Nagyon bátor vállalkozás ez a fikciós, igazából egyfajta teátrális, színházi jellegű, nem kevés öniróniával készült kép, ahol szinte lajstromozhatók a különböző korokból kollázsként összeépített formák: így a porszívócső, a román Bonanza bútorcsaládból származó, lambériázott, kinyitható ágyneműtartó, amely fölött Anubis figyel ránk egy egyiptomi útról, mögötte egy kókuszdió a kis fonott műanyag kosárban, és az ál-kínai pongyola, amelyen a kígyók tekeregnek, és ebből az anyagkivágásból kikandikál a férfiasságot erőteljesen jelző mellkas szőrzet, ahol nagyon is szigorú tekintettel, Lennon szemüveg mögül néz ránk az alkotó. Ezt én egy jó kis munkának érzem, bár azt kell hogy mondjam, hogy az a mérnöki precizitás, amely Gimesi András képeiben megvan, az itt most talán pont a feladat ironikus nehézsége miatt megbicsaklani látszik, mert ha megnézzük, akkor tulajdonképpen akár a Bonanza szekrény, akár András kimonójának az alja, tulajdonképpen értelmezhetetlenül vágódik úgy, hogy a kép legfölső felületén pedig véleményem szerint ugyanannyi üres felület marad a szereplő fölött, mint amennyi talán jót tenne ennek a képnek az aljának, hogy az Anubis figurára rárímelő kelet-európai macsó szemlélete az teljes egészében, mint szobor a posztamenssel együtt legyen látható. Tehát nagyon jónak tartom az ötletet, nem tudom, hogy az lehet-e esetleg a gond, hogy ez egy állványon elhelyezett fényképezőgéppel történő exponálás, vagy valakit megkértünk, hogy fényképezzen le bennünket és emiatt lehet az, hogy a test alsó szakaszai lemaradtak. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy jót tett volna, ha ez az alsó régió is megjelenik. Ez két disznó. Én azt gondolom hogy evvel a formanyelvvel még lehet játszani, lehet vele dolgozni, mert látszik, hogy Andrást ez érdekli. (szőke)
értékelés: