés, szívesen csinálom, de az sejlik fel bennem, hogy miből fogok megélni, amire elvégzem ezt a sulit...:))

Az egész alakos önfotómhoz három nap kellett csak a fotózáshoz (majd jön) Nem azért mer hiperszuper lett, hanem egy csomóval nem voltam elégedett, már a kattintással sem. Hol ez nem volt benne, hol az volt benne, hol a fények voltak rosszak, várni kellett... És nem vagyok biztos a végeredményben, sőt... No, szóval csak azt szerettem volna mondani, hogy igen...

És nagyon köszi a leírásokat!

Igen, jól látod! Picit pontosítva: a két férfi (apa-fiakölke) karaktert én probáltam megszemélyesíteni; az anya-lány 'szereplő' megformálásában barátnőm működött közre :) A kissrác (ő kölcsönkölyök, virtálisanadoptált:) nemében nem vagyok biztos, de az jelen esetben nincs is jelentősége (legalábbis nem szántam neki).

Na várjá várjá. Tehát mindkét férfi te vagy és mindhárom nő a barátosnéd egy személyben, különféle szerepekben?

upsz, bocsi, félre értettelek; ez a megközelítés amit most írtál szimpatikusabb is, amúgy olyan nehezen írtam le és szedtem össze ezeket a ps lépéseket, magamban, nem is szoktam ilyet;persze érthető volt a kérésed de más irányúnak véltem, mint kiderült :)
(Már nem tudom kiszedni ha gondolod offold)

Szóval az alap gondolat-mag nagyon hasonlatos volt Török László Család képéhez, igaz akkor még nem ismertem azt, mikor készült.. Ezt a fajta disszonáns érzést szerettem volna képbe formálni amit a 'mesterkélt', tehát direkt e céllal készült családi fotók jelentenek, illetve annak tűnnek! (Voltam ilyen iskola fotozáson és eléggé nagy hatással volt rám, a gyerekek viszonyulása ehhez, olykor a családfők közvetett visszajelzései, a privát szféra, stb..)
A modelleknél jelen esetben könnyű dolog volt, mert hímtagként én szerepelek a képen, a női nem képviselésére páromat kértem fel, neki könnyen át tudtam adni hogy mit csináljon a metakommunikációban. Főleg ezért a kompromisszum, persze profi modellel aki gyakorlott lehet könnyebb, viszont az ismeretlenség ami ott gátló tényező lehet, főleg ahol nincs meg a 'test-rutin' és az összhang. Igaz, ez érdekesebb is a kapcsolatfelvétel szintjén...

Képfelvételkor semmi extra: szemben nagy ablak, szórt fénnyel, műterem - ágy és fal hogy homogén legyen a háttér felület, állvány, önkioldó..

A részletek itt amire szerintem lényeges, azaz figyelnem kellett, de azért ez se ment gyorsan és nagyon hamar tudok lelkesedést veszteni sajnos.. ezért utólag nem voltam körültekintő kellőképpen ez több képemnél is így van ami mögött tudatos koncepció áll (pl florás kép), csak remélni tudom hgoy kinövöm! :P
Az alapötlet nem rossz, ami fontos hogy sok türelem kell és napok, hetek akkor forr ki igazán, tisztázódik és érik meg képileg egésszé! Talán ez ami tanulság nekem leginkább...

Ez szuper és lehet belőle tanulni - bár mosolygok, mert én arra gondoltam, hogy a kép képi részét hogy készítetted, ami nem photoshop. :) Nem csak a technika, hanem a belső motiváció és az, ahogy ezt a modelleknek átadod, tehát a sztori izgalmas.

Nem hinném, hogy ez lenne a megfelelő kép a ’tanulásra’, ahhoz szvsz nem elég megmunkált, de szívesen leírom, hozzáteszem a közöshöz ami itt, a feldolgozás során (PéeSben) történt:
Elsőre kellő méretű dok nyitása (ctrl+n) mondjuk 1200/900pix. Erre rápakolni a padló alap (1.réteg) – ez torzítva (ctrl+t) a megfelelő síkra helyezéshez, pluszban még lehet perspektíva torzítással simítani. Ezek után következő rétegen a tapéta, fal .. majd e kettő réteg hozzávetőleges ’összehangolása’ a (Kép/Korrekciók/)Szintekkel (ctrl+l): a csúszkák főleg a középtónus igazítása, érzésre.. Majd 3. rétegen a szegély szintén becélzása igazítás ’kihúzás’ torzítás a megfelelő állásba. Ez volt a díszlet.
Aztán a karakterek mindegyik külön rétegre. Az alapképek készítésekor semmi extra technikai bravúr alkalmazása nem volt emlékeim szerint; maximum, megfelelő eszközök (mint lámpa, vaku, fényterelők, stb.) hiányában a beépített vaku ’elfolytása’ – szakszerű zsepi diffúzor ráapliklásával vagy papír ragasztással. :) Természetesen raw-ba (tömörítetlen képek az eredményesebb gyömöszőlések végett és alapból is). Először a szülő alakok pozicionálás a szélre, hogy meg legyen a tömegelhelyezés kerete amihez felépül a család. Ezt követően szintén a gyerek-elemek behelyezése először a nagyobbak – szintén külön rétegen, ez azért fontos mert finomhangolni, igazítani így kényelmesen lehet, de csoportba is ágyazható(ctrl+g). Rétegekként a megfelelő méretűre alakítás a torzítással, több eszköz (ezt a ’Szerkesztés’ menüből lehet elérni) egyidejű használata szebb eredményt hozhat.
[Nekem türelmem nem volt de jobb eljátszani vele hogy a gyerekkorhoz hű méretarányokat alakítsunk ki, akár a Szűrők/Cseppfolyosítás-sal (liqufy) zsugorítani, tágítani a testrészek... (ez nem törént jelen képnél!) Ezt mind ízlés szerint és az anatómiai megfeleltetéshez mérten.]
A karakter rétegeket [célszerű megnevezni és adott esetben csoportosítani a rétegeket a könnyebb beazonosítás, alakítás érdekében, ez mondjuk 20+ réteg felett igen hasznos, de alapjáraton is követhetőbb]. Szintekkel (Levels) a kívánt kontraszt tónus értékekre beállítani (pontos számokat nem tudok adni, sajna! ezért, úgy, ahogy a látvány indokolja) Majd ezen a csoporton finoman szaturáció(telítettség) visszavétel és/vagy élénkség mérséklése. Ezeknél a rétegekhez egy-egy új réteg csatolása ez a rétegen egérrel alternatívgomb klikk réteg kapcsolás (clipping layer – asszem:) Ennek azért van jelentősége mert erre a rétegre kerül rá az árnyék, így a végső igazításkor együtt mozognak a rétegek. Tehát elkészíteni az árnyékot egyénenként ezt több féleképpen is lehet, ebből kettő: - ecsettel befesteni a kívánt területet lágy peremmel majd a menüsoron Szűrő(filter)/Életlenítés(blur)/gauss vagy felület~ ami szimpatikus itt talán az előbbi volt és ezt a réteg 'átlászóságánál' (opacity%) tetszőleges értékre állítani, úgy hogy megtartsa az árnyék jellegét, de kellően elmosódott szélet kapjunk. a másik lehetőség hogy az eredeti rétegen lévő képet jelen esetben az egész réteget megkettőzni (második egér gomb rétegmásolás, vagy a kuka melletti ikonra 'húzni' az eredeti réteget.) Ezt szintén elnevezni ’Árnyék-Ap/L stb’ ami szimpibb. Majd következő lépésben szintek ablakban ctrl+l a ’kimeneti szintek’ mezőben a jobb szélső (fehér) csuszkát koccig húzni balra a feketére; majd torzítással lekicsinyíteni, elhúzni a kívánt árnyék állásba – ezzel élesebb és határozottabban kivehető lesz az árnyék kontúrja, persze ezt még mindig el kell dolgozni életlenítéssel.
Az árnyékokat a réteg átlátszósággal lehet még tovább halványítani 40-70% közötti érték jó megoldást hozhat.., illetve a réteg keverési stílusaiban [(rétegablak balfelső görgő sáv) - célszerűbb kikísérletezni!] változtatni, screen, vagy overlay (ez a ’világosítás’ és ’átfedés’ bár lehet hogy rosszul emlékszek a megfeleltetésre!).
Ezek után a fali kép elhelyezése szintén külön rétegen, ahogy a kerete is, majd ezeket össze illeszteni külön (ctrl+e gomb lenyomásával, feltéve, ha a felsőréteg van kijelölve csak úgy működik és persze a látszóság (’szem’ a rétegsoron látszik, kijelölt)). Ennek az árnyékolása a rétegstílussal történt – dupla klikk a rétegen és a vetett árnyék bepipálása után érzésre beállítani a vetület szögét, átlátszóságot, távolságot, ezek egyértelműen láthatók a mezőkben.
Miután az összes réteg adjustment(korrekciós) rétege (ez általban a levels vagy curves volt illetve színtelítettség, mint írtam fentebb) összehangolt akkor a menü soron Réteg/Összeillesztése vagy shift+ctrl+e – láthatók egyesítése, én az utóbbit preferálom!

Most jöhet az egész képfelület érintő egyeztetés, ’atmoszféra’ teremtés azt hiszem így hívják. Korrekciós rétegeken [rétegablak alján jobbról a 3. ikon(?), de ez elérhető a menüsorról is!] szintek, fényerő/kontraszt modósítás, színegyensúly ha szükséges, és fényképszűrő alkalmazása esetleg egy meleg szín árnyalat, vagy ami passzol, akár kék vagy cián, hanglat érzés függvényében; ezeknek az átfedését , blendmodot lehet változtatni de elég pusztán levenni az átlátszóságot/kitöltést egészen kis százalékra 10-30% kb.. Glamuros ragyogás után, képszél-sötétítés képközép-világosítás, ezt a színfakító/sötétítő eszközökkel is meg lehet tenni Ikonsáv szélen, vagy simán nyomsz egy ’o’ betűt , én inkább a szürő/(torzítás/)lencsekorrekció [ps verzióktól eltérő helyeken vannak emlékeim szerint de a szűrőn belül mindenképp!] parancs és azon belül vinnyetálással lehet mahinálni, centralizálni a fényhatást. Apró korrekciók kontraszttal, fényerővel, színnel adott esetben, és szűrő/élesítés én leginkább az intelligenset használom ezen belül, nagy, magas %-on, a sugár minimális ~0.2. Ha elégedettek vagyunk az eredménnyel - összeolvasztani az összes réteget, persze ajánlott elmenteni külön .psd-ben az egészet ha később még újragondolnánk a dolgokat és majd ezután a réteg egyesítés és mentés .tiff-be .raw-ba .psd-be, amibe kényelmes, lényeg hogy minimalizáljuk az adatvesztést, majd .jpgbe és ezek után webre méretezés/mentés és egy újabb élesítést (az előbbi módon, persze máshogy is) rá lehet húzni ha nagyon roncsolta, lágyította a tömörítés a részleteket, éleket...

Hozzávetőlegesen így nézett ki a szoftveres beavatkozás; néhol lehetnek eltérések, mert fejből írtam és ez a kép se most készült.., szóval fenntartással kezelni! :) Ha valakinek nagyon szlenges volt és zanzásított - szori, kérésre pontosítok adott részt, kérdésre válaszolok szívesen (lehetőleg privátban)!
Igyekeztem érthetően és tételesen leírni amennyire lehetett, ugyanakkor feltételeztem egy alap ismeretet, viszont próbáltam kezdőknek is segíteni az eszközök megtalálásaban zömében a []-lel.
Remélem segített annak akit érdekelt a nem túl szakszerű recept leírat!

Minden jót!
d

Mivel tanulunk is egymástól, lehet hogy jó lenne, ha adnál egy részletes leírást arról, hogy készítetted a képet.

Kedves Zsolt!
Köszönöm szépen az értékelést! Szerintem, nagyon jó gondolatokat, kérdéseket vetettél fel!! És a hozzáállásod is a lehető legjobb volt, helyén kezelted a dolgokat és nem magyaráztál bele vagy sikkadtál el valamin.. ezt külön kösz. A hibákban is igazad van, jó hogy felfigyeltél rá, sajna türelmetlen alkat vagyok, egy hosszabb fényszobás molyoláshoz.. igazából még az átöltözködésekbe is bele untam, fáradtam.. :)
Örülök hogy beszéltél róla! Azt hiszem itt is van helye a nem könnyen emészthető dolgoknak, és ez jó.
Vidámat!
d

jaa Sicratman, viccces forma :)
A Nesze hülye paraszt számát én jobban szeretem! :)

Egyszer ha már félig megteltél sörrel, verbálisan szívesen átállítanák a sötét oldalra!
Lük zsönsz vi dú pápáa..

Na, a likkamerátokkal elmentek a .... :)

Eszembe jutott Sicratman Buzievagy száma, hogy átírom a szövegét fotósra. Nincs lukkamerád, buzievagy, nem roncsolod a képet buzievagy, nem hívsz keresztbe buzievagy, nincs lensbabyd buzievagy, és a többi, de aztán ma reggel megvilágosodtam.

Tök jó a lyukkamera is. Meg a roncsolás is meg minden. Ha valaki ez által, ettől szereti meg, bolondul bele a fotóba, akkor legyen, akkor szuper, szóval bármi jó, ha őrültté tesz.

Persze, oké, ez így természetes! De van olyan eset is (amivel bizonyára egyet tudsz érteni) hogy a pillanatnyi érzelmi töltet legyen (akármilyen előjelű) elbillentheti egy racionálisan kevéssé értelmezhető irányba..
Remélem mindezektől függetlenül és pont ezekért is, az első pillantól kezdve készen lévő mondjuk hogy értékelésedre aludtál párat és rágdostad stb... :) Az jó lenne. Természetesen úgyis elfogadom akármit írsz és tiszteletben tartom a véleményed (mint ahogy másokét is eddig!), max nem beszélünk annyit róla (ebbe már kicsit van a likkamera is..) ;)

Az elemzés az első pillanattól kezdve kész van fejben, úgyhogy emiatt ne aggódj, amint ide érünk a sorban, már jön is. Azt tudtad, tudtuk, hogy ha felkerül, fog érzéseket kiváltani, és minden érzés elfogadható, a befogadó és az elutasító is. Amit én mint kommentár vagy elemzés fontosnak tartok, hogy bármi az eszköz, bármi a technika, és bárhol járhat az alkotó az útján, de annyit minden kép és főleg minden alkotó megérdemel, hogy feltételezzük azt, hogy alapvetően tudta mit akar és okkal tette, amit.

Köszönöm a hozzászólásokat, gondolatokat, legyen bármilyen előjelűek! Már azt fontosnak tartom, hogy nem kifejezetten jellemző itt a struccpoltika szintű attitűdöt, ennek (tehát hogy beszélünk róla, hámozzuk!) talán nagyobb a jelentősége mint, a bírálat.
Gondoltam biztosítok szabad teret a véleményeknek, de azért reagálni is szeretnék, ezt kronológiai sorrendben igyekszek megtenni hogy mégis adjak valami követhetőséget az amúgy is majd csapongó reakcióimnak. Tehát egyben válaszolok mindenkinek főleg, hogy ne posztoljam szana- és széjjel a főoldalt, hsz.folyamot.

@László - #3hsz: … nem, valóban nem, inkább áttételes.

@Zsolt: Köszi hogy elejét vetted annak, hogy elmenjen egy nem jó, semmiképp sem előre mutató irányba a beszélgetés. Pont az nap délelőtt olvastam el az Akt lecke ismertetőjét (jó hogy vannak ezek, többször újraolvasom őket, sz’tem hasznos) és ki szeretnék ragadni belőle egy félmondatot ami ide vág(hat): „Az Estiskolában a kezdetektől az volt a célunk, hogy veletek együtt a vizualitáson keresztül próbáljuk értelmezni a körülöttünk lévő világot(…)” . Valami hasonlatos volt a primer szándékom; sok dolog van amit nem értek teljesen de van róla véleményem, és inkább kérdezek mint kategorikusan kijelentsek, ezt ezt képben teszem fel.. Ha már itt tartok, lehet feltöltenék majd aktot is, úgy láttam nem nagy eretnekség átugrálni a leckéket bár tudom és értem, hogy a tematikai sorrendiségnek célja van, csak megemlítettem.

@M. István - #2hsz: A szarkazmus jó dolog, azaz lehet előre vezető, irányuló is persze mint kvázi egymásnak idegenjei, ha az a megfelelő módban, stílusban van előadva, mert hát ez jellemez és nem jelmez, ez mit bármikor felölthetsz.. :) ezt valakinél hallottam, szemléletes gondolom..
Különösen fontos az, amit a második bekezdésedben leszögeztél!
Az üldözés csúnya cselekedet, és valóban, ahogy ott is és másokat is üldöztek, kirekesztettek csak mert mások, másképp néznek ki, másként gondolkodnak, stb.. erről az oldalról érdemes igazán megközelíteni (szvsz).
Kifejezetten örülök, hogy megemlítetted – a jót akarást! Ez fontos, hogy ne bántsak, bántsunk meg másokat ideológia alapon, vallási nemi politikai hovatartozását illetően, a sértést végképp nem akartam; persze van aki felveszi a varázsködmönt és másképp érez lát de nem volt ing dobálás. De a komfort zónából kizökkentés mindenképp, de hát ezt az állítás a forma, a kivitelezés, az ’ingerlő’ külső igazolja. Persze egy utópisztikus világban nem kéne ezeket kimondani, de míg annyi másban tetten érhető a rossz és ártó szándék akár a közvetlen környezetünkben is szükséges kimondani, írni az evidenciákat!
[Van egy TPS – torsonic polarity syndrom című képem is azt végképp nem merem feltenni pláne ezek után; tele van genitáliákkal :]
Köszönöm szépen!

@Gergely: Kedves Gergely, teljesen egyetértek a hsz-od harmadik mondatáig! Igaz, nem akartam pofozkodni ilyen rövid itt lét alatt.. :) Viszont lennél kedves segíteni engem a jobb megértésben, mit értesz az alatt hogy a „kompromisszum öli meg”? És milyen keretes szerkesztés..? Én inkább tartózkodok a kategorikus és kétes tartalmú kijelentésektől...
A kivitelezés ’kérdéses’ ezt aláírom – ellenben ide kapcsolódik az is amit én kompromisszumként értettem. Nálam ez (de ne is nevezzük megalkuvásnak mert nem szeretem) úgy jött ki hogy mivel megfelelő kontaktom nincsen, ráfordítható erőforrás (pölö pénz, akár mint honorárium, bérlés) végképp, így maradt ez a kevésbé autentikus kivitelezési mód.. persze meg lehet oldani ezt eredetibben és azt is szerettem volna, ugyanakkor nem tudom hogy próbáltál, szerveztél e le egy, több – független - szereplős ún. stage-fotózást; nagyon nem egyszerű sok a gát és akadály, ezt hagy ne taglaljam..
Szóval elvonatkoztatott(!) printingszintaktikai szempontból nincs jelentősége hogy mivel készült természetesen attól még lehet elemezni mennyire esetleges vagy hogy segítette e a megértést, de tartalmát illetően egyértelmű szerintem! A montázstól lehet ockodni, vagy létértelmét feszegetni, kell is ha sántít szvsz.. ellenben szerencsésebbnek tartom a kompozit- (vagy kombinációs) kép megnevezést ha már a kategorizálásnál vagyunk. Nem vagyok ellene a technokratikus beállítotságnak (sőt, szerintem ugyan úgy kell a jó ítélőképességhez, korrekt véleményformáláshoz, persze adott esetben és megfelelően súlyozva, mértékben), ha a releváns ok-okozati viszonyrendszerben használjuk.

@B. István: Örülök, hogy nem csak egy-két karakterben fejezted ki magad ;) kezdem megszokni a keresetlen stílusod, attól még hogy félreértésekre adhat okot (ismeretlenül pláne!), elég találó és szórakoztató! A hagyma-héj-hasonlat kifejezetten tetszett! Jó hogy kikapáltad a lényeget.. (bocsi, ezt nem tudtam kihagyni!) Ami a legjobb: kiemelted a karakterek viszonyát! Rendszer van benne még ha nem is egyértelmű, úgy mint gyerek-szülő (nemek szerint is) szülő-szülő relációban, ahogy a gyerek egymás közötti szintjén és önmaguk illetve mint fotózáshoz kapcsolódó attitűd is amit reményeim szerint determinálna az egyének családban betöltött hierarchikus helye és individuális jelleme.
off: Nah elég sok marhaságot összehordtam.. jah a jel.. eléggé elkalandozos, a bárgyú széles vigyor mögött kéken lángoló szempár lapul.. 8) áhh nem! kösz a képet, hasonlít, persze csak külsőleg az avatarjelhez, igaz németből nagyon hülye vagyok így a szöveget nem fordítgattam! Jó lenne helyette, ilyen kétlencsés tlr-piktogram. Amúgy találó is, mert régen szőkének születtem aztán bebarnáztam :) és amúgy szeretek mosolyogni röhögni és nevetni/tetni! ja, de nem vagyok fotós!

@Sz. István: Köszi hogy megnézted! Örültem!

@László - #4hsz: Tisztelt László! (Hozzád szólok ha nem baj, bár te a „Nagyérdeműhöz” intézted a szavaid)
Nem árt tisztázni pár dolgot mielőtt téves és káros következtetést vonnánk le!
Nem látom világosan hogy most direkt nézed tök ellentétesen a dolgot, és ezzel akarsz provokálni vagy valóban ennyire eltérő a szociális kulturkörnyezetünk.. mifelénk (ez se lenn, se fenn értendő, úgy középföldén, hobbitvég mellett) (: ki szoktuk mondani azt ha bánt valami ha foglalkoztat persze a megfelelő minőségben. Anélkül hogy lesarkítanánk vagy csak egyik oldalát néznénk és ’hirdetnénk’ (bár itt semmilyen hirdetésről nincs szó). Ismétlem: nem legalizálni akar torz ideológiákat, beteges viszonyrendszereket! Nem hiszem, hogy ez ennyire nehezen érthető…
Szerintem Zsoltnak sem a vehemenciával vagy a szarkasztikus megjegyzéssel volt gondja, ahogy nekem sem, hanem az előadás móddal, ok hogy másokat itt ismersz régóta, sőt akár személyesen, de engem nem, ezért egyrészt még a feltételezed is sértő lehet (de nem mer elég provokatív, ingerlő és groteszk képről van szó, tehát még elférhet) és alaptalan, másrészt illik megtisztelni a másikat egy igényesebb vélemény formálással, még ha düh is a mozgató rugója! – Ezt mind az első hozzászólásodra írtam (Igyekszek nyomatékosítani még mielőtt jogtalan kioktatásnak, bírálatnak vélnéd, hogy ez csak egy a saját nézeteim között mint társas érintkezés formái értelemben!!) Szóval egy félresikerült pontatlan mondattal kedvezőtlenül állíthatod be magad (Szerintem!).
Vegyük sorra – a cél elsődlegesen nem a polgárpukkasztás, meghökkentés! Ez mint már írtam a cél és eszköz egyáltalán nem ugyan az.. erre vannak aforizmák, mondások. Ahhoz hogy ezt érzékeltessem nem fogom végig nagybetűvel írni (mint láttam másnál), mert az a mód az ordibálás jelentése, és én nem szeretnék üvöltözni így dőltezek :) Ez fontos, mármint hogy nem haragszik senki senkire remélem hanem csak véleményt ütköztetünk!
Hagy kérdezzek, miből gondolod hogy nem vagyok tisztában a csuklyás megjelenítés mélyebb tartalmával? Te tisztában vagy vele? Ha igen és ha tartod a megállapításod akkor érvelj légy szíves. Mindemellett tudtad hogy nem csak csuklyát viseltek mint szertartási öltözék? Azt tudtad (vedd költőinek, mert nyilván tudod, mert akkor nem jelentenél ki ilyen ’ridegen’ dolgokat) hogy a kereszt, régebbre nyúlik vissza, vagy mélyebben gyökerezik mint a keresztény vallás hitvilága? Sőt tovább megyek, ha már szóba hoztad az nsz-t, akkor a hiteleri totalitárius diktatórikus rendszer által kisajátított és önkényuralmi jelképpé ’avatott’ (elferdített, el forgatott és lám tényleg) horogkereszt egy ősi keleti szimbólum, mely több kultúrában megtalálható...
A falon lévő kép – nem látszik hogy égne a kereszt, ez feltételezés.. az látszik hogy lepedőbe, akár ’szellem’ruhába burkolózott csoport közepén van aki térdel, talán avatás stb lehet.. Amiket írtál ezek már a te prekoncepcióid, persze mondhatod hogy ez csúsztatás vagy elferdítés, mert nyilvánvaló.. de mégse! Pont azért mert pusztán kérdést vet fel, ha van kérdés akkor arra lehet válasz, és ha neked ez a válaszod akkor ok, én megértem.. (aszthiszem)
A mikro-reláció ami itt érdekes, nem az hogy ki mit gondol egy vállalhatatlan eszméről ideológiáról! Mert azt gondolom, a mai kor európai kultúrájában (erkölcsi értelemben is felvilágosult értelmes lényként) ez evidens (szépen tisztázott, fogalmazott erről szóló gondolatot Mészáros István hozzászólásában!) Vissza térve mint észrevetted van szerepe a metakommunikáció fogalmi rendszeréből ismert gesztikulációnak. Ellenben pont ellentétes tartalommal, mint ahogy írtad, tudni véled (remélem még mindig nem fogalmazok sértően!); tehát az anya-karakter valóban hanyag kéztartása, szerintem inkább magabiztosságot fejez ki ahogy a férfi,férj (talán apa-részben!) szereplő a hason nyugtatott összekulcsolt ujjú keze pont az állandóság a biztonság érzet és egyben a tartózkodás vagy elutasítás jelképe lehet (már ha nem koptak meg annyira viselkedés kultúra, protokoll tanulmányaim..). De mért lenne bizonytalan? És ezek a kifejező eszközként mért lennének sértőek? Bántják szerencsétlen kis srácot? Esetleg gyűlölködve néznének? Fenyegető a testtartásuk? A legkisebb fiú mimikáját látod.. ő nem fél még ösztön szintjén se! Nem tűnik valami filantrópnak a megközelítésed... Ez lenni e vizuális paradoxon.

A farsangi gúnyás résznél meg kell követnem magam.. mert eredeti címe ’Kukkék halloweenje’ vagy ilyesmi.. de a lényeg hogy ilyenkor másba öltöznek.. az emberek, ijesztgetnek! Szóval egy zombi jelmez, múmija vagy épp szellem a menő.. egyrészt azért választottam a farsangot mert ez aktuálisabb és jobban köthető hozzánk, ha halovint adom akkor végképp bekorlátozódik az amerikai földrészre! Pedig mint már írtam tér-idő dimenzióban irreleváns jelen esetben az hogy mit látunk, szóval nem ugyan az, azzal amit hiszünk, vagy belelátunk!
Ismétlem (ismét) hogy nem közösség elleni izgatás, kirekesztésre sem buzdít a kép, ezt mind a szemlélő tölti meg, nem én!
Bocsi László, de nem értem a nudista exhibicionista hasonlatod.. de bizonyára vicces a sógorod története :) nudizmus/naturizmus már árnyaltabb azért, némi eltérések vannak hasonlóképp, mint a vega és vegetáriánus... nem vagyok ebben otthon. De írhatnám azt is hogy homoiusion vs. homousion, pedig csak egy ’i’ a különbség, de mégis vannak akik akármit megtennének igazukért! na nem értem, de ami a fontos az egészben hogy egyáltalán nem elbagatellizálása a dolgoknak, kár hogy ez meg fordult benned..
Lehetne még taglalni, de már bőven sokat írtam így is, no meg ha lelövök mindent.. akkor mit fog írni Zsolt, nem játszhat vele és kénytelen lesz annyit írni hogy ismétlés (8 vagy tömegelhelyezés szempontjában jobbra egy centit a kép meg nem elég „szellemes” helyette inkább goblein, a végén még rosszul fog aludni.. ilyenkor mondhatja a tanult angol hogy wétéef.., hogy került ez ide(?); de remél érthető voltam a kis elgépelések, stilisztikai tévesztések, grammatikai botlások ellenére is!
Jó hogy írtál! Így közelebb kerülhetnek és megérthetők lehetnek az álláspontok világnézetek, ami mindenképp épüléshez vezet! Remélem senki sem bántódott meg, esett neki rosszul! (Persze van úgy hogy fáj de ez nemesíti a lelket, ez marhaság , most találtam ki..) :p

@ Endre: Szimpatikus ahonnan megközelítetted! Ezt nem a Simpson családra értem, de ha a pellengérre állító stílusát, élvelődését és groteszk megalkotását, témáit nézzük akkor kapcsolódhat ide, családi jogon kívül is.. Köszi hogy írtál! Örvendek!

@ Feri: Külön örültem hogy az ’i’ pontját kiemelted…! :) Köszi!

@ László – #5hsz: Egyértelmű hogy ez, ha a geg tréfálkozás értelemben van. nem az.. és szerintem Endre sem így értette, bár nem tudom. Mint bizonyára tudod, érzed hogy vannak rajzfilmek (nem a Donaldra gondolok) de mint a Simpson család, Family Guy (sőt az S.P végképp)nem pont a gyerekeknek szolnak a grafikai rajzolt jellegétől függetlenül! Sőt, legutóbb Csukás Istvántól hallottam – neki elhiszem – hogy régen még ó időben a mese elsősorban felnőttek számára volt hivatott, mint szórakoztatásként is felfogható, de ennél több.. Egyik kedvencem, mint a Macskafogó sem kifejezetten gyerekeknek készült, mert olyan háttértudás tapasztalat ismeret kell(het) hozzá, ami nélkül nem érthető bizonyos részek stb...
Az ötleted, teljesen jó, tetszik is! Én is gondoltam rá, tényleg, viszont egyrészt ezt könnyebb volt kivitelezni, ’koordinálhatóbb’ volt, anélkül hogy nagyon lopkodtam volna elemeket.., és úgy már megint el vinne faji alapra, rasszokra; történelmi jelegéből adódóan szerintem ez jobban illik, bár lehet hogy tévedek passzolását illetően! De mindegy is, mert más a mögöttes tartalom.

Minden jót későbbiekben is!

Köszi szépen hogy elolvastátok ezt a nem épp rövid reakciókat!
Üdvözlet!
D

Pontosan ez az, amit Endre is ír, a kép hatása elbagatellizálja a KKK rasszizmusát, annyira hogy a geg azonos szintre kerül Donalddal vagy Simpsonékkal. Akkor viszont nagy ötlet lehetne, ha a család néger és a gyerek fehér lenne. /szerintem/

..

Egyet értek Endrével, hozzátenném még, hogy nekem az í-re a pontot a kisember csuklyátlansága teszi föl. Én, bár nem érzem benne a fekete humort, mindenképp nagy képnek tartom. :)

Nekem nagyon tetszik. A hozzászólások is, legyenek negatívak, pozitívak, vagy csak egyebek. Számomra a kép fekete humor és bármennyire meglepő, igazából a Simpson családot idézi... Természetesen felfoghatjuk teljesen negatívan is, de az az érzésem, akkor eltévedünk a fotózást illetően. Vagy akár a beszélgetést illetően. Ha zsigerből elutasítunk VAGY elfogadunk valamit, elzárjuk magunk elől a SZABAD látást, véleményt... Szerintem:-)

Tisztelt Nagyérdemű!

Akik úgy gondolják, hogy lángolófejű fiatal suhanc módjára, első meglátásra csípőből lőttem az állítólag "nem túl szofisztikált" hozzászólásomat, az téved és felületesen itél. Én is észrevettem, hogy ennek a kép elsődleges célja a meghökkentés, polgárpukkasztás stb. - amit abszolút értelemben - sikeresen el is ért. De ahogy a vízbedobott kő nemcsak csobban, hanem hullámokat is vet, a képnek is van szekunder kihatása - persze csak ha rétegesen foglalkozik vele valaki.

Összességében nem kelt az egész kép olyan benyomást, hogy tisztában lenne alkotója a csuklyás megjelenítés mélyebb tartalmával. A falon a (példa)képen az égő kereszt, az "anya" hanyag csípőtartása nemtörődömséget, az "apa" összekulcsolt nyitott (!) kezei bizonytalanságot fejeznek ki. Az ábrázolás ilyen módja és ennek elvonatkozása sértő ebben.

De miért veszünk fel Drakula, Frankenstein, Piroska-farkas jelmezt és miért nem KKK vagy NS (nemzetiszoc.) jelképeket farsangkor? Mert az utóbbiak véres valóságot és egy beteg eszmét képviselnek! Ha farsangi játékból hordanánk őket, ezzel azt fejeznénk ki, ezek nem is voltak annyira elrettentőek ahhoz, hogy mi ne vehessük fel (akárcsak viccből is) és ez lekicsinyítése, ártalmatlanítása a jelképek mögött rejlő bűntetteknek.

Lehetne pld. hasonlítani (ha nem lenne minden hasonlat sánta) a nudizmus és az exhibicionizmus közötti különbséghez. (Sógorom Görögországban megkérdezte a panziótulajt, hogy hol van itt a közelben nudista-strand? A vendéglős végigmérte őt úgy pohármosás közben és csöpögő vizes kézzel kimutatott az ajtó felé - Menjen oda a bokrok közé és tolja le a gatyáját, ha jól esik...) :-)

Dávid hibája ebben talán csak annyi, hogy egy jónak talált geg miatt kicsit átgondolatlanul állította össze a fotóját. És ezen a területen nagyon vékony jég. De nem tételezem fel, hogy szándékosan ilyen irányba indult volna.

A leírt okokból protestáltam hozzászólásommal anno és reméltem hogy röviden és velősen is érthető leszek, de láthatóan ez nem sikerült - bocs...

üdv

..

Nekem tetszik a kép, az elrendezés, függetlenül a tartalomtól.

Nem mondom ki első gondolatom,hogy: nagyon galád kép.Meg azt se írom,hogy :
jól bele f ingtál a nullás lisztbe. Mer egyből elküldesz a "tiszta"forráshoz.
Csak azt merem leírni:Lám a Dávid igazi fotós.
Ez a kép a nagyokéhoz hasonlít nekem.Ráraktam ilyen aranymetszés rácsos izét oszt passzentos volt.Friss ropogós mai a cucc, jó ránézni is.Szeretem-botrányos ,de mint a hagymahéj rétegekből áll.Erősek a karakterek a kéztartások a testbeszéd.Bármelyik figurával lehet azonosulni,érdekes az egymáshoz való viszonyuk is.Apuka meg a fia ,anyuka meg a kiscsaj ,meg a vigyori negró.
Ja a jeled is a kép felett terelheti a gondolatokat :-))) http://www.lehrerfreund.de/medien/geschi...

Azt hiszem, Gergely, nagyon jó, és nagyon egészséges mederbe tereled a folyamot :)

Szerintem ez a tema tul lett itt tematizalva.
A kep adva van. A jelentese nincs.
Ennek a kepnek is (mint mindennek kerek e vilagon) sokfele ertelmezese letezik, es en nem is akadnek le itt...A "kirohanos nagy szavak" altalaban ugyis csak dekoracios elemek (kituzok) avagy valami elfojtas kovetkezmenyei.
Az, h a tema arcul csap minket, nem kerdeses.
Ami az, az a kivitelezes.
A tul sok kompromisszum oli meg ezt a (szandekosan nem azt irom, hogy feny)kepet.
...es a keretes szerkesztes elvei alapjan meg egyszer szerintem.

Bocsánat,srácok, azt hiszem, Lászlót az én hozzászólásom zavarhatta meg kicsit, én használtam a "humor" szót, László első hozzászólásának szavai pedig éppen hogy nem tréfának számítanak olvasatomban, hanem szarkasztikus helyreigazításnak, ennek nyomatékot is ad arcjelével.

Iparkodva helyretenni, amit elrontottam, szerintem mindenki nevében elmondhatom, hogy a téma nagyon-nagyon komoly. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is egyetértene vallási, faji, nemzeti, gondolati üldöztetéssel - bárkit is pusztítsanak: négereket, zsidókat, romákat, fehéreket, szegényeket, polgárokat, katolikusokat, arabokat, ukránokat, majákat, indiánokat, tibetieket vagy éppen magyarokat... satöbbi.

Ez a fotó egy univerzális nyelven szólal meg, egy nemzetközileg ismert jelrendszert használ (Azt már kevesen tudják, hogy egy időben a klán a bevándorló katolikusokat is üldözte - ezért is lehet univerzalitásról beszélni)

Zavaromban én hibásan a maró gúnyt emeltem ki először, a magam részéről minden továbbit evidenciának tartottam. De ahogy László mondta, a jég nagyon vékony. Igazat adok neki. Európában nincs az amerikaihoz fogható szólásszabadság, itt bárkit nagyon érzékenyen érinthet egy rosszul kifejezett gondolat. Európa évezredek óta forrong...

Viszont Dávidnak (rövid ismeretségünk alatt is talán kijelenthetem) alkotói jelleméből fakad a hajlam a tabuk és a korlátok feszegetésére. Vonzza a tilos. Igazi lázadó ifjú. Szerintem még sokkal ütősebb, és erősebb képeivel is fogunk találkozni, még az is lehet, nagy port fog kavarni ezzel-azzal. Hajlamos sokkoló képeket készíteni. Azt sem mondom, hogy mindenben egyetértek, vagy mindig egyet fogok érteni, de affelől sincs kéttségem, hogy Dávid jót akar. És szerintem ez a lényeg. Ha a barátaimmal kirándulok, vagy ha ismeretlenekkel, sosem ejt kétségbe, ha valaki más úton akar felérni a kilátóhoz. Csak ne görgessel le sziklákat... Valahogy így látom.

Tény, hogy társadalmi kalodák nyomai vannak csuklónkon, bokánkon, nyakunkon. De meg kell látnunk egymásban az építő, jobbító szándékot tekintetünk fáradtságának fátyla mögött is... És így kell elmondanunk amit gondolunk, így kell meghallgatnunk amit a másik gondol. Itt is, másutt is, ahol a termőtalaj adott erre.

A kép - és ez nem elemzése, az később, a helyén jön - elgondolkodtató, erős üzenet, igényel némi kultúrantropológiai utánaolvasást is attól, aki kevéssé ismeri a szimbólumokat. Nem kétlem, hogy kiválthat primer indulatokat is azokból, akik nem akarják a kép szövetét felfejteni és nem akarnak szembenézni az üzenetével. A "platform" célja épp az, hogy segítsünk egymásnak ebben az értelmezési hálóban eligazodni. Ha csípőből elutasítunk valamit, ami a tavasz van, nyílnak a virágok szintnél mélyebbre ás, és esetleg az ásás közben beleakad a nagyapa lódenkabátjába... akkor nem lennénk mások, mint képmutogatók.

Nézd Dávid, nem tételezem fel hogy akarattal készült a kép ilyen irányba, akkor viszont nem volt egyértelmü az üzenet. Szerintem.

..

Kedves László!
Természetesen elfogadom a véleményed.
Ha csak pusztán otromba és ízléstelen vicc lenne akkor fel se tenném! Teljesen másról szól.. sajnálom hogy megsebzett a kerítés szöges drótja, nem ez volt a szándék. Ahogy az se hogy tetszelegjen! Nem védekezés kép, de megkérdeztem Pedellusunktól, ha problémásnak vélte volna, feltehetően nem tette volna ki, közzé.. legalábbis remélem!
Platform elsődleges céljai nyilván való, de hogy az alábbi tagolódó részek mik nem tiszta teljesen, de van a világunknak egy kevésbé színes és vidám oldala (a tér-idő dimenziója mindegy) amiről jó tudni. Nem tagadom hogy arcba hatoló, de hát ez van, ha küszöbszinteden fenn akad akkor így jártam, ennyi.
Köszi hogy megnézted!
Minden jót!
d

Lehetne otromba, izléstelen viccnek felfogni, ha nem lenne utalás a falon a kép és nem lenne valódi a szines gyerek. Nagyon vékony jég, rossz játék. Nem hinném hogy ez céljai közt lenne ennek a plattform-nak. :-(

..

@Éva: Rád van bízva kedves Éva! "embernek ember farkasa"(?) hmm...

@István: Azt hiszem bele lehet menni szemiotikai vizsgálatokba, olykor érdemes is hisz van hogy ezek útján jutunk el valahova, ami még akkor is csak (valószínűleg) a feltételezett cél.
Család mint intézmény ha írhatom így, nem választott, de egy család adott esetben lehet kitagadó, vagy épp befogadó.. és sajna sokszor van hogy csonka a család, így vagy úgy.
(Különféle írásjeleket oda kell képzelni a címbe de nem írom mert ki hat az oldalra tudtommal) Nincs is jelentősége a képnek.
Köszönöm és örülök, hogy nem 'riadtál' meg az elsőre erősnek vagy ízléstelennek tűnő külcsíntől!

@Gergely: Nem hiszem, a 'hogyan' nagyon fontos lenne, de ha kíváncsi vagy leírom.. amúgy elég sok kompromisszummal lehetőség hiányában.

@László: Ez nem, a te értelmedben használt SZÍNről szól, nem rasszokról sem pedig nációról. Van hogy olykor nem árt át lépni a konvenciókat, kitekinteni a megszokott kereteket közül, hátha el lehet jutni valahova.
Sajnálom hogy fenn akadtál a külső 'falon, hálón'...

Laci, ez nem volt túl szofisztikált hozzászólás.

aranyosak... van náci-verzió is? persze FEKETE-FEHÉRBEN ütösebb lenne. :-(

..

A "miért" az 1 dolog....szerintem...de hogyan készült a kép?

Kedves Dávid, engedj meg két, pusztán elméleti fejtegetést az ötlet kapcsán(mindenféle rejtett tartalmi szándék nélkül)!
A farsangi álca, álorca az maszkoskodó valós énjének elfedésére szolgál. Ha itt a falon lévő kép egy igazság bázis, akkor talán jobb lenne ha bármi másban lennének a családtagok ábrázolva. Ezzel párhuzamos erejű álcáskodás kifejezését szolgálná az a megközelítés is, ha színesbőrűek húznák fel ezt a fejfedőt.

No persze ez a montázs családi kép kategóriában van, csak a címe utal (meg az elmúlt napok beszélgetései utalnak) a farsangra. A fotó önmagában valamely nagyon maró humor kategória, amely a család tagjaként aposztrofált kis színesbőrű gyermek miatt az anyuka előéletére árnyat vet a konkrétumában.

Általánosságban persze érthető lenne úgy is, hogy az emberiség egy nagy család. De ebben a megközelítésben az arányok kicsit torzak, még akkor is, ha le is van szűkítve csak Amerikára a kérdés. Ezért azt gondolom, hogy talán nem erre gondoltál, illetve nekem sem jelenti ezt, csak gondolkodtam a dolgon.

Üdv: István

Ja, azt hiszem értem. Morbid humor, vagy nagyon is komoly? Nem félünk a farkastól?

Új hozzászólás