Az eszközök, amelyeket a film használ a valós térben lévő elemek más sorrendben való rendezése, akár úgy is, hogy elhigyjem, hogy az a valós, akár szürrealista megközelítéssel (Andalúziai kutya). Miért mondom ezt? A film első harmadában a szubjektív kamera leemeli az órát és gondolkodunk, hogy vajon mi fog történni az órával, majd az óra dobozából a múlt emlékei kerülnek elő, és bár persze látjuk, hogy a nyitó nem az órát bontja ki, de elfogadjuk a hiányosságokat is, mert olyan erős az üzenete a filmnek. Innen kezdve akár azt is felvetném, függetlenül attól, hogy nem akarok beleszólni a filmbe, hogy akár az Idő doboza cím jobban tudna működni, mint az, hogy konzervadás, no comment, de ez csak egy szubjektív ötlet. Nagyon összeszedett az üzenete ennek a vallomás filmnek, ami tulajdonképpen versfilm, verset hallunk a háttérben. Jó és könnyed módon használja az áttűnéseket, és a film erős eszköze a szubjektív kamera, és az alkotó még akkor is egy belső filmet forgat, hogyha ténylegesen megjelenik a vásznon. Fontos eszköze a filmnek a narráció, és ennek a monológnak a szövegkapcsolódási pontjai nagyon fontosak. Ezért a következőket vetném föl. Egyrészt azok a szubjektív képek, amiket technikailag megold, azokra oda kellene figyelni, hogy a kameratestnek az árnyéka ne kerüljön bele a filmbe, hacsak nem dramaturgiai szerepe van. Ha ez nem hiba, hanem elem, akkor többször kell használni, pontosabbá kell tenni. Ugyanezt gondolom a narrációról, hogy nagyon fontos a szöveg, és igenis kell annyira igényesnek lenni, hogy az alkotó, függetlenül attól, hogy a saját élettörténetét, saját szövegét, üzenetét mondja el, esetleg keressen erre szereplőt, aki még pontosabban tudja ezt az üzenetet elmondani. Nem csak a ritmizálás miatt, hanem mert azt gondolom, hogy ennek a filmnek sokkal összeszedettebb a filozófiája, minthogy úgymond elrajzoltan, szinte csak gesztus szintjén odategyük. Ez a film azért nem öt citromdisznó, mert ezek a hiányosságok jelen vannak benne, nem a technika hiányait vetettem fel, ami egyértelmű, hogy azért van, mert a kamera ilyen, hanem a többit, amit az alkotó meg tudna oldani. Így csak három disznó az érték. Kérném, hogy összeszedettebben dolgozzunk. (szőke) értékelés:

Hozzászólások

Márti hát úgy ahogy bármi lehet "jó", a sárkányról meg persze beszélhetünk de itt hosszú lenne úgyhogy muszáj összefutni
Viktor nagyon köszönöm...most viszont én tudtam meg miért nehéz vagy fáj az emlékezés, ha az ásó egyik végén vagy nehéz ha a fejeden kopog fáj

Idológia=exact tudomány;a napok, hónapok, évek múlását tanítja a diákoknak, tévesen írva;helyesen "időlógia"....

ideológia(!)-miért nem lehet javítani? :))) itt bénázok folyton. :(

(Egy eddigi teljesen maszív idológia omlott össze bennem... Tudnillik, hogy a Földünket víz borította. Eddig mindig azt hittem, hogy bizonyítékot találok, ha a kertben ásózás közben konzerves dobozt találok....)

Dénes! Gratulálok! Remek kisfilmet készítettél.
Tisztelettel: Nagy Viktor.

(Hát, ha elrejted, akkor nincsenek válaszaid, így hogyan lehet jó?:)
Szóval, tetszik nekem ahogy az időkonzervedet bemutatod, és az is tetszik, ahogy megosztod velünk az emlékeid (olyan bizalmas, baráti szituációba kerül a néző) és az a felvetés is tetszik, hogy talán nem is a te emlékeid. És nagyon izgalmas a sárkányos utalás is, ami természetesen nagyon érdekelne, de lehet, hogy erre nem illik rákérdezni.
És a zenék is mindig jók!
Nem is értem miért nem tolonganak itt a többiek.

Márti:) akasztod a hóhért?....gondolkodási időt kérek....irányomban többbnyire megtűrt néha csodált, számomra többbnyire magányos néha extatikus....a következményeit már szokták szeretni így nekem is örömet okoz....összefoglalva többnyire elrejtendő tulajonság és akkor jó is

és az jó tulajdonság?

márti a blogod mottója is elsült ennek kapcsán bennem...én ugy folytattam hogy ...én meg gyorsan kérdezek:)

Szerintem nagyon jó!
Még, ilyet!

Új hozzászólás