Déri Miklós: Portrék, Déri Miklós - Portrék

 Portrék

A Deák Erika Galéria meghív minden érdeklődőt Déri Miklós - Portrék című kiállításának megnyitójára 2015. január 15. (csütörtök), 18 órára. (1066 Budapest, Mozsár utca 1.)

A kiállítást megnyitja Németh Gábor, író, közreműködik Spenót Tóth Zoltán. Megtekinthető 2015. január 15 – 2015. február 14. között. A galéria szerdától péntekig 12-18 óra között, szombaton 11-16 óra között, illetve előzetes egyeztetés után van nyitva.

Déri Miklós nevét elsősorban a “kvázi alkalmazott” pozíciója révén ismerik, a Magyar Narancs képszerkesztője és fotósa volt a kilencvenes években. A most kiállított sorozat gerincét – attitűdjétől és múltjától nem elrugaszkodó módon – egy eszméiben, elveiben és életformájában közel álló generáció vizuális esszéje adja. Ugyan a szubkultúra, mint társadalomtudományi elméleti eszköz használhatósága sok szempontból kérdéses, mégis mint elemzési keret hasznosnak bizonyulhat. Az évekkel korábban megkezdett és máig készített portrék egyfajta szekuláris oltárt kreálnak a nyolcvanas-kilencvenes évek underground hőskorszakának karakteres szereplőiről, akik között vannak írók, filmrendezők, vállalati topmenedzserek, fotográfusok, színházi dramaturgok, képzőművészek, poprock- és punkzenészek. Bár hagyományosan a portré műfaj a ráismerés–felismerés örömével kecsegtet, Déri bővülő arcképcsarnoka, fekete-fehér, olykor kíméletlennek becézett tű éles megfigyelései azok számára is izgalmas arc– és karaktertanulmányoknak bizonyulhatnak, akik nem ismerik fel alanyait, Vágvölgyi B. Andrást, Méhes Lórántot vagy Bojár Iván Andrást. (Oltai Kata, kurátor)

Déri Miklós (1964, Sárvár), a Magyar Iparművészeti Főiskola fotós szakán végzett, számos hazai és nemzetközi kiállításon vett részt Moszkva és az amerikai St. Louise között. Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának.

Déri Miklós - Portrék

Új hozzászólás