Dunapart

A kép egyik érdekessége, hogy az innenső part az nincs jelen ugye ezen a nagyon szép tájképen. Azt is mondhatnánk, ami mostanában sokszor el szokott hangzani, hogy úgymond az előtér, középtér, háttér viszonylatából a legközelebbi előtér az hiányzik. Nem tudjuk, hogy az milyen. Nem tudjuk, hogy milyen színvilágú, nem tudjuk, hogy milyen formavilág van benne, ha ez egy szűkebbre vágott kompozíció, amit itt látunk. De elképzelhető, hogy most ennél a képnél talán felülírható is ez, mert a kép ötös, ritmusában, vízszintes ritmusában, ahol mintegy, szinte egy ilyen fali szőttes, vagy mint egy ilyen szőnyeg, vízszintes ritmusok váltják egymást nagyon szép, finom fényárnyalatokkal. Így a kép elsődlegesen e felé a dinamika felé mozdul el és nem is igényli azt, hogy az előtér, amely esetleg egy másik színvilággal, vagy kultúrszemlélettel, vagy tárgyakkal megbontaná ezt az impresszionisztikus hatást. Attól, hogy a kép alsó szakaszában a víz egy picit tükröződő vöröses, szürkés, barna árnyalatban, mint egy ilyen akvarell folt jelen van és ugyanez érvényesen ezen a rőt-vörös, egészen érzéki, szinte nem is fáknak, hanem valami korall, vagy valami ilyen cserge szőrme formában jelenő, vékony szakaszként jelentkezik ugye a túlparton lévő erdő és mögötte aztán ugyanilyen finoman ezek a mozgó felhők, amelyekben szintén megtalálható a kevert színarányaiban a rózsaszín, egy picit a vörös. Ezek a kékek attól ilyen pasztelesek, az egész színvilágára ez a szürke, kék és vöröses harmonizálás jellemző. Ebből az következik, hogy tulajdonképpen itt egy színskála játék és egy ritmus, egy formaritmus játék jön létre, amelyet a kép alsó részén jól nyugtat és jól ural, jól súlyoz lefelé ez a vöröses-barnás folyam, ez az erdő felület. Én ezt a képet egy nagyon jó megfigyelésnek tartom és egy nagyon szép tájkép. Ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Tulajdonképpen nem tudom. Lementünk a Duna partra, és ilyen gyönyörű színek voltak, kellemes fénnyel. Csak szerkesztéskor ilyen vízfestékesre "csináltam".

És mitől ilyen rozsdás?
Mert nicsenek levelek a fákon, vagy a nap süt rá így, vagy te is beleszerkesztettél?
Marhajól néz ki és nagyon kiváncsivá tett.

Élesebb lehetne, amúgy szép rozsdás színű. :)

Új hozzászólás