Ezt már értem így, és rendben is van, a képről beszélsz, és már tényleg nagyon vártam. Még igazat is adok. Azt láthattad, hogy ez csak egy kis kitérő volt, többit mailben :)
Na ez már így izgalmasabb, főleg az, ami a lámpánál történik, de még az is lehet, hogy az ott a nap. Csak azt kérdezem, ha ez egy haiku, akkor miért kell mindent kimondani? Mert a haikunak ugye pont ez a lényege, hogy nem kell mindent kimondani, hogy a gondolatoknak csak a töredékeit dobjuk oda, itt meg megvan minden. Mert ha ez egy nagyjából négyzetesre vágott kompozíció, akkor nyugodtan belevághattál volna a jobb oldalába, és ha ezt megteszed, akkor akár annak a virágnak a felét levághatod és akkor már megvan hangsúly, hogy hova fókuszálsz, és lehagyod azt a hullám formát ott a kép alján. És az egész elkezdene lebegni. Azt mondom, hogy érdemes lenne ezt kipróbálnod. Ettől függetlenül maga a gondolat jó, és nagyon jó az a megfigyelés, hogy milyen szépen fogynak el a tónusok és a formák a fénytől, attól az ellenfénytől, amiben vannak. (hegyi)
Nem kevés vajúdás után született meg a végeredmény, szívem szerint 3-5 fotót választottam volna január hónap képének. Azért döntöttem végül István alkotása mellett, mert a hideg, sötét téli hónapokban hozott egy olyan üde és törékeny hangulatot, ami kizökkent a fagyból és kedvesen emlékeztet, hogy jönnek még jobb napok is. Bár Janis Joplin rózsáról énekel, de nem tudok elvonatkoztatni ettől a daltól. "Just remember, in the winter / Far beneath the bitter snows / Lies the seed, that with the sun's love / In the spring, becomes the rose." Köszönöm ezt a lélekmelengetést! (Pápai Adél Zoé)
Ezt már értem így, és rendben is van, a képről beszélsz, és már tényleg nagyon vártam. Még igazat is adok. Azt láthattad, hogy ez csak egy kis kitérő volt, többit mailben :)
István, ez még mindig ugyanaz a kérdés. És mivel félbehagyott mondatok vannak, kurva nehéz a segítés, mert nem megyünk egy-egy vonalon végig, hanem mindig virágról virágra szállás vab, így nem tudok még a magam igen korlátozott és béna módján sem semmit építeni, csak bele-belekapok valamibe én is.
Forma, tömeg, tónus, kompozíció. Amíg ez nincs egyenesben, nincs a kisujjban, addig nincs meg az sem, hogy miért mondja a Zsolt, hogy az a hullám az alján szar, mert elhúzza a picsába az egészet. Én a haikut csak példaként használtam, te rákaptál, mert abban jó vagy, ami a haiku, de ezzel épp elkanyarodtunk a lényegtől, mert a haikut én amúgy pont letojom, a képen van egy fekete folt, egy szürke alap és egy világos vibrálás, ezt kell egyenesbe hozni, teret hagyni neki, és ez a hullám ellentmond annak a finomságnak, ami a szirmokkal jelenik meg, agyonveri, így nincs kép. De most azt mondom, te segíts abban, hogy elmondod, hogy én hol és hogyan tudok segíteni. Mert szvem szerint azt mondanám, István, térj vissza a magad fotózásához, mert félbehagytad, hol a heti kép, hol a projekt, miért nincs folytatása? Nem tudok így építkezni, ha mindig kifogy az époítőanyag.
Hát a haikuhoz kell. Az az anyag súlya :)) pl az a bambusz, vagy a tóba ugró béka, ami a csendet felveri :) De ha csak a csendűző csobbanásig jutunk el, akkor sztem zsákutcában vagyunk, mert az tényleg szikár egyszerűsítés. Én azt mondom, hogy a haiku lényegítés, és sajnos a technokrata, fogyasztói, énközpontú valónknak alig fogható dimenzióban. Én így tapogatom, és ez a része érdekel. Segíts hogy ez a gondolat képileg is üljön, tedd légyszi félre most a Te értelmezésed :))
István, azt mondtam, hogy a haikuban nem kell mindent kimondani. Tartom is ezt az állításom, a haiku szikár egyszerűsítés. De mellékes, mert a képnél a kérdés, hogy pl mihez kell a hullámvonal drabálissága ott alul?
Nekem a haiku minden lényegest láttat, de ezen láthatóság mögött van valami, amely nem látható, de nem azért mert le van hagyva, az is ott van, csak más dimenzióban kell ránézni, vagy belenézni, pont ez a szép, hogy megmondja, kimondja, elmondja, mindazt ami objektivizált ott (az élőlények és tárgyak, ahogy az érzékelhető világban) és hívogat egy kimondhatatlanba, amit nem lehagyott, vagy körbeírt, elrejtett, hanem nincs más eszköze rá, minthogy hagyja érlelődni benned.
A fotó olyan, amilyen. Szerintem finomabbra kellett volna, de már ilyen, majd a következő :)
És íme egy szerintem haiku :)
gazda és vendég
csendben társalog - csiga
mássza a bambuszt
(Ezek a képek nem részletek, ez egy komplett világ. Gazda, vendég, csend, csiga, bambusz. Nyugalom, béke, időtlenség. Érezheted. De nem erről szól, egyikről sem szól, és mindről. Hihetetlen gyönyörűség, és alázat, kívülállóság, és bennelévőség. Nekem ez.)
És köszi a véleményed! :)
Eddig is a képről beszéltem, csak a te irodalmi lövésed miatt rákattantál a haiku példára és arra reagáltál hosszan, a képről mondottak helyett.