Értem ezt a képet, abszolút tisztában vagyok vele, hogy mikor, hogyan, miért készül el. Ez most személyes lesz, de gondolom ennyi személyesség belefér. Én ezeket a képeket nem kedvelem. Biztos van, aki erre van kihegyezve. Én ennél a képnél sokkal többet nem látok, mint azt, hogy valakinek a kiszolgáltatottságát használjuk a saját céljaink elérése. Megint azt mondom, hogy valószínűsítem, hogy ilyenkor az ember nem nagyon szokott kommunikálni azzal, akit éppen fényképez, hanem kihasználja azt, hogy ő most ott éppen alszik. Hogyha kompozíció szempontjából nézem, akkor térhetnénk ettől el, hogyha a környezetből és a környezeti helyzetekből többet tudnánk adni. Azt is megmondom miért. Így, most, csakis kizárólag ez az úriember az, aki a képnek az alanya, és rajta keresztül kéne értelmeznünk ezt, hogy ez egy nehéz nap éjszakája, megy a fülünkben a Beatles, miközben ez a kép másról is szólhat. Ez a kép nem kötelezően arról szól, hogy neki valami bulizós hangulata lett volna, és most megfáradt, hanem sok minden más értelmezést is megenged. Hogyha mondjuk ennél a helyzetnél, ebből a buszból még többet adunk, akkor azt máris helyzetbe hoztuk, és így a környezettel való kapcsolattal tudjuk intimebbé, általánosabbá tenni ezt a fajta képi megoldást. De még egyszer mondom, én nem vagyok ettől elájulva, én ezt nem tartom egy fotográfiai csúcsnak, hogy kiszolgáltatott embereket fényképezünk. Akkor tessék fölébreszteni ezt az ember, és úgy fényképezni. Abba van kakaó. Ez most így nem erős. Ráadásul rávillantottunk, rávakuztunk. Lehet azt mondani, hogy az expozíciót nem tudtam volna másképp megoldani, mert nem volt nálam állvány, és ezt még el is tudnám fogadni. De ez, így, együttesen, a szűk kompozíció, a direkt világítás, a kiszolgáltatott helyzet, nekem ez így primer. Az, hogy utazom ezen a járművön, ott van egy másik ember, jajj de vicces. Őt már rögtön el is könyvelem valamilyennek, tehát nem is adom meg a lehetőségét, hogy a történet esetleg másról szóljon, hanem a saját értelmezésemmel tulajdonképpen beleszorítom a modellt egy szerepbe. Ez a szerep nem egy pozitív szerep. Ez még idáig elfogadható lenne, hogy én őt ebben a negatív szerepben szeretném ábrázolni, de nincs meg a kiút, nincs meg az a fajta kifelé mutató helyzet, amivel az esendősége és a humánuma ennek a történetnek megfogható lenne. Köszönöm, erre én most nem nagyon adnék csillagot. A magány leckét az András próbálja meg először magán átszűni, mert nagyon gyorsan elkezdünk fényképezni másokról, akár a barát leckébe, akár a portré leckébe, miközben saját magunkkal még nem vagyunk tisztában. Ahhoz, hogy ilyen képet az ember megcsináljon, ahhoz saját magát kell tudni fotózni. Még durvábbat mondok. Ha az András ülne ott ugyanígy, akkor el tudnám ezt fogadni, és azt mondanám, hogy bravó, megemelem a kalapomat, de nem ez történik. És ettől az áttételezéstől nekem hiányérzetem támadt, hogy András, meg tudnád te csinálni ezt saját magaddal is. Úgyhogy én most azt mondom, hogy ismétlés. (hegyi)