Kórházi mementó

Eléggé megrázó ez a kép. Kis perspektíva korrekció ráférne, hogy ezek a vonalak ne dőljenek-boruljanak ennyire, mert pontosan ez a szabályosság lenne az, ami még drámaibbá tenné ennek az egésznek a hatását, de a megfigyelés nagyon precíz, nagyon pontos. Még az is lehet, hogy egy kicsit lejjebb guggolok, megint ugye a pocak a kérdés, nem baj, mert hogyha még lejjebb kerül, akkor azáltal még feljebb emeled ezt az ágyat és ha a korlát fölé kerül vagy azzal egy szintbe ér a kocsinak a magassága, akkor az a test, az a forma, ami ott van rajta, az még jobban érvényesülhet. (hegyi)

Felröppenő seregélyek

Az előtérből kevesebb kellene, itt ez a zsizsgés a salátákkal már nem érdekes, az lehagyható és akkor a többi működne, nagyobb teret, nagyobb eget hagyva. Valószínű az a helyzet, Feri, tudom, nekem is van pocakom, hogy lejjebb kellett volna menni, hogy ezekből a madarakból több maradjon az égen és ne olvadjon bele egy csomó oda a zöldbe, meg oda a háttérbe. Nem mondom, hogy könnyű madarat fotózni, tudom, hogy nem az. (hegyi)

Cseresznyés

Feri, az van, hogy ezeket a megrágott leveleket biztosan levettem volna. Sokan próbálkoznak ezekkel fákon lévő gyümölcsökkel, de én még nem nagyon találkoztam olyannal, ami jó, mert annyira az a meghatározója ennek, hogy zavaros - káoszos valami, hogy nem nagyon tudok mit csinálni ezzel. Akkor működhet, hogyha valakit megkérsz, és ő valamit csinál, felmászik egy gyerek vagy nem tudom, de ez így önmagában nem tud működni, ráadásul az élesség sincs jó helyen. (hegyi)