Csend

Csend

Ősz, csend, víz.

Ősz, csend, víz. Nem nagyon értelek, hogy ezt most miért az évszakokba kellett berakni, miközben a csend leckében tökéletesen megállta volna a helyét. Az évszakoknál én nem nagyon látom ezt megoldottnak. Mert ez lehet tél is, lehet kora tavasz is, mert ez nagyon sok minden lehet, nem kötelezően csak ősz. Ha a tömegelhelyezést nézem, megint az a kérdés, hogy miért nem tudsz nagyvonalú lenni a tér kezelésével. Nagyvonalú vagy oldalirányban, de fölfelé és lefelé nem. Ez a tömeg, amit ez a móló képvisel, igényelné pontosan azt, hogy körülötte kiússzon a tér. Abban most egy kicsit tanácstalan vagyok, hogy hogyan tudnám számodra egyértelművé tenni azt, hogy mik azok a kompozíciós és tömegelhelyezési szabályok, amik mentén ezeket egyértelműen át tudod érezni. Egyrészt ez a képforma, vagy ez a képarány nekem idegen. Tehát ebből egy másfél-kétujjnyi hiányzik, de egy ujjnyi minimum, alul vagy fölül. Másrészt, ha a képarányt, magát rendbe hoztuk, akkor azt már adni fogja, hogy hol helyezzük el magát ezt a mólót. Nincs ez nagyon rossz helyen, de nem megítélhető a képarány torzulása miatt. Szóval ez most nekem 2 csillag, Gábor. Mindazzal együtt, hogy szívem szerint azt mondanám, hogy ismételd meg. Jó lenne ezeket az ismétléseket megcsinálni, mert én azt hiszem – és ez nem csak rád igaz, Gábor, hanem a többiekre is – hogy a haladásnak néha – nem tudom máshogy mondani – a lustaság a gátja. Az a lustaság, hogy amikor azt mondja a Hegyi, hogy ismétlés, akkor fejben ismétlünk és nem a gyakorlatban. Holott a gyakorlati ismétlés az, ami elmélyíti a tudást. Nem én találtam ezt ki, nem az én okosságom. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Dr. Watson, akkor jegyezze, elmondom, hogy történt a bűneset. Fogtad, egyrészt ráhúztál egy sharpen-t azaz élesítést. Kár, mert felkeményítetted és elkülönítetted a mólót. Aztán elforgattad. Erre se sok szükség volt, mert nem kötelezően a korrektség kell, de ezt még oké, el lehet fogadni, de ez azzal is jár, hogy elvesztesz a képből, hisz a forgatás miatt vágni kell. Avagy torzíthattad is picit talán, ez nem világos, remélem nem tetted. Aztán először levágtad fenn az ágakat. Lehetett volna retusálni? Igen, de akár vágható is volt ott a kép. Viszont téged zavart a vízen úszó bot is. Ezért alulról is vágtál, és sutty, máris ott vagyunk a szélesvásznú megoldásnál. Korrekt. De üres lett. A szösz, a kosz itt nem baj, mert segíti a vízfelület érzékelését, a valóságot. A forgatás csak akkor jó, ha van miből vágni, itt meg eleve szűkek vagyunk, tehát inkább lemondok róla. Fenn a vágás... legyen. Tehát ha csak annyit teszel, hogy fenn levágod a leveleket, kész a kép. Élesítés nélkül.

Itt az eredeti, csak átméretezett kép.

Közelebb menni nemigen tudtam volna, mert hideg volt a víz, meg aztán még több teret vesz el a móló. Messzebb ha megyek még több zavaró gaz jön be jobbról balról.
Ezért tettem bele úgy a képbe a mólót, hogy a lehető legnagyobb terem legyen széltében, és alul, felül a szemetet meg majd levágom.

Most akkor retusálnom kellett volna? Vagy balról is vágni? Vagy kidobni a kukába az egészet?

Megtaláltam közben az eredeti kockát, csak innen nem tudom feltenni.
Alul szemetes volt a víz, felül belógott egy ág, de inkább nagyobbra vettem a képkivágást, hogy legalább széltében legyen tere. Persze retusálhattam volna lent fent.
Este majd beteszem a nyers kockát.

Hol az ellentmondás neked ebben? Nem véletlenek a klasszikus képarányok - az érzékelőgyártók meg nem betonba öntött formát adnak. Amikor valami ettől eltérőt csinál valaki, vagyis nem 4:3, nem 16:9, nem 1:1 vagy 3:2 akkor azzal feladja a leckét magának, hogy az ő általa kitalált új koordinátarendszerben ki tud-e alakulni a belső kohézió vagy sem. Azaz az ne tartson vissza senkit, hogy milyen hordozót használ, ha indokolt és érvényes a vágás. De ha vágunk, akkor figyeljünk, hogy marad-e arány vagy sem.

Kicsit meglep, hogy mostanában ezt írod:
"Azt gondolom, hogy azokat a képarányokat, amik a klasszikus képarányok, nem véletlenül találják ki, sem a 4:3-at, sem a 16:9-et, fene tudja, hogy ez most melyikhez akar közelíteni, vagy melyik irányba mozdul el. Én a 4:3-as képaránynak vagyok a híve, vagy valami ahhoz közelihez. "
míg régebben meg ezt írtad (és modtad számtalanszor):
"Tehát az, hogy a képérzékelő gyártók, vagy régebben a film gyártók ezt a képarányt állapították meg, és épp 24 mm x 36 mm-es a kisfilmnek a mérete, vagy 6 cm x 6 cm a roll-filmnek a mérete, ez nem jelent semmit, csak annyit, hogy ekkora hordozóval dolgozom. Persze lehet az mondani, hogy használjuk ki a maximumot, amit ebből ki lehet hozni, de hát ez ne legyen annak akadálya, hogy szabadon komponáljak. Ha nekem például egy 24 x 30-as kompozíció fog tetszeni, akkor csináljam meg azt. Én így gondolom, nem kötelező velem egyetérteni, de az is egy érvényes verzió, ha a tetejéből vágunk. "

Most nincs nálam az eredeti kocka, de rémlik, hogy alul-felül bezavart valami a képbe, alul nyilván a part miatt már nincs kép, fent meg mittudomén. Ha előkotrom az eredeti kockát, lehet beteszem ide. Akkor még balról vághattam volna, hogy a képarány az eredeti legyen, de nem akartam még tovább szűkíteni a teret.
Nyilván ilyen szürkét tudnék még hozzá festeni bármennyit, de az meg rosszul esne.

Érzéseidet, felfedezésed örömét tökéletesen értem és megértem! Nagyon jó mindez, félre ne érts! A fotó kapcsán ha elfogadod tovább egy idegen ember szemét: én nem tudom milyen ez a rész nem ködben. A köd sem egyértelmű nekem, semmi sem sejlik fel benne, ami a ködösséget alátámasztaná. Csak a szürkeséget látom, ami lehet az esti szürkület miatt is, vagy a felszálló pára miatt is. Nincs egy falevél a vízen, nem lóg be egy kopasz ág, ilyenekre gondolok... van egy stég, ami így nagyon általános, erre írtam, hogy túl steril.
De a stég ezek szerint elérhető, és sok minden lehetőséget tartogat még. Szerintem... :)
És köszi a magyarázatot! :)

Van egy nyaralónk a Ráckevie Dunánál. A dolog természeténél fogva ezt elsősorban nyáron, úgyismint fürdési idényben látogatjuk, mert az jó. Persze nagyon hosszú időszakra nem általánosíthatok, mert annyira régen nincs meg, de például tavaly ősszel nem jártunk ott. Idén viszont úgy esett, hogy jóval a fürdésidény után is arra jártunk. (Ez is jó volt, szóval lehet, hogy ebből szokás lesz) Viszont ha már ott jártunk, lementem a stéghez is, kora reggel (már az én értelmezésemben, másnak lehet, hogy ez inkább délelőtt) Akkor kellett rácsodálkoznom, mennyire más világ ez ősszel, amikor a köd ellepi nem csak hogy a túlpartot, de az egész Dunát, bár a parton tiszta az idő. A víz mozdulatlan és tükörsima, a horizont viszont teljesen eltűnik, a víz szürkéje átmenet és látható határvonal nélkül megy át a ködbe.
Elfogadom, ha neked ez közhelyes, én ősi szárazföldi családból származom, vizet uszodában szokunk látni meg fogmosópohárban, meg nyáron tele strandolókkal. Szóval nekem ez új élmény, azt próbáltam meg képbe formálni, ez lett belőle.

Nem Gábor, csak ez volt az első benyomásom. Nem értem, hogy ez miért a Te évszakod. Az őszt nem látom, főleg nem a Tiédet. A csendet jobban értem. De írtam, hogy szépnek tartom a megközelítést - bár ezzel inkább "csak" a fotóra gondolok, nem a leckére. Csakhogy ebben a megközelítésben is az első benyomásom dominál - és azt kérdem, hogy mi van ezzel a mólóval, miért különb mint sok száz móló fotó? Egyáltalán ez napozóstég, vagy csónak kikötő? Pecásokat kellene hiányolnom? Várunk valakit hogy kiköt, vagy elbúcsúztattunk valakit? Milyen relációban közelítsek? Vagy tényleg az általános "mólóság" a fontos, az a szerkezet ami a vízre kifut? Vagy a csend a legfontosabb? Akkor miért évszakok lecke? Úgy érzem, ennek eldöntése lenne a Te kézjegyed. Erre gondoltam. Bocsánat, hogy nem voltam egyértelmű, tényleg azt feltételeztem, hogy érted mindezt.

Biztos túl sok mindenféle fotósoldalt nézegetsz.
Én ilyet nem teszek, úgyhogy nekem minden vicc új.

:) Oké. Hogy úgy tűnik nekem, mintha sok hasonló mólófotót láttam volna már.

Igazából nem értem. De biztos elmagyarázod...

Olyan klasszikusan szép megközelítés, de ismertsége okán túl steril már nekem. Hiányzik róla a kézjegyed nekem... Biztosan érted mire gondolok.

Nekem ez a kép nagyon tetszik! A Gyász szerintem után újra sikerült nagyon megfognod egy hangulatot, de nagyon. Okoskodni nem szeretnék, hogy miért, egyszerűen nagyon tetszik.

Nekem más a sorrend: csend, víz, esetleg ősz. De a hiány az nagyon ott van, ez szerintem nagyon csend-lecke. Remek, szerintem nagyon jó a tömegeloszlás, nem "zavarja" nálam semmi a hiányát annak, ami nincs ott.

Új hozzászólás