Buborék

Az én értelmezésemben a tökéletesség nyilvánvalóan a körformára, erre a gömbformára vonatkozik, tehát a buborék kép ez, mint mértani, vagy fizikai rácsodálkozás, vagy megfigyelés. És ez a része ennek a dolognak nekem működik. Ami még ebben plusz egy csavarintás és egy plusz erő az pedig a szürrealitása ennek az egésznek, hogy van egy tájkép, és a tájképben mint egy UFO, egyszer csak beúszik egy ilyen gömb, mintegy jelenésként megjelenik itt a képmezőben. Kompozícióban is én azt gondolom, hogy ez egy nagyjából rendben lévő kompozíció, bár, hogyha a tömegelhelyezést vesszük figyelembe, akkor a kép fölső szakaszából, lehet, hogy valamennyit lehetett volna szűkíteni és akkor még feszesebb lenne ez a fajta üzenet. Ami számomra egy picit kérdés, hogy a képen fölfedezhető egy villanypózna, ez egy nagyfeszültségű vezeték lehet, és még valamennyire ezek a kábelkötegek is nagyon szépen hoznak egy formát. Talán el lehetett volna kezdeni ezzel a két formával valahogy úgy játszani, hogy ez a két forma valamilyen párbeszédet folytasson egymással. Mintha egy hangjegyként ráülne erre a drótkötegre. Azért mondom, mert hogy van ebben valami elidegenítő is ebben a fajta különállásban ennek a buboréknak, tehát olyan szinten szürreális ennek itt a megjelenése, hogy szinte nincsen kapcsolata már a valósággal. Tehát én azt mondom, hogy ezek nagyon fontos játékok, például, amikor a kisgyerekkel elkezdünk egy ilyet játszani, hogy az ember rá tudjon úgy csodálkozni ezekre a dolgokra, mintha önmaga is gyermek lenne. És talán, hogyha valamilyen szereplőnek akár csak a keze, vagy valamilyen részlete még ehhez a kompozícióhoz hozzákerülne, ha ezt a kompozíciót választjuk, akkor valamennyit vissza tudna ebből a szürrealitásból hozni, és nem lenne ennyire hideg, ennyire távolságtartó ez a megfigyelés. Erre biztos rárímel az is, hogy a színvilága ennek a képnek, ezekben a kékekben tündöklik legfőképpen, és hát ezek a kékek azért viszonylag hideg színek még akkor is, ha valamennyi minimális sárga azért ebben benne van, gondolom ez egy délutáni helyzet lehet. Én a tökéletesség leckére el tudom fogadni ezt a megfigyelést és ezek a megfigyelések nagyon fontosak. A kompozícióval van egy pici bizonytalanságom, tehát én két disznót mondanék. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Laár András versei zseniálisak
Há' nem?
Há' de. :)

Tetszik a téma, de ha a buborékon van a lényeg akkor szerintem a háttér annyira nem szükséges.

Amúgy meg imádom a bubikat. :)

Szerintem a lényeg itt most a buborékon és a formáján van.

Nekem tetszik! Kicsit a háttér lehetne élesebb valahogy.

"Ej, buborék, buborék,
Színejátszós, csodaszép,
Imitt veres, amott kék
Orromból gyött ki elébb."

irta Laar Andras verse

...bocs...:)

Nagyon tetszik ez a kép. Olyan nyugodt, vagy lehet nem is nyugodt, de tetszik. A színei. Jobb sarokban, ha nem lenne az a kis bokor részlet, még jobb lenne, de így is szép.
Buborék :) nem csak tökéletes, de csodálatos is.
Kéne egy csoda lecke is.
Kinek mi a csoda?

Új hozzászólás