Köszönöm Zsolt az elemzést, egyetértek teljesen.
Javítottam is azóta a képet.
Jó volt az eszmecserét is olvasgatni alul! Köszönöm mindenkinek!
Nekem ez a kép egy tetszetős kép. Jó a ritmusa, jó a kompozíciója. Nagyon jó, hogy ott van ez az ágy és ennek az oszlopa és a kis függönye, a testen lévő lepel is nagyon jó, ami a feneket takarja, és akkor azt kell, hogy mondjam neked, hogy vérzik a szívem az utómunka miatt. Mert itt megint ugyanúgy, mint néhány héttel ezelőtt a hajnál, belenyúltál valamibe amibe nem kellett volna belenyúlni, amit nem értek, hogy miért matattál ott, itt most tulajdonképpen a jobb oldala a modellnek végig van rajzolva és ettől egy érdekes sráfozásos tónusátmenet jött létre, ami abszolút nem illik bele ebbe a képbe. Ezért érdemes lenne visszamenni és olyan korrekciót elvégezni, ami nem hozza ezt így ki. A másik pedig az ékszer. Ennél a képnél én zavarónak érzem a nyakláncot, a gyűrűt is, de a nyakláncot végképp. Miért nem lehet azt mondani a modellnek, hogy „figyelj, fotózunk, kérlek vedd le az ékszereidet”? Mert így óhatatlanul egy óra-ékszer üzlet reklámjának is tűnhet az egész – nagyon visszafogott reklám, nagyon ügyes, de mégiscsak menjen, vegyen aranyat a csajnak, ez kihoz ebből az egész lírából. Felépítesz valamit, ami gyönyörű és az utómunka meg a lánc nekem elviszi ennek az ízét más irányba. Közben azt kell, hogy mondjam, 100%-ig egyetértek minden egyéb részével a képnek. Hát, kár érte. Ez így most 2 csillag. Az utómunkán valószínű tudsz javítani, retusálást nem javaslok, egy nyakláncot hadd ne retusáljunk le, hanem erre mondja azt a Demeter, hogy „és visszamentem, és megbüntettem magam, és újból megcsináltam” tehát Attila, ha lehet ezt még ismételni, akkor kérnék egy ismétlést. Ugyanis az ékszer olyan, mint a szemüveg. Adott történetnek nem kötelezően része, és aktnál minden, ami idegen, küldő tárgyi kapcsolódás, kiküszöbölendő. Demeter amikor az Ádám és Éva képét készítette, már fél tekercs filmet elexponált, amikor észrevette, hogy édesanyján rajta maradt a papucs és a karóra. Szerencsére volt még pár kocka, levetette, és elkészülhetett a kép. Itt te létrehozol egy meghitt, érzékeny és bensőséges világot, finom, és erre baingg, a lánc és a gyűrű, már el is pukkant a varázslat. (hegyi)
értékelés:
Köszönöm Zsolt az elemzést, egyetértek teljesen.
Javítottam is azóta a képet.
Jó volt az eszmecserét is olvasgatni alul! Köszönöm mindenkinek!
De segítek még: arra gondoltam, hogy 2 csillagot adtál, mert tudod, hogy Attila mennyi mindenre képes :)
És még zárójelben iparkodtam is egyértelműsíteni, nehogy Zsoltra gondoljon bárki is :)) Erre tessék!
István, hadd reagáljak. Több dolog szóba kerül.
1. Zsolt nem magához mér. Ha így volna, nagyságrendileg több képhez hozzá se szólna, mert saját világához adott képnek nincs kapcsolódása, nincs fellelhető párhuzama. Igyekszem a magam módján és lehetőségei szerint a befogadást szélesre tárva minél messzebb vinni mindettől, ami a látszótéren történik a saját képi világom, és ennek több oka van. Részben az, hogy szeretném a magam világát intakt módon megőrizni, minél kevesebb külső primer befolyással, ami persze nem könnyű ennyi impulzus között. Másrészt a magam alkotói világában én is kereső vagyok, kutatom az utat, nem mérvadó a látszótér tekintetében, hol tartok épp. Inkább valamiféle szintetizált képi szubsztancia az, amihez mérek, mint közös alap, mindemellett pedig leginkább adott alkotó képi világába igyekszem belehelyezkedni és abban mérni az adott képet.
2. Minden képnek megvan a belső szövete, az a textúra, aminek hatása lesz a nézőre. Amit írsz, tökéletesen érthető irány lehet, de ez a kép nagyon nem arra mutat. A te leiratod egy szociografikus értelmezés. Ez a kép semennyire sem szociografikus. Egy lírai megközelítésnél pedig amennyire lehet, össze kell hangolni a belső hatásokat és képelemeket, és ebből lóg ki az ékszer. Ez a belső kohézió, ez az érzelmi megközelítés egész egyszerűen kidobja, kiforogja magából, nagyobb részben formai, kisebb részben értelmezési okokból. Máshogy mondom. Adott egy álomszerű tünemény. Egy vízió. Egy emléknyom. Amikor álmodunk, felidézünk egy élményt, amilkor egy romantikus pillanatra visszaemlékezünk, a legkevésbé valószínű, hogy az ékszer is eszünkbe fog jutni. Volt valami ágy, ott volt a lány, légiesen, könnyeden hullott le a ruha róla, titokzatosan fordult háttal, szemérmesen, felébresztette a vágyat, hívogatott, de mindez ködös, álom, múltidő, vágyvilág.
Több dolog jut eszembe így utólag - ahogy többedjére nézem a fotót, olvasom az értékelést és a hozzászólásokat.
Az első, hogy egyrészt most kezd kikristályosodni bennem, hogy Zsolt mennyire is önmagához mér mindenkit. (Nem Zsolthoz önmagához, hanem a fotós önmagához :))
A másik, hogy számomra az ékszerekkel együtt is mesél a fotó. De éppen hogy arról az "idill nem létezésének" hihetetlenül érzékletes ábrázolása, amit Mácsai Ferenc is említett. Pontosabban így kombinálódott össze bennem a sok kis igazság... Mert tényleg igaz, az ékszerek miatt nincs, amit szeretnénk hogy legyen - mert azok tényleg nem tartoznak oda, de ez a nem odatartozás lehet(ne) tudatos felismerés - vagy akár tudatalatti is. És ha ez tudatos, azt mondom zseniális. Mert az ékszerek ebbe a szép (szerelmi) idillbe az érdekérzetet (akár reklámot) viszik be. De ha őszinték vagyunk, a korunk pont ilyen. Élvezeteink ilyenek. Lehet hinni a romantikában, de meg fog csillanni egy kis gyűrű, vagy nyaklánc mindig valahol...
De mindez felveti azt a kérdést is, hogy mennyire kell vagy lehet aláhúzni mindezt egy alkotáson. Mikortól lesz végérvényesen reklámfotó? (és hogy egyáltalán az honnan lehet művészi például?) Azt hiszem, korunk ebben nagyon engedékeny és sokszínű: mindegyik megoldásnak megvan a maga lelkes tábora - így tűnik nekem, távol e tűzfészkektől... :) Szóval az ékszerekkel együtt is mesél a fotó nekem, megszólít, és ezért tetszik is. És ez nem az, hogy nem érdekel egy kis szépséghiba a fotón, hanem az a kis valami a mesélt sztori szerves része... Ezért...
És harmadjára pedig érzem én is magamban az igényt, vagy a vágyat arra, hogy az idilli "aranytalanság arányosságával" is lássam ezt a fotót, mert elhiszem azt is, hogy más (klasszikusabb) úgy e történet.
Attila! Elnézést hogy szét offolom a képed, de Zsolt hátha így ovlassa és más is..
elfeljetettem - Zsolt! Ádám&Éva kép az egyik kedvencem, de nem csak Demetertől, úgy ámblokk.. és nem is tudtam hogy Édesanyja szerepel a fotón.
Nem lehetne olyat játszani a téli hideg napokon, hogy Demeter sztorizik és azt megosszátok - amit lehet.. Szerintem nagyon tanulságos lenne 'wörklflóv' szinten is, meg ámblok, hogy épül fel egy mű! Akár képpel vagy csak szövegként.. Demeternek biztos sok története van, amit mesélt, megélt.. Pl a fennt lévő Papír kép is egyszerű de gondolat nélkül nem született volna meg.
Bocs az offért!
Szép akt, könnyed lágyan dolgozik - tetszik (az utómunka is).
Az ékszer része engem is kivisz az 'élményből', a reklám része eszembe se jutott de van benne valami amit Zsolt ecsetelet.. Szerintem kapaszkodó nélkül is megáll a lábán.
üdv
d
Köszönöm Zoltán!
Igen, tudatosan maradtak, úgy éreztem kell valami kapaszkodó az egészben.
De lehet hogy kiretusálom, hogy megnézzem ezek nélkül is ;)
Nemem ez a kép, leginkább afféle műromantikát sugall. Szép nő, szép ágy, minden fehér, sehol egy árnyék. Mintha egy olyan idillikus világba akarnál vinni, ami nem létezik.:)
Nagyon szép, simogató tónusok vannak a képen, gondolom a lágyságban a címben említett függöny is közreműködött. Így van egyfajta intim, meglesett pillanat hangulata.
Egy valamin gondolkozok el: azok az ékszerek (lánc, gyűrű) miért kellettek rá? Feltételezem ui. hogy Zati ezt tudatosan hagyta ott, de nem látom a döntés okát, szerintem a kép finomsága jobban érvényesülne anélkül.
Elveszett ember megkerült. :) Lássuk!