Beszélőn

Beszélőn

Azért szeretem az itteni rendszert és tematikát, mert (a szó legnemesebb értelmében) 'rákényszerít' olyan átértékelésekre gondolatokra amit alapból nem tennék meg, azaz képben nem fejezném ki... Ilyen ez a 4. lecke is. Elgondolkodtatott a napokban, hogy mit is jelent számomra, persze fogalmak érzések feljöttek, de igazából mi is az nehéz definiálni, talán nem is lehet. Ezért egy nagy gondolkodót hívtam segítségül, szerintem tanulságos lehet:
"Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülõk és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának. A szerelmes mindig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit. A gyermek mindig kapni akar szüleitől, túl akarja szárnyalni atyját; a barát nem akar kapni, sem túlszárnyalni. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább.
   Montaigne, mikor eltűnődött az érzés fölött, mely La Boétie-hez fűzte, ezt mondotta: „Barátok voltunk... Mert ő volt ő, s mert én voltam én." Ez felette pontos. S Seneca ezt írja egyhelyt Luciliusnak: „Aki barát, szeret, de aki szeret, nem mindig barát." Ez a megállapítás több is, mint pontosság: ez már az igazság. Minden szeretet gyanús, mert önzés és fukarság lappang hamujában. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep."
(Márai Sándor: Füves könyv)

Kedves Dávid, a kép jó lenne, ha nem lenne a pöszmő az alján, azaz a virág levélzete és egyéb nem odaillő alkatrészei, tudom, a pipacs elég nyafka, úgyhogy nem könnyű manipulálni, de megérné. Az ötlet is jó, hogy mint két háborús veterán, beszélget a két pipacsfej, na de mi lenne, ha mindezt, amit idézetnek betettél, megfotóznád? Mert a képen ez nincs rajta. Szép kép, el is gondolkodtat, de azért azt lássuk be, elég lazán lehet csak a barátságra asszociálni általa, nekem a botanikai megfejtések mellett sok más is eszembe jutott, szóval én ezt mindamellett, hogy mint kép jónak tartom, visszaadom továbbgondolásra. (hegyi)

Hozzászólások

Kedves Dávid!
November 5-én este a rádióban az 1983-as "nagy képrablás" évfordulója kapcsán szó lesz néhány "beszélő"-ben végződő eseményről, ez okán gondoltam, hogy a képed pont illik ajánlónak.:) Köszönöm.

a 'nne' rész lemaradt.. bocsi gyorsabban jár az ujjam mint ez az odvas régi gép gondolkodik.. :)
Igen, el tudod képzelni gondolom mit tököltem gugoltam hogy a két szirom benne legyen vágatlanul és az alja is.. na hát nem jött össze :) mindegy, így jártunk, thx mégegyszer a figyelmet!

hát ha benne lenne, akkor igen. :)

Köszönöm az értékelést Zsolt!
Elfogadom a véleményed, valóban kissé ráhúzós szaga van.. :)
Az idézet szép, osztom is, de hogy képpé formáljam úgy hogy elégedett is legyek vele.. ahhoz még kevésnek érzem magam. 'Majd' igyekszek!
(Csak annyit tennék hozzá ha az alja is benne le ami nincs sajnos akkor jobban működhetne, azaz akkor egyértelmű lenne az egy tőről fakadás ugyanakkor eltérő életút jelképe!)
üdv
d

Még nem olyan rég is bespájzoltam 'télire', így van bőven konzerv de még ehető.. (szavatossága vállalható,talán - ami gondolom leginkább egyénileg mérhető saját szubjektív fejlettségi szinten) :)
kösz az engedélyt!

Miközben Gábornak elveiben alapvető igazsága van, hogy a leckére oldjunk meg, de azt gondolom, hogy ettől még simán belefér az íróasztalfiók is, mint lelőhely. Aztán majd alakul, csiszolódik, akiben felkelti a leckesor az érdeklődést, az úgyis el fog kezdeni vele foglalkozni újra. A kép meg nem romlik meg jó esetben, ha megromlik, kuka.

Kedves Zoltán, ez a megközelítés (koncepciórészről) a legszimpatikusabb, eddig.. Már több helyen olvastam sőt részt vettem ezen tartalmú polémiákban, hogy végülis mi van a címmel.., (mennyire befolyásol ad hozzá vagy épp elvesz.. és mindegyikre van jó példa. Persze egy frappáns címmel egy középszerű fotót is fel lehet 'javítani', és az ellenkezője is érvényes, na jó, hagyjuk, értjük egymást.)
De már én is unom a sok felesleges karakteremet... :)
kösz!
Vidámat!
d

Kedves Gábor!
Azt hiszem, kár lenne vitáznom, tulajdonképpen ez a legjobb, optimálisabb hozzáállás amit megfogalmaztál!.. Viszont kicsit árnyalnám a dolgot annyiban, hogy magam részéről úgy vagyok vele, van pár fotóm amit szeretek és adott témára készült igaz nem konkrét 4.o/3.l besorolással, de szívesen megmutatnám nektek, illetve értelmes gondolatokat szeretnék cserélni, ha van rá mód. Részben úgyis ilyen hideg van, na meg tél, én meg passzív.. ez járható út lehet, egy tágra nyújtott ismerkedési fázisban. Ezt értem úgy hogy ha felteszek egy leckébe képet, az nem jelenti azt hogy nem fogok az után frissebbet, illetve visszatérni rá, átformálni..
Nem tudom mennyire vállalható ez (láttam másoknál is decembernben májusi képet st..)
Minden építő megjegyzést szívesen fogadok, így köszi hogy vetted a fáradtságot és írtál!

Dávid, azt hiszem én úgy vagyok vele, hogy a cím még belefér. Sokan ugyanis azért nem adnak címet a képeiknek, mert ötletük sincsen rá, ami nekem inkább sugallja a hirtelen jött ötletből fotózást, mint azt, hogy átgondoltad, és valami koncepcióval, mondanivalóval bírtál a készítésekor. Azzal sincs persze baj, ha a pillanat adta az expót, de akkor is van vmi. ami miatt az fotós meglátta benne a képet, és végül felemelte a gépet, majd expó után engedte csak le.

A lányregény hozzájuk lehet jól megy elemzésben, esetleg rádióműsorban a képről beszélgetve. Én sem azt mondtam, hogy ne beszéljünk róla, magam is locsogós vagyok.

No, de szerintem egyetértünk, így kár lenne továbbragozni... :) Jó fényeket!

Jó kép ez, csak leckemegoldásként nem tűnik annyira jó ötletnek az archívumod mélyén talált kincsek feldolgozása. A leckemegoldás egyik fontos lépése, hogy a kép készítésekor tudjad, melyik leckére, miért készíted a képet. Az utólag besorolt képek kevesebb tanulságot tudnak hordozni. Szerintem.

@Tamás: Köszönöm! Eléggé nehéz és szubjektív lecke, pont ezért érdekes is, biztos hogy még vissza fogok térni rá, többször..

@István: Köszi, lesz majd tűhomályos is reményem szerint.. :)

@Éva: Köszi Éva, örülök!

@Zoltán: Igazság szerint, maximálisan egyet értek veled! Valamiért azt vettem észre, hogy itt fontos a verbalitás, a szöveg, mintha ez lenne a túlsúlyban (gondoltam ez a rádió hatása is és a cím adási kötelezettség (általában nem adok, adnék címet pont ezekért..)), így ebből kiindulva igyekeztem beilleszteni. Viszont már a kép alá szerettem volna írni hogy legközelebb lemarad a tautológiás témázás. Én se szeretem, pont azért amit az utolsó mondatodban írtál.., ezért ezekhez kivétel nélkül nem volt szöveg más oldalakon.. nem is értem mért erőltettem itt. :)
Köszi szépen, örültem!

Nagyon érdekes, elgondolkoztató kép. Technikailag is rendben van, kompozícióra is abszolút eltalált. Nem lehet tudni ki van kint és ki van bent...

Mindazonáltal szerintem nem kellenének ezek a hosszas magyarázatok. Az jó ha volt benned koncepció, előzetes gondolat de szerintem neked is érdekesebb lenne, ha csendben várnád, hogy átmegy-e az amire gondoltál, vagy sem... Így picit megvezeted a nézőt, eltereled a saját viszonyrendszeréből. Eléred azt, hogy a szöveghez hasonlítsák a képet, és lehet a látásmódotok különbözősége miatt nem lesz meg amit akarsz, és közben a lehetőségét is elveszed, hogy más értelmezéssel bár de mégis adjon valakinek valamit...

A mű nem csak a te mondanivalódról szól, közzétéve már nem egyoldalú, hanem a Te gondolataidnak és a nézőben kialakuló belső kép kombinációja.

Dávid, szép és találó a kép.

Jók ezek a pipacsok és a tűéles kép:)

Ez egy gyönyörű, lírai kép. Ha nagyon akarom, még a lecke megoldásának is el tudom fogadni. Bár, szerintem, ez az egyik megoldhatatlan lecke.

Új hozzászólás