Enteriőr

New York

New York

Nem New York persze, de ránézve mindig ez jut eszembe erről a képről.

Jót vitatkoztam magammal a lámpát és a szőnyeget illetően, végül abban maradtunk, hogy így jó, ahogy van, mert így mozgalmasabb a kép. Kifejező és vegytiszta hangulat, modernista és mégsem maníros, és valóban, a hangulat hozza az általunk elképzelt New York képet. Jó, hogy tónusban precízen ábrázoltad a folyosó és az ebédlő közti különbséget, mert így nem csak a térérzet okán, hanem a fénymennyiség miatt is kívánunk befelé haladni. Húz a kép, de nem robbanásszerűen, nem rohanva, csak fenntartva a kíváncsiságot. Jó lett! (hegyi)
értékelés:    

Foglalj helyet!

Foglalj helyet!

Nagyon érdekes az, hogy mennyire erős tud lenni egy ilyen üres tér. A vizes palackot nem hagytam volna ott, vagy ha már annak szerepet szánunk, akkor vegyük a dolgot abszolút prolira, és tegyünk mellé műanyag poharat, vagy bármi más ilyen dolgot, hogy van két pohár meg a vizes palack, és azt jobban behozom a képnek az előterébe, valahová oldalra kiteszem, de az előtérben közelebb hozom, és akkor már egy másik ritmus el tud indulni. Egyébként szépek a fények, jó ez a játék, jó a ritmus, kifejezetten jó, hogy ennek a hideg technokrata térnek a közepére bekerül egy ilyen bőr bútor, amitől ez az egész kap egy fura idegenséget, és mégis lakájosságot. Köszönöm szépen, megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:

falun

falun

Úgy láttam, ebben a leckében kevéske az anyag.

Az jó, hogy az a függöny ott elindul, de adjál belőle kicsit többet. Most nagyon vékonyra vágtad azt a szélét, abból még kéne, mert az a ritmus lesz az, ami feloldja ezt az egész mértani rendet, és értelmezi, párhuzamba állítja ezzel a gyönyörű művészi giccsszoborral, ami itt fölkerült erre a polcra. Akkor lenne ennek igazán húzása, ha ez a háromszög létre tudna jönni a szoborral, a képkerettel és a függönnyel. Ez most nem jön meg. Ez egy csillag, Gábor, ha el tudsz ide menni falura, és ezt meg tudod ismételni, az fantasztikus lenne, és akkor már a tónusokat is el tudnád dönteni, hogy ebben mi az érdekes neked, a tényszerűség, vagy a fény- és formajáték. (hegyi)
értékelés:

a csendesben

a csendesben

Igen, ez a Csendes egy kultikus hely, erről már beszéltünk. Én nagyon rég voltam ott. Nagyon érdekes ez a papagájcsőrű kirakati baba ezzel a műfű hajjal, meg ahogy látom, mindenféle gyönyörű műrózsa virágok is vannak. Az a szociokulturális háttér, ami a Csendesben megjelenik, a képeken is ott van: az alternatív, a bölcsész, a szimatszatyros, az alföldi papucsos, ebben minden benne van, sőt, ahogy látom, ingyenes a wi-fi is, tehát megjelennek az újnomádok is a kis laptopjaikkal, úgyhogy jó ez a kép. Van egy fityiszmutatás benne, az tetszik. A tárgyfotóból áttettem az enteriőrbe, én kérek elnézést, de ez több, mint tárgyfotó. (hegyi)
értékelés:

Zsuzsa, Andor én és a két bollywoodi sztár

Zsuzsa, Andor én és a két bollywoodi sztár

ebből a mobilfotózásból én sem maradhatok ki.

Hát, nem tudom Viki, szerintem is fontos kipróbálni, mit tud a mobil, hiszen az korunk polaroidja, de azt is gondolom, hogy mindamellett, hogy könnyen adódik a megoldás, hogy akkor majd áldokumentarista képeket csináljunk, mégsem hiszem, hogy meg kéne ezzel elégedni, mivel mindenki ezt csinálja vele. Igen, a mobilban benne van, hogy lehet hibázni, hogy szabadságérzetet ad, hogy nem kell vacakolni semmivel, de ez kevés, emellett azért keresni kell azt, ami indokolttá teszi esztétikai értelemben is a használatát. Természetesen ez azoknak szól, akik megtehetik, hogy fényképezőgéppel is fotózzanak, akiknek csak mobilja van, ott a helyzet olykor a szükség által határolódik le. Szóval Viki én ezeket nem tartom erős dolognak, hogy akkor a kutya meg én épp uncsizunk és tévézünk, és a film is vacak, akkor fotózzak, de akkor majd mobillal. Miért? És miért kettő? És miért változik a szereplő? Segíts, mert nem értem. (hegyi)

Olga

Olga

A fotóra pillantva először a gyümölcsöskosár nyugodt csendélete vonzza a tekintetem – talán a piros szín hatása ez. Közvetlen az élményem, mert ugyan nálunk már régen a spájzban van a gyümölcs helye, de a nagyszülőknél gyakran láttam az asztalon is, vagy ahogy képként itt visszaköszön, ugyanúgy a korábbi évtizedekben olyan „divatos”, aranyozott gipszkeretes akvarell csendéleteken, amelyek szintén ezt az édeskés idillt sugallták. Ennek a látszólagosságnak ellenpontja a második pillanattól a tekintetemet rabul ejtő jobb felső negyed. Főszereplője a fotónak is címet adó, közismert televíziós személyiség. Ez a képnegyed az éles fényével, foltszerű megjelenésével a technológiai esetlenségen túl is hosszabban megragadja a figyelmem, és ismét egyszerű személyes élményeket idéz meg: megfájdul a szemem, ha a sötétben nézem a tévé erős fényét. Ráadásul hasonlatos elmosódásokat eredményezhet az ilyenkor előforduló könnyezés is… A személyes élményemtől visszafordulva, e jobb felső sarok kép a képben megfogalmazása tömegével is indokolhatja a címválasztást, hiszen egymaga ellensúlyozza a képre komponált asztalt és annak tartalmát.
A csendéletet idéző nyitány és a túlexponált televíziós műsor között a háromszög harmadik csúcsában ismert csokoládémárka kis darabkája bújik meg. Jelenléte szimbolikusan is természetes nekem, de nagyobb felének képi hiánya akár beszédes is lehet. Alul, egy idehaza hírhedtté vált nyomtatványforma, egy „sárga postai csekk” uralja a fotót. Az összeget nem látjuk, de a csekk lélektani hatását ismerjük. Látjuk viszont, hogy a csekk nincs még befizetve. A számlalevélen egy szemüveg pihen, mint amit éppen most vettek le. Ez a megközelítés - a szemüveg kézközelben tartása, a vizsgált levélen való nyugtatása igen képletes. Ugyan nem jelenik meg a fotó főszereplője (a lakás vélhető tulajdonosa vagy lakója) de egy teátrális jelenet bontakozik ki, hiszen mégis érezzük a mozdulatot, amellyel leteszi azt a szemüveget, és felsejlik a tekintetet is, amely általában kíséri ezt a mozdulatsort. A kép ezen főszereplője így csak közvetve van jelen a fotón – de ezáltal az enteriőr leckének egy fontos szerepkörében marad.
   A kompozíciót két, egymást keresztező átlós irányban látom. Az asztal éle az egyik tengely. A tévé – alma – csekk iránya egy másik tengely. Ebből az elválasztás és összeolvadás különleges érzete adódik számomra: az asztalsarkon innen az én világom, és azon túl az elzárt másik világ, a külvilág. Közben a másik tengelyen, a tekintetünk vonalán e kettő világnak az éppen szoros kapcsolata egyensúlyoz: a tévé, a tévéből áradó fény, a szék oldala, a gyümölcsöskosár és a csekk iránya, lényegében a személyes tárgyig, a szemüvegig vezet, ami „tárt karokkal”, nyitottsággal befogadja, összeolvasztja a külvilágot a belső térrel. Ennek a kivonulhatatlanságnak, elzárkózhatatlanságnak tárgyi bizonyítéka maga a csekk, felismerésének koronatanúja pedig a szemüveg… Mégis, ezen erős sarokpontok ellenére is, a fotó az alkalmazott technikai megközelítésében alkalmas arra, hogy elbizonytalanítson. Nem látom teljesen indokoltnak a mobiltelefon alkalmazását, mondhatnám, hogy itt most a mobil eszköz szó szerint és képletesen is „elmaszatolja” a konkrét és az elvont képi világot is. Itt most önmagában az eszközről van szó: a panaszt súlytalanítja, hiszen lesekvők görnyedtségébe ránt. A vitát tompítja, hiszen kísérletezők egyik kortárs emblémája. A művészi kifejezést áztatja, mert az esetlegesség isteneinek hódoltat… Szóval nem látom be, hogy most miért ez a megfelelő eszköz. Az általánosan jellemző elmosódottság, a fókuszpont nélküliség, itt egy helyét nem találó (értsd nem a képet szolgáló) bizonytalanságot szül bennem. Így nem lehetek persze megerősítve abban sem, hogy képi felfedezéseimmel azonos volt a konkrét cél. A biztos pont kiválasztásához túl sok, és egyenként is igen erős tartalmi talapzat lett felfotózva a képre, de mindegyik az eszköz esetlegességének csapdájában vergődik most, úgy érzem. Én pedig döntésre várok, mint magát beleélő néző is: „Akkor most mi is van? Segélykiáltás, képi glossza, netalán protestálás? Unalom, munka, vagy világmegváltásra tett reménytelen kísérlet?” Ezek, és ezekhez hasonlatos érzések, gondolatok születnek bennem, ahogy az okokat keresem (persze az olyan egyszerű evidenciákon túl, mint hogy ez a gép volt kéznél. De ez azért sem lehet magyarázat, mert az itt megörökített pillanat ismételhető, berendezhető lenne!)
   A továbbiakban apróságok maradnak. Például a gyümölcskosár mögött felejtett újság, mint tartalmi esetlegesség. Vagy például a fekete keret, de arról olvastam, volt szó, és azt értem. Összességében e fotót egy meglátott, és felmért pillanatnak, tudatos, vagy akár zsigeri szinten működő, reflexében is kiélezett megfogalmazásnak érzem, amely sokkal többre hivatott. Úgy mondanám, egy remek gondolat suhant át rajta, amely alkalmas pontos érzések közvetítésére is, de egy lecke szerinti megközelítés takarásában hagyja végül magát, és engedelmeskedik egy eszköz akaratának (nem szorgalmiban volt amúgy?) Tehát nekem úgy tűnik, még nincs kész, még várja a fűszerezést, a főszakács döntését. Ez a remek vázlat így kettő csillagot eredményezett! (Mészáros István)
értékelés:

Rétegek

Rétegek

Van egy amerikai filmes hatása ennek az egész képnek számomra. Nem tudom megmondani egész pontosan, hogy miért, mert nem fogom tudni nektek felsorolni az amerikai filmművészet nagyjait, és nem is hiszem, hogy ez lenne a cél, de a hatás, az élmény mindenféleképpen ilyen késő 90-es évek amerikai feelingje. Nagyon érdekes ez az egész, pontosan attól, hogy többféle réteg jön létre, amit a címben is Laci leír: van egy belső terünk, ahol megfigyelhetünk egy élethelyzetet, a szívecskés tálkától kezdve a pöttyös bögrén át, az elmosogatott és az elmosogatásra váró edények halmáig, ami nagyon izgalmas, és nagyon önvallomás jellegűnek tűnik. Aztán kapunk egy következő réteget egy tükröződéssel, a nyitott ablakkal, ami ezt az egészet ritmusában ismételve, de csak némely tárgyat kiemelve ebből az egész kupacból elemeli ezt az egészet a valóság talajáról, és aztán kapunk egy következő téteget ott kint a kerítéssel, a fallal, amin aztán túl megint nyílik egy újabb szint a külső világ, ez a lakótelepi helyzet. Szóval nagyon érdekes ez az egész, és mindezek a rétegek, mint egy rajzfilmes műhelymunkánál úgy épülnek egymásra, hogy kiadnak egy közös, nagy, egész kompozíciót is. Ez a lényege az egésznek, hogy, miközben bármelyik réteget elkezdhetjük szemlélni, ezzel együtt, az egésznek van egy közös hatása, és ez a filmes hatás, amiről az elemzés elején beszéltem. Megvan erre a leckére a három csillag, de Lacikám, kérlek, az első három leckével dolgozzál, mert nagyon le vagy maradva, ne hozzál engem itt kellemetlen helyzetbe azzal, hogy az első három leckét nem erőlteted, úgyhogy légy szíves feküdj rá, nyomjuk meg a gombot az első három leckénél. (hegyi)
értékelés:    

Enteriőr hamutartóval

Enteriőr hamutartóval

Tamás néhány előző fotójából már ismerhető ennek a környezetnek a részlete, például a hamutartó, vagy az ablakban a csillag, ahol a hajnalt szokta szemlélni az alkotó, vagy a képek a falon az ággyal, tehát öröm az, hogy beenged minket ebbe a belső térbe, és láthatóan egy rendes, rendezett teret kapunk. Ami nekem itt eszembe jut, az, hogy lehet, hogy egy olyan időpontot is lehetne választani, amikor a napsugár talán a szőnyegre is kerülhetne. Most a formai jeleknél a szőnyeg hiába mintás, és hiába próbálja ez a minta összekötni a teret, de mégis valahogy steril ez az egész. Ebbe a sterilitásba bejátszik a napsugár a kanapénál, de az önmagában érdekes ezzel a mini kiállítással a falon, ebből kifolyólag valahogy ez a lemezjátszós helyzetet, ahonnan ez a kép készült, a másik parttal össze kellene kötni. Az egyik ötlet ez, hogy esetleg olyankor exponálni, amikor a nap odavilágít, ha ez nem megvalósítható, akkor pedig valaminek a szőnyegen történnie kellene. Néhány képet ledob oda az ember, mintha képet válogatott volna, én nem akarok itt most ötleteket adni, de az biztos, hogy ezt a fajta rendet valahogy érdemes megtörni, érdemes elindítani valami mesét, mert ez a meseiség az, ami az embert izgatja a dokumentum jellegen túl. (hegyi)
értékelés: