Hosszú, fekvő formátumú, panorámaszerű képet látunk nagyon kevés információval, valami szórt fényben látunk egy tavat, ez lehet a Balaton vagy Velence esetleg, vagy valami nagyobb vízfelület, ahol nem zavarják meg a látványt nádasok vagy fák behajló levelei. Talán egy nagyon kevés hullám jelenik meg alul, de alapvetően az egész képre egy szürkés tónusváltás jellemző. A képen egyetlen egy pont, egy fontos információ van, ez a fából készült csónak ami egy kétevezős, ívesen faragott jellegzetesen piros szegőcsíkkal. Ez a motívum uralja, irányítja az amúgy egyszerű, szinte szőnyegszerű felületet. A két érték, aminél már más képeknél is beszéltünk, a csónakon lévő többi szín, ami aránylag a fehér-szürkésfehér felé mozdul el, tehát a két érték az ez a vörös, a csónak szegőcsíkja, és az egész képet meghatározó szürke; és ennek a dinamikája, az asszimetriája irányítja azt a látványt, amit nézünk, amin ráadásul nagyon dekomponált a kishajó a baloldali felületre. Miközben a csend leckére érkezett ez a kép, a Csabának van erre hajlandósága és érzéke, már több alkotása is került be ide, ahol ez a fajta ’feszült nyugalom’ a kísérlet tárgya, ahol akusztikusan ugyan csend van, de valami feszültség mégis meghúzódik a háttérben. Ezen a képen is lehet ezt érezni, egyrészt a dekomponáltság miatt, másrészt a vörös-szürke kapcsolódás is létrehozza azt, hogy egy látszólagos nyugalmat érzékelünk. A japán akvarellfestészetben is alkalmazzák pl. ezt a fajta kompozíciót. Ugyanakkor ehhez az ázsiai szemlélethez nagyon is közelít ez a kép, az az érzésem, hogy igen, a csónak a kép baloldalára van komponálva, de maga a szerkezete és a formarendszere, ez a szilvamag vagy barackmagféle forma, és ennek is van egy tengelye, egy forgása, és a hajó tengelyiránya is kifelé-fölfelé mutat ebből a képből, az egész tengely iránya a baloldali részen ferdén halad át, és valami nehezen meghatározható miatt bármennyire is tudatosan balra van a kép komponálva, mégsem áll meg 100 %-osan ez a kétoldali kapcsolódás. Nem arról van szó, hogy a jobboldali vagy alsó felületbe el kellene helyezni valami tárgyat, de mégis valami miatt a kép billen egy kicsit. Ilyenkor nehéz az, amit elvárnak sokszor, hogy az ember egy adott esetben rögtön tudjon válaszolni, hogy mi az, ami a képben adott esetben erőteljesebben fog tudni mesélni, ez a kép nagyon szerethető, és hogy ez a munka mitől lesz pontosabb, precízebb, jobban elmondható, az a Csabának a következő lépéseiben fog tisztázódni. (szőke)
értékelés:

Csaba nagyon jól érzi azt, amit Leonardo a levegő rétegekről mondott, ezek a pára, vagy köd rétegek egyrészt nagyonis jellemzőek az őszre - tegnapelőtt Zsoltnak és nekem is volt részem ködben autózni, jöttek is a macikák... - tehát a megfigyelés és az időpont megválasztása nagyon jó. Ha a kép címét figyelembe vesszük, akkor a viszonyulás is értelmezhető, hisz tömören annyit mond Csaba, hogy El. A kérdés csak az, hogy ki az, aki el? Ha más a szereplő, akkor neki meg kéne jelennie a képen. Piroska világgá megy. Jancsi bottal üti a nyomát. Ha ez a megfejtés, akkor helyes a szemsík megválasztása. De ha a szereplő a fotós - és rajta keresztül a néző - akkor ennél lejjebb kell ereszteni a kamerát. Ez már csak azért is segítene, mert a jelen kompozíciójának fő eleme az út. A fák, a köd az csak szimbolikusan és díszítésként jelenik meg, az időt és a teret adja hozzá, de a főszerep az úté. Márpedig most az út körülbelül egy ötödnyi vagy még annyi sem. Ha növelnénk az út képi méretét, akkor az árnyalatsorrend is helyre kerülne, a nagy sötét út a nyomaival izgalmas lenne, és kevesebb lenne a tónusában homogén ég. Jó lenne egy ilyen próbát is látni, ha Csaba egyetért. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nagyon izgalmas az a fajta megközelítés, amikor a gesztusokat csak a szemre koncentráljuk, és valamilyen takarással vagy vágással a többi mimikai közlési formába belevágunk vagy takarunk. Egyébként tudjuk, hogy a világ nagy részén a nőknek ilyen arcfátylat kell az arcuk elé tenni, hogy a vágykeltés és a kommunikáció az ellenkező nemmel megszűnjön, persze itt érdekes kérdés, hogy a szem is elég sok mindenről tud beszélni. Ennél a képnél nekem az a problémám, hogy túl szűkre van vágva. Szépek az ívek rajta, csak nincsenek befejezve. Főleg a homloknál zavaró ez a vágás, hogy miért ilyen erős ott a vágás. Ha pedig azt választjuk, hogy ennyire szűkre szabunk valamit, akkor ott azt kell nagyon megtalálni, hogy mi az, ami képalkotó elem és mi az, ami nem, jelen esetben akkor viszont jóval lejjebb kellene vinni a felső margót, vagyis a homlok nem képalkotó elem, önmagában elviszi a kép ötödét, miközben egy homogén szürke felület. A haj izgalmasabb lenne a száj előtt, tehát ha meghozok egy döntést, hogy én ennyire koncentrált üzenetet akarok, kevés eszközzel, akkor ki kell zárni a nem fontosat és be kell hozni azt, ami lírát közvetíthet. (hegyi)